-
CES 2013: Corsair újdonságok vegyesen
Beviteli eszközöket, hálózati adattárolókat és egyéb nyalánkságokat mutatott be a cég.
-
Valószínűleg orosz a most feltárt globális kiberkémhálózat
A „Vörös Október” névre keresztelt kampányban a támadók egyedi, különösen rugalmas rosszindulatú programokat hoznak létre, hogy adatokat és geopolitikai információkat lopjanak a célpontoktól.
-
Nem fogy annyira az új iPhone, mint várták
Ha igazak a pletykák, akkor az Apple legsikeresebb terméke, ha lassan is, de folyamatosan piacot veszít.
-
Scythe költséghatékony ventilátorok és egy univerzális panel
A japán hűtőspecialista olcsó kiegészítőkkel javítaná számítógépházunk képességeit.
-
Aliens: Colonial Marines - gépigény
Megtudhatjuk, hogy milyen gépre van szükségünk akkor, ha a hamarosan megjelenő Aliens játékot akarjuk futtatni.
-
CES 2013: Hauppauge HD felvevők műsor- és játékrögzítésre
Ezentúl a felvétel nem korlátozza a játékok térhangzását sztereóra.
Hír TV & szórakozás 11
-
Elemzők szerint 400 dollárról indulnak majd az új konzolok
A Baird Equity szerint az új PlayStation és az új Xbox 400 dollár körüli árcédulával kerülnek majd a boltokba.
-
Heti játékmegjelenések, január 19-ig
A héten a DMC megjelenését várhatjuk konzolokra, jövőhéten pedig PC-re.
-
CES 2013: az In-Win lamellás háza Mini-ITX méretűre zsugorodott
A szellős H-Frame Mini a korlátozott beltér ellenére beépített tápegységgel is rendelkezik.
-
CES 2013: mégsem Mali IGP-t használ az Exynos 5 Octa
A Samsung a tudás helyett az energiahatékonyságot választotta.
Hír Videokártya 43
-
DmC - újabb értékelések
Holnap hivatalosan is megjelenik a játék, a nagyobb oldalak tesztjei már befutottak.
-
A 7”-es olcsó ASUS tablet mégsem Nexus lett
A MeMO Pad a korábbi pletykákkal ellentétben teljes mértékben ASUS termék.
-
Domain bejegyzések alapján újabb Batman játékok várhatóak a jövőben
Vélhetőleg a jövőben újabb Batman Arkham-játékokra számíthatunk.
-
CES 2013: körvonalazódik az első LG SoC specifikációja
A vállalat az okostévékbe szánt H13-as lapkát új generációs PowerVR IGP-vel szereli fel.
Hír Videokártya 10
-
Letölthető a Java javítócsomagja
Az Oracle némileg változtatott eddigi gyakorlatán, és rendkívüli frissítéssel álltak elő.
-
CES 2013: passzív 3D tévében is utazik a Sony
Három tagból áll majd az áprilisban bemutatkozó W802 család.
Hír TV & szórakozás 24
-
Carmageddon: Reincarnation - A Megatexture technológiát fogja használni
A Stainless Games bejelentette, hogy a játékhoz egy teljesen új motort írtak, melyben a John Carmack által kifejlesztett Megatexture eljárást használják fel.
-
CES 2013: az Xi3 igazán pici PC-vel újít
A vállalat rendületlenül támadja a beágyazott PC-k piacát.
Hír PC/Barebone 41
-
Óriási a felzúdulás Aaron Swartz halála miatt
A kivételes tehetségű informatikus tragikus sorsa sokak szerint a rendszer hibás működésére utal. A fiatalon elhunyt hackert január 15-én búcsúztatják.
-
Resident Evil:Revelations Xboxra?
Úgy néz ki a találgatásoknak vége. Érkezik a nagykonzolos verzió.
-
Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM
A felek az eddig együttműködés megerősítését és bővítését remélik a szerződéstől.
-
Windows blog: szülői felügyelet Windows 8-ban
Bemutatjuk, milyen lehetőségeket kínál az új operációs rendszer porontyunk számítógépes útjának egyengetésében.
Blogbejegyzés Windows blog 36
-
2,3 millió dollár adomány a Sandy hurrikán áldozatainak
A World of WarCraft játékosai által vásárolt "Cinder Kitten" pet eladásaiból származó teljes bevételt az Amerikai Vöröskereszt alapítványnak adományozta a Blizzard.
-
Cyberpunk 2077: A bemutatóban látható minőségű grafikát ígérnek
A CD Projekt RED bejelentette, hogy a REDEngine által hajtott játékban a videóban látható minőségű atmoszférát és grafikát akarnak megvalósítani.
-
Dead Space 3 Dev-Team Edition
Mindössze 5.000 darab készül ebből a Gyűjtői Kiadásból, így aki szeretné megrendelni, annak sietnie kell.
-
CES: 2013: működik a Microsoft Surface Pro
A termék a beszámolók szerint meglepően hűvös, de két ventilátor is duruzsol benne.
-
Metal Gear Rising Revengeance DLC
Videón az előrendelői/speciális bolti DLC-k.
-
CES 2013: a méretre gyúrnak az alaplapgyártók
Az ASUS, az MSI és az EVGA a drágább piacokat hódítaná meg az új alaplapokkal.
-
PlayStation Store hirek 01.09.
A PlayStation Plus előfizetők számára elérhetővé vált a God of War: Ascension többjátékos próbaverziója.
-
Érdekes objektívtartó „pisztolytáska” van készülőben
Gyors objektívcserét valósíthatunk meg egy új fejlesztésnek köszönhetően.
-
The Walking Dead: Survival Instinct - képek és egy rövid trailer
Újabb információk és néhány kép is napvilágot látott a Walking Dead FPS-ből.
-
Az Apple főnöke vigyázó szemét Kínára vetette
Nagyot változott a világ: úgy tűnik, hogy az Apple és a China Mobile tárgyalásain nem az amerikai vállalat, hanem a milliárdos piacot uraló helyi cég diktál.
-
A Google Amerikában megúszta, Európában viszont nem fogja
Gőzerővel folyik a taktikázás, és ennek legújabb jele, hogy az európai versenyügyi biztos kemény üzenetet küldött a keresőcégnek.
-
Legyen törvényes a túlterheléses támadás!
Az Anonymous petíciójáról most még nem lehet megmondani, hogy korszakváltás jele-e, vagy pedig inkább a vicc kategóriája.
-
CES 2013: rendszerchipek áradata
A Huawei a K3V3 lapkával készül, míg a Broadcom a 4K-ra gyúr a BCM7445-ös fejlesztéssel.
Hír Processzor 9
-
Monster Hunter 4 - új trailer
A 3DS exkluzív szörnyvadászat új trailerrel jelentkezik.
-
CES 2013: Archos Titanium tabletszéria Retinával is
A négy modellt különböző méretű és felbontású IPS panelekkel szerelték.
-
Anarchy Reigns - pontszámok
Befutottak a Platinum Games játékának első pontszámai, egyelőre vegyes a kép.
-
Windows blog: a 2012-es év összefoglalója
Mai bejegyzésünkben összegezzük a Microsoft palettájának tavalyi újdonságait.
Blogbejegyzés Windows blog 2
-
Dead Island Riptide - Rigor Mortis Edition
A Deep Silver bemutatta a Dead Island Riptide gyűjtői kiadását.
-
Sonic - élőszereplős film
Igen még a Sonic univerzumból is lehet rajongói filmet készíteni, ráadásul élőszereplős kivitelben.
-
CES 2013: három monitoron futtatta az új Tomb Raidert az MSI GX60 notebookja
Lara Croft új kalandjait a játékosoknak készített mobil masinán is lehet Eyefinity konfigurációval élvezni.
-
CES 2013: a világ első hajlított képernyőjű OLED tévéje a Samsungtól
Állítólag az ennek köszönhető panorámahatás minden eddiginél valósághűbb látványt nyújt.
Hír TV & szórakozás 77
-
Cyberpunk 2077 - Bemutatkozó videó és információk
A CD Projekt RED kiadta készülő szerepjátékának előzetesét. A játék cselekménye több szálon zajlik majd, linearitástól mentesen.
-
CES 2013: olcsóbb Atom készül az okostelefonokba
Az Atom Z2420 az aktuális Penwell SoC-ra épül, de valamivel lassabb lesz az eredeti modellnél.
Hír Processzor 15
-
CES 2013: In-Win extravagáns D-Frame csővázas ház
A limitált kiadású nyitott ház meztelenül, de azért egyben tartja a konfigurációt.
-
CES 2013: sokmagos rendszerchippel készült a Samsung - frissítve!
Az Exynos 5 Octa a piac egyik legjobb megoldása lehet Androidhoz.
Hír Processzor 50
-
GameBoy+Wii Mote = Android irányító
Egy ügyes kezű játékos ötletes irányítót épített.
-
CES 2013: akcióban a leggyorsabb Haswell IGP
A beágyazott memóriával dolgozó GT3-as konfiguráció a Dirt 3-mal biztosan megbirkózik.
Hír Videokártya 70
-
PH!TV - Acer Iconia A700, nagyképű droid
Mielőtt bárki felháborodna, elsősorban a képátlóra, de még inkább a felbontásra utal a címben taglalt kifejezés.
-
Walking Dead - Már biztos a Wii U kiadás is
Az Activision megerősítette, hogy a Walking Dead: Survival Instinct című játékot a Nintendo konzoljára is kiadják.
-
Acer H6500 Full HD DLP projektor: belépő a maratoni házimozizásra
A gyártó belépő szintű házimozi projektorát nyúztuk az ünnepek között.
Blogbejegyzés TV & szórakozás 5
-
Akaneiro: Elindult a nyílt béta
A Spicy Horse csapata bejelentette, hogy mától bárki számára elérhető a játék béta verziója.
-
CES 2013: okos LG Blu-ray lejátszó és vezeték nélküli hordozható audioeszköz
A cég ezenkívül egy újabb dupla dokkolós hangrendszerrel is színre lépett.
Hír TV & szórakozás 12
-
„Már lebontottuk a hálózatot”
A ritkán lakott magyar térségek internet-hozzáférése már sok éve megoldatlan, ám az új állami terhek az eddigi kezdeményezéseket is romba dönthetik.
-
A PS3 megelőzte az Xbox360-at
Sokáig tartott, de egyelőre úgy tűnik, a Sony picivel elhúzott.
-
CES 2013: Sennheiser headsetek audiofil játékosoknak
Bár a két kategória keverése elsőre meglepően hangzik, de a gyártó most sem vallott szégyent.
Hír TV & szórakozás 44
-
SimCity - egy kis kedvcsináló
Rövid videó az új SimCity-ről, ezúttal semmi kommentár csak maga a játék.
-
Még mindig megoldatlan a pénztárgép-átállítás ügye
A pénztárgépek átállításának részleteiről szóló szakmai egyeztetésre várja az érintett vállalatokat az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
-
CES 2013: a Microsoft a szobába helyezi a játékokat?
Az IllumiRoom lehet az új generációs Xbox nagy dobása.
Hír TV & szórakozás 79
-
Ingyenessé válik a Tera Online
Megtörtént a hivatalos bejelentés: februártól világszerte F2P modellre vált a Tera Online című MMORPG.
-
Hama blog: további kiegészítők adattárakhoz
Két gyors USB 3.0-s merevlemezdobozt és egy 2,5 hüvelykes átalakítót mutatunk a Hama nemzetközi kínálatából.
-
The 7 Wonders of Crysis 3- A 3. rész
A Crysis 3 hét csodája új részében ezúttal nem gameplay jelenetet láthatunk,hanem különleges bemutatót.
-
CES 2013: öt router különböző igényekhez igazítva
A 750 és 1600 Mbps-os elméleti összteljesítmény között szépen skálázódik a kínálat.
-
Mozilla blog: új verzióval köszönti az évet a Mozilla
Alapjaitól megújult, gyorsabb JavaScript-motor, a Retina-kijelzők támogatása és WebRTC-támogatás megjelenése az újdonság a most megjelent Firefoxban.
Blogbejegyzés Mozilla blog 75
-
Tomb Raider-Multiplayer videó
A minapi rövidke jelenetek után, jöjjön egy kicsit hosszabb játékmenet videó.
-
CES 2013: flexibilis, tapogatós ViewSonic monitorok 32”-ig
A monitortrió kisebb tagjai otthon, a nagyobbak pedig főleg az üzleti szférában találhatják meg a helyüket.
-
Microsoft IllumiRoom bemutató
Az idei CES-en a Microsoft is egy érdekességet mutatott be.
-
CES 2013: az Intel is a hadonászásra szavaz
A Haswell processzorokra épülő notebookok mozgás- és hangfelismerő szoftverrel érkeznek.
-
CES 2013: az AMD új területen demonstrálta az Eyefinity képességeit
Ezúttal nem a sok kijelzőn volt a hangsúly, hanem sokkal inkább a hangzásvilágon.
Hír TV & szórakozás 92
-
Ninja Gaiden 3: Razor's Edge - launch trailer
Egy újabb launch trailer jutott erre a napra.
-
CES 2013: 20”-es Panasonic tablet 4K felbontással
Bár csak egy prototípust mutattak be, a látvány így is több mint meggyőző.
-
CES 2013: Valós idejű Full HD közvetítés a Panasonic csúcskameráival
A vállalat ráment a minőségre és a szolgáltatásokra az okostelefonokkal vívott harcban.
Hír TV & szórakozás 14
-
CES 2013: a Valve Linuxot futtató PC-vel készült
A Piston lát lehetőséget a linuxos Steamben, így bemutatták az erre fejlesztett hardverüket, ez azonban nem a Valve konzolja.
Hír Processzor 48
-
Half-Life- videó a korai változatból
Egy videó került fel a YouTube-ra a Half-Life egy korai alpha változatából.
-
CES 2013: innovatív és ígéretes termékek az ASUS standjáról
Egy ROG szélsebes PCI Express SSD mellett számos multimédiás érdekességet is bejelentett a cég.
-
CES 2013: elkészült a játékosoknak szánt Razer tablet
A termék az elvárásoknak megfelelően alakult, nagy teljesítményt kínál nyúlfarknyi üzemidővel megspékelve.
-
Anarchy Reigns - launch trailer
A héten érkezik a Platinum Games új játéka, az Anarchy Reigns.
-
NZXT Phantom 630 ház – a szellemes család újabb taggal bővült
Egy hatalmas és egy zsugorított verzió után egy újabb méretes Phantom született.
-
Jön a LEGO Marvel Super Heroes
Újabb LEGO játékkal bővülhet a gyűjtemény, tegnap bejelentésre került a LEGO Marvel Super Heroes.
-
Új SDXC UHS-I és XQD memóriakártyák érkeznek a Lexar műhelyéből
32, 64 és 256 GB-os XQD, illetve SDXC UHS-I formátumú memóriakártyákat jelentett be a Lexar.
-
Razer Edge - hamarosan piacon
A korábban Project Fiona néven emlegetett tábla még ebben a negyedévben megjelenik.
-
CES 2013: a D-Link továbbra is a felhők között jár
A kiállításra többek között ac szabványú routerekkel és éber IP kamerákkal érkeztek.
-
CES 2013: bemutatkoztak az új és kevésbé új Radeonok
Az OEM-piac főleg a szokásos átnevezésben részesült, a mobil sorozat azonban izgalmasnak tűnik.
Hír Videokártya 83
-
Lemondtak az állami mobilcég vezetői
Könnyen lehet, hogy nem bíznak abban, hogy a Kúria a javukra dönt majd, és ezzel véget érhet „az állami kalandozás” a mobilpiacon.
-
Remember Me - Új videó érkezett
Kiadtak egy új videót a Remember Me című játékból, melyben egy Nilin nevű profi memóriavadászt alakítunk.
-
CES 2013: Lenovo gépek variációi az asztal körül
Az AIO és asztali számítógépeken kívül néhány érdekes „asztalcentrikus” koncepció is előkerült.
Hír PC/Barebone 14
-
Több százezer weboldal van veszélyben
Már megjelent a Rails frissítése is, de azt még nem tudni, hogy az elmúlt években milyen mértékben használták ki a réseket.
-
CES 2013: SteelSeries Apex és Apex [RAW] gamer billentyűzetek
Számos apró, de annál hasznosabb szolgáltatással kívánják elcsábítani a játékosokat.
Hír Beviteli eszköz 23
-
Black Ops 2: Revolution DLC bemutató videó
Az Activision kiadta a hivatalos bemutató videót a Black Ops 2 hamarosan megjelenő DLC-jéből.
-
CES 2013: UHD + felhők, ez a Toshiba idei tévés stratégiája
58 és 65 hüvelykes 4K televíziók érkeznek még tavasszal.
Hír TV & szórakozás 5
-
Steambox [Update: Nem jelentik be idén]
Gabe Newell megerősítette, hogy a korábbi képen látható szerkezet nem a Steambox volt. A Valve mégsem fogja bejelenteni idén a konzolt.
-
CES 2013: új processzorokkal készült az Intel
A nagyon alacsony fogyasztású Ivy Bridge termékek mellett a tervekről is szó esett.
Hír Processzor 47
-
Az USA példát statuál egy kínai szoftverkalózzal
A lebuktatott férfi mindent elismert, de bőven maradtak még a tárgyaláson megválaszolandó kérdések.
-
Új objektíveket kaptunk a Sigmától
A Sigma két új zoomobjektívet jelentett be dSLR fényképezőgépekhez.
-
Acer blog interjú: élet a tableten innen, a PC-n túl
Az olcsó Acer Iconia B1 megjelenése kapcsán faggattuk az Acert, hogy miként látják az iparág jövőjét.
-
CES 2013: jönnek az új Qualcomm fejlesztések
A vállalat új rendszerchipekkel és továbbfejlesztett Krait magokkal készült.
Hír Processzor 27
-
Bejelentve a Pokemon X és a Pokemon Y
Újabb két Pokemon játék érkezik, ezúttal már 3DS-re.
-
CES 2013: Kingston 1 TB-os HyperX Predator pendrive és egyéb memóriák
A csúcsragadozó mellett szerényebb modellek és jubileumi memóriamodulok is érkeztek.
-
PH!TV – Évzárás után évnyitó! Mi történik 2013-ban?
Az év utolsó adásában megpróbáltuk összefoglalni a mobilarénás kollégákkal, hogy mi történt 2012-ben, most pedig jósolni fogunk…
-
A Platinum Games 2013-as játékai
A Platinum Games egy videóban összefoglalta az eddigi és a 2013-ban várható játékait.
-
CES 2013: 4K felskálázást biztosító Sony UHD tévék bomba dizájnnal
65 és 55 hüvelykes méretben érhetőek majd el az X9000A sorozat tagjai.
Hír TV & szórakozás 42
-
Assassin’s Creed 3 multi DLC érkezik
Battle Hardened néven multiplayer kiegészítőt kapunk.
-
Beköszönt a tabletek korszaka
2012-ben itthon több mint 65 ezer táblagép talált gazdára, a teljes hazai állomány már több mint 150 ezer darab.
-
CES 2013: mobilitás Lenovo módra
A friss masinák között trükkös Ultrabookok, erős munkagépek és pár érdekes monitor is tiszteletét tette.
-
A Wii U eladások "nem rosszak"
A Nintendo verézigazgatója optimistán tekint a jövőre.
-
Letilthatja-e az online reklámokat a szolgáltató?
Habár kifejezetten nagy nyomás nehezedik a Google-ra Franciaországban, az illetékes miniszter egyelőre nem engedi a közvetlen korlátozást.
-
Angliában márciustól kapható az Ouya
Az Egyesült Királyságban £99-ért lehet hazavinni az Androidos konzolt.
-
Új, tükör nélküli rendszerkompaktok érkeztek a Nikontól: 1 J3 és 1 S1
A Nikon sem üres kézzel érkezett a Las Vegasi CES-re: lerántották a leplet az 1 J3 és 1 S1 vázakról.
-
Továbbra is elképesztően sikeres és jövedelmező az Apple alkalmazásboltja
Az App Store jelenleg a világ legnépszerűbb online üzleteinek egyike.
-
Az ASUS előállt a piac leggyorsabb VGA-jával, az ARES II-vel
A limitált példányszámban készülő termék a teljesítmény mellett az étvágyáról és az egyedi hűtőjéről lesz híres.
Hír Videokártya 87
-
Aukción a THQ játékai, az EA potenciális vásárlóvá lépett elő
Hamarosan elárverezik a THQ tulajdonában lévő fejlesztőcégeket és játékokat, úgy néz ki, hogy az Electronic Arts érdeklődik utánuk legjobban.
-
R.I.P. PlayStation 2 – az utolsó darabok is legördültek a futószalagról
Az ezredfordulós, hatodik generációs konzolt több mint 12 éven keresztül gyártották.
Hír TV & szórakozás 37
-
Az Akaneiro kész van, nem fogyott el a Spicy Horse pénze
American McGee elmondása szerint nem pénzhiány miatt tették fel Kickstarterre a játékot, hanem a későbbi bővítések okán.
-
CES 2013: hajtogatható e-ink tableteket hozhat a jövő
Az Intel, a Plastic Logic és a Queen’s University formabontó közös projekten dolgoznak.
-
CES 2013: 9.1 csatornás 3D házimozi szett és hangprojektor az LG standján
A smart tv rendszerű BH9430PW álló hangfalait négy felfelé pozícionált hangsugárzóval is ellátták, így hozva létre a kilenc csatornát.
Hír TV & szórakozás 17
-
Bővült az Olympus Tough és Traveller fényképezőgép szériája
Egy csokor új strapabíró és utazózoom kompakt fényképezőgépet jelentett be az Olympus.