-
Nem túl nagy lapka lesz az Intel első dedikált GPU-ja
A vállalat képet is közölt már a notebookokba és szerverekbe szánt megoldásról.
Hír Videokártya 96
-
Már LGA1200-s foglalatú alaplaphoz is kínál hűtőblokkot az EKWB
A Z490 vezérlőhíddal ellátott megoldások közül először a Gigabyte felsőkategóriás modellje kap figyelmet.
-
Android rendszerekre is megjelent a Civilization VI (Mobil)
Az első 60 kör ingyenes, utána kell csak fizetni a teljes játékért, valamint a kiegészítők is külön vásárolhatóak meg.
-
Megújultak a Turtle Beach Stealth 600-as és 700-as fejhallgatói
A konzoltulajokat célzó megoldások nem csak kozmetikai kezelést kaptak, de az ergonómiájukon is javítottak.
Hír TV & szórakozás 7
-
Újabb képeken a Star Wars: Squadrons
Akik a Csillagok Háborúja világában játszódó űrcsatákra vágynak, azoknak október elejéig kell csak türelmesnek lenniük.
-
Ismét piacra kerül a Razer Naga balkezes verziója
A gyártó ráadásul nem csak leporolta a még megmaradt darabokat, hanem egy új modellt készítettek, új szenzorral.
Hír Beviteli eszköz 12
-
Nintendo Switch-re is megjelenik az Oddworld: New 'n' Tasty!
Októbertől már a Nintendo konzolján is elérhető lesz az Oddworld: Abe's Oddysee felújított kiadása.
-
Kilövette a Fortnite-ot Epic Games a mobil áruházakból
A vállalat szándékosan előkészített akcióval kényszerítette ki az Apple és a Google lépését.
-
Fejlesztői videón a Hitman 3
A sorozat legújabb részének egyik különlegessége az lesz, hogy az összes missziót végigjátszhatjuk VR módban is PS4-en.
-
Az indiai 5G-ből is kizárhatják a kínaiakat
Egy ekkora potenciális piac elvesztése érzékenyen érintheti a távközlési vállalatok terveit.
-
Hiánypótló funkciót épít a Microsoft az új Windows frissítésbe
A felhasználó végre valahára az operációs rendszer szintjén választhat GPU-t a hibrid grafikával dolgozó konfigurációkban.
-
Dízelbotrány: a Daimler is milliárdokat fizet
A büntetés töredéke a Volkswagenre kiróttnak, de így is komoly összegről van szó.
-
Premier előzetest kapott a Dying Light - Hellraid DLC
Némi késéssel ugyan, de befutott a legújabb kiegészítő, amely eredetileg még önálló játéknak készült.
-
Igencsak reszponzív IPS monitorokkal készül az Alienware
A 240, valamint 144 Hz-es, nagy dinamikatartományú megjelenítésre képes megoldásokat a legfrissebb G-Snyc modullal szerelik.
-
Költözik az egészségügyi felhő, részleges leállás várható
Új, magasabb védelmi szintet biztosító tárhelyre költözik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) infrastruktúrája 2020. augusztus 19. és 23. között.
-
Spider-Man Miles Morales - Kaptunk egy új képet
Az új Pókember játék a PlayStation 5-ös felhozatal egyik első szereplője lesz.
-
Megjelent a Prince of Persia: The Dagger of Time
A VR szabadulószoba itthon is elérhető a Démonblokk csapatának köszönhetően.
-
Újraírta a DirectX 11-es implementációját az Intel
A vállalat más újításokat is hoz az érkező hardverek mellé.
Hír Videokártya 18
-
Az „Apple One” szolgáltatáscsomag bevezetését tervezi az Apple?
A Bloomberg szerint ősztől már csomagban is előfizethetünk az Apple szolgáltatásaira, ráadásul alacsonyabb áron, mintha külön-külön fizetnénk értük.
-
Jövőre fókuszáló rendezvényt tartott az Intel
Persze csak virtuálisan, de ez az elhangzott információk szempontjából lényegtelen.
Hír Processzor 36
-
2,5 gigabites tempót tud a QNAP új hálózati bővítőkártyája
A PCIe interfészen kommunikáló kártya Windows és Linux rendszerek mellett a gyártó arra alkalmas NAS meghajtóival is kompatibilis.
-
Early Bird kedvezménnyel indul Az Év Honlapja pályázat
A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat idén 19. alkalommal hirdeti meg a digitális megmérettetést.
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Epic Store-ban a Total War Saga: Troy
Egy napig bárki ingyen megszerezheti a programot, a szokásos heti két ingyen játék azonban továbbra is 7 napig lesz elérhető.
-
Szétválasztja a mobil piaci fejlesztéseit az AMD
A vállalat jövőre lereagálja, hogy az Intel már évek óta a kisebb teljesítményű lapkákba építi a gyors IGP-ket.
Hír Processzor 22
-
Mozgásban a Frostpunk - On the Edge
A harmadik, egyben utolsó kiegészítőre alig egy hetet kell már csak várnunk.
-
Pályázatot hirdet a Vodafone és a Kreatív
Azok jelentkezését várják, akik a járvány okozta helyzetben innovatív megoldásokkal álltak elő.
-
Végre hivatalosan is bejelentették a G.I. Joe: Operation Blackoutot
A számos kiszivárgott kép után végre megkaptuk az első trailert is a készülő játékból.
-
Bővült a Biostar LGA1200-as alaplapjainak tábora
Az ATX és Mini-ITX méretű újdonságok a Z490-es mezőnyben indulnak.
-
Így tévéznek a magyarok
A Samsung készített egy speciális felmérést arról, hogy vajon mennyire igaz az, hogy a minőségi online tartalomkínálat miatt a tévézés más formában újjászületett.
-
Microsoft Flight Simulator - Fókuszban a gépek és a repterek
A szimulátor rajongóknak alig néhány napot kell már csak várniuk és érkezik a játék.
-
34 hüvelykes gaming monitor érkezik a Gigabyte fémjelzésével
A 144 Hz-es VA panellel szerelt periféria már abban a méretkategóriában van, amiben lehet értelme az 1500R-es ívnek.
-
Belaruszban súlyos gondokat okoz az internetkorlátozás
Egyes elemzők szerint politikailag hatástalanok, ugyanakkor gazdaságilag károsak a blokkolások.
-
Marvel’s Avengers - Ilyen lesz a gépigény
Akik előrendelték a játékot, azok ezen a hétvégén is játszhatnak a bétával, de egy hét múlva jön a nyílt teszt is.
-
Dizájnosan kenhetjük fel a Thermaltake új hővezető pasztáit
A modus operandi létjogosultságát nem feltétlenül tudjuk igazolni, mindenesetre jópofa megoldásról van szó.
-
WWE 2K Battlegrounds - Friss előzetest kaptak a játékmódok
Az árkád mellékág a tervek szerint alig egy hónap múlva, szeptember közepén jelenik meg.
-
A SZTAKI vezetésével nemzetközi COVID-projekt indul
A nagyszabású kutatást az Európai Unió finanszírozza.
-
Ultramobil szintre viszi a variálható frissítési frekvenciát a Samsung?
A vállalat technológiája a Galaxy Note20 Ultra okostelefonban debütál, de vannak kérdések a működése kapcsán.
-
Megérkezett a GPU-s gyorsítás a LibreOffice-ba
A 7.0-s verzió már a Vulkan API-t is támogatja, így nem kötelező a CPU-t terhelni a felhasználói interfészt leképezésével.
-
Előrendelhető a Microsoft Surface Duo
A vállalat okostelefonja mindent bevet a siker érdekében, de az elérhetősége egyelőre az Egyesült Államokra korlátozódik.
-
A semmiből előugorva törne borsot a nagyok orra alá a NUVIA
A vállalat azt ígéri, hogy a készülő processzormagja minden más opciónál gyorsabb lesz, ráadásul kisebb fogyasztással.
Hír Processzor 15
-
Elbocsátások a Mozillánál
A jelek szerint a cég súlyos gazdasági helyzetben van, és a csodaszer egyelőre még nem került elő.
Blogbejegyzés Mozilla blog 65
-
Megjelent az androidos Vivaldi böngésző új verziója
Kiterjesztett blokkoláskezelés és könnyebben kezelhető böngészés.
-
4K-s Philips monitor érkezett a hétköznapok forgatagába
A gyártó 10 bites (8 bit + FRC) újdonsága az AMD FreeSync támogatás mellé USB Type-C csatlakozót is kapott.
-
Két hét múlva jön a Control: Ultimate Edition
Az alapjátékot és az összes DLC-t tartalmazó csomag elsőként Steamen lesz elérhető, jövő hónapban jön az Epic Store-os kiadás és a konzolos változatok.
-
Akciófigyelő 2020: Xbox Live 33. heti akciók
Számos ismert cím vásárolható meg olcsóbban ezekben a napokban, többek között mindkét Dishonored is leárazást kapott.
-
Novemberben kerül piacra az Xbox Series X
Pontosították a korábban kommunikált ünnepi időszakban esedékes megjelenés dátumát, az új konzol árát azonban még mindig nem tudjuk.
Hír TV & szórakozás 23
-
Jön a következő Steam Game Festival
Az őszre tervezett eseményen ismét számos készülő játék kap majd demót, amelyeket ingyen kipróbálhat bárki.
-
Szimpatikus nagytoronnyal rukkolt elő az Abkoncore
Esélyes, hogy az 5,25 hüvelykes keret kivételével minden hasznos extra ki van pipálva az újdonság specifikációs listáján.
-
Végre újra mozgásban az Atomic Heart
A legfrissebb videóból az is kiderült, hogy a játék PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is megjelenik.
-
Second Extinction - Jövő hónapban jön a PC-s korai kiadás
A bétát elhalasztották, az xbox-os kiadások a tervek szerint jövőre jelennek meg.
-
Már jövőre megkezdheti a tömeggyártást 7 nm-en az SMIC
Az N+1 jelzésű node kiemelt fókuszt kapott, így annak mielőbbi bevezetése kritikus fontosságú projektté vált.
-
A Rainbow Six: Siege-ben tér vissza Sam Fisher
Továbbra sem kapunk új Splinter Cell játékot, de az ismert karakter felbukkan az Ubisoft népszerű játékában.
-
2021-ben érkezik a Halo: Infinite
A fejlesztők a minap jelentették be, hogy nem lesz elérhető a játék az új konzoljuk premierjére.
-
Lebuktatta az Xbox Series S-t a konzol gamepadje?
A Microsoft egyelőre csak a Series X verzióról beszélt, de számos pletyka van egy kisebb teljesítményű gépről.
Hír TV & szórakozás 26
-
Hibrid irányba menne az AMD is a beadott szabadalmával?
Kis és nagy magok a dokumentumon belül, ami inkább egy újszerű magváltási mechanizmusról szól.
Hír Processzor 26
-
Láthatáron az AOC első 1000R ívű monitora
A 27 hüvelykes képátlóval megáldott modellt 1440p-s, 165 Hz-es VA panellel szerelték fel a tervezők.
-
Fejlesztői naplón a The Dark Pictures Anthology: Little Hope
A hamarosan érkező folytatásban egy elhagyott kisvárosban kell túlélniük a szereplőknek.
-
A "legjobb gamer SSD-vel" állt elő a Team Group
A hamarosan piacra kerülő, SATA csatolós adattároló 512 GB-os és 1 TB-os kapacitással is elérhető lesz.
-
Csak jövőre jelenik meg a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2
A fejlesztők sajnálják a dolgot, de meg kellett hozniuk ezt a nehéz döntést.
-
Múlt és jelen találkozik a Chieftec új miditornyában
A korrekt hűtési lehetőségekkel megáldott házba nem csupán 8 adattárolót tudunk besuvasztani, de három 5,25 hüvelykes eszköz számára is akad hely.
-
Kicsit késik a DiRT 5
Az eredeti tervekhez képest egy héttel később jelenik meg a széria legújabb része.
-
Csúcskategóriás Chromebook modellekkel újít a Dell
A Latitude 7410 Chromebook Enterprise 2-az-1-ben és hagyományos kivitelben is elérhető lesz.
-
Újra mozgásban a Remothered: Broken Porcelain
A horror játék folytatása október végén jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, valamint Nintendo Switch-re.
-
Forza Horizon 3 - Még egy hónapunk van beszerezni
Szeptember végétől szinte biztosan lekerül a Microsoft Store-ból a széria harmadik epizódja, így aki eddig még nem vásárolta meg, annak most van lehetősége olcsóbban megkaparintani azt.
-
Még több helyen biztosít csomagátvételt az Alza
A vásárlók a Foxposttal kötött új együttműködési megállapodásnak köszönhetően mostantól 126 Foxpost csomagautomatába is kérhetik termékeik kiszállítását.
-
Több száz sebezhetőséget találtak a Qualcomm rendszerchipekben
Egymilliárdnál is több androidos eszköz lehet veszélyben, és nem tudni, hogy mikor települhet az érintett termékekre a javítás.
-
A magyarok nagyjából elégedettek a hazai internetes hálózatokkal
Összességében a fogyasztók elégedettek a hazai hírközlési hálózatokkal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly év végi piackutatása szerint.
-
Rövid előzetest kapott a Prince of Persia: The Dagger of Time
A VR szabadulószoba hamarosan itthon is elérhető lesz a vállalkozó kedvűek számára.
-
A Brydge belép az asztali perifériák piacára
A vállalat neve eddig főleg az iPades közösségben volt ismert, most azonban asztali billentyűzettel és trackpaddel is jelentkeztek.
Hír Beviteli eszköz 2
-
A vártnál is népszerűbb lett a Fall Guys: Ultimate Knockout
A készítők a minap elárulták, hogy csak Steamen több mint 2 millió példányt adtak el a játékból.
-
Cyberpunk 2077 - Újabb előzetesek érkeztek
A Night City Wire legutóbbi adásában két újabb trailert kaptunk a készülő játékhoz.
-
27 emberi gén nevét kellett átírni az elmúlt években az Excel miatt
A Microsoft táblázatkezelőjének alapértelmezett működése dátummá konvertálta az eredeti neveket.
-
Vélemény: leáll a GPU-s projektjeivel az Intel?
A gyorsítókra csak gyorsítókkal tudnak válaszolni, így nincs valós választásuk a jövőt illetően.
-
Jól futnak az x86, ARM és RISC-V kódok a Tachyum csodaprocesszorán
A Prodigy a következő év vége felé elérhető is lehet, ha minden a terv szerint halad a jövőben is.
Hír Processzor 8
-
Jack Black bemutatja: Psychonauts 2
Az ismert színész/zenész nemrég egy új videót osztott meg a nagyközönséggel, ebben némi betekintést enged nekünk a készülő folytatásba.
-
27 hüvelykes irodai monitorok a Philips gondozásában
A gyártó 4K-s és WQHD-s újdonságainak burkolatára nem csak USB Type-C, de gigabites RJ-45 port is került.
-
6 év garanciával érkeznek az ASUS TUF Gaming tápjai
Az újdonságok 550 és 650 wattos kivitelben lesznek majd elérhetőek.
-
Szeptember közepén jön a Spelunky 2 (PC, PS4)
Elsőként a PlayStation 4-es kiadás jelenik meg, kicsivel később érkezik a PC-s verzió.
-
Végleg búcsút vesz a PC-ktől a Toshiba
A Sharp élve előjogával, megvásárolta az egykori neves gyártó személyi számítógépes üzletágának utolsó darabkáját is.
-
Final Fantasy VII Remake - Már több mint 5 milliót eladtak belőle
Már készül a folytatás, amelyre remélhetőleg nem kell hosszú éveket várnunk majd.
-
PGA Tour 2K21 - Íme a gépigény
Bár ezen annyira nem is kellene meglepődni, de az ősszel érkező játék hardverigénye bőven a vállalható kategóriában van.
-
Hadilábon áll az Apple a felhős játékszolgáltatásokkal
A vállalat azzal védekezik, hogy a felhasználóikat védik az általuk nem ellenőrizhető tartalmaktól.
-
Retró-PC Threadripperrel
A 80-as, 90-es évek hordozható számítógépeit idézi fel a Mediaworkstations bivalyerős munkaállomása.
Hír PC/Barebone 33
-
Háromnegyed órányi videón a Crusader Kings III (PC)
Szeptember első napján érkezik az ismert széria legújabb része.
-
Újfajta internetes csalásra figyelmeztet az OTP Bank
Szimpla csalás, de mivel a legnagyobb hazai pénzintézet az érintett, fokozott óvatosságra van szükség.
-
Küszöbön az Xbox Series S leleplezése?
Napvilágra került egy rövid videó és néhány kép a Microsoft új konzoljához érkező kontrollerről, amelynek dobozán ott a jelzés az eddig még be sem jelentett gépről.
-
2020 - Íme a 33. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megjelenik a Hyper Scape végső kiadása PC-re és konzolokra.
-
A MediaTek T700-as modemje lesz az Intel 5G-s társa
A kialakított referenciaplatform nagyban segítheti a gyártópartnerek munkáját.
-
A hónap végén érkezik a Control következő kiegészítője
Az AWE nevet viselő DLC-ben feltűnik Alan Wake is valamilyen formában.
-
Ilyen lesz az NBA 2K21 jelenlegi generáción
Aki a mostani konzolokra veszik meg a játékot, azok Damian Lillardot kapják meg a borítóra.
-
Új előzetesen a 13 Sentinels: Aegis Rim fenyegetései
Japánban már tavaly novemberben elérhető lett a program, hozzánk idén szeptemberben érkezik.
-
Hamarosan bemutatkozik a DOOM Eternal első kiegészítője
A The Ancient Gods címet kapott bővítményhez egy rövid előzetes érkezett, a teljes leleplezésre a hónap végén kerül sor.
-
Akciófigyelő: Humble Bohemia Interactive Bundle (PC)
Még több mint egy hétig vásárolható meg a legújabb bundle csomag, amelyben számos remek játék és kiegészítő szerezhető be olcsóbban.
-
Premier előzetessel jelent meg a Fast & Furious: Crossroads
Aki szeretné virtuálisan átélni Vin Diesel és "családjának" akciójeleneteit, annak mostantól van erre lehetősége.