-
A Microsoft fizet a keresőjét használóinak – ha vásárolnak is
Ma indult próbaútjára a Microsoft új vállalkozása, a Live Search Cash Back, amellyel magukhoz akarják csábítani a felhasználókat.
-
Golden Axe: Beast Rider képadag
A Sega klasszikus franchise-a, a Golden Axe az idei év végén feltámad poraiból, hiszen érkezik a Beast Rider alcímet viselő nextgen újragondolás. Most friss képeket tudunk róla mutatni.
-
Továbbfejlődő hibrid tuner az AVerMediától
Az analóg szabványok mellett az AVerTV Hybrid NanoExpress megbirkózik MPEG-2 és H.264 digitális adásokkal is.
-
Battlefield Heroes: nem számít a profit
Nem számít, hogy hoz-e profitot a Battlefield Heroes a játék mögött álló producer, Ben Cousins szerint, aki sokkal inkább a Battlefield széria érdekeit tartja szem előtt.
-
E-book lesz a százdolláros laptopból
Az XO következő verziója lényegében egy félbehajtott érintőképernyő lesz, és mindössze 75 dollárba kerül majd – 2010-ben.
-
E-book lesz a százdolláros laptopból
Az XO következő verziója lényegében egy félbehajtott érintőképernyő lesz, és mindössze 75 dollárba kerül majd – 2010-ben.
-
Negyven százalékkal olcsóbb az ADSL, mint két éve
Az NHH sikeresnek tartja a retail minus szabályozás három évvel ezelőtti bevezetését. Olcsóbb lett a szolgáltatás, és mindenhol van verseny.
-
Újabb Logitech egér miniatűr vevőegységgel
Nyártól már a V450 Nano USB-s adó-vevőjét is nyugodtan a számítógépben felejthetjük.
Hír Beviteli eszköz 31
-
Aspire Predator: csúcs-PC játékosoknak
Nem csupán erős, de számos egyedi megoldással is szolgál az Acer új modelje.
Hír PC/Barebone 63
-
Killzone 2: a késés oka
A Sony amerikai részlege a 2009 elejére csúsztatott dátumot igyekszik megmagyarázni: a döntés nem azért született, mert bármi probléma is lenne a játék fejlesztésével.
-
Spore: a sejtek szintje
A Spore legelső fázisa, a sejtszintű játékmenet komoly változáson ment keresztül, az eddigi realisztikusabbnak szánt ábrázolást egy vidámabb, fiatalosabb stílusra cserélték.
-
Molyneux és a tudományos áttörés
San Francisco-ban beszélt titkos projektjéről Peter Molyneux, aki szerint készülő műve, ami nem a Fable 3 lesz, tudományos szempontból is áttörést hozhat majd.
-
Bekeményít az iráni netcenzúra
Ezúttal már azokat az oldalakat is letiltották a hatóságok, melyek bármilyen szinten köthetők ellenzéki személyekhez és emberi jogi szervezetekhez, aktivistákhoz.
Hír Társadalom 1
-
Félig notebook, félig tábla-PC
Megfordítható, 12 hüvelykes érintőkijelzővel látták el a Tarox Lightpad 1250-et.
-
Az Albacomp is részt vesz az olimpia közvetítésében
A székesfehérvái vállalat építi az MTV helyi stúdiójának informatikai infrastrukturáját.
-
Felpörgeti DVD-íróját a Plextor
Elsőként Japánban vezeti be a gyártó a 20-szoros végsebességű meghajtóit.
-
Újra termel az Intel földrengés miatt leállított gyára
Az üzem alkalmazottai mind jól vannak és a komplexumot sem érte jelentős strukturális kár, így újraindulhatott a termelés Csengtuban.
-
EndWar csataképek
A Ubisoft idei kínálatának egyik gyöngyszeme lesz az EndWar. Az Ubiék kínai diviziója által hegesztett konzolos valósidejű stratégia a Harmadik Világháborúba kalauzol. Friss képek.
-
XBL Arcade: 350 megás korlát
A Microsoft ismét emel egyet az Xbox Live Arcade játékok méret-korlátján: hamarosan maximum háromszázötven megába kell beleférniük az Arcade játékoknak.
-
Gothic IV: színesebb lesz az amerikai verzió
Színesebb, élénkebb kiadással igyekszik megragadni az amerikai játékosokat a Gothic IV, míg Európában marad a fakóbb, visszafogottabb színvilág. Új cím is lesz.
-
Kinek az orcáján csorog le a Ballmer-tojás?
Steve Ballmerén biztosan nem. A tegnapi történet a bénasága miatt tanulságos.
Blogbejegyzés Társadalom 150
-
Kiszivárgott a Clear Sky alfa demója?
Zavar támadt az erőben az ukrán GSC Game World háza táján, a hírek szerint ugyanis kiszivárgott a S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky 2007-es E3-as demonstrációja.
-
The Force Unleashed - erődemonstráció
Ősszel multiplatformos támadást indít a Star Wars univerzum hívei ellen a The Force Unleashed, melyben úgy használhatjuk majd a erőt, mint korábban még soha. Friss képek.
-
Még nem int búcsút a Metal Gear
Bár úgy néz ki, hogy Solid Snake kalandjai júniusban egyszer és mindenkorra véget érnek, azt egyáltalán nem lehet leszögezni, hogy a sorozatnak is búcsút kell majd mondanunk.
-
Távoli védelmet kínál kisvállalatoknak a Panda
A cég felmérése szerint a kkv-k nemigen tudják megfinanszírozni a megfelelő IT-védelmet.
-
MSI európai tuningverseny
A hazai selejtező mától kezdődik, a legjobb továbbjut az amszterdami döntőre.
-
Fujitsu: kis merevlemezek nonstop üzemre
Újabb 5400 és 7200 rpm fordulatú, 2,5 hüvelykes tárolókat jelentett be a gyártó.
-
Splinter Cell csak 2010-ben?
Sam Fisher úgy elrejtőzött, mint még soha - olyannyira, hogy még az is megeshet, hogy 2010-nél előbb nem is igen bukkanunk majd rá az idő közben szakállat növesztett főhősre.
-
Új 3G-s WLAN router a piacon
Az XSBox R4v segítségével közel ADSL sebességgel használhatjuk az internetet, mobilhálózaton keresztül.
-
Tíz új nyelvet ismer a Google online fordítója
A 23 nyelv bármelyikéről bármelyik másikra tud már fordítani a Google Translate. De még nem beszélni magyar.
-
Délutánra teljesen helyreállhat a rend az európai roaminghálózatokban
Tegnap szinte teljesen összeomlott az európai roamingszolgáltatás, lehetetlen volt külföldről hazatelefonálni, vagy elérni a külföldön tartózkodókat.
-
A PowerPC él és élni fog
A P.A. Semi felvásárlásával a hadsereg felé fennálló kötelezettségeket is a nyakába veszi az Apple.
Hír Processzor 31
-
Műszerfalak épülhetnek a homorú TFT-re
Az AU Optronics a héten mutatja be a világ első homorú TFT-jét, mely állítólag sokkal jobb képminőséget nyújt, mint a flexibilis kijelzők.
-
Műszerfalak épülhetnek a homorú TFT-re
Az AU Optronics a héten mutatja be a világ első homorú TFT-jét, mely állítólag sokkal jobb képminőséget nyújt, mint a flexibilis kijelzők.
-
AMD GAME! platformok játékhoz
Azt szeretnék, hogy a játékosok olyan egyszerűen választhassák ki a számukra ideális PC-konfigurációt, mint egy játékkonzolt.
Hír PC/Barebone 44
-
E3: a résztvevők névsora
Az elmúlt hetek vészjósló jeleiként érkeztek azon hírek, melyek szerint több nagyobb kiadó is kihagyja az idei E3-at, ám úgy tűnik, hogy többen már nem csatlakoznak hozzájuk.
-
Itt a Google új szolgáltatása, a Google Health
Az egészségügyi adatokat szervező program fogadtatása vegyes, s bizonyára nagy vitákat fog kiváltani még a jövőben is.
-
Magyar fejlesztésű helyesírás-ellenőrzőt kaphatnak a Linuxok
Az új Fedora-kiadásban már a hunspell az alapértelmezett szóellenőrző. A program a többi disztribúcióban is de facto szabvánnyá válhat.
-
Napi apró
Június végén jön a Final Fantasy Tactics A2; petícióznak a PS3-as The Orange Box miatt; Bourne demó az európai Marketplace-en; bloomos és hamis Half-Life 3 képek; a Nintendo indíthatja a konzolos MMO őrületet, és távozik a Halo írója. Napi apróságok.
-
Age of Conan: 250 órányi szintlépés
A héten jelenik meg az Age of Conan: Hyborian Adventures Európában. 250 órányi szintlépés vár majd a játékosokra, akik előrendelési rekordot is döntöttek.
-
Halo Wars hármas
A Microsoft a múlt héten lezavart Gamer's Day-en ugyan nem mutogatta a Halo Wars, de utólag azért kaptunk belőle járom új screenshotot. Csata földön és égen.
-
EVE Online - háború az űrben
A múlt heti mozgóképes előzetes után látványos képek formájában is bemutatkozik a soronkövetkező EVE Online expanzió, a The Empyrean Age.
-
Mafia 2 - harc az utcán
Friss és akciódús képek a Mafia 2-ből egy iráni forrás közreműködésével. A játék csak a következő esztendő első felében fog a boltokba kerülni.
-
A REACH-direktíva betartásában segít az SAP szoftvere
Az SAP REACH Compliance támogatja a kötelezettségeknek való megfelelés kezelését.
-
Wales: Nem csak a szélsőségeseké a Közel-Kelet!
A Wikipedia atyja szerint legkésőbb egy évtizeden belül arabok tíz-, de akár százmilliói csatlakozhatnak az internethez.
Hír Társadalom 0
-
Az informatikai és a bankszektor fizet a legjobban
Ez derül ki egy hazai felmérésből. Hasonló a helyzet északi szomszédainknál is, de ott az átlagkereset jóval magasabb.
-
Sonic Unleashed képadag
Mindenki kedvenc kék színű szuperszónikus sündisznója az idei évben visszatér, talán egyben a jó útra is, a Sonic Unleashed ugyanis az előző részek által keltett csalódást akarja feledtetni.
-
Ősszel debütál a Blue Dragon Plus
Második körét futja az animék és mangák által már komoly hírnévre szert tett Blue Dragon: Japánban már szeptember első hetében debütál a Nintendo DS-re tervezett folytatás.
-
AOC monitorok nagy képátlóval
Újabb 24 és 26 colos kijelzőket jelentett be a gyártó Európában.
-
Killzone 2 gameplay videóadag
A Sony már több, mint másfél hete lebonyolította a sajtónak szánt rendezvényét, ám sok kiállított játékról még nem kaptunk "hivatalos" videóanyagot - a Killzone 2-ről most végre igen.
-
Milyen lesz a Microsoft száz év múlva? – Steve Ballmer Budapesten
Egynapos villámlátogatásra érkezett Magyarországra a Microsoft vezérigazgatója, aki sosem használja a Google-t.
-
MGS4: új helyszínek
Kojimáék eddig taktikusan csak közel-keleti helyszínt mutogatták a Metal Gear Solid 4: Guns of Patriots-ből. Az új screenshotok bebizonyítják, hogy nem csak porban és homokban akciózunk Snake-kel.
-
Hackerek fosztogatták a kínai földrengés adományait
Egyelőre nem tudni, hogy mennyi pénzhez jutottak hozzá azok az elkövetők, akik saját számláikra irányították a Vöröskeresztnek juttatott összegeket.
-
Ambiciózus célokat tűzött ki a Samsung notebook üzletága
Jelenlegi piaci részesedését 2011-ig több mint háromszorosára növelné a koreai vállalat.
-
Soul Calibur IV - amerikai cenzúra?
Nem is gondoltuk volna, hogy ismét egy híren belül számolhatunk be a női mellek és a Soul Calibur IV már-már misztikusnak nevezhető kapcsolatáról: ezúttal a gaz cenzúrázás miatt kerül erre sor.
-
Dead Space: sztori trailer
Az Alien óta tudjuk, hogy az űrben senki nem hallja a sikoltásunk. Az új Dead Space trailer is valami ilyesmit próbál kommunikálni, és a játék sztorijába vezeti be a játékost.
-
Új Store 'n' Go pendrive-ok a Verbatimtól
Az Executive változatok AES titkosítással és gyorsabb adatátvitellel szolgálnak.
-
Lassan mindenki kap iPhone-t, csak mi nem
A Vodafone után most az Orange jelentette be, hogy több olyan ország piacára vezeti be az Apple telefonját, ahol eddig nem forgalmazták a készüléket.
-
Új multifunkciós Grundig médialejátszó
Az érintőkijelzős Mpixx 8000 memóriája microSDHC kártyával bővíthető.
-
Resistance 2, háromszor
Hiányoltad a Resistance 2 képeket a Sony Gamer's Day-ről? Kis késéssel, ugyan, de megkaptuk őket - kapásból hármat. Ezúttal nem az erősen fogazott Kimériák vigyorognak a kamerába.
-
Japán hardvereladások - az ünnepek után
Ahogyan az tulajdonképpen várható volt, a legutóbb vizsgált, ünnepi hetet követően ismételten elkezdett visszaesni az eladott konzolok mennyisége a japán hardveres listán.
-
Silent Hill: Homecoming videódömping
A legutóbbi, nem túlságosan bíztató képek után most mozgásban is megtekinthetjük a Silent Hill: Homecoming-ot, egy nagy adag gameplay videónak köszönhetően.
-
Spyro: Dawn of the Dragon - irány a hold
Megérkezett a második adag screenshot a most futó Spyro trilógia néhány héttel ezelőtt bejelentett lezárásáról, a The Legend of Spyro: Dawn of the Dragon-ről.
-
World of Warcraft: ráncfelvarrás?
Bár a világ egyik legnépszerűbb MMORGP-jének eddig sem volt túlzottan sok szégyellnivalója a grafikát nézve, a készítők tudják, hogy ez nem lesz örökké így - így gondolnak a fejlesztésre.
-
Pályára állt a GPS III: a Lockheed Martin nyerte el a megrendelést
Az új fejlesztéseknek köszönhetően az USA továbbra is megtarthatja vezető szerepét a műholdas navigációban, s a civilek is részesülnek az előnyökből.
-
Platinum Games: vér, űrcsata és még több vér
Még a hét elején írtunk arról, hogy a 2006 végén bezárt Clover Studio hamvaiból verbuválódott Platinum Games három játékát is felfedni készül: akkor még csak szöveges formában tudtunk beszámolni, most azonban képek és videók is érkeztek a három címről.
-
Red Alert 3 trailer
A Command & Conquer: Red Alert 3 bejelentésével párhuzamosan csak pár képet, meg egy interjút kaptunk - az EA most pótol, befutott az első, gameplay akcióval meglocsolt trailer.
-
Nem kell hozzá indok, hogy a vámos átkutassa a laptopodat
A vámtiszt indoklás nélkül kutathat az adathordozókon: az amerikai és brit hatóságok gyakorlata sokak szerint mélyen megsérti a személyiségi jogokat.
Hír Társadalom 93
-
EVE Online - The Empyrean Age trailer
A háború közeleg - hirdeti az EVE Online soronkövetkező ingyenes expanziójának első mozgóképes előzetese. A kiegészítő már a következő hónapban megérkezik.
-
Most már hivatalos: letölthető a Firefox 3.0 RC1
A tesztelés után várhatólag június végén jön a végleges változat.
-
Sony: az idei felhozatal
A Sony előrukkolt egy listával, amelyen azon belső fejlesztésű címeik megjelenési időpontjait vehetjük szemügyre, amelyek még az idei évben a boltokba fognak kerülni a három platform valamelyikére.
-
Warhammer Online: mindenhol egyszerre
Amerikában, Európában, Ázsiában, Ausztráliában, sőt még Új-Zélandon is ugyanabban az időpontban indulnak majd útjára a Warhammer Online masszvían multiplayer kalandjai.
-
Új OLED kijelzőt mutat be a Samsung
A panelek mellett a gyártástechnológia is fejlődik. Ezúttal egy 12,1 hüvelykes prototípust demóznak.
-
Nyár elején jön a Samsung új zenelejátszója
Szemrevaló dizájn és számos funkció jellemzi az YP-S3-at.
-
Áprilisi PC-s eladások, Amerika
Különösebb meglepetésekkel nem szolgált az NPD féle összesített amerikai PC-s eladási lista, melynek első helyét napjaink legnépszerűbb online szerepjátéka bérelte ki.
-
Plextor médialejátszó zsebméretben
A MediaX 160 vagy 320 GB kapacitású, 2,5 hüvelykes merevlemezzel érkezik.
-
Nem érezhető a GTA IV megjelenése az áprilisi konzoleladásokon
Az amerikai eladásoknak elemzők szerint a korai húsvét tehetett be. Egyedül a Nintendo Wii tudta tartani magát a múlt hónapban.
-
Kész a százdolláros laptopra szabott Windows
Az XO-ra a nyár végétől egyszerre kerül majd Linux és Windows – a gép ára közben a Windowsnak köszönhetően további tíz dollárt emelkedett.
-
Új adatszéf a Digitustól
Ujjlenyomat-leolvasóval és AES kódolással látták el az USB-s DA-70702 merevlemezt.
-
Touch Wall - interaktív prezentációk
Bill Gates a Microsoft idei CEO Summit rendezvényén egy interaktív, érintéssel vezérelhető megjelenítőt mutatott be.
-
Beyond Good And Evil - úton a folytatás
A JeuxVideo-nak adott interjújában Michel Ancel bejelentette, hogy egy ideje már dolgoznak a legendás Beyond Good and Evil folytatásán - így a rajongók álma valóra vált.
-
Egyre több segítséget kapnak az amatőr adathalászok
Az interneten ingyenesen hozzáférhető online eszköztárak segítségével bárki által könnyen, és ami ijesztőbb, ingyenesen indítható adathalász-támadás.
-
Japán szoftvereladások
Újabb hét telt el komolyabb belépő nélkül Japánban - aminek a következménye nemes egyszerűséggel az, hogy ismét a Mario Kart Wii és a Monster Hunter Portable 2nd G tartja pozícióját.
-
Amerikai konzolos eladások - a GTA IV havában
Talán sokan azt várták, hogy a szoftverfronton alaposan domináló Grand Theft Auto IV majd sokakat sarkall a gépvásárlásra, legyen az PlayStation 3 vagy Xbox 360: az Egyesült Államokban eddig nem egészen ez történt. A hardverfronton ugyanis ismét a Wii dominált.
-
Ügyfélszolgálati központot hoz Budapestre az NCR
A kilencmillió euróból létesítendő iroda 130 embernek ad majd munkát.
-
PS3: 260 dollár veszteség gépenként?
A Sony tegnapi üzleti jelentéséből kiderült, hogy sikerült a felére csökkenteniük a videójáték divízió veszteségeit - a mínuszokért minden esetre továbbra is a PlayStation 3 a felelős.
-
GC2008: nagyobb, mint tavaly
A tavalyi Games Convention-nél várhatóan több kiállító teszi majd tiszteletét az idei rendezvényen közölték a kiállítás szervezői. Jövőre is lesz GC Lipcsében.
-
Age of Conan - működni fog a crossplatform
A Funcom tájékoztatása szerint PC-s és Xbox360-as játékosok akár együtt is kalandozhatnak majd az Age of Conan világában. De senkit nem akarnak kényszeríteni.
-
Olcsóbb internetes tévé a T-Online ügyfeleinek
A cég tegnaptól gyakorlatilag az összes T-Home díjcsomag árát mérsékelte. Hamarosan a konkurencia is indíthatja az éles üzemet.
-
Hogyan kell kiejteni? A Forvo megmondja
A Wikipedia mintájára alapított vállalkozás hasznos segítséget adhat akkor, ha küszködünk egy idegen szó kiejtésével.
-
Még az idén eljön a Lich King
A Vivendi Games tájékoztatása szerint szinte biztosra vehető, hogy a World of Warcraft: Wrath of the Lich King expanzió még az idén a boltokba kerül.
-
Újabb alaplapok fedélzeti mini-Linuxszal
Az Asus P5Q sorozatában is elérhető lesz a Splashtop rendszer.
-
X360 Dashboard Update: ilyen lesz?
Lassan vége a tavasznak, ilyenkor szokott jönni az év első felére időzített Xbox 360 Dashboard Update. Az újdonságok hivatalos listája még nem ismert, de kiszivárgott infók már vannak.
-
Az Oracle kezébe kerül az AdminServer
A biztosítás kötvénykezelő szoftvereket fejlesztő cég termékkínálat az Oracle meglévő megoldásának lesz a központi alkotóeleme.
-
10 millió Xbox 360 az USA-ban
Aki rendre figyelemmel követi az Egyesült Államokra vonatkozó hardvereladásokat, azt valószínűleg nem éri nagy meglepetésként a hír, mely szerint az Xbox 360 átlépte a 10 millió eladott példányszámot.
-
Ismét a legkisebb méretkategóriában újít a VIA
Epia PX5000EG néven mutatkozott be az új energiatakarékos Pico-ITX platform.
-
Több mint félmillió fórumot fertőzött meg egy trójai
A Trend Micro figyelmeztetése szerint a támadás az egyik legnépszerűbb fórummotor, a phpBB biztonsági rését használja ki.
-
Dell: továbbra is húzónév lesz az XPS
A játékosokat megcélzó Alienware nagyobb hangsúlyt kap, de általánosabb prémiummárkaként tovább él az XPS vonal is.
Hír PC/Barebone 7
-
Amatőr fotópályázat
A Canon Fan Foto pályázatával már az amatőr fotósok körében is kezdetét vette az „UEFA EURO 2008” láz.
-
Mit olvas, hallgat és néz a magyar internetező?
Az NRC reprezentatív felmérése szerint nyomtatott napilapot rendszeresen alig olvasunk. Inkább tévézünk, esetleg rádiózunk.
-
SCIV: Új hölgy, nagy mellekkel
Egy újabb karakter csatlakozott a Soul Calibur IV egyre grandiózusabb és szélesebb palettájához: ezúttal egy olyan hölgyről van szó, aki bátran nevezhet a Legnagyobb Keblű titulusra.
-
Meddig él a Windows XP SP2?
Tavaly óta automatikusan két év támogatás jár az utolsó előtti windowsos szervizcsomagokhoz.
-
Újfajta LCD panelt mutat be a Samsung
A Blue Phase technológia 2011-re érik meg a sorozatgyártásra.
-
Resident Evil 5 szkenek, trailer hamarosan
A játék producere, Jun Takeuchi korábban már megígérte, hogy májusban több mindent megtudunk majd a Resident Evil 5-ról: ma újabb bíztató jelek érkeztek ezzel kapcsolatban.
-
Letölthető a Thunderbird 3 első fejlesztői verziója
A munkának ebben a fázisában az új program egyelőre még a Shredder nevet viseli.
-
Kipróbálható az Adobe Flash Player 10
A végleges változat feltehetően az év végéig készül el.



- Hobby elektronika
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- BMW topik
- Autós topik
- Milyen légkondit a lakásba?
- Milyen videókártyát?
- Mindhárom Tab S9 vízálló lett
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- További aktív témák...