-
Linus Torvalds szerint az ARM nem fog elterjedni szerverszinten
A 2020-re tervezett 25%-os részesedés nehezen lesz tartható, hiszen eddig ebből nagyjából nulla jött össze.
-
Már utólag is beszerezhetjük a be quiet! házainak ablakos oldallapját
A Silent Base 601 és 801 modellekhez hamarosan külön is megvásárolható lesz az üveggel megspékelt fémlemez.
-
Cyberpunk 2077 - Ott lesz az idei E3-on is
A CD Projekt RED jelezte, hogy nem hagyják ki az idei show-t sem, reméljük a megjelenési dátum bejelentésére is sor kerül.
-
Több új ház is megjelent a SilentiumPC palettáján
A Signum SG1 széria jelenleg négy tagot számlál, amelyek között leginkább az elő- és oldallapok jelentik a különbséget, márciusban pedig érkezik a csúcsmodel is.
-
Resident Evil 2 Remake - Túl a 4 millión
Alig egy hónappal a premier után máris rekordokat döntöget a sorozat 2. részének felújítása.
-
Leisure Suit Larry: Wet Dreams Don’t Dry - Felbukkantak a konzolos verziók
A német korhatár-besorolás oldalán már látható a játék PlayStation 4-e és Nintendo Switch kiadásának adatlapja.
-
Átfogó FreeSync demóprogramot tervez az AMD
Az Oasis nevű alkalmazás célja az, hogy a felhasználók tesztelhessék a FreeSync megoldások közötti különbségeket, illetve ezek működését.
Hír Videokártya 44
-
Overkill’s The Walking Dead - Hivatalosan is elkaszálták
A konzolos verziók már nem készülnek el, de a PC-s kiadás sem kap semmilyen új frissítést.
-
Két új tápszéria landolt a Cooler Master kínálatába
A V Gold és V Platinum sorozatok együttesen hét tagot számolnak különböző teljesítményszinteken.
-
Mikor és miért váltunk szolgáltatót?
A telekommunikációs szektorban tapasztalt váltási hajlandóságról szóló kutatás a vezetékes szolgáltatásokat vizsgálta.
-
The Division 2 - Ezekre számíthatunk az első évben
A fejlesztők egy rövid trailerben mutatják be, hogy milyen tartalmakat kapunk az elkövetkezkő hónapokban.
-
Fujitsu blog: 6,6 PFLOPS-os szuperszámítógép készül Japánnak
Az Oakbridge-CX-et a Tokiói Egyetem Információtechnológiai Központja rendelte meg.
-
Mortal Kombat 11 - Johnny Cage is visszatér
A sorozat 11. sorszámozott részében ismét választható harcos lesz a megújult külsővel visszatérő fenegyerek.
-
Star Wars Jedi: Fallen Order - Áprilisban végre láthatjuk mozgás közben
Úgy tűnik, hogy az EA és a Respawn még az idei E3 előtt megmutatják nekünk a hosszú ideje készülő Star Wars játékukat.
-
Sebességben szintet lépett a Samsung új eUFS memóriája
Az iparág első eUFS 3.0-s megoldása az abszolút csúcskategóriás ultramobil eszközöket célozza.
-
Videón prezentálta az Intel a hibrid x86-os rendszerének felépítését
Így jobban megmutatható a Foveros 3D-s tokozási technika lényege, illetve pár extra adatra is fény derült.
Hír Processzor 38
-
Komoly microSD memóriakártyákkal tér vissza a piacra a Micron
A vállalat az érintett termékek iránti növekvő igény miatt nevez újra a szegmensbe.
-
2019 - Íme a PlayStation Plus teljes márciusi játékai
Ahogy azt a Sony már tavaly bejelentette, ettől a hónaptól már csak PlayStation 4 játékok járnak az előfizetés mellé.
-
2019 - Az Xbox Live márciusi Gold játékok listája
A következő hónapban többek között a Star Wars: Republic Commando és Metal Gear Rising című játékokat is megkapják a Gold előfizetők.
-
Csili-vili vízpumpát villantott az Alphacool
Az Eisbaer családba tartozó DIY hűtőblokk króm fényezéssel kerül a boltok polcaira.
-
Premier előzetest kapott a The LEGO Movie 2 Videogame
Az új mozifilm mellé folytatódik a videojáték is, amelyben rengeteg karakterrel találkozhatunk.
-
Már kapható a NieR: Automata Game of the YoRHa Edition (PS4, PC)
A gyűjteményes kiadás egyelőre csak PlayStation 4-re és PC-re szerezhető be.
-
Öntisztító tápegységekkel a tisztább holnapért!
Az Enermax újdonsült csemetéibe minden házon belüli fejlesztés belekerült.
-
Akciódús előzetest kapott a World War Z
A játék továbbra is a The Division és a Left 4 Dead szerelemgyerekének tűnik.
-
A C621 Aorus Extreme nevet kapja a Gigabyte Xeon W-3175X-hez készülő alaplapja?
Lassacskán csak megjelenik a fejlesztés, bár egyelőre még mindig nincs kitűzve a hivatalos start időpontja.
-
Megjelent a Stellaris: Console Edition (PS4, XO)
A PC-s változat után végre konzolokon is elérhető lett a Paradox stratégiai játéka.
-
Idén megjelennek az első USB 3.2-es termékek
Az eredeti tervekhez képest kicsit csúszott a tényleges start, de a sebességre nem lehet majd panasz.
-
Hihetetlen kincsesbányák a közösségi oldalak a bűnözők számára
Ezek a platformok forradalmasították a magánéleti és a céges kapcsolattartást is, ám ezzel párhuzamosan természetesen új terepet nyújtottak a visszaélésekre is.
-
Minimum három Dune játékot készít a Funcom
Az elkövetkező 6 évben több új alkotásra is számíthatunk a témában, ezek közül az egyik egy többjátékos, nyílt világú program lesz.
-
6,4 GHz-et fog tudni a Hynix DDR5-ös memóriája
A korábban bemutatott 16 gigabites lapkáról több új részlet látott napvilágot.
-
Darksiders III - Már elérhető a The Crucible DLC
Az első bővítményben egy több mint száz szintes arénában teszik próbára a képességeinket.
-
Továbbra is segíti az Exxon a hallgatók fejlődését az Óbudai Egyetemen
Újabb együttműködési megállapodást írt alá az Óbudai Egyetem és az ExxonMobil.
-
Sekiro: Shadow Die Twice - Feltűnik a láncos ogre
Egyre közeledünk a premierhez, a megjelenés napja kevesebb mint egy hónap múlva várható.
-
Folytatja a Qualcommal való együttműködést a Lenovo
Idén is hoznak Windows operációs rendszert futtató ARM-os notebookot, de az még nem világos, hogy milyet.
-
Acer blog: G-Sync és FreeSync két jóbarát
Megnézzük, mennyire lehet lemondani a drága G-Sync monitorokról az NVIDIA januári bejelentése nyomán.
-
Hewitt Lake kódnéven jön az új Xeon D
A friss fejlesztés a Xeon D-1500-as sorozatot váltja majd le.
Hír Processzor 2
-
25 Gbps-os sebességre képes a QNAP új hálózati kártyája
A tempós bővítőkártya mellé egy 10 Gbps-os verzió is jön, a támogatott eszközök között pedig a szerverek, PC-k és QNAP NAS-ok szerepelnek.
-
Fejlesztői videón a GTFO (PC)
Az új játékmenet részletek mellett azt is megtudtuk, hogy még idén tavasszal megjelenik a játék Steamen, nem kell már rá sokat várnunk.
-
Jövő hónapban érkezik a Ni No Kuni II: REVENANT KINGDOM következő kiegészítője
Alig három hét múlva már elérhető lesz a játék új DLC-je, amely többek között új sztori szálat is bemutat.
-
Xboxot csinál a PC-ből az új Windows 10 Insider Preview
Ennél közelebb nem is tudná hozni a két platformot a Microsoft.
-
Új tesztekkel egészül ki a PCMark 10
Jön a régóta várt Battery Life Profile, ami végre egységes alapot kínál az üzemidő mérésére.
-
Az okostelefonok globális forgalma 2018-ban elérte az 522 milliárd dollárt
Az okostelefonok, mobiltelefonok és viselhető kiegészítők továbbra is az 1,2 ezer milliárd dollár összértékű műszaki fogyasztási cikkek piacának hajtómotorja.
-
Trials Rising - Megérkeztek az első értékelések
Aki szerette a sorozat korábbi részeit, az a folytatással is hosszú időre le fogja kötni magát.
-
Költséghatékony miditorony érkezett a SilentiumPC boszorkánykonyhájáról
Az Armis házcsalád bővült egy újabb taggal, kompetitív díjszabással kísérve.
-
Megjelenési dátumot kapott három régebbi Resident Evil játék Switch kiadása
Az első, a negyedik rész mellett a Zero is elérhető lesz eShopban május végétől.
-
Módosítja a mobil gépek támogatását az új Radeon Software
A 19.2.3-as eszközillesztő a DiRT Rally 2.0 című játékhoz is kínál egy frissített profilt.
Hír Videokártya 32
-
Genesis - Új trailert kapott a PC-re és PS4-re érkező MOBA
A fejlesztők szerint később Xbox One verzió is várható, de egyelőre a másik két platform élvez prioritást.
-
The Division 2 - A hétvégén indul a nyílt béta
Ha valaki lemaradt volna a zárt tesztekről, az most tehet egy próbát a jövő hónapban érkező játékkal.
-
Új Enermax ház mutatkozott be
A Makashi MK50 eddig ismeretlen áron nyújt E-ATX méretű alaplapokat fogadó belteret, valamint szinte végtelen számú ventilátorhelyet.
-
Stílusos Transcend SSD-k érkeztek a külső háttértárolók szegmensébe
A gyártó legfrissebb, USB Type-C csatlakozással ellátott külső meghajtói különböző dizájnnal közelednek.
-
FinFET node-on tudja gyártani az MRAM-ját az Intel
Az IP persze nem nagy, mindössze 7 megabites, de elsőre ez is megteszi.
-
Az Ericsson nagyon ráfekszik az 5G-re
A cég 2019-ben világszerte elindítja a szolgáltatást.
-
Tempós, 1 TB kapacitású microSD memóriakártyát hoz a SanDisk
A végtelennek tűnő tárterület mellett természetesen a sebességre sem lehet majd panaszunk, ráadásul már az árazás is ismert.
-
Final Fantasy - Friss trailert kaptak a 10. és 12. részek Switch és One kiadásai
Ahogy azt korábban már jelezte a Square Enix, áprilisban megkapjuk a széria két régebbi részének új kiadásait.
-
6K-s miniLED monitoron dolgozik az Apple – állítólag
A 31,6 hüvelykes, hatalmas fényerejű kijelző még az idén megjelenhet.
-
Fallout 76 - Számos frissítés várható az elkövetkező hónapokban
A készítők lerántották a leplet a 2019-es roadmapről, amelyből kiderül, hogy rengeteg újítás várható a játékban.
-
Meghallgattuk a Sony új tévés csodahangrendszerét
Az Acoustic Multi-Audio technológiánál a készülékház felső részére is építenek hangszórókat.
Hír TV & szórakozás 6
-
Február végén jön a Russia 2055 pre-alfa kiadása (PC)
A korábbi hírek szerint akik Twitteren követik a készítőt, azok betekintést nyerhetnek a készülő egyfejlesztős sci-fi FPS korai változatába.
-
A cégek ötöde szerint nem is lehet megfelelni a GDPR-nak
A szervezetek többsége nem tud teljes mértékben eleget tenni az európai általános adatvédelmi rendelet követelményeinek.
-
Warhammer: Chaosbane - Középpontban a Dwarf Slayer
A premier még odébb van, kicsivel több mint három hónapot kell várnunk a megjelenésre.
-
Már készülnek a Ryzen 3000-et támogató BIOS-ok az aktuális alaplapokhoz
Az AMD már most elkezdte felkészíteni a váltásra a partnereket, mivel a BIOS frissítéséhez régi processzor szükséges.
-
Magyar diákok fejlesztése segíthet megoldani az élelmezés problémáit
Fiatal programozók közösségi célú applikációi mutatkoztak be a Future Makers Nagydíj döntőjében.
-
Left Alive - Íme a végső gépigény
Alig egy hét múlva érkezik a Front Mission játékok mellékága, amelyhez a fejlesztők bejelentették a hardverigényeket.
-
Leleplezte a HoloLens 2-t és az új Kinectet a Microsoft
Mindkét új fejlesztés elérhető lesz az idei esztendőben, de a megjelenés pontos dátuma még nem ismert.
-
The Outer Worlds - Kiszivárgott a megjelenési dátum?
A Steam adatbázisában az Obsidian játéka mellett rövid ideig feltűnt többek között a Biomutant és a Desperados 3 megjelenés dátuma.
-
2019 - Íme a 9. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megjelenik a Stellaris konzolos kiadása, de érkezik DiRT Rally 2.0 is.
-
IGP nélküli Pentium Gold processzor érkezik
A Pentium Gold G5600F másban nem is különbözik a G5600-as testvérétől.
Hír Processzor 61
-
Rástartol a notebookokra a Huawei
Frissített MateBook X Pro és bővített MateBook széria mutatja, hogy a kínai gyártónak mennyire fontos lett ez a szegmens.
-
Anthem - Ez vár ránk a következő 90 napban
A roadmap szerint számos új esemény várható a játékon belül, de többek között kapunk új küldetéseket, Strongholdot és ranglistát is.
-
Bethesda - Remaster játék kiadására készülnek?
Amazonra felkerült egy eddig ismeretlen alkotásuk adatlapja, amely mellé egy rövid teaser trailert is láthatunk.
-
Készül a Starpoint Gemini 3 (PC)
Az űrhajós sorozat harmadik sorszámozott része a tervek szerint még idén megjelenik PC-re.
-
Shenmue III - Így pózol a főgonosz
Egy darab új képet kaptunk az érkező játékból, amelyről friss információkat a jövő hónapban esedékes MAGIC Monaco rendezvényen kapunk.
-
Friss pletykák az új Xbox gépekről
A legújabb szóbeszédek ismét arról beszélnek, hogy két konzollal leszünk gazdagabbak egy-két év múlva
-
Újabb SSD-k érkeznek SATA-országból
Szerencsére a 7 mm vastag formátum egy jódarabig még nem fog kikopni a köztudatból, és ebben az ADATA ténykedése is közrejátszik.
-
Posztapokalipszisre hangolt GeForce driver érkezett
A WHQL minősítésű, 419.17-es meghajtó egy biztonsági rést is befoltoz.
Hír Videokártya 26
-
Új vizesblokkok érkeznek a ROG-os GeForce RTX-ekhez
Az EK Water Blocksnak köszönhetően az ASUS ROG Strix RTX kártyák kapnak hamarosan specifikus hűtést.
-
Left Alive - Negyedórányi játékmenet videót kaptunk (PS4, PC)
Kicsivel több mint egy hét van még hátra a Front Mission világában játszódó program érkezéséig.
-
Szögletes ventilátor az Enermaxtól
Az újfajta kialakítás természetesen csak az RGB fények alakjára értendő, ez azonban már épp elegendő ahhoz, hogy megjelenésében elüssön a hagyományos légkavaróktól.
-
Dead or Alive 6 - Exkluzív demóval játszhatunk ezen a hétvégén (PS4, XO)
Akik rendelkeznek PS4-en PS Plus, Xbox One-on pedig Gold előfizetéssel, azok tehetnek egy próbát a jövő hónapban érkező játékkal.
-
Hivatalosan is bemutatta a GeForce GTX 1660 Ti-t az NVIDIA
Az új VGA a TU116-os GPU-ra épül, ami az RT és Tensor képességektől megfosztott Turing architektúrát kamatoztatja.
Hír Videokártya 848
-
Drónkezelő képzés indult az Óbudai Egyetemen
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán február 14-én elindították az Ipari UAV kezelési és fejlesztési ismeretek tárgyat.
-
Márciusban jelenik meg Switch-re a Naruto trilógia
A három játékot tartalmazó HD kiadás az összes kiegészítőt tartalmazza.
-
Prémium minőséget ígér a snakebyte legújabb fejhallgatójával kapcsolatban
A fekete-neonsárga headset állítólag eSportra alkalmas hangzással rendelkezik, árcéduláján pedig viszonylag vékonyan fogott a ceruza.
Hír TV & szórakozás 11
-
A Lost Planet széria is elérhető végre Xbox One-on
Frissült a visszafelé kompatiblitási lista, az ismert sorozat mellett a RESIDENT EVIL CODE: Veronica X is játszható One-on.
-
Kína átvette az első helyet az LCD tévék versenyében
A kínai cégek több tévét adtak el együtt, mint a két nagy koreai gigász.
-
The Division 2 - Ez vár minket a végjátékban
Magyar feliratos előzetesen láthatjuk azt, hogy mire számíthatunk a sztori befejezése után.
-
Felismered, hogy melyik arc valódi, és melyiket készítette gép?
Önmagában egyszerűen jó játék, szórakoztató teszt. Ám a háttérben igen sötét ködök gomolyognak, és erre a kutatók is felhívják a figyelmet.
-
Két mobil GeForce vált egy modellt a belépőszinten
Az MX230 és MX250 kézen fogva nyugdíjazza az MX150-et.
Hír Videokártya 25
-
Visszavonul a Nintendo of America elnöke
Reggie Fils-Aimé 15 év után adja át a helyét a korábban marketingesként dolgozó Doug Bowsernek.
-
Anthem - Íme az első értékelések
A Bioware új játéknak tesztjei is napvilágra kerültek, ezek alapján elmondható, hogy kicsit talán érdemes lehet várni a vásárlással.
-
Leáll a PlayStation Vita gyártása
A kézikonzol első körben Japánban lesz kivezetve, de a korábbi tapasztalatok alapján a nyugatabbra fekvő régiókban sem kerülheti el a sorsát.