-
Megfizethető hibridekkel is újít a HP
A Pavilion x2 sorozat 11 és 13 colos megoldásokat kínál, melyek jó ötleteket is tartalmaznak.
-
Öt új Socket FM2+ foglalatú alaplapot leplezett le az ASUS
A Kaveri APU-t is fogadó újdonságok az eddig bejelentett két modell mellé érkeznek.
-
Ráncfelvarrást kap a világ leglátogatottabb oldala, a Google kereső
A frissítés után könnyebben lehet majd navigálni a Google alkalmazások és szolgáltatások között, és a logó is megújul.
-
Már a gyárban meg lehet fertőzni a processzorokat
Ha a legalsó szinten módosítják az integrált áramkörök elemeit, akkor az jórészt észrevétlen marad, és visszaélésekre adhat lehetőséget.
-
Istouchidhackedyet – verseny az iPhone 5s ujjlenyomat olvasójának átveréséért
Egy csapat biztonsági szakember és egy kockázatitőke-befektető cég által indított verseny célja, hogy még azelőtt fény derüljön a rejtett biztonsági hibákra, mielőtt azokat rosszindulatú célokra használnák ki. A díj több mint tízezer dollár.
-
Felsőkategóriás fejhallgatóval újít a JBL
Nem lesz olcsó a minőségi anyagok felhasználásával készült Synchros S700.
-
A Google ingyenessé tette a Quickoffice-t
Egy hétig a letöltők extra tárhelyet is kapnak.
-
Battlefield 4 - Playstation 4 játékmenet videó
Ezúttal a Sony gépén játszott gameplayt láthatjátok.
-
Forza 5 - különleges videó
A Forza 5 marketingesei igencsak különleges módját választották, hogy elkészítsenek egy videót.
-
A HP-é az első passzív hűtésű Haswell processzoros hibrid
A Spectre 13 x2 mellett egy hagyományos, extra vékony Ultrabook is érkezik.
-
Egy legenda távozott el: meghalt a Nintendo atyja
Hiroshi Yamauchi szinte egymaga teremtett meg egy iparágat, és játékbirodalma egész a közelmúltig gyakorlatilag egyeduralkodó volt a piacon.
-
Euro Truck 2 - Magyarország útjain
Megérkezett a Going East DLC az Euro Truck 2-höz, amiben sok más ország mellett Magyarország is megjelenik.
-
Gyorsulhat az új Intel Atom tabletek adattárolója a SanDisk iNAND Extreme révén
A SanDisk eredetileg bármely termékbe beépíthető flashmemóriáját a Bay Trail-T platform igényeihez alakították.
-
Magyarországon is megjelent az Arista Networks
Az SDN adatközponti hálózati megoldások egyik úttörőjének számító vállalat termékei mostantól nálunk is elérhetők.
-
Bárki élőben nézheti az új generációs Radeon debütálását
Az AMD a GPU14 rendezvény mellett a Battlefield 4 startjára is készül, amihez az EA is segítséget is nyújt.
Hír Videokártya 194
-
The Incredible Adventures of Van Helsing - Thaumaturge DLC
Új DLC-t kap a Van Helsing játék, amiben a Thaumaturge karakterosztály mutatkozik be.
-
Brazília leszakadna a mai internetről
Az ország elnöke besokallt az amerikai nemzetbiztonság megfigyelésétől, ezért függetleníteni szeretné hazája internetes rendszerét.
-
Jövőre UHD tévéket virít a Vizio is
Az olcsó termékeiről ismert amerikai vállalat az LG és az AUO paneljeit építi majd termékeibe.
Hír TV & Audió 9
-
The Legend of Zelda: The Wind Walker HD - Launch Trailer
Hamarosan hozzánk is befut a Wind Waker, addig pedig itt a launch trailer
-
Elsőként kap Leap Motion mozgásérzékelőt a HP Envy 17 notebook
Gesztusvezérléssel bővül a hagyományos beviteli eszközök tárháza a HP notebookján.
-
SimCity - Cities of Tomorrow
Bejelentésre került a SimCity kiegészítő, amivel egy saját utópiát építhetünk fel.
-
A Haier is belépett a nagyméretű OLED tévék piacára
A kínai konszern 55 hüvelykes prototípusát állítólag 2014-ben már a boltokba is küldi.
Hír TV & Audió 22
-
Miért ilyen drága az új pénztárgép?
A rendeletet meghozó minisztérium szerint a nemzetközi tapasztalatok alapján döntöttek úgy, hogy különösen szigorú előírásokat alkalmaznak – ez azonban jelentősen megemelte a gépek árát.
-
Magyar informatikusokat támogat a Google
Google Award elismerésben részesült a BME VIK Távközlés és Médiainformatikai Tanszékének egyik kutatócsoportja.
-
A Windows 8.1-hez is jó az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 327.23-as meghajtó a Shieldhez is tartalmaz támogatást.
Hír Videokártya 60
-
Final Fantasy X | X-2 HD: Remaster Trailer
Előzetesen a HD-ba húzott 10. rész is.
-
Hama blog: Rexton 110 fotóstáska
Kipróbáltuk a dSLR-ekhez igazított Hama táskasorozat legkisebb tagját.
-
Lightning Returns: Final Fantasy XIII - Friss előzetes
Újabb mozgókép érekezett a 13. Final Fantasy epizód folytatásából.
-
A Samsunggal is stratégiai megállapodást kötött a kormány
A dél-koreai vállalat a jászfényszarui gyárat is tovább bővíti, 100 új munkahelyet teremtve.
-
Phantasy Star Nova - videó
A PS Vita exkluzív Phantasy Star sem marad videó nélkül.
-
Jövőre magasabb fokozatba kapcsolhatnak a tabletek, okostelefonok flashmemóriái
Az eMMC kiváltására szánt Universal Flash Storage szabvány második generációját publikálta a JEDEC.
-
Soul Calibur: Lost Swords - trailer
Szintén a TGS-ről jött a PS3 exkluzív Soul Calibur: Lost Swords videó.
-
Metal Gear Solid 5 - 12 percnyi gameplay
Viszonylag hosszú gameplay videó érkezett az MGS 5-ről a TGS alkalmával.
-
Magyar egyetemisták a Canon fejlesztési programjában
Magyar fiatalok fejlesztik tovább a japán vállalat intelligens irodai berendezéseit.
-
Alkalmazottai 40 százalékát küldheti el a BlackBerry
A kanadai gyártó tovább szorít a nadrágszíjon, év végéig ötezer dolgozótól válhat meg.
-
Extra funkciókkal érkezik a Sony új akciókamerája
A távirányítójára LCD kijelző kerül, a beépített GPS segítségével pedig a sebesség mérése is megoldott.
-
Letölthető az Internet Explorer 11 előzetese Windows 7-re
A felhasználók kipróbálhatják a majdnem kész verziót, a végleges a jövő hónapban érkezik.
-
Véget ér a Warhammer Online
A Mythic bejelentette, hogy idén év végén lekapcsolják a Warhammer Online szervereit.
-
Samsung notebook blog: kezünkben az ATIV Book 9 Lite (videó)
Kipróbáltuk a Samsung egyedi, AMD processzorra épülő, pillekönnyű notebookját.
-
WDDM 1.3 támogatást is kínál a legújabb Catalyst
A 13.9-es WHQL driver új funkciókat is bevezet, melyeket főleg a mobil termékek képesek kihasználni.
Hír Videokártya 25
-
Diablo III: Nincs tervben az offline mód PC-n
A Blizzard lehűtötte azon rajongók lelkesedését, akik a PC kiadás internetkapcsolat nélküli bejelentésében reménykedtek.
-
Dark Souls II: Megjelenés és speciális kiadások
A From Software és a Namco Bandai ismertette a játék hivatalos megjelenési idejét, valamint a gyűjtői változatok tartalmát.
-
Íme, a világ első víz-, ütés- és porálló MILC-e, a Nikon 1 AW1
Ma reggel a Nikon történelmet írt az 1 AW1 víz-, ütés- és porálló tükör nélküli rendszerkompaktjával, amely első a világon.
-
Kihirdették az „Év információbiztonsági szak- és diplomadolgozata” címet
A nyilvános pályázaton a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói indulhattak.
-
Windows blog: Windows 7 alatt is kipróbálható az Internet Explorer 11
Ugyan még csak bemutató verzióban, de már elérhető a Windows 8.1-gyel debütáló új böngésző a közkedvelt Windows 7 alatt is.
Blogbejegyzés Windows blog 37
-
Ghost `n Goblins Online: Tévedésből került fel Steamre
A Capcom visszavonta a Zöld Útról a játékot, elmondása szerint tévedésből tették fel azt a koreai fejlesztők.
-
Érkezik az NVIDIA Tegra Note
A hétcolos referenciatablet forgalmazásáért több vállalat felel majd.
-
Eladási rekordot döntött a GTA 5
A Rockstar játéka egyetlen nap leforgása alatt világszerte mintegy 800 millió dollárnyi forgalmat hozott a fejlesztőknek.
-
Star Citizen: Ömlik a pénz
Egy hét alatt újabb egymillió dollárral nőtt a felajánlott összeg, ha eléri a 21 milliót, akkor roncsvadászként is építhetjük karrierünket.
-
Jelentősen növeli európai K+F befektetéseit a Huawei
Kína első számú információtechnológiai és telekommunikációs gyártója a jövőben nagyobb fókuszt kíván helyezni az európai régióra.
-
Asus blog: tuningrekordok a fekete alaplappal
Az ASUS Rampage IV Black Edition máris munkába állt.
-
Megérkezett a Cooler Master hőkamrás CPU-hűtője, a V8 GTS
A hőkamrával és hővezető csövekkel tarkított óriás színt visz a levegős processzorhűtők piacába, melyet az utóbbi időben az ötlettelenség jellemzett.
-
(Frissítve!) Egymilliárd dollárt hozhat a GTA V egy hónap alatt
A tegnap megjelent játék iránt elképesztő a kereslet, a bevétel minden korábbi becslést felülmúlhat.
-
Fahrenheit 451 – VI
Pétery Kristóf laikusoknak szóló tankönyve korszakhatáron született: már kész a Windows 95, de az internet tömeges felhasználása még épp csak készülődik.
-
Kiderültek az Apple A7 rendszerchip titkai
Az új lapka saját processzormagokat használ, az IGP pedig az Imagination Rogue architektúrára alapoz.
Hír Processzor 87
-
Arma Tactics - október elsején PC-re
Már elővásárolható az Arma Tactis a Steamen, ráadásul akciósan és korai hozzáférést biztosítva.
-
Phoenix Wright: Ace Attorney Dual Destinies - október 24-től
Nyugati megjelenési dátumot kapott a Phoenix Wright: Ace Attorney – Dual Destinies.
-
Windows blog: nyilvános a Windows 8.1 árazása és a frissítés lehetőségei
Kiderültek az október 17-én érkező új verzióra való átállás részletei.
Blogbejegyzés Windows blog 61
-
A Microsoft máris karcsúsítana a Nokia termékpalettáján?
Kiszivárgott információk szerint a Microsoft az alsókategóriás Asha telefonok palettáját szeretné megnyirbálni, és a még meg sem jelent Surface RT-s tabletet is elkaszálná.
-
A SEGA megvette az Indexet
A SEGA-Sammy Holding felvásárolta a komoly anyagi gondokkal küszködő Index Corporation-t.
-
Jövőre a boltokban lehet a világ jelenlegi legnagyobb UHD OLED tévéje
Az LG a vetélytársakat megelőzve mutatta be a prototípust.
Hír TV & Audió 35
-
Az összes Internet Explorer veszélyben van
A Microsoft még vizsgálja, hogy mennyire súlyos a hiba, szükséges-e rendkívüli frissítés.
-
Ghosts ‘n Goblins Online: Bejelentés és videók
A Capcom lerántotta a leplet a Seed 9 Games ingyenes, oldalnézetes akció-szerepjátékáról, valamint kiadott két videót is róla.
-
Offline mód kerül a mobilos Youtube alkalmazásokba
Az új funkció néhány hónapon belül érkezik, de a letöltött videók csak rövid ideig lesznek elérhetők a készüléken
-
Átformálódik és felfrissül az otthoni Dell Inspiron notebooksorozat
Az új külső mellett a belső is megújul, de megváltozik a gépek jelölési rendszere is.
-
The Evil Within - TGS 2013 bemutató
A Bethesda kiadta a The Evil Within című horrorjáték TGS 2013 rendezvényen bemutatott videóját.
-
Szerdán Okostelefon Akadémia – középpontban a játékok
Új helyszínen, de ismét érdekes programmal jelentkezik az Okostelefon Akadémia. A Mozilla csapata is képviselteti magát a rendezvényen.
Blogbejegyzés Mozilla blog 1
-
A Google felrobbantaná az online hirdetési piacot
Egy belső forrás szerint a cég a harmadik féltől származó sütiket egy saját megoldásra cserélné le.
-
Merevlemezes asztali lejátszókkal újít a Panasonic
A fehér színben is megvásárolható DMP-BCT735 és DMP-BCT835 típusjelzésű darabokból az optikai meghajtót sem spórolták ki.
Hír TV & Audió 27
-
Battlefield 4: Többjátékos mód bemutató videó
Érkezett egy új videó, melyben a Battlefield 4 multiját mutatják be nekünk.
-
OpenCL-ben írt játékokat szeretne látni az Intel
A vállalat szerint eljött az ideje a reformoknak és a lapkákban megbúvó IGP kihasználásának.
Hír Processzor 84
-
GTA 5: Telepítési problémák megoldása
Nem volt zökkenőmentes a Rockstar sikerjátékának indulása, PS3 digitális és XBOX360 dobozos kiadás esetében is akadtak gondok.
-
Diablo III: Végleg megszűnik az aukciósház
Hivatalosan is bejelentette a Blizzard, hogy jövő márciusban végleg bezárják a Diablo III aukciósházát.
-
Asus blog: VivoBook S451 mérések
Végre megjelent az Asus honlapján is ez a könnyű, de erőteljes notebook, ezért újra elővettük egy kicsit.
-
Egymilliárddal támogatja az IBM a Linuxot
A cég szerverüzletága továbbfejlődése szempontjából kulcsfontosságúnak látja a nyílt forrású platform erősítését.
-
A Linux lenne a PC-s játékpiac jövője?
A Valve vezetője szerint a jelenlegi statisztikai adatok nem lényegesek. A Linux biztosan a jövő, de még nem tudjuk miért.
-
Érkeznek a Loewe "olcsóbb" tévéi
Az Art család tagjai már az idei évben a boltokba kerülnek.
Hír TV & Audió 15
-
Kis kínai gyártók rúgják be a nagyok által kihagyott UHD-ziccert
Míg a koreai óriások milliárdokat öltek az OLED panelek és a szükséges gyártástechnológia fejlesztésébe, elhanyagolták az ultramagas felbontású LCD paneleket.
-
Kezdőknek ideális az új FujiFilm X-A1 rendszerkompakt
A FujiFilm bemutatta a belépőkategóriás és egyben legkisebb cserélhető objektíves rendszerkompaktját, az X-A1-et.
-
De hát mitől is botrány a megfigyelési ügy?
Az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumok az egész világot megrázták, de vajon miért? Kémek eddig is voltak, ezután is lesznek.
-
Magyar nyelven érkeznek a Wonderbook legújabb játékai
A 6-12 éves korosztálynak készülő interaktív videojátékok magyar szinkronnal és magyar menüvel kerülnek a PlayStation Magyarország év végi kínálatába.
-
ECO sorozatú Thriathlor tápokat dob piacra az Enermax
Itt-ott egyszerűsítettek a népszerű tápegységen, aminek következtében picit olcsóbb lett, de a moduláris kábelezés megmaradt.
-
Kiemelkedő magyar siker a GE innovációs versenyén
A magyar hallgatók a világ egyik vezető technológiai vállalatának pályázatán a világ legjobbjai között szerepelhetnek.
-
Windows blog: akár 45%-kal gyorsulhat az Internet Explorer képkezelése
Hardveres gyorsításnak köszönhetően lényegesen rövidebb ideig tart majd a JPG állományok dekódolása és betöltése az új böngészővel.
Blogbejegyzés Windows blog 54
-
Battlefield 4 - multiplayer trailer
A Battlefield 4 is kapott egy új videót, méghozzá a multira kihegyezve.
-
Megérkezett az AIDA64 3.20-as verziója
Az új szoftver elsősorban az új API-k és az új hardverek támogatására gyúr.
-
Monster Hunter 4 - már 2 millió leszállított példány
A Capcom már 2 millió példányban szállította le a nemrégiben megjelent Monster Hunter 4-et.
-
Új arculatot és új funkciókat kapott a Bing
A Microsoft keresője a legtöbb területen csak lohol a Google után, de akadnak innovációra utaló jelek is.
-
Magyarországra is megérkezett az új, különleges Walkman széria
Beépített hangszóróval is ellátták a fejhallgató formájú NWZ-WH505 és NWZ-WH303 típusjelzésű modelleket.
-
Beyond: Two Souls - Guilt videó
Új Beyond: Two Souls videó, kifejezetten ajánlott kategória.
-
A Vivante elnevezte licencelhető grafikus vezérlőit
A cég bevezeti a Vega márkanevet, amivel a termékskála is megújul.
Hír Videokártya 10
-
GTA 5: Hírösszefoglaló
Rengeteg új információra derült fény a játékkal kapcsolatban, melyeket egy csokorba válogatva ismertetünk veletek.
-
Kínán kívül is terjeszkedne felhőszolgáltatásaival a ZTE
A telekommunikációs óriás a nyugati kormányok és szakértők által megfogalmazott biztonsági aggályok ellenére is megpróbál betörni a külföldi piacokra.
-
Acer blog: Haswellel újul meg az Acer Chromebookja
Az Acer leváltja a Sandy Bridge-et, de a Celeron megmaradt.
-
A Netflix előnyt kovácsol a kalózkodásból
A cég egyik vezetője nemrég egy interjúban elismerte, hogy volt olyan sorozat, amit azért vettek meg, mert kiemelkedően magas forgalmat produkált a fájlcserélőkön.
-
Grand Theft Auto V - Az első értékelések
Szinte mindenhol maximális pontszámot kapott a sorozat legújabb része.
-
Kétmagos és olcsó tablettel rohamozza meg a piacot az MSI - frissítve!
A Primo 73 hazánkban is elérhető lesz, és a megfizethető kategóriát célozza meg.
-
Rainbow Six: Vegas - ingyen
Ingyenesen letölthető a Rainbow Six: Vegas az Xbox Live Gold előfizetők számára.
-
Jön a fordított áfa a magyar IT-kereskedelemben
A valószínűleg csekély áremelkedést is hozó intézkedéshez az elvi feltételek adottak, a kormányzat a jogszabályi környezet megteremtésén dolgozik.
-
A Grundig személyében új versenyző az UHD színtéren
65 hüvelykes méretben kerül a boltokba az FLX 9490 SL.
Hír TV & Audió 19
-
Pályázat kisvállalkozások weboldalai számára
Az év weboldalát keresi a Budapest Bank, ismét pályázhatnak az „Üzleti siker honlappal”-díjra a vállalkozók.
-
Október végén jelenik meg a GameStick
Az OUYA legfőbb ellenfele sok csúszáson esett át, de már látszik a fény az alagút végén.
-
A Dél-Alföldön is szünetel a tévéadás a frekvenciacsere idején
Az Antenna Hungária a frekvenciacseréket szeptember 17-24. között hajtja végre, melyek érintik az ingyenes MinDig TV és a fizetős MinDig TV Extra digitális földfelszíni televíziós szolgáltatások vételét is.
-
Költséghatékony, 11,6"-es Toshiba Satellite NB10 notebookok érkezőben
Könnyen hordozható, de nem csúcs hardverrel szerelt gépek még a karácsonyi szezon előtt befutnak.
-
Hungarian Touring Car Masters
Online WTCC bajnokság indul, nagy mezőnnyel, élő TV közvetítéssel, profi szervezésben...
-
Project Contingency - Rajongói Halo játék készül
A korábbi részek, illetve az új Xbox ONE cím mellett érdemes lesz odafigyelni a kizárólag PC-re érkező rajongói Halo játékra.
-
Telefon méretű projektorral állt elő a Sanwa
Elsősorban az üzleti felhasználókat célozza meg az akár egy ingzsebben is elférő 400-PRJ020.
Hír TV & Audió 11
-
[FRISSÍTVE]Turok 2 - Képek a törölt játékból
Az újgenerációs Turok játéknak is jött volna a folytatása.
-
Egy hírhedt állami kémprogram Magyarországon?
A Wikileaks legutóbbi adati arra utalnak, hogy valószínűleg Magyarország is megvásárolta a cég megfigyelőprogramját.
-
„Újabb” GeForce Mini kártyát dob piacra az ASUS
Ezúttal a GTX 670 egy közeli rokona kapja meg a kis NYÁK-ot és az egyedi DirectCU hűtést.
Hír Videokártya 21
-
IMAP támogatás az Outlook.comon
A Microsoft webes levelezője így már az összes népszerű protokollt támogatja.
-
Elite: Dangerous - Cirkálók harca
A Frontier kiadott egy új videót készülő játékából, melyben egy gigantikus űrcsatában veszünk részt, egy csatacirkáló oldalán.
-
Windows blog: kihez jut el a Windows 8.1 a hivatalos start előtt?
Nem csak az OEM gyártók, hanem a fejlesztők és IT szakemberek, sőt a felsőoktatás is október 17-e előtt megkapja az új Windows verziót.
Blogbejegyzés Windows blog 40
-
Next Car Game: Törésteszt
A Bugbear Entertainment által kiadott videóban egy jobb sorsra érdemes autót vetnek alá különféle töréspróbáknak.
-
Kedvezhet is a PC-nek az új konzolgeneráció érkezése
Az Xbox One és a PlayStation 4 technológiailag magasabb szintet képvisel, de PC-re kedvező hatásai is lesznek az új gépeknek.
-
Battlefield 4: Elsején indul a bétateszt
Az EA bejelentette, hogy októberben kezdetét veszi a teszt, és ismertették a PS4 és XBOX One kiadások megjelenési idejét is.
-
Project C.A.R.S.: Vizes pálya bemutató
A Slightly Mad Studios által készített játékból érkezett legújabb videóban a következő generációs vízeffektet láthatjuk.
-
A SanDisk CFast 2.0 memóriakártyája a világ leggyorsabbja
Nincs (jelenleg) még egy olyan gyors memóriakártya, mint a SanDisk CFast 2.0 120 GB.