-
2004. április 1.
Április tréfának hitték, pedig nem az volt: a Google bejelenti, hogy ingyenes webmailszolgáltatást indít Gmail néven, amely 1 GB tárterületet biztosít a használóinak az üzenetek tárolására. A merész húzás válaszlépésre kényszeríti a riválisokat – melyek ekkoriban 2-4 megabájtos postafiókokat kínáltak ingyen –, és megöli azt a divatos üzleti modellt, amely előfizetés fejében adott használható méretű tárhelyet a levelezőknek.
Hír Történelem 13
-
1976. április 1.
Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne megalapítják az Apple I személyi számítógép terjesztésére az Apple Computer Inc. elnevezésű vállalkozást. A cég később lecserélt logóját Wayne találta ki, áprilisban bemutatott első termékét Wozniak tervezte, az értékesítés Jobs ötlete volt. A júliustól 666,66 dollárért árusított, fadobozba épített Apple I-ből 200 darabot gyártottak.
Hír Történelem 2
-
1922. április 1.
Pittsburghben, az USA Pennsylvania államában megszületett Alan Jay Perlis amerikai számítógéptudós, akit a programnyelvek megírása területén a szakma egyik legnagyobbjának tartanak, ő kapta meg elsőként 1966-ban az informatikai elismerés csúcsának számító Turing-díjat. A nevéhez köthető aforizma legendás lett: „Ha valaki azt találná mondani, hogy »kéne egy programnyelv, ahol csak azt kell megmondanom, hogy mit akarok«, adjatok neki egy nyalókát.”
Hír Történelem 0
-
Fehér ventilátorok a be quiet!-től
Ha csak a szín miatt nem vásároltunk eddig a Light Wings légkavarókból, akkor már ez az akadály is elhárult előlünk!
-
CH6 Handle a neve a Jonsbo új házának
Az alap C6 hordozhatónak szánt, így fogóval ellátott változata megőrizte az előd rácsos oldalfalait és egyéb tulajdonságait.
-
ASRock alaplap A620 vezérlőhíddal
Úgy tűnik, az AMD olcsó(bb) Socket AM5-ös chipsetje most már tényleg a kanyarban van.
-
Free Play Days 2023 - 13. hét: Embr, Journey to the Savage Planet, Indivisible
Extraként az Age of Empires 2: Definitive Editiont is kipróbálhatjuk.
-
Félórányi videón az EA Sports PGA Tour
Alig néhány nap múlva végre elérhető lesz az új golf játék.
-
Kiegészítő LCD kijelző a Jonsbótól
A fehérben és feketében elérhető DS8 bevethető digitális képkeretként, de kitehetjük rá az AIDA64 szenzorpaneljét is.
-
Úgy néz ki, hogy betiltják a politikai reklámokat a Facebookon
A jelentések szerint a Meta vezetése fontolgatja, hogy az új törvények betartása érdekében inkább száműz minden politikai hirdetést a Facebookról és az Instagramról az EU-ban.
-
Live a Live - Újabb platformokra is megjelenik jövő hónapban
A Switch verzió mellett áprilistól PC-n és PlayStation konzolokra is elérhető lesz a program.
-
Külön AMD Software-t kapott a The Last of Us PC-s portja
A szoftvercsomag a szóban forgó játékhoz tartalmaz specifikus optimalizálásokat.
Hír Videokártya 11
-
Eképesztően népszerű volt a Diablo IV nyílt bétája
A Blizzard megosztott néhány érdekes és kevésbé izgalmas statisztikát a próbajátékról.
-
Mentik az emberek a kriptovagyonukat, a Binance durranhat ki legközelebb?
Nagyon súlyos per elé néz hatósági oldalról a Binance az USA-ban. Eközben letartóztatták az egyik nagy, elbukott kriptopénz mögött álló kriptovállalkozót, az USA és Dél-Korea is kéri a kiadatását.
-
Itt a FidelityFX Super Resolutionre szabott 3DMark teszt
A friss modul ingyenes a 3DMark Advanced Editiont frissen megvásárló felhasználók számára.
Hír Videokártya 0
-
Ahogy várható volt, elmarad az idei E3
A legtöbb cég saját külön bejáratű show-val jelentkezik majd a nyár folyamán.
-
Akciófigyelő: Ingyenes a The Silent Age az Epic Store-ban
Extraként a Tunche című alkotást is megkapjuk, a jövő hét folyamán pedig a Dying Light-ot adja nekünk a cég ajándékba.
-
4K-s gamer monitorral csap oda a Red Magic
A Mini LED háttérvilágítású modell 27 hüvelykes, nagy felbontású IPS panelt kapott.
-
A chipipar megmentését is a mesterséges intelligenciától várják
Óriási bevételzuhanásra számít a Micron is a chipszektorban, de a cég szerint 2025-ben az AI-trend miatt újra felpöröghet a kereslet.
-
1939. március 31.
A Harvard Egyetem és az IBM aláírják azt megállapodást, melynek alapján elkezdődtek az első általános célú számítógép, a Mark I (más néven: ASCC – Automatic Sequence Controlled Calculator) megépítésének munkálatai. A Howard Aiken vezetésével zajló projekt 1944-ig tartott, ekkorra készült el a körülbelül öt tonna súlyú, több mint 750 ezer alkatrészt tartalmazó „Óriás Agy”.
Hír Történelem 1
-
1995. március 31.
A Microsoft kiadja a Windows 3.1x-hez, a Windows 95-höz és a Windows NT-hez kifejlesztett felhasználói felületet, a Bobot. A Microsoft Bob UI a vállalat történetének egyik legcsúfosabb bukása lett, többször beválogatták a valaha volt legrosszabb szoftverek közé.
Hír Történelem 0
-
1966. március 31.
Bajkonurból elindítják, majd Föld körüli parkolópályára állítják a Luna–10 (E-6S-206) második nemzedékű szovjet holdautomatát, mely a Hold első mesterséges bolygója lett. Április 3-án állt Hold körüli pályára, 460 fordulat alatt 219 rádiókapcsolatot létesített. 56 napos éllettartamot követően az akkumulátorok kimerülése miatt az utolsó kapcsolatot május 30-án regisztrálták.
Hír Történelem 0
-
1999. március 31.
Az Egyesült Államokban bemutatják a Wachowski-testvérek filmjét, a Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével elkészített The Matrixot, mely folytatásaival együtt az ezredforduló egyik legnagyobb hatású kult filmjévé vált.
Hír Történelem 1
-
1998. március 31.
A Netscape szabadon hozzáférhetővé teszi a Netscape Communicator 5.0 forráskódját, ezzel hivatalosan is elindítja a Mozilla projektet, amely egy nyílt forráskódú böngésző fejlesztését célozza. A Mozilla 1.0 rendkívül hosszú fejlesztés után – a csomaghoz végül teljesen új kódot írtak – 2002 nyarán jelent meg. E projektből nőtt ki a Firefox böngésző és a Thunderbird levelező.
Hír Történelem 1
-
1970. március 31.
A Csendes-óceán fölött belépett a légkörbe és megsemmisült az Explorer–1 (hivatalos lajstromjele szerint a Satellite 1958 Alpha) a világ harmadik, az Egyesült Államok első műholdja, melyet 1958. január 31-én indítottak útjára. Az űrverseny kényszere miatt kifejlesztett Explorer-1 néhány hónapig működött, utolsó adatait május 23-án küldte.
Hír Történelem 0
-
További árcsökkentést jelez a TrendForce a DRAM-piacon
A DRAM lapkák árának mérséklődése nem áll meg, ami még mindig az eladások visszaesésével magyarázható.
-
Sword Art Online: Last Recollection - Kaptunk egy friss sztori előzetest
Folytatódnak Kiritoék kalandjai, októberben érkezik a játék végső kiadása.
-
Már elkezdték árulni néhány régiós országban az LG B3 OLED tévét
A fejlesztés 77, 65 és 55 hüvelykes változatban vásárolható meg.
Hír TV & Audió 16
-
2023 - Az Xbox Games With Gold játékok áprilisi listája
Ebben az évben is folytatódik az ajándék osztás a meglévő előfizetések mellé.
-
Egy szem új játékra fókuszál a friss Arc meghajtó
A 31.0.101.4257-es verziójú csomag igazi sztárparádéhoz biztosít profilt.
Hír Videokártya 0
-
Akciófigyelő 2023: PlayStation Store tavaszi leárazások
Számos remek játék és kiegészítő vásárolható meg jóval az eredeti árának töredékéért ebben az időszakban.
-
Újraszínezi a jóárasított Xbox Elite gamepadet a Microsoft
A Core kiadás hamarosan vörös és kék színben is elérhető lesz.
Hír Beviteli eszköz 0
-
1000 dollár kölcsönt ad bárkinek az Apple
Meghívós rendszerrel indult el az Apple Pay Later, ami lényegében egy BNPL-szolgáltatás.
-
Mozgásban az After Us
A játék a legutóbbi hírek szerint májusban érkezik PC-re, PlayStation és Xbox konzolokra.
-
Tisztázta szerverpiaci útitervét az Intel
A gyors projektörlések után felvezette a cég a változásokat.
-
Megjelenési dátumot kapott a Forspoken DLC-je
Az In Tanta We Trus című bővítmény május végén érkezik PC-re é PS5-re.
-
MiniLED kijelzővel is érkeznek az új Yoga Pro notebookok
A Lenovo prémium kategóriába tartozó számítógépeiből is befutott a nyolcadik generáció.
-
Musk szerint ideje leállni, az AI veszélyes az emberiségre
Elon Musk és más szakértők, cégvezetők szerint az AI veszélyes a társadalomra, ezért le kellene állítani a fejlesztését, átmenetileg.
-
PlayStation Plus 2023 Essential - Az áprilisi lista
Remek hónapjuk lesz az előfizetőknek, többek között a Sackboy: A Big Adventure-t kapják meg ajándékba.
-
Csődvédelmet kért a JOLED
A vállalat jelentős tartozást halmozott fel, amit részben az eszközeik eladásával próbálnak fedezni.
-
Nagyon aggasztó, hogy mire használják a bűnözők a ChatGPT-t
Megkongatta a vészharangot az Europol, sajnos a bűnözők sem nézik tétlenül az AI-őrületet, és ők is ismerik a ChatGPT-t. Aggasztó, hogy mire használják.
-
1951. március 30.
Az Egyesült Államok Népesség-nyilvántartó Hivatala megkapja az első kereskedelmi forgalomba került számítógép, a UNIVAC I első példányát. A másodpercenként 1905 műveletet végző gépet 12 évig napi 24 órás műszakban használták, s az 1952-es választásokon már segítségével jósolták meg az elnökválasztás eredményét a szavazatok 7%-ának összeszámlálása után.
Hír Történelem 0
-
1967. március 30.
Az erdélyi Karcfalván megszületett Barabási Albert-László fizikus, aki jelenleg az Egyesült Államokban Bostonban dolgozik a Northeastern Egyetemen és a Harvardon. Fő kutatási területe a komplex, illetve a skálafüggetlen hálózatok tanulmányozása, s eredményeit kutatócsoportjával az internet, valamint biológiai rendszerek megértésére, jellemzésére használja fel.
Hír Történelem 2
-
Csendben felokosította az egyes GeForce-okat az NVIDIA
A vállalat mostantól több konkurens NVENC kódolási folyamatot enged, mint korábban.
Hír Videokártya 22
-
Érkezik hozzánk is a ThinkSmart One
A Lenovo windowsos „All in One” telekonferenciás megoldása könnyen üzembe helyezhető és használható.
-
Zeldás kiadást tervez a Switch OLED konzolból a Nintendo
A változások a külsőt érintik, és most a gyártó nagyon odatette magát.
-
Atlas Fallen - Lőttek a májusi premiernek, csak nyár végén érkezik a játék
Alig több mint egy hónappal a megjelenés előtt halasztották el a program érkezését.
-
Avatar: Frontiers of Pandora - Kiszivárgott volna az első két kép?
Bár elsőre mondhatnánk, hogy kamu dologról van szó, az Ubisoft töröltette a szivárogtató bejegyzéseit.
-
Jön a Dolphin Emulator a Steamre
A szoftverrel a Nintendo GameCube és Wii konzolja emulálható.
-
Crime Boss: Rockay City - Az első tesztek alapján felejthető alkotást kaptunk
A premierrel együtt befutott a launch trailer is a PC-s verzióhoz.
-
Már mesterséges intelligenciával tervez chipeket az NVIDIA
AI segítségével turbózzák fel a chiptervezést, amely a teljesítmény, a fogyasztás és a költségek tekintetében is előnyösebbé válhat így.
-
Ígéretes és nagy méretű gamer monitor az AOC újdonsága
Jön az AGON AG325QZN/EU, amely nagy képfrissítési rátával rendelkező, 31,5 hüvelykes panelt kapott.
-
Far Cry 5 - Már több mint 30 millióan kipróbálták
Bár szóbeszédeket már hallhatunk, egyelőre nem tudni, hogy folytatódik a híres FPS széria.
-
Dupla Ethernettel jön a Minisforum minigépe
Az Alder Lake-H platformra építkező, utólag könnyen bővíthető megoldás sok csatlakozóval bír.
Hír PC/Barebone 11
-
Az Ubisoft sem lesz ott az idei E3-on
Egyre többen jelzik, hogy saját show-val jelentkeznek a nyár folyamán.
-
7000 fő kirúgásával rázzák gatyába a Disney-t
Költségcsökkentéseket és letisztultabb működést ígért a Disney legendás, nemrég visszatért vezére is, így nem meglepő a nagy elbocsájtási hullám.
-
Megjelent a The Last of Us Part 1 PC-s kiadása
A premierrel együtt megkaptuk a launch trailert is, valamint az is kiderült, hogy gondok vannak az optimalizációval.
-
Hamarosan dobja a régi Windowsok támogatását a Steam
A Valve jövőre Windows 10 vagy újabb operációs rendszert igényel a Microsoft portájáról.
-
Bevétel nélkül is odadobnak 150 millió dollárt egy AI-chatbotra
Eddig is nyilvánvaló volt, hogy megőrültek a befektetők a generatív AI témáért, de egészen elképesztő, mennyire tapossák egymást bármiért a kockázati tőkebefektetők.
-
1983. március 29.
Az Egyesült Államokban megjelent a noteszgépek egyik úttörője, a TRS-80 Model 100. Az 1100–1400 dollárba kerülő gépnek 240×64 pixeles kijelzője volt, négy AA elemmel 18 órán át működött, beépített adattárolója nem volt, extraként külső 5,25-ös floppymeghajtót lehetett kapni hozzá. A legenda szerint ez volt az utolsó gép, aminek a szoftverének elkészítésében Bill Gates maga is részt vett, mielőtt elindította saját vállalkozását.
Hír Történelem 2
-
1865. március 29.
Szentesen megszületett Pollák Antal, a gyorstávíró feltalálója. Korán elhunyt munkatársával, Virág Józseffel 1899-re készültek el a forradalminak nevezhető eszközzel, melynek elterjedését számtalan balszerencsés körülmény gátolta – talán legfőképp az, hogy a folyóírás továbbítására is alkalmas, a továbbfejlesztve akár képközvetítőként is használható távíró információátadási sebességére még sokáig nem volt igény.
Hír Történelem 0
-
A Sapphire Rapids dizájnokra fókuszál az új AIDA64
A 6.88-as verzió meg nem jelent Intel platformokat is felismer.
-
Frissítve! Hosszabb játékmenet videón a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom
Egyre közelebb a játék májusi premierje, így a készítők felpörgetik kicsit az utolsó heteket.
-
Kína-baráttá teszi legcombosabb gyorsítóját az NVIDIA
Az USA szankciói kényszerítik erre a céget, így jön a H800.
-
Company of Heroes 3 - Mától elérhető az Operation Sapphire Jackal
Az ingyenes nagy frissítés mindenki számára letölthető.
-
Enermax Revolution tápegységek 12VHPWR csatlakozóval
A 80 Plus Gold plecsnivel kidekorált ATX 3.0 széria 1 és 1,2 kilowattos modellekkel indít.
-
Multiversus: Június végén leáll a nyílt béta, a teljes kiadás jövőre várható
A teljes kiadás érkezéséig nem lesz lehetőségünk játszani a programmal, mindössze a training room-ot haszálhatjuk.
-
Érdekes, mobil monitorral rukkol elő a Philips
A 16B1P3302D jelzésű modell viszonylag kicsi kijelzőt kapott, így egy hátizsákba is belefér.
-
Aggódnak Texasban, amiért bitcoinbányászokra pazarolják az áramot
Két év alatt megtriplázódott a texasi bitcoinbányászok energiaigénye, az NVIDIA pedig kijelentette, hogy a kriptopénzek nem hasznosak a társadalom számára, de az AI igen.
-
Tekken 8 - Így harcol Jack-8
Tovább folytatódik a karakterek bemutatója, ezúttal ismét egy régi ismerőst köszönthetünk.
-
Az új Ryzen Threadripperről árulkodik az ASUS
A címben említett vállalat kínai divíziójának ügyvezető igazgatója szerint az év második felében meg is érkezhet a platform.
Hír Processzor 26
-
Friss előzetesen a SYNDUALITY: Echo of Ada
A premier valamikor idén várható PC-re és konzolokra, ennél pontosabb dátumot még nem kaptunk.
-
Olcsó hot swapes billentyűzet a G.Skill keze nyomán
65 százalékos dizájn, PBT pudding kupakok, dedikált hangerőszabályzó és lecsatlakoztatható vezeték – mindez bőven 100 dollár alatt.
Hír Beviteli eszköz 18
-
PC-re érkezik a Cowboys and Rustlers
A premier napja sajnálatos módon egyelőre még nem ismert.
-
Újra lehet bárki felesége a generatív AI
A Replika visszaállította az erotikus szerepjáték lehetőségét az AI chatbotjában, sokan komolyan is veszik az ilyen „kapcsolatot”.
-
Módosítaná üzleti modelljét az ARM
A tulajdonos Softbank még az elsődleges részvénykibocsátás előtt meglépné a változást.
-
Mesterséges intelligenciával figyelné meg az embereket Franciaország
Videós AI-felügyeletre készül Franciaországi a 2024-es nyári olimpiai játékok kapcsán.
-
1847. március 28.
A Fejér megyei Pusztasárosdon megszületett Kisbarnaki Farkas Gyula, matematikus, fizikus, a magyarországi alkalmazott matematika és elméleti fizika jelentős alakja, aki elképesztő munkásságot hagyott maga után. Számtalan kutatása közül jelentős például, hogy az 1950-es években két amerikai matematikus, Harold W. Kuhn és Albert W. Tucker ismerte fel még 1902-ben publikált eredményeit, s az általuk továbbfejlesztett Farkas-lemma a lineáris programozás és optimalizáláselmélet egyik alaptétele lett.
Hír Történelem 0
-
1903. március 28.
Ötvenhét éves korában Párizs egyik elővárosában, Sceaux-ban elhunyt Jean Maurice Émile Baudot, a távközlési fejlesztések egyik nagy alakja, a róla elnevezett Baudot-kód létrehozója. Az ASCII elődjének tekinthető kód egy öt egységből álló digitális kódrendszer, melyet géptávíróknál alkalmaztak. A francia kutató tiszteletére nevezték el a távközlésben a jelarány mértékegységét baudnak.
Hír Történelem 0
-
1928. március 28.
Meghalt Nathan B. Stubblefield amerikai dinnyetermesztő és feltaláló, akit hívei a rádiós műsorszórás és a mobiltelefon igazi inventorának tartanak. Stubblefield 1902-ben mutatta be később szabadalommal is levédett találmányát egy piacon. A bemutató során öt készüléken lehetett hallani az általa közvetített hangot, majd 1908-ban javított találmányán úgy, hogy mozgó maroktelefonokon is hallható lehessen a küldött hang.
Hír Történelem 1
-
Szélvészgyors SSD-kkel újít az MSI
A Spatium M570 HS sorozat a PCI Express 5.0 előnyeit kamatoztatja.
-
Csúszik az Intel és a Tower Semiconductor akvizíciója
A Kínai Népköztársaság versenyhatóságának nem sürgős az üzlet létrejötte.
-
Saját QLED tévét dob piacra az Amazon Európában
Az Omni QLED nem tűnik forradalminak, viszont az ára sem lesz vészes.
Hír TV & Audió 11
-
Rövid előzetesen a Synced
A korábban már bemutatkozott sci-fi akciójáték valamikor a nyár folyamán érkezik.
-
Megújította az XeSS-t az Intel
Az eljárás 1.1.0-s fejlesztőkörnyezete számos ponton javul az elődökhöz viszonyítva.
Hír Videokártya 0
-
Premier dátumot kapott az ArcRunner
A roguelite akciójáték tervek szerint jövő hónapban lesz elérhető.
-
Premier előzetest a kapott a Ravenbound
A teljes játék egyelőre kizárólag PC-re lesz elérhető alig néhány nap múlva.
-
A Meta szerint nem az ő pénzük a megoldás az EU-s telekomgondokra
A Meta azt mondja, a hálózati díj egyszerűen nem oldja meg az európai problémát, ami a telekomcégek költségei körül kialakult.
-
Fogyókúrára fogta az új Arc meghajtót az Intel
A 31.0.101.4255-ös verziójú, WHQL aláírással rendelkező csomagban ettől még minden megszokott modul megtalálható.
Hír Videokártya 2
-
Sifu - Küszöbön a legújabb frissítés érkezése
Az Arena update-tel együtt végre Xbox konzolokon is elérhető lesz a játék.
-
Remnant II - Érkezett egy hosszabb játékmenet részlet
A folytatás dátuma még nem ismert, elvileg a nyár folyamán kapjuk meg a játékot.
-
Reagált a leégő GeForce-okra a Blizzard
A vállalat az NVIDIA-val közösen vizsgálja a problémát, ami a Diablo 4 nyílt bétatesztje során merült fel.
Hír Videokártya 85
-
Egy fejlesztőkörnyezetbe önti a FidelityFX-et az AMD
A FidelityFX SDK-val könnyebb lesz implementálni az egyes effekteket.
Hír Videokártya 0
-
Jövő hónapban érkezik a Honkai: Star Rail
A Genshin Impact készítőinek új játéka elsőként PC-re, mobilokra és tabletekre jön, később PlayStation konzolokra is elérhető lesz.
-
Leállítanák a 18 év alattiak közösségi médiás lázát
Utah államban már szülői engedély kell a 18 év alattiaknak a közösségi médiás platformokhoz, de más fronton is támadják az óriásokat.
-
2023 - Íme a 13. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megjelenik Xbox konzolokra is a Sifu.
-
Elhunyt Gordon Moore, a Moore-törvény megfogalmazója
94 évet élt az Intel társalapítója, aki 12 évig vezette is a céget.
-
Szinte csettintésre készít majd videojátékokat a generatív AI
A Unity olyan piactér indítására készül, amelyen át generatív AI-eszközöket használhatnak a videojátékok fejlesztői.
-
1910. március 27.
Az USA Iowa államában, De Moines-ban megszületett John Robinson Pierce, aki mérnökként és teoretikusként komoly eredményeket ért el számtalan területen. Egyik legjelentősebb fejlesztése a kollégáival együtt kidolgozott impulzuskód-moduláció (PCM) koncepciójának megalkotása, de a Bellnél dolgozva a sci-fi könyveket is író kutató meghatározó szerepet vállalt a kereskedelmi célú műholdak létrehozásában – Arthur C. Clarke mellett őt tekinthetjük a műholdas technológia egyik atyjának.
Hír Történelem 0
-
1905. március 27.
A Somogy megyei Edde községhez tartozó Alsóbogát-pusztán megszületett Kalmár László, a magyar számítástechnika egyik legnagyobb alakja. Az informatikai munkássága döntő részét Szegeden végző tudós Magyarországon úttörőnek számít: 1957-ben az ő kezdeményezésére indult el el az alkalmazómatematikus szak az egyetemen, 1963-ban pedig az ő vezetésével nyílt meg a kibernetikai laboratórium, ahol programtervező matematikusokat képeztek.
Hír Történelem 0
-
1997. március 27.
A Gateway 2000 bejelenti, hogy fel fogja vásárolni az akkoriban már komoly gondokkal küszködő Amiga Technologiest. A céget új nevet kap: Amiga International, de elnöke, Petro Tyschtschenko a helyén marad. A megváltozott körülmények között a régi csapat belevágott egy új operációs rendszer, az AmigaOS 3.5 fejlesztésébe, amely később újra sikeressé tette a vállalatot.
Hír Történelem 3
-
2000. március 27.
A 3D-gyorsító chipek piacán egykor egyeduralkodó, de ekkor már negyedévről negyedévre súlyos veszteségekbe belefutó 3dfx Interactive bejelenti, hogy 186 millió dollárért felvásárolja a GigaPixel Corporationt. A júliusban lezárt akvizíció előnyeinek kamatoztatására azonban már nem maradt idő: decemberben az addigra csődközeli helyzetbe jutott céget bekebelezte az NVIDIA.
Hír Történelem 0
-
Még egy utolsó előzetesen a The Last of Us Part 1 PC-s kiadása
Az alig fél perces videón a PC-s verzió extrái állnak a középpontban.
-
Final Fantasy XVI - Középpontban a felfedezés
A legutóbbi PAX alkalmából leadott teljes előadás visszanézhető már.
-
Shadow Gambit: The Cursed Crew - Középpontban a karakterek
A játék valamikor az idei év során érkezik, pontos dátumot még nem kaptunk továbbra sem.
-
1973. március 26.
A michigani Ann Arborban megszületett Lawrence E. Page, aki társával, Sergey Brinnel a Stanford Egyetemen kifejlesztette a Google-t, melyet 1998-ban indítottak el élesben a weben. A kereső szinte azonnal népszerű lett, így a sikeren felbuzdulva Page félbehagyta az egyetemet, az üzemeltetésre létrehozott Google Inc. társelnöke lett, s hivatalosan a mai napig „on leave” (eltávozáson) státuszban van a Stanfordon.
Hír Történelem 0
-
1832. március 26.
Az észak-németországi Schleswigben megszületett Berend Wilhelm Feddersen német fizikus. Feddersennek a leideni palack kisülésével folytatott kísérleteivel, forgótükör és fényképezés segítségével sikerült kimutatnia a szikraköz kisülésekor keletkező hullámot, s meghatároznia annak frekvenciáját, így Thomson (Lord Kelvin) és Kirchhoff mellett a villamos rezgések felfedezőjeként tartják számon. Feddersen munkája nyitotta meg az utat a szikratávíró, ill. a rádió-távíró és a rádiózás kifejlesztéséhez
Hír Történelem 0
-
1913. március 26.
Budapesten megszületett Erdős Pál világhírű magyar matematikus. A politikai viszonyok változása miatt a zsidó származású Erdős a két háború között emigrálni kényszerült, külföldön szerzett magának nevet, de 1955 után rendeződött a viszonya Magyarországgal, szellemi központot hozott létre Budapesten. Tekintélyét és megbecsültségét jelzi az ún. Erdős-szám létrehozása.
Hír Történelem 0
-
1996. március 26.
83 éves korában meghalt David Packard villamosmérnök, aki 1939-ben évfolyamtársával, William Hewlett-tel és 538 dollár alaptőkével megalapította a Hewlett-Packard Companyt. Azt, hogy a vállalat nevében melyikük neve kerüljön előre, pénzfeldobással döntötték el. A HP első pénzügyileg is sikeres terméke egy oszcillátor volt.
Hír Történelem 0
-
Sherlock Holmes: The Awakened - Kaptunk egy friss előzetest
Ha minden a tervek szerint alakul, jövő hónapban megkapjuk a teljes kiadást.
-
20 percnyi bemutatót kapott a Mageseeker - A League of Legends Story
A népszerű MOBA világában játszódó program a tervek szerint áprilisban érkezik.
-
Már tudjuk, hogy mikor jön a The Lord of the Rings: Gollum
Ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor május végén megkapjuk a programot.
-
2003. március 25.
Az Ubisoft Windowsra és Macre is kiadja a Wolfpack Studios által kifejlesztett, eleinte fizetős, majd később ingyenes Shadowbane MMORPG játékot. Bár mind a szakma, mind a játékosok a sikerültebb játékok közé sorolják, rajongótábora is kialakult, a Shadowbane szervereit 2009-ben végleg lekapcsolták.
Hír Történelem 0
-
1995. március 25.
Howard G. „Ward” Cunningham létrehozza az általa kidolgozott rendszer alapján az első wiki oldalt, melyet a c2.com weboldalán helyezett el. Az ő WardsWiki nevű szoftverének eredeti célja az volt, hogy az informatikusok számára nyilvános szakmai publikációs lehetőséget teremtsen, illetve megkönnyítse és kollektívvá tegye az adatok rögzítését, tárolását, karbantartását és fejlesztését.
Hír Történelem 0
-
1857. március 25.
Húsz évvel Edison találmánya, a fonográf előtt Édouard-Léon Scott de Martinville francia nyomdász és bádogosmester szabadalmaztatja a fonoautográfot, egy olyan eszközt, mellyel egy lámpakorommal bevont papírlapra rögzíteni ugyan lehetett a hangot, visszajátszani viszont nem. A világ legrégebbi hangfelvételét is fonoautográffal készítették, és ezt számítógépes technológiával sikerült hallgathatóvá tenni.
Hír Történelem 0
-
2007. március 25.
A Wikipedia társalapítója, Larry Singer bejelenti, hogy elindul a Citizendium, mely hasonló a korábbi internetes enciklopédiához, de lényeges különbség annyi, hogy a Citizendiumon a közreműködőknek a valós adataikat – többek között nevet és tudományos fokozatot – kell megadniuk, és a szócikkeket szakértők ellenőrzik és hagyják jóvá. Sanger szerint ugyanis a Wikipedia „bárki írhat” elve elriasztja a valódi szakértőket.
Hír Történelem 0
-
Az LGA4677-es CPU-k startja a Kingstont is cselekvésre ösztökélte
A gyártó húzható, regiszterezett ECC-s RDIMM DDR5 RAM-okkal jelentkezett.
-
12VHPWR-rel érkezik a kilowattos határra a SilverStone kompakt tápegysége
A 89-91 százalékos hatékonyságra képes megoldást állandó üzemre szánták, és még a floppy csatoló sem hiányzik róla.
-
Itt a Legion Slimek 8. generációja
A Lenovo jól hordozható gamer noteszei új hardverrel, valamint 16”-es és 15”-es panelek mellett már 14”-es gépként is készülnek.
-
Mozgásban a The Last Case of Benedict Fox
Jövő hónapban várható a premier, egyből Game Pass-be kerül a teljes változat.
-
Szállítja a Raptor Lake processzorok vPro verzióit az Intel
Az üzleti igényeket számos modellel fedi le a gyártó, így a partnerek sok alternatívához nyúlhatnak.
Hír Processzor 4
-
Vajon lenyomta már népszerűségben a Bing a Google keresőjét?
A Similarweb elemzőcég megadta a választ: vajon segített a Google keresője elleni háborúban a Bingen a ChatGPT-őrület?
-
Rövid előzetest kapott a Fort Solis
Az eredetileg csak PC-re bejelentett játék a tervek szerint PlayStation 5-re is elérhető lesz.
-
Fél tucatnál is több játékkal szemez az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 531.41-es eszközillesztőből a szokásos hibajavítások sem maradtak ki.
Hír Videokártya 5
-
Fejlesztői naplón a The Expanse: A Telltale Series
Az első epizód valamikor a nyár folyamán érkezik, pontosabb dátumot nem kaptunk.
-
Kiderült, hogy mennyit ér most a SpaceX
Szaúd-Arábiából és az Egyesült Arab Emírségekből érkezik jelentős befektetős a SpaceX-hez.
-
Kiterjesztésdömpinget hozott az új AMD Software
A 23.3.2-es, WHQL aláírással rendelkező szoftvercsomag az új profilokat sem veti meg.
Hír Videokártya 2
-
Witchfire - Középpontban a mágikus képességek
A fejlesztők egy újabb előzetessel jelentkeztek a régóta készülő játékból.
-
Akciófigyelő: Ingyenes a Chess Ultra
Extraként a World of Warships című alkotáshoz kapjuk meg az Ishizuchi Starter Pack-ot.
-
LOQ a neve Lenovo új gamer szériájának
A Legionoknál olcsóbb változatokból készül notebook és asztali PC is, az alapok pedig kellően modernek lesznek.
-
Tombol az AI-őrület: szövegből generál képet a Microsoft, videót egy riválisa
Folyamatosan fejlődik a Bing, de a riválisok sem tétlenkednek, napi több új AI-eszköz bejelentése lett az általános.
-
1997. március 24.
A Silicon Graphics (SGI) bejelenti, hogy az általa kidolgozott, a grafikus kártyák kezelését és programozását lehetővé tévő API-szabvány, az OpenGL technológiáját nyolc cég licencelte, köztük az Intel és a Compaq Computer.
Hír Történelem 0
-
1990. március 24.
Hetvenéves korában meghalt Vang An (An Wang) kínai származású amerikai informatikus, a számítástechnika egyik úttörője. Komoly szerepet játszott az adattárolást forradalmasító ferritgyűrűs tároló, illetve a később nagy karriert befutott floppylemez kifejlesztésében, melynek mérete (5,25 col) állítólag Vang ötlete volt, aki egy szalvétát vett alapul a meghatározásához.
Hír Történelem 4
-
2001. március 24.
Megjelenik az Apple Mac OS X operációs rendszerének első változata, a 10.0-s verzió, mely a Cheetah (gepárd) kódnevet kapta (a Mac OS X-eseket azóta is hagyományosan nagymacskákról nevezik el, a 10.02-es óta hivatalosan, kereskedelmileg is). Az ekkor induló széria legfontosabb újdonsága az volt, hogy a rendszert Unix-alapokra helyezték: a fejlesztést az OpenStep, a Mac OS 9 és a BSD alapjain kezdték el a Rhapsody projekt keretein belül.
Hír Történelem 0
-
1905. március 24.
Amiens-ben elhunyt Jules Gabriel Verne (nekünk: Verne Gyula) a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja. A könyveiben említett száznyolc terv és találmány döntő többségét mára már megvalósították: „Minden, amit kitalálok, minden, amit elképzelek, a valóság alatt marad, mert eljön majd a pillanat, amikor a tudomány alkotásai túltesznek a képzelet szüleményein.”
Hír Történelem 1
-
2009. március 24.
Suw Charman-Anderson kezdeményezésére első alkalommal ünneplik meg az Ada Lovelace Napot. Augusta Ada King (sz. Byron) Lovelace grófnő (1815–1852) főként arról ismert, hogy leírást készített a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez. Egyesek szerint a géphez készült programokat is ő írta, így az első programozónak tekinthető, de hozzájárulásának mértéke vitatott.
Hír Történelem 0
-
Testreszabható Simply NUC mini PC Raptor Lake-kel
A 4 x 4 hüvelykes alapterületű, színes köntösbe bújtatható megoldásba akár Core i7-et, 64 GB RAM-ot és 10 TB SSD-t is kérhetünk.
Hír PC/Barebone 19
-
A Samsung fokozza a QD-OLED kijelzők gyártását
A vállalat az év közepén indítja a második fázist, és hamarosan évi 5 millió képernyőt gyártanak majd.
Hír TV & Audió 26
-
Hivatalosan is bemutatkozott a LEGO 2K Drive
Néhány napja kiszivárgott, most pedig végre megtudtuk, hogy mikor érkezik a program.
-
Megjött az ASUS és a Noctua legújabb szerelemgyereke
A frissen bemutatott GeForce RTX 4080 biztosan a vájt fülűek kedvence lesz.
Hír Videokártya 33
-
Friss bemutatót kapott a Lies of P
A soulslike alkotás premierje már nincs messze, augusztus végén debütál a különleges program.
-
Super Meat Boy Forever - Jövő hónapban jön iOS-re és Androidra
A különleges alkotás hamarosan végre mobilokon és tableteken is elérhető lesz.
-
Kiadta a Path Tracing SDK-t az NVIDIA
A rendszert többek között a Portal RTX kiadása használja.
Hír Videokártya 5
-
Friss bemutatón a Lords of the Fallen
Sajnos megjelenési dátumot továbbra sem kaptunk, de elvileg még idén megkapjuk a folytatást.
-
Kulcsemberét veszítette el az Intel a generatív AI miatt
Távozott az Inteltől Raja Koduri: új céget indít, a célok tiszták, a részletek homályosak.
-
Kizár a mókázásból néhány VGA-t a Halo Infinite frissítése
A Microsoft mostantól nemcsak jelzi a 4 GB-os minimum VRAM-igényt.
-
Crime Boss: Rockay City - Fókuszban a játékmódok
A készítők egy új előzetest mutattak be a készülő alkotásból.
-
Elhagyja az Intelt Raja Koduri
A szakember a papíron megszűnt AXG üzletágat irányította.
-
Soulframe - Mozgás közben a Warframe készítőinek új játéka
A fejlesztők a minap egy közel másfél órás streamet tartottak, amiben szó esett erről a programról is.
-
A gamerek már veszítettek a Microsoft elleni Activision-harcban
Elutasított egy amerikai bíróság egy gamerek által indított, fogyasztói trösztellenes pert a Microsoft és az Activision 69 milliárd dolláros felvásárlása kapcsán.
-
Hivatalosan is bejelentették a Counter-Strike 2-t
A legszerencsésebb kiválasztottak már játszhatnak a programmal, a végső változat valamikor nyáron érkezik.
-
Csúnyán köhög a PC-s monitorpiac
Az IDC a vártnál nagyobb visszaesést mért az elmúlt év végén, és a közeljövő sem kecsegtet semmi jóval.
-
Nem az olcsó elektromos autót hozza el az olcsó lítium, hanem a nagyobb profitot
Drámai mértékben esik a lítium ára, azonban a jelek szerint ez nem hozza majd el az olcsó EV-k korszakát.
-
1928. március 23.
New Yorkban megszületett Jean E. Sammet számítógéptudós, aki egy olyan időszakban vált az informatika egyik meghatározó alakjává, amikor a nők részvétele e tudományban és iparágban még különösen szokatlan volt. A Stanfordon 1968-ban doktorátust szerzett, 27 évig az IBM-nél dolgozó Sammet érdemei elévülhetetlenek: az első széles körben használt, matematikai formulák kezelésére alkalmas programozási nyelvet, a FORMAC-et ő fejlesztette ki 1962-ben.
Hír Történelem 0
-
A kritikus piacokra érkezne idén az Emerald Rapids
Az Intel a nem túl fontos területekre nem is fókuszálna az új platformmal.
Hír Processzor 0
-
Kézformánkhoz alakított egereket gyártana a Formify
Az eddigiek szerint a tenyeres fogás kedvelői tehetnének majd szert egy csúcsérzékelővel szerelt, pehelysúlyú, és nem mellesleg egyedi apparátusra.
Hír Beviteli eszköz 25
-
Szeptemberben érkezhet a Marvel's Spider-Man 2?
Venom szinkronhangja a minap Twitteren írt erről, azonban később már próbálta elviccelni az egészet.
-
Saját SSD-hűtőkkel szolgálja ki alaplapjait az ASRock
A Blazing M.2 Gen 5 Fan-Heatsink termékcsalád öt különböző típusformátumban kérhető.
-
Júniusban jön a Crash Team Rumble
A megjelenés előtt egy zárt béta tesztben vehetnek részt az előrendelők a következő hónapban.
-
Xbox Game Pass [2023] - Az extra márciusi lista
A Microsoft összeszedte, hogy milyen további játékok várhatóak még az elkövetkező napokban az előfizetők számára.
-
Frissíti professzionális RTX VGA-sorozatát az NVIDIA
A vállalat öt mobil és egy asztali fejlesztéssel állt elő, amelyek hamarosan megjelennek az üzletekben is.
Hír Videokártya 4
-
Júniusban jön a Aliens: Dark Descent
Végre pontos megjelenési dátumot kapott a program, amely egy izometrikus nézetű, csapat alapú akciójátéknak készül.
-
Robbanásig feszül a TikTok-helyzet
Egymásnak feszülnek a tiktokkerek és a politikusok. Már 150 millió amerikai felhasználója van a TikToknak, azonban bárhogyan is védekezik a cég, egyre nagyobb a politikai nyomás, ami a teljes betiltásához is vezethet.
-
Jön Magyarországra a BenQ csúcs OLED monitora
A Mobiuz EX480UZ 48 hüvelykes, 4K-s WOLED panelt használ.
-
Marvel's Midnight Suns - Morbius is csatlakozott a csapathoz
Megérkezett a játék legújabb DLC karaktare, egy rövid videón láthatjuk, hogy mire számíthatunk tőle.
-
Szűkíti DDR4-es alaplapkínálatát az MSI?
Elvileg négy inteles megoldás esik áldozatul a DDR5 felé való fókuszálásnak.
-
Végre megjelenési dátumot kapott a Miasma Chronicles
A bejelentés mellé két rövid játékmenet részlettel is gazdagabbak lettünk.
-
Megremeg az Amazon felhője, újabb hatalmas kirúgások jönnek
Az eddig igen nyereséges, felhővel és a reklámokkal foglalkozó ágazatokat érintik a mostani, 9000 fő elbocsájtását jelentő leépítések.
-
Akciófigyelő: Ingyenes GOG-on a Lorelai (PC)
Ha valakinek kimaradt volna eddig a magyar feliratos játék, az most pótolhatja azt.
-
Új gyorsítókkal pörgetné a gépi tanulást az NVIDIA
A vállalat ezúttal két végletben gondolkodik, ami az igényeket tekintve nem is rossz lépés.
-
Kisöpörné az USA a félrevezető reklámokat a közösségi médiából
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) közösségi médiás és videostreaminggel foglalkozó cégektől is információkat kért be.
-
1971. március 22.
Az RCA Laboratoriesnál dolgozó Thomas Stanley benyújtja az amerikai szabadalmi hivatalhoz saját fejlesztésű képlemezének (Capacitance Electronic Disc – CED) leírását. A különleges PVC-lemezre a frekvenciamodulált kép- és hangjeleket analóg formában, barázdákba írták fel, s egy gyémánttűre erősített fémelektróda olvasta ki az információkat. A 30 cm átmérőjű lemez két oldalára egy-egy órányi, csak normál sebességgel lejátszható műsor fért el.
Hír Történelem 1
-
1993. március 22.
Megjelenik a Pentium, az Intel első szuperskalár processzora. A chip 0,8 mikronos gyártástechnológiával készült, és 60, illetve 66 MHz-es változatban volt elérhető. Az első steppingek egy súlyos hibát tartalmaztak, amelynek folytán egyes lebegőpontos osztások hibás eredményt adtak. Ez az 1994-ben felfedezett bug az Intelnek a termékcseréknek és a megsemmisített készleteknek köszönhetően 475 millió dollárjába került.
Hír Történelem 8