-
Csalással vádolja korábbi munkatársát a Magic Leap
A vállalat szerint a 2016-ban távozú kínai szakember a náluk látott technológiát magával víve tudott konkurens hardvert fejleszteni.
-
Megjelent a Crash Team Racing: Nitro-Fueled
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, megérkeztek az első értékelések is, amelyek alapján elmondható, hogy érdemes beszerezni az új kiadást.
-
Itt az Angry Birds mozifilm folytatásásnak végső előzetese
Az új részben összefognak a malacok és a madarak, hogy egy közös ellenséget tegyenek el láb alól.
-
Ígéretesnek látszó tápok a Super Flowertől
A gyártó friss, feszültségszabályozására büszke termését felszerelték minden jóval, mi szem-szájnak ingere.
-
Thermalright AIO-k a régi vezérelvek nyomdokain
A patinás gyártó igen impozánsnak tűnő kompakt vizhűtéseket mutatott be.
-
Megérkezett az F1 2019 hivatalos gépigénye
Alig egy hét múlva végre megjelenik az új rész, azonban akik a Legends Editiont veszik meg, azok már június 25-től játszhatnak a programmal.
-
Túlmelegednek a 2015-ös, 15 hüvelykes Macbook Pro gépek akkumulátorai
Az Apple természetesen téritésmentesen vállalja a problémától érintett gépek javítását.
-
Augusztusban jön Switch-re a Friday the 13th: The Game Ultimate Slasher Edition
Az új kiadás az alapjáték mellett az összes DLC-t tartalmazni fogja, valamint egy különleges posztert is kapunk a csomagban.
-
Nem a processzorok gyártásáról egyeztet az Intel a Samsungnál?
A Tom's Hardware információi szerint az egyszerűbb lapkák kiszervezéséről szólnak a tárgyalások.
-
Devil May Cry - Megjelenési dátumot kapott a Nintendo Switch kiadás
A premier néhány nap múlva várható, így akinek anno kimaradt Dante első kalandja, az most pótolhatja azt.
-
Kiderültek a Cooler Master Silencio S400 és S600 specifikációi
Végre nyilvánosságra került a Computexen látott házduó minden részlete.
-
Újabb képeken a Witchfire
A The Astrounauts játékáról egyelőre csak annyit tudunk, hogy valamikor 2020-ban jelenik meg.
-
Akciófigyelő: Ingyenes a Rebel Galaxy az Epic Games Store-ban (PC)
A következő ajándék program a Last Day of June lesz, amelyet június 27-től lehet majd beszerezni.
-
Átlátszó blokkos AIO hűtő a Cooler Mastertől
A MasterLiquid ML240P Mirage hűtőt állítólag a gyártó legnagyobb szakijai tervezték a legjobb teljesítményt szem előtt tartva.
-
Máris felkészült az idei F1 játékra az új Intel driver
A 26.20.100.6912-es verziójú meghajtó a szokásos hibajavításokat is hozta.
Hír Videokártya 21
-
A T-Systems elindítja SAP Akadémiáját
Olyan frissdiplomásokat és pályamódosítókat várnak, akik a nemzetközi munkaerőpiacon is keresett tudást kívánnak szerezni.
-
Listázott pár Switch Mini kiegészítőt a HonSon
De hol a konzol? A Nintendónak nem szólt erről senki?
-
Hazai fejlesztésű világújdonság a kriptográfiai technológiák piacán
Az i4p egyedülálló megoldása többszereplős kriptográfiai technológiát is alkalmaz, amellyel megvalósítható az üzleti életben szükséges legmagasabb szintű adatvédelem
-
Kína és az USA kereskedelmi háborúja a Samsungnak kaparja ki a gesztenyét
A TrendForce arra számít, hogy a Huawei és az Apple eladásai is csökkennek majd az okostelefonok piacán.
-
Vérfrissítést kaptak a Kailh SUN kapcsolók
A gyártó egy kis ráncfelvarrással próbálja eladhatóvá tenni a nem túl népszerű switcheket.
Hír Beviteli eszköz 8
-
Kiderülhettek a Corsair PCIe 4.0 csatolós SSD-inek árai
A szivárgások alapján igen nagy felárra számíthatunk az előző verziós csatolófelülethez képest.
-
Mozgásban a Judgment (PS4)
A legújabb bemutató gameplay-t a PlayStation Undergroundnak köszönhetjük.
-
Nyomtatott pisztoly miatt áll bíróság előtt egy londoni diák
Az egyetemi hallgató lehet az első Nagy-Britanniában akit egy ilyen tett miatt ítélnek el.
-
Megérkezett az Intel automatikus tuningolója
A Performance Maximizer az újabb asztali Core modellekkel működik, és 20 dollárért még garancia is vásárolható a tuningra.
Hír Processzor 94
-
A Kaspersky átláthatósági központot nyitott Madridban
A Globális Átláthatósági Kezdeményezés keretében az első európai unióbeli Átláthatósági Központ a vállalat partnerei és a kormányzati illetékesek számára biztosít információkat.
-
Páran már megkapták a Xilinx forradalmi gyorsítóját
A Versal első mintáit az ígéretének megfelelően leszállította a vállalat.
-
Xbox Game Pass - A június végi újoncok
Az előfizetők három játékot kapnak Xbox One-ra, kettőt pedig PC-re.
-
5 hónap tanulás után garantált a programozói karrier
Az elmúlt három évben több mint hússzorosára bővült itthon a jellemzően 4-5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma.
-
Új képeken a Final Fantasy VII Remake (PS4)
A premierre még kicsit sokat kell várni, de az eddigiek alapján érdemes lesz türelmesnek lennünk.
-
Máris készül a PCI Express 6.0
A PCI-SIG nem lassít, az évekig tartó lazulás után csak úgy szórja a dupla tempót.
-
Augusztusban érkeznek a nem referencia Navi kártyák
Mindenki legnagyobb örömére már 100 százalék, hogy jönnek az egyedi tervezésű RX 5700-as Radeonok.
Hír Videokártya 202
-
Tovább színesedik a Noctua
Aggódni azért nem kell, az RGB továbbra sem szerepel a kínálatban, a cégtől már az is hír, ha új színnel bővül a Chromax vonal.
-
Top-flow CPU hűtés Thermaltake módra
Az alacsony profilú kivitelnek biztos jónéhányan örülnek majd, ha szívükbe fogadják a túlspilázott ventilátor látképét.
-
Premier előzetest kapott a Bloodstained: Ritual of the Night
A játékhoz a tervek szerint 13 DLC csomag érkezik teljesen ingyen és bérmentve.
-
Lenyűgöző módon ünneplik az Apollo 11 misszióját
A történelmi utazás után érdeklődők egy speciális weboldalon élhetik át, amit Armstrong, Aldrin és Collins.
-
Idén is megválasztották a tévék királyát
A mezőnyt egy kicsit foghíjasnak érezzük, 2-2 OLED és LED LCD tévét eresztettek egymásnak, a győztes pedig ....
-
Kiszivárgott a Monster Hunter film első előzetese
A kamerás felvétel a Shanghai International Film Festival eseményén lett rögzítve.
-
Fejlesztői videón az Age of Empires II: Definitive Edition (PC)
Az E3-as interjúban a készítők a játékról beszéltek, miközben újabb gameplay jeleneteket is megnézhetünk.
-
Az Office billentyű bevezetésén gondolkodik a Microsoft
A tervek szerint az egyik Windows billentyű helyére érkezne.
Hír Beviteli eszköz 71
-
Nem a játékok sztoriját kapjuk meg a Gears of War mozifilmben
Közös pontok azért lesznek természetesen, helyszínként mindenképp a Sera bolygót kapjuk meg.
-
Jön az új NVIDIA Shield?
Megerősítés még nincs, de egy mdarcy kódnevű rendszer feltűnt a Google Play fejlesztői konzolján belül.
Hír TV & szórakozás 34
-
Rövid előzetest kapott a Desperados III
A hangulatfokozó trailerben némi játékmenet bemutatót is láthatunk, így megfigyelhetjük, hogy mire számíthatunk a széria új részében.
-
Monster Hunter World: Iceborne - Hamarosan indul a PS4-es béta
Első körben azok vethetik bele magukat a tesztelésbe, akik rendelkeznek PlayStation Plus előfizetéssel.
-
Fontos újítás a rendőrség honlapján
Egy már rég várt szolgáltatás indult el: az egyszerűbb ügyeket mostantól már online, digitálisan is elintézhetjük.
-
VKHR néven jött meg a Vulkan API-ra írt hajszimuláció
Az Erik S. V. Jansson által vezetett projektet gyakorlatilag a nulláról építették fel, a TressFX-nek csak a kutatásai anyagait használták.
Hír Videokártya 12
-
Thermaltake processzorhűtő a középkategóriában
A tajvani multi legújabb multiplatformos terméke megosztó külcsínt és észszerűnek tűnő árazást kapott.
-
Kicsi az FSP borsa, de erős
A patinás cég igencsak kellemesnek látszó SFX tápokkal bővítette portfólióját.
-
Akciófigyelő 2019 - Xbox Live 25. heti akciók
Ezen a héten többek között az Anthem és a The Division 2-t is olcsóbban vásárolhatják meg a felhasználók.
-
NAS és kreatív munkaállomás egy fedél alatt
A SilverStone a NAS-t kombinálja egy microATX-es számítógépházzal, így két legyet üthetünk egy csapásra.
-
A vállalkozások nagyobbik része nem tud megbirkózni az adatkezeléssel
Az európai, közép-keleti és afrikai (EMEA) vállalatok átlagosan kevesebb mint 40 százaléka állítja magabiztosan, hogy jól bánik az adataival – írják az Oracle felmérésében.
-
Új előzetest kapott a Remnant: From Ashes (PC, PS4, XO)
A Darksiders 3 készítőinek új játéka a tervek szerint augusztus végén jelenik meg.
-
Ezen a hétvégén ingyen kipróbálható a World War 3 (PC)
Akik szerették a Battlefield sorozat modern részeit, azoknak érdemes lehet ránézni a The Farm 51 alkotására.
-
Egy módosított Radeon Chill a Radeon Anti-Lag
A Chillel ellentétben nem a felhasználó által generált bemeneti adat határozza meg a számítások időzítését, hanem a hardverek működésének elemzése.
Hír Videokártya 18
-
Samurai Shodown - Bemutatkozik Jubei
Az SNK harcolós, verekedős széria egy teljesen új résszel tér vissza alig egy hét múlva.
-
Az IBM után az ARM is az NVIDIA fókuszába kerül
Ezzel a vállalat hatékonyabban veheti fel a versenyt az x86/AMD64-es CPU-kat biztosító Intel és AMD bezárkózásával szemben.
-
Ghost of Tsushima - Mégis idén várható a premier?
A Sucker Punch berkeiben készülő játék a PlayStation 4 felhasználók által egyik legjobban várt program.
-
Jön az 5G, de a fejlesztők már a 6G-n dolgoznak
Dél-Koreában is megindult az 5G bevezetése, igen nagy sikerrel, ám a vállalatok már a továbbfejlesztést tervezik.
-
Jobb Vulkan implementációt kapott az új Radeon Software
A 19.6.2-es szoftvercsomagból a szokásos hibajavítások sem hiányoznak.
Hír Videokártya 11
-
Ismét népszerű a Destiny 2
Ősszel jön az új kiegészítő, valamint a free-to-play változat, amely remélhetőleg még jobban megdobja majd a felhasználói adatbázis nagyságát.
-
Magyar felirattal érkezik a MediEvil felújítása
A Sony folytatja a jó szokását és egy újabb játékuk lesz itthon elérhető hazánk nyelvén.
-
Bizonyos processzorait a Samsunggal gyártatná az Intel?
Erről ír a Sedialy néven ismert dél-koreai média, de a pontos részletek egyelőre ködösek.
Hír Processzor 42
-
Hamarosan indulhat az 5G-s frekvenciák árverése
A kijelölt frekvenciasávokban tervezett értékesítéssel kapcsolatos észrevételeket, véleményeket július 8-ig várja az NMHH.
-
Az eddigi legnagyobb fizikai adathordozót igényli a The Witcher 3 Switch portja
A Macronix nem hiába fejlesztette ki a 32 GB-os verziót, de annyira sokan azért nem fogják majd ezt használni.
-
Emberléptékű méretben (is) érkezik a Samsung MicroLED tévéje
73 hüvelykes változatban is elérhető lesz a moduláris The Wall Luxury.
Hír TV & szórakozás 37
-
Vészesen közeledik a nagy-britanniai pornóblokk
Július 15-én már bizonyítani kell az életkort a felnőtt tartalom eléréséhez.
-
Szelek szárnyán közelít a Gigabyte villámgyors SSD-je
Az AORUS márkanév termékpalettáját bővíti a PCI Express 4.0-ás interfészt használó M.2-es tároló.
-
Negyedórányi bemutatót kapott a Monster Hunter World: Iceborne
Az ősszel érkező kiegészítőben egy teljesen új történeti szálat is kapnak a vásárlók.
-
Planet Zoo - Íme a teljes E3-as demó
A Frontier legújabb menedzselős játéka ősszel várható, ezúttal egy állatkertet kell felépítenünk és irányítanunk.
-
Vizes alkatrészek a Phantekstől
Az újdonságok egyértelműen a felsőkategóriát célozzák, elvgére a Radeon VII-re és az LGA3647-es foglalatra készülnek.
-
Destiny 2 - Továbbra is tervben van a cross-play mód támogatása
A konzolos, a PC-s és a Google Stadia változatok esetében a cross-save már biztosra mondható, de a közös játék ötlete sincs elvetve.
-
Reagált az AMD szoftveres újdonságaira az NVIDIA
A vállalat szerint a GeForce Experience kínál sharpening szűrőt, illetve a lag is csökkenthető a driverükön belül.
Hír Videokártya 76
-
Ezen a hétvégén indul a Summer Games Done Quick 2019
Immáron kilencedig éve, hogy megrendezésre kerül a híres speedrun maraton, amely jótékony célokat támogat továbbra is.
-
Jelentősen gyorsulhat a Zen a Windows 10 May 2019 telepítésétől
Az AMD szerint akár 15%-os előrelépésre is lehet számítani, főleg a játékokban, processzorlimites feldolgozás mellett.
Hír Processzor 88
-
Ilyen lesz a The Outer Worlds
Az IGN-nek köszönhetően belenézhetünk a készülő játékba, így közelebbről is megnézhetjük, hogy mire számíthatunk a korábbi Fallout fejlesztőktől.
-
Komolyan átalakult a 4iG tulajdonosi szerkezete
A sokak által Mészáros Lőrinc jobbkezeként emlegetett Jászai Gellért meghatározó szerephez jut a felfelé törő informatikai vállalkozásban.
-
Nem látja szívesen a SteamVR játékokat az Oculus Questen a Facebook
A pár hete megjelent önálló headset Virtual Desktop alkalmazásának kedvelt képessége a múlté.
Hír TV & szórakozás 15
-
Insurgency: Sandstorm - Az idei tervek (PC)
Számos ingyenes frissítés érkezik az FPS-hez, azonban a konzolos változatokról továbbra sincs semmi hír.
-
2019 - Íme a 25. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megjelenik a Crash Team Racing Nitro-Fueled.
-
Jönnek még 500-as sorozatú vezérlők az AMD-től
Az X570-es fejlesztés később felülről és alulról is kiegészül?
-
Mozgásban a Destroy All Humans! Remake
A 2005-ös játék teljes felújítása a tervek szerint valamikor 2020-ban lesz elérhető.
-
Phantasy Star Online 2 - Nem csak PC-re és Xbox One-ra jelenik meg nyugaton
Esélyes egy PlayStation 4 változat is, de erről egyelőre nem kaptunk részleteket.
-
Töretlen népszerűségnek örvend a Forza Horizon 4
Alig 8 hónapja jelent meg a széria legutóbbi része, amely átlépte már a 10 milliós felhasználói bázist is.
-
Íme a teljes E3-as Trine 4: The Nightmare Prince demó
A Modus és a Frozenbyte is ott voltak az expón, ahol egy hosszabb videóban mutatták be nekünk, hogy mire számíthatunk az új részben.
-
Ismét mozgásban a Hollow Knight: Silksong
A PC-re és Nintendo Switch-re érkező folytatás természetesen ott volt az E3-on, így újabb bemutatókat nézhetünk meg a játékból.
-
Csak jövőre jelenik meg a Twin Mirror (PC, PS4, XO)
Az epizodikus játék PC-s verziója a tervek szerinte 1 évig Epic Games Store exkluzív lesz.