-
Vasárnapi képregények
Sajnálatos módon ma nem sok hír volt, de kárpótlásul fogadjátok el ezt a kis összeállítást.
-
Hamisított Core i7 processzorok kerültek forgalomba
A Newegg.com néven ismert webáruház az Intel Core i7-920 jelzésű termék mintadobozait adta el a vásárlóknak.
Hír Processzor 148
-
DoA Paradise - csajos videók
Újból a PSP-re megjelenő DoA Paradise kerül terítékre, természetesen ismételten csajokkal a középpontban.
-
A Move-val akár Starcraftozni is lehetne
A Sony szerint új fejlesztésük annyira precíz és pontos, hogy akár Starcraftozni is lehetne vele.
-
Settlers 7 - személyre szabhatóság felsőfokon
A Settlers 7 erős kusztomizációs képességekkel lesz megáldva, erről kaptunk némi fejlesztői kommentárt.
-
Sam & Max: The Penal Zone megjelenés
A Sam & Max sorozat harmadik része idén jelenik meg, ezúttal a PC mellett PS3-ra is.
-
A Microsoft fejlett technológiával védi a magánszférát
Elismerés fogadta a cég lépését, mivel a konkurens felvásárlása után továbbfejlesztették annak megoldásait.
-
Mass Effect 3: Több RPG elemre számíthatunk az utolsó részben
A játék sikerei ellenére sokan kifogásolták, hogy kevés volt benne az RPG elem, így a harmadik részben több ilyenre számíthatunk majd.
-
A Google kivonul Kínából?
Egy belsős információ szerint zátonyra futottak a tárgyalások, és szinte biztos, hogy az amerikai cég felszámolja kínai érdekeltségeit.
-
A Codemasters bejelentette a Dirt 3-at
A Codemasters Studios alelnöke bejelentette, hogy jelenleg a Colin McRae nevével fémjelzett Dirt 2 folytatásán dolgoznak.
-
Mass Effect 2: Kasumi ellopott emlékei (Updated!)
Megjöttek az első hivatalos képek Kasumi-ról, és sokkal jobban néz ki, mint a kiszivárgott videón.
-
Brink - Cinematic trailer
Egy vadi új videó jelent meg a Brinkből, amit érdemes megnézni minden FPS rajongónak.
-
Bioshock 2: A DLC a játék lemezén van
A játékosok kedélyét felborzolta az a tény, hogy a nemrég megjelent DLC végig rajta volt a játék lemezén.
-
Medal of Honor - hangulatos videó
Egy igazán fantasztikus videó futott be a Medal of Honor készülőben lévő új részéből.
-
Batman és Just Cause leárazás
Sajnos nagyon utolsó pillanatos akcióról van szó, mert tegnap elfelejtettük közzétenni az utolsó napi Eidos-Square leárazást.
-
A Valve szerint a DRM lerontja a játékok értékét
Gabe Newell, a Valve főnöke egyetért a legtöbb PC-s játékos álláspontjával, miszerint a DRM kevésbé érdemlegessé teszi a játékokat.
-
Limbo - Az elveszett testvér nyomában
A Limbo-ban egy kisfiút alakítunk, akinek egy sötét, titokzatos világon kell átvágnia magát, hogy megtalálja elveszett kishúgát.
-
Crysis 2: GDC 10 - Újabb CryEngine 3.0 Tech Trailelek!
A tegnapi bemutató után most egy rakás újabb technológia demonstráló videó érkezett a Crysis 2-ből.
-
All Points Bulletin: bétateszt
Elkezdődött a Realtime Worlds MMO-jának bétatesztje.
-
Dragon Age: Origins - Awakening: Igazság
Bemutatkozik a Dragon Age: Origins közelgő expanziójának következő új karaktere.
-
Csodaszép kijelzőkkel hódítana a Lenovo
Funkciókban gazdag monitorokat jelentett be a gyártó.
-
Splinter Cell: Conviction - két új interjú a GDC-ről
Két új videót nézhettek meg az idei GDC jóvoltából a SC: Convictionből.
-
Gran Turismo 5 - Night Racing trailer
Egy új videó jelent meg a Gran Turismo ötödik részéből.
-
OnLive: csúcsjátékok gagyi hardveren
Júniusban indul az új szolgáltatás Amerikában. A játékok a cég szerverein futnak, a felhasználóhoz interneten keresztül jut el a valós idejű tartalom, akár közvetlenül a tévére.
-
Vegyes termékfelhozatal a Geniustól
Játékvezérlővel, egérrel, billentyűzettel és egy 5.1-es hangrendszerrel rukkolt elő a vállalat.
Hír TV & szórakozás 22
-
Split/Second - néhány kamerás felvétel
A továbbra is ígéretes autóversenyből most újabb három videó jelent meg, igaz csak kamerás változatban.
-
Itthon a HP a legnagyobb PC-gyártó
Az eladásokban még jelentős a részesedése a desktopoknak, mivel a nagyvállalatok és a közszféra még mindig e PC-típust keresi.
-
Deus Ex 3 - nem lesz multiplayer
Akár rossz hírként is felfoghatnánk ezt a kijelentést, de nézzük a jó oldalát, tartalmasabb single-t kapunk.
-
Az Acer szárnyalt tavaly
Az iSuppli végleges adatai szerint a tajvani gyártó az év egészében ugyan nem előzte meg a Dellt, de nagyon közel került hozzá.
-
Extra adattárolók kicsiben és nagyban
A Western Digital My Passport AV segítségével közvetlenül lehet menteni a videokameráról, a Kanguru pendrive-ján pedig minden adat biztonságban van.
-
Fable 3 - videó a GDC-ről
Befutott a Fable 3 gameplay videó is, amiben maga a mester is megszólal és elmagyaráz nekünk pár dolgot.
-
A Xerox lézernyomtatókkal, míg a Ricoh digitális másolóval állt elő
A Phaser 3155-ös és 3160-as termékek mellé érkezik az Aficio MP 1900 nevű A3-as digitális másoló.
-
A GDC Award díjazottjai
Lezajlott az idei GDC Award is és kiosztották a díjakat, tarolt az Uncharted 2.
-
A Huawei régiós központja Magyarországon jön létre
A telekommunikációs berendezéseket szállító kínai cég pécsi és komáromi székhellyel hozzal létre az EMEA-központot.
-
Magyar játékszoftver eladások 03.01.-03.07.
A Bad Company 2 mindent vitt, mind a három platformon egyből az élre ugrott, maga mögé utasítva az eddigi élmezőnyt.
-
Bemutatkozik a PlayStation Move
A Sony mozgásérzékelős kontrollere az év végén kerülhet forgalomba.
Hír TV & szórakozás 38
-
Deus Ex 3 - befutott a meglepetés egy videó képében
Várható volt, hogy a nagy meglepetés egy videó lesz.
-
Stan és Pan a boltokba megy
Hamarosan élőben üdvözelhetjük a 11,6 colos Gateway EC14D-t, és kiderültek a 17,3 hüvelykes MSI GE700 részletes adatai is.
-
Unreal Engine 3: Mostantól 3D Vision és Steam támogatással
Mostantól valamennyi Unreal Engine 3.0-ra épülő játék támogatni fogja az nVidia 3D Vision, valamint a Valve Steamworks technológiáját.
-
Internetes szextérkép mindenkinek
A közösségi oldalak lehetőségeit használta fel az USA-ban végzett lengyel programozó, hogy biztosítsa az intim találkozások dokumentálását.
-
Bővítőkártyák Trust és Netstor módra
A gyártók 3.0-s USB kapukat és PCI Express bővítőhelyeket biztosító eszközöket dobnak a piacra.
-
Dragon Age: 2011. februárjában újabb rész érkezik?
Az Electronic Arts a Dragon Age: Origins - Awakening dobozába egy érdekes utalást rejtett, ami lehet, hogy a második rész megjelenési idejét takarja, de jelenthet egy újabb DLC-t is.
-
A Khronos Group prezentálta az OpenGL 4.0 specifikációit
Számos újítást kínál majd a nyílt forráskódú API új generációja.
Hír Videokártya 24
-
Crysis 2: GDC 10 - CryEngine 3 Tech Trailer
A legújabb videóban a CryEngine 3 képességeiből láthatunk egy kis ízelítőt, miközben ingame felvételeket is láthatunk a Crysis 2-ből.
-
Core i3-as CPU költözik az új Mobii gépbe
A Point of View kisméretű masinája a legújabb Intel processzorokkal is kapható lesz.
Hír PC/Barebone 15
-
Mini Ninjas és Gyromancer az aktuális leárazott
A csütörtöki leárazásra a Mini Ninjas és a Gyromancer jutott.
-
Vidám Trust és játékos Roccat egerek
Az öt darab színes, fiatalos Trust mellett a Roccat Pyra is bemutatkozott.
Hír Beviteli eszköz 23
-
A webkettő is csak üzlet
Nagyon jó, hogy van egy ilyen rendezvény, de a lényeg: a „webkettes” ma már egy szakma az üveges és a víz-, gáz- és központifűtés-szerelő között a névsorban.
-
Metal Gear Solid: PW - brutális kilenc percnyi gameplay
Egy remek kis MGS: Peace Walker gameplay videó futott be.
-
Délutáni képregények
Kellemes szórakozást kívánunk a mostani gyűjteményhez.
-
Az AMD előállt az OpenPhysics kezdeményezéssel
Az érdeklődő fejlesztők akár ingyen is hozzájuthatnak a Pixelux Entertainment DMM2 motorjához.
Hír Videokártya 105
-
Újra meghalt a kormányzati portál
Nem, tényleg nem tudunk mit hozzáfűzni. Azt pedig, amit most az érintett felhasználók (könyvelők, vállalkozók, magánemberek) gondolnak, nem próbálhatjuk meg elképzelni.
-
A Ubisoft kénytelen visszahívni Németországból a Silent Hunter 5 CE-t
A Ubisoft új tengeralattjáró-szimulátorának gyűjtői kiadását kénytelen kijavítani, jelen állapotában ugyanis nem jelenhet meg Németországban.
-
Elérhető a Napoleon: Total War demó változata
A Total War széria legifjabb tagja is kapott egy demonstrációs változatot.
-
Hangerőt! Fényeket!
Elsősorban zenehallgatásra jó a Samsung áprilisban érkező új kütyüje, a Beat R1.
Hír TV & szórakozás 15
-
Mafia II - exkluzív gameplay
A Take Two kiadott egy ingame jeleneteket tartalmazó videót a Mafia második felvonásából.
-
Super Street Fighter 4 - Hakan trailer
Egy újabb trailer az SSF4-ről, ezúttal Hakan és az ő különleges technikája mutatkozik be.
-
2010 az ARM-alapú tabletek éve lehet
A második negyedévben több mint félszáz modell várható, a Toshiba is belép a piacra.
-
Nevet és árcédulát kapott a PS3 új irányítója
A GDC-s Sony konferencián nevet és ár megjelölést kapott a PS3 mozgásérzékelős irányítója, innentől Move-ként hivatkozunk rá.
-
Új és megújult háttértárakkal frissül a kínálat
Az OCZ, a Buffalo és az OWC leplezte le SSD-it és HDD-it.
-
Dögös géppel támad a Dell
Újabb részletek szivárogtak ki a Dell gépéről, mely mögé beállt szoftverével a Google, tartalomszolgáltatásával pedig az Amazon online áruház.
-
SW: The Old Republic - Az EA eddigi legköltségesebb projectje
A Star Wars: The Old Republic lesz a legköltségesebb játék az EA eddigi történelmében - állítja a kiadó.
-
Új szolgáltatás a Magyar Telekomtól: gáz és villany
A távközlési vállalat szerint jó ötlet a meglévő értékesítési hálózatát villamosenergia- és földgázértékesítésre felhasználni.
-
Androidon is kipróbálható az Opera Mini 5
A legnépszerűbb mobilos böngésző második bétája elérhető a Google platformját használó mobilokra is.
-
Lego Universe Closed BETA mától
Tegnap megkapták a szerencsések a levelet, hogy részt vehetnek a Closed Beta tesztben.
-
Lara Croft új játéka nyáron érkezik, 15 dollárért
A nemrégiben beharangozott Lara Croft: Guardian of Light nyáron érkezik, PSN-re, XBLA-ra és PC-re.
-
Három új modellel bővült a Toshiba kamerák választéka
A készülékek hamarosan Magyarországon is kaphatók lesznek, közöttük a világ egyik legvékonyabb Full HD kamkordere is.
Hír TV & szórakozás 10
-
Bejelentve: Monkey Island 2 Special Edition: LeChuck's Revenge
A meglehetősen hosszú névvel megáldott Monkey Island 2 remake most már hivatalosan is be lett jelentve.
-
HP: a mi táblánk jobb az iPadnél
A HP reklámháborút indított az Apple ellen, melyben a Flash-támogatást állítja a középpontba. Azt még nem tudni, mikor kerül piacra a vállalat internettáblája.
-
Őrizetbe vették az Eclipse Zrt. vezetőjét
Januárban gyanús körülmények között elnyert tender miatt indult nyomozás, ám a mostani letartóztatás állítólag egy másik ügy miatt következett be.
-
A Codemasters bejelentette az F1 2010-et
Hétvégén kezdetét veszi az idei Forma 1-es szezon, így nem meglepő, hogy az azon alapuló játék is készül.
-
Csökken a PC-s Blu-ray-olvasók ára
Jó irányban halad az árazás, de a DVD meghajtókhoz képest még mindig nagyon drágák a készülékek.
-
[Szavazás] Mi a véleményed a Ubisoft DRM-jéről?
Egy érdekes közvélemény kutatást indított az Action Trip a játékosok körében, hogy fejtsék ki álláspontjukat a Ubisoft új DRM-jével kapcsolatban.
-
Mass Effect 2: Cerberus villámszóró
Egy új nehézfegyvert kaptunk a Mass Effect 2-höz. A villámszóró garantáltan sokkoló hatással lesz az ellenfeleinkre.
-
Schwartz: elmondom, amit eddig nem mondhattam el
A Sun egykori első embere „volt vezérigazgató”-ként blogol tovább. Azt írja, sokkal érdekesebb lesz, mint korábban.
-
Nagy VGA-áradat a CeBIT után
Az Asus és a Gigabyte Radeonjaira a Sparkle 3D-s GeForce-csomaggal válaszol.
Hír Videokártya 126
-
Just Cause 2 - motorcsónakkal a levegőben
Közeleg már a Just Cause 2 megjelenése is, és mint tudjuk ebben a játékban akadnak érdekes mutatványok.
-
Steam leárazás - itt a következő akció
Utolérve saját magunkat, most időben számolunk be a Steam mai napra időzített akciójáról.
-
„Emberi mulasztás okán helytelen konfiguráció történt”
Ilyet még nem csináltunk: kommentár nélkül közöljük a kormányzati portál hibaüzenetét a mai napról.
-
Minigépek különböző célokra
Az Asus linuxos, illetve USB 3.0-s Eee Boxai mellett bemutatkozott a VIA ART-3000 beágyazott rendszere is.
Hír PC/Barebone 16
-
Final Fantasy XIII - Xbox360 vs. PS3
Ha egy nagynevű játék mind a két platformra megjelenik, akkor általában azt egymásmellé pakolják, főleg ha az a játék a Final Fantasy.
-
Mobiljukon keresztül figyelik a dolgozókat Japánban
Az egyik szolgáltató, a KDDI alkalmazása a gyorsulásmérővel felszerelt mobilokat használja a dolgozók tevékenységének megfigyelésére.
-
Deus Ex 3 - csütörtökre meglepetést ígérnek
Csütörtökre egy meglepetést ígér az Eidos Montreal a Deus Ex 3-mal kapcsolatban.
-
Az Innovabite leszámol a vámpírfogyasztással
A Cougar izomtápjai mellett az Innovabite igazi innovációval állt elő.
-
Ötmillió FF XIII világszerte
Eddig ötmillió példányt szállított a Square a legújabb Final Fantasy részből.
-
Étvágygerjesztő Acer finomságok 2010 elejére
Rengeteg eddig nem látott laptopot és egyéb hardvert mutatott nekünk tegnap az Acer.
-
A jövő héten ismét Szoftverbörze – ezúttal a neten
A válság hatására virtuális kiállítás lett a rendezvényből, a belépéshez csak internetkapcsolatra és egy böngészőre van szükség.
-
Battlestar Galactica MMO készül
Bejelentésre került a BSG MMO-sított változata.
-
Rekordot döntött itthon a Windows 7
Windowsos nemzet a magyar – derül ki a statisztikákból. A Microsoft-rendszerek piaci részesedése évek óta 98 százalék felett van, csak a verziónkénti leosztás változik.
-
God of War III bemutató és szexvideó
A Gametrailers egy bemutató videót készített a God of War III-ról, a CVG pedig feltette a benne lévő szexjelenetet.
-
Mozgolódás az adattárolók piacán a CeBIT után is
SSD-k és pendrive-ok jelennek meg az AMP, az OCZ és a Silicon Power jóvoltából.
-
Modern Warfare 2: Megvan a 25 millió egyedi játékos
Az Infinity Ward játéka ezzel egy újabb rekordot könyvelhet el magának, ugyanis most már hivatalosan is az utóbbi idők legsikeresebb játéka lett.
-
Elkészült japán legerősebb számítógépe
A linuxos klaszter a világ 19. legnagyobb teljesítményű rendszere jelenleg. De már készül az újabb japán monstrum.
-
NFS: Shift - Exotic Racing Series pack
Jön a következő Need for Speed: Shift csomag amiben ismételten autókat kapunk.
-
Mérhetetlen tudás elérhető méretben
Megérkezett a Dell 15,6 colos mobil munkaállomása, a Precision M4500.
-
Mai akció a Steamen!
Folytatódik a Steames akció, még egy kis ideig a Battlestations játékokat és az Order of War-t vehetjük meg leárazva.
-
A világ legkisebb ötcsatornás hangrendszere
A különleges kialakítású Asus Cine5 PC-t elsősorban kis helyiségekbe szánják.
Hír TV & szórakozás 49
-
R.U.S.E.: Béta a Steam-en, és megjelenés
Mától tölthető a R.U.S.E. kipróbálható verziója a Steam-ról, egyben elindult a játék béta tesztje is.
-
Bemutatták hazánk legerősebb tudományos szuperszámítógépét
Az SGI által szállított, Xeon processzoros rendszert az MTA KFKI RMKI használja biológiai kutatásokra. 6,5 teraflops csúcsteljesítmény egy szekrényben.
-
A mai nap folyamán helyreállt a Ubisoft DRM szervere
A Ubisoft büszkén jelentette be, hogy sikeresen elhárították a kalózok támadásai által okozott hibákat, így a mai nappal ismét elindult a DRM szerver.
-
Hűvösen tartja a gépet a Spire és a GlacialTech
Az IceLight házhűtők mellett megújult a TherMax Eclipse.
-
Bad Company 2: A szerverek ismét élnek! (Updated!)
A Battlefield: Bad Company 2 szerverei nem bírták a hétvégi iramot, így most egy hosszabb karbantartás szükséges.
-
Formás, formabontó e-könyv-olvasók
A 1Cross Tech és a Spring Design érdekes digitális könyveki utatkoznak be.
-
Két új, G sorozatú fényképező a Panasonictól
A Panasonic bemutatta legújabb, LUMIX G sorozatú digitális fényképezőgépeit, a LUMIX G2-t és a LUMIX G10-et.
-
Videón a Command and Conquer 4
Egy új videó jelent meg a március közepén megjelenő RTS játékról.
-
Az Intel szerint nem számít a mobil GPU-k teljesítménye
A Santa Clara-i óriáscég a multimédiás szolgáltatásokat tartja a legfontosabbnak.
Hír Videokártya 120
-
Újra napirendre kerül a pornódomén
A .xxx végződésért felelős regisztrátor nem nyugszik. Az ICANN a héten szavaz arról, hogy újratárgyalják-e az ügyet.
-
Condemned 2.5 euróért
Egy újabb bődületes akció, ezúttal a D2D-n, Condemned: Criminal Origins fillérekért.
-
Jön az SP1 a Windows 7-hez?
Egy korábban megbízhatónak bizonyult lap forrásai szerint eredetileg ugyan nem így tervezték, de még az idén ki akarják adni az első szervizcsomagot.
-
Alan Wake - a megvadult kombájn
Új videó az Alan Wake-ről, amiben megtapasztalhatjuk a fény jelentőségét.
-
A Sony is jegyet váltott a 3D vonatra
Saját technológia, saját dizájn, saját szemüveg. 12 Full HD 3D tévét mutatott be a japán vállalat.
Hír TV & szórakozás 65
-
Aliens vs. Predator - jövő héten jön a DLC
A speciális csomaghoz alapból járó kiegészítő a jövő héten lesz elérhető mindenki számára.
-
Bővül a hálózati és hordozható eszközök köre az Asusnál
NAS, routerek, hozzáférési pont, médialejátszó és netbook mutatkozott be a napokban.
-
Bodycount - első képek a forradalminak ígért FPS-ből
Nem is kellett túl sokat várni és már be is futottak az első képek, némi információval karöltve.
-
Összesen öt új notebookkal jelentkezett az MSI és a Dell
A tajvani gyártó az X360-nál a karcsúságra helyezte a hangsúlyt, a Vostro 3000 sorozat pedig minden méretkategóriában kínál új modellt.
-
nVidia GTX 480 vs. ATI Radeon HD 5870
Az nVidia bemutatta a GeForce GTX 480 képességeit az ATI Radeon HD 5870 ellen.
-
Batman: Arkham Asylum 2 - Robin is szerepet kap
A Batman Arkham Asylum folytatásában a IMDB szerint Robin is szerepelni fog.
-
Lost Planet 2 - hangulat a tetőfokon
Új epikus tarailer a Lost Planet 2-ből, hatalmas fegyverekkel, monsztákkal és vonattal fűszerezve.
-
Növeli a részesedését az ATIC a GlobalFoundriesban
A vállalat a bérgyártó 70%-át szeretné magáénak tudni.
-
Hatalmas Eidos leárazás a Steamen
Ismételten Steames hír, ezúttal az Eidos hétről tudunk beszámolni, minden napra jut valami akció.
-
Steam - hamarosan indul a Mac támogatás
A Valve bejelentette, hogy áprilistól már a Mac is a támogatott platformok között lesz.
-
Egy olcsó és egy különleges, multifunkciós Full HD monitor
Az Acer D241H-ba Wi-Fi és mini OS is került, az AOC 2330V+ a kedvező árával hódít.
-
Bad Company 2 - Anglia legjobban fogyó játéka ebben az évben
A Bad Company 2 nagyot durrant, pár nap alatt Anglia legjobban fogyó 2010-es játéka lett.
-
A PlayStation 3 nyeri a konzolok versenyét?
Egy elemzőcég szerint a jelenlegi gépgeneráció életciklusának végére az utolsóból első lesz.
-
Ubisoft: A szervereink támadás alatt állnak!
Két napja gondok vannak a Ubisoft DRM szervereivel, a vállalat a kalózok folyamatos támadásait okolja a történtekért.
-
Milyenek az iPhone-függők?
Az amerikai felmérés szerint nagyon nehéz ellenállni az Apple csodatermékének, a diákok rövid idő alatt hozzánőnek az iPhone-hoz.
Hír Társadalom 179
-
Magamutogató Cooler Master holmik
Bivalyerős processzorhűtővel és pokolian szeles házzal támad a vállalat.
-
Fifa World Cup - trailer
Jön a focivébé és vele együtt az EA aktuális Fifa World Cup epizódja is.
-
A böngészőválasztó sagája folytatódik
A Microsoft új algoritmussal váltogatja az első öt helyen megjelenő böngészőket.
-
Vírusos Energizer-töltők
Az USB-s töltők monitorozó szoftverében fedeztek fel a szakemberek egy trójait.
-
Háborognak a könyvelők a dadogva működő Ügyfélkapu miatt
A próbaüzem elvileg véget ért, ám a hétfői munkanapon a felhasználók még mindig nem tudták teljes értékűen használni a megújult portált.
-
Nier - japán trailer
Egy új videó jelent meg az áprilisban megjelenő Nier játékról.
-
Prince of Persia: The Forgotten Sands - Első ingame videó!
Végre mozgás közben is beletekinthetünk Perzsia Hercegének legújabb kalandjaiba.
-
Temérdek nyomtatót dob piacra a Samsung
Színes printereket és multifunkciós készülékeket hoz forgalomba a gyártó.
-
Valve: A Portal csak egy teszt volt, a Portal 2 lesz az igazi játék
Doug Lombardi elmondása szerint a Portal első részének sikere engedte meg a folytatás elkészítését.
-
Heti játékmegjelenések, március 13-ig
A héten többek között jön a WH40K Dawn of War 2 kiegészítője, itt lesz a Final Fantasy XIII és befut a Yakuza 3 is.
-
Pine Trail-es netbookok és egy izmos IdeaPad notebook
A Samsung és a Gigabyte 10 colos minije mellett egy nagyobb, erősebb Lenovo modell is érkezett.
-
SAP-ra vált a Közép-európai Egyetem
Várhatóan augusztusban indul el a vállalatirányítási rendszer a CEU-n.
-
Japán hardvereladások - erősödő Wii, gyengülő PS3
Termsézetesen ez csak az elmúlt időszakra igaz, ezúttal a Wii kúszott egy picit feljebb a PS3 pedig veszített előző előnyéből.
-
CeBIT 2010: újdonságok a Zalman és a Scythe standján
Házakat, processzorhűtőket, valamint notebookállványokat mutattak be a vállalatok.
-
C&C 4 - motion comic, első rész
Befutott a C&C 4 motion comic első része, amiben némi meglepetés is felfedezhető.
-
Fable 3 PC-re?
A Kokugamer szemfüles szerkesztői egy álláshirdetésre lettek figyelmesek, ami alapján joggal hihetjük, hogy készül a Fable 3 PC-re is.
-
Magához tért a félvezetőipar
Bár látványos javulás várható 2010-ben, az iparág csak most kapaszkodik vissza a válság előtti szintre.
-
Settlers 7 - merőben eltérő borítók
Az amerikai és európai borítók merőben eltérőek lesznek, a Settlers 7 esetében.
-
Bodycount - FPS a Black készítőjétől
A Codemasters és Stuart Black új FPS-e a Bodycount lesz, a jövőhéten érkezik némi információ belőle.
-
CeBIT 2010: ultrahordozható Acer projektor
A K11 bizonyítja, hogy a vállalat is lát fantáziát a pico projektorok szegmensében.
Hír TV & szórakozás 7
-
Bad Company 2 váltotta a Heavy Raint az élen
Mostanság sűrűn változik a brit eladási lista teteje, ezúttal a Bad Company 2 került fel rá.
-
Project E:ST - Új MMORPG CryEngine 2-vel
A Polygon Games egy új MMORPG játékot jelentett be, ami a CryEngine 2-re épül. A béta még idén elkezdődik Koreában, de eljut hozzánk is a jövő év folyamán.
-
Adattolvajként indította Zuckerberg a Facebookot?
A világ legnagyobb közösségi oldala bizalmas információk millióit tárolja. Megbízhatnak-e a felhasználók a cégben, ha igazak az oknyomozó újságíró állításai?
-
Toy Soldiers - egy dobozba zárt háború
Éld át az első világháborút egy dobozba zárt hadszíntéren.
-
CeBIT 2010: mobilitás Asus módra
Az izomnotebook, a gyereknetbook és a csinos e-book.
-
Ismét visszatérünk Monkey Island-re
A pletyka szerint a LucasArts elkészíti a második rész remake-jét is.
-
Játékok PC-n, Windows Mobile-on és XBOX-on, megszakítás nélkül
A Microsoft bemutatta, hogy miképpen működik a gyakorlatban az új, kibővített XBOX Live szolgáltatásuk az egyes platformok között.
-
Áprilisra elkészül az Office 2010
A jövő hónapban lezárják az irodai csomag fejlesztését. A nagyvállalati premier május 12-én, a kiskereskedelmi bemutató júniusban lesz.
-
Szorzózártól mentes CPU-kban gondolkodik az Intel
A tervek szerint nem csak az aktuális csúcsmodellnél alkalmaznának szabadon állítható szorzót.
Hír Processzor 88
-
Leállt a Ubisoft DRM szervere, játszhatatlan az Assassin's Creed 2
Felháborodott vásárlók kommentjei árasztották el a Ubisoft fórumait, ugyanis gondok vannak a DRM szerverrel, és így a PC-s játékosok nem tudnak játszani az Assassin's Creed 2-vel.
-
Eltemették az IE 6-ot, a Microsoft is küldött virágot
Vidám temetésen búcsúztatták a 2001-ben piacra került, de még 2014-ig támogatott veterán böngészőt, az eseményen képviseltette magát a Microsoft is.



- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Star Citizen
- Külpolitika
- Nothing Phone (3a) és (3a) Pro - az ügyes meg sasszemű
- Futás, futópályák
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Vezeték nélküli fejhallgatók
- Építő/felújító topik
- További aktív témák...