-
Felújítja saját szuperszámítógépét az NVIDIA
A SaturnV új verziója már működik, de egyelőre csak korlátozott tempó mellett, a kiegészítés azonban folyamatban van.
-
Új monitort villantott az Acer: 31,5"-es VA panel, 4K, HDR10, FreeSync
Az ára sem annyira elrugaszkodott, mint amire számítanánk, de ennek is megvan az oka.
-
Mostantól a PEZY-SC2 uralkodik a zöld szuperszámítógépek között
Gyorsító nélkül ismét nem lehetet labdába rúgni, de ez már megszokottnak mondható.
-
Megjelent az L.A. Noire Nintendo Switch kiadása
Mától érhető el a játék felújított kiadása, amelynek Switch verziójából két játékmenet részletet tekinthetnek meg az érdeklődők.
-
32"-es modellel bővül az ASUS ROG Strix XG monitorszéria
A szokásos gamer funkciókat és dizájt kapja meg a gyorsnak mondható VA panel mellé.
-
Az elkövetkező napokban ingyenes lesz a PlayStation Plus egy része
Öt napon keresztül térítésmentesen kipróbálható lesz a PS Plus szolgáltatás többjátékos módja.
-
Deadpool - Lekerül az online áruházakból
Ha valakinek eddig még kimaradt volna az utóbbi évek egyik legjobb képregényes videojátéka, az még két napig beszerezheti azt.
-
Rendelhető az AMD Project 47 szervere
Egy EPYC 7601-re négy Radeon Instinct MI25 jutthat, és bónuszként jött egy új ROCm csomag.
-
Star Wars: Battlefront II - Megérkeztek az első értékelések
A tesztek alapján van még mint javítani a játékban, valamint a sztori mód sajnos úgy tűnik, hogy eléggé rövid lett.
-
Alvássegítő fülhallgatót készít a Bose
A vezetéknélküli megoldás nem mondható épp hagyományosnak, de úgy tűnik, így is lesz rá kereslet.
Hír TV & szórakozás 26
-
Élőszereplős televíziós sorozat készül a Hitmanből
A szériát a hírek szerint a Hulu és a Fox 21 Television Studios készíti majd, de túl sok részletet egyelőre még nem kaptunk.
-
Budapesten hozott létre központot a Deutsche Telekom
A magyarországi European Smart Solutions Center irányítja a Smart City (okos város) koncepcióval kapcsolatos tevékenységeket.
-
Wolfenstein II: The New Colossus - Megvan a DLC-k érkezésének a dátuma
A tervek szerint jövő hónapban érkezik az 1. epizód, januárban jön a folytatás, míg a 3. részt valamikor márciusban kapjuk meg.
-
Divatipari nagyágyú segíti a Philipset az OLED tv fronton
A vállalat különleges dizájnú televízióval jelentkezik hamarosan.
Hír TV & szórakozás 19
-
A dobogó közelébe került Japán a szuperszámítógépek legfrissebb listájában
Ráadásul a Gyoukou nevű rendszer energiahatékonysága elképesztően jó. Persze ez Kína uralmát nem veszélyeztette.
-
Magyar siker a World Robot Olympiad világdöntőjén
A BME diákjai a második helyen végeztek a rangos technológiai versenyen.
-
Tuningra tervezi az egyedi Radeon RX Vega VGA-ját a Sapphire
A Nitro sorozatba szánt behemótot három ventilátor hűti, és jó nehéznek is tűnik.
Hír Videokártya 99
-
Ahol lávalámpával generálják a titkosítási kulcsokat
A digitális véletlenszerűség előállításához a legjobb módszerek még mindig analóg megoldásokon alapulnak.
-
Prezentálta a világ leggyorsabb négycsatornás DDR4-es csomagját a Corsair
A Vengeance LPX sorozat részeként debütáló szett komoly üzemfeszültséget kap a stabil működés érdekében.
-
Star Wars: Battlefront II - Trailert kapott három játékmód
Alig négy nap van már csak hátra a játék érkezéséig, a Deluxe kiadás azonban már holnaptól játszható.
-
Nagyot dobott az HBO: mostantól nálunk is közvetlenül elérhető
Direkt hozzáférés Magyarországon, Romániában, Csehországban és Szlovákiában. A szolgáltatás egy hónapig ingyenesen, utána havonta 1990 forintos áron érhető el.
-
Az Ampere lehet az NVIDIA következő architektúrájának a kódneve?
A friss pletykák erről szólnak, de a jövő évi GTC-ig ez valószínűleg nem kerül megerősítésre.
Hír Videokártya 79
-
Pure Farming 2018 - A farm hősei (PC, PS4, XO)
Friss, a fejlesztőknek köszönhetően magyar felirattal ellátott előzetest kaptunk a jövő tavasszal érkező játékhoz.
-
Globális közlekedési programot indított a Visa
Az új Visa Ready for Transit elnevezésű program egyszerűsíti a fizetési megoldások hitelesítését az üzemeltetők és a közlekedési megoldásokat szállító vállalatok számára.
-
Warface - A következő frissítéssel jön a Battle Royale mód (PC)
A Crytek ingyenes FPS játéka is felül a mostanában oly népszerű hullámra, és egy ingyenes bővítménnyel ide is megérkezik a sokak által kedvelt mód.
-
Bányászlap a Colorfultól
A mérnökök ezúttal szabadon engedték a fantáziájukat, így a 9 portos lap tényleg egyedi lett.
-
A Codecool képviseli Magyarországot az Európai Szakképzési Héten
A vállalkozás egy olyan piaci szegmenst célzott meg, mely kevés figyelmet kap.
-
Leleplezte a következő szerverchipjét a Qualcomm
A SoC Firetail kódnéven készül és a Saphira kódnevű magokat használja.
Hír Processzor 0
-
Rövid videón a Metal Gear Survive
A zombis mellékág a tervek szerint 2018. február végén lesz kapható Európában.
-
Tekken 7 - Noctis is játszható karakter lesz
A Final Fantasy XV hőse jövő év tavaszán ellátogat a verekedős széria 7. részébe.
-
Nagyon komoly kormányzati támogatás az e-sport segítésére
Erre a hírre igazából azért figyelt fel szombaton a sajtó és az érdeklődők, mivel az eredeti határozatba egy gépelési hiba csúszott.
-
Kezdődik a formátumháború? A Philips a HDR 10+ mellé állt!
A vállalat nem folglalkozik a jövőben a rivális Dolby Vision szabvánnyal.
Hír TV & szórakozás 40
-
2017 - Íme a 46. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között végre kapható lesz az Injustice 2 PC-s változata, valamint az L.A. Noire felújított kiadása is.
-
Megjelent a Little Nightmares 2. DLC-je
A The Hideaway címet kapott bővítmény már elérhető mindegyik platformon, emellett végre megjelent a játék demója is.
-
Csak januárban jelenik meg a The Inpatient (PSVR)
Az Until Dawn fejlesztőinek játéka mellett a Bravo Team című VR program is csak jövő év tavaszán lesz kapható.
-
Devil May Cry 5 bejelentésre számíthatunk a PSX-en?
Egy reddites bejegyzés szerint nem csak a hack&slash széria legújabb részéről hullik le a lepel, hanem a SoulCalibur VI-ról is.
-
Ilyen volt egy magyar játékkonzol a '80-as években
Múltkori képrejtvényünk nyertesét mutatjuk be, jöjjön a Híradástechnikai Szövetkezet TV Játék!
-
Ismét késik a Ni no Kuni II: Revenant Kingdom? (PC, PS4)
A legutóbbi hírek szerint januárban érkezne a játék, azonban több előrendelő azt az üzenetet kapta, hogy márciusra halasztják a premiert.
-
Képrejtvény: Felismeri valaki, hogy ez minek a belsősége?
Újabb izgalmas játék hétvégére, melynek során egy többek által is ismert eszközre kell kép alapján tippelni.
Hír Elemi Kocka 106
-
Újabb részletet kaptunk a Gear.Club Unlimitedből (Switch)
A Nintendo Switch-re érkező játék egy mobilos versenyjáték bővített kiadása lesz.
-
Injustice 2 - Leleplezték a Fighter Pack 3 karaktereit
Atom mellett érkezik Enchantress is, de ami a legmeglepőbb, hogy megkapjuk a Tini Nindzsa Teknőcöket is.
-
Leleplezte első GDDR6-os memóriáját a Samsung
Nagyobb tempó, nagyobb kapacitás és kisebb üzemfeszültség jellemzi az újdonságot.
-
Tíz gigabitre vált a Gigabyte
Hamarosan elérhetővé válik a gyártó első 10 Gbps sebességű, Aquantia chipes hálózati kártyája.
-
USB-n keresztül támadható a Management Engine az egyes Intel platformokban
A Positive Technologies programozói kiskaput találtak az inteles PC-k kivédhetetlen megtámadásához a JTAG debug portok által.
Hír Processzor 26
-
Bejelentette az Exynos 9810-et a Samsung
Az új rendszerchipről azonban csak nagyon kevés információt árultak el, de pletykákból nincs hiány.
Hír Processzor 18
-
Igen elegáns, kompakt DAP a láthatáron
Az Acoustic Research AR-M200 kifejezetten letisztult külsővel bír.
Hír TV & szórakozás 28
-
Akciófigyelő: GOG-on ingyenes a Syberia széria 1. része (PC)
Holnap estig bárki térítésmentesen beszerezheti a Microids/Anuman Interactive játékát.
-
Playerunknown's Battlegrounds - Újabb képeken a sivatagi pálya
A készítők jelenleg két új helyszínen munkálkodnak, ezek közül elsőként a sivatagos terület lesz majd elérhető.
-
Apró ECS Liva Q mini PC médialejátszó célokra
Kis méret, kis fogyasztás, kis teljesítmény, de 4K/60p videózáshoz ez is elegendő a gyártó szerint.
Hír PC/Barebone 9
-
Negyedórányi játékmenet videót kaptunk a DOOM Nintendo Switch kiadásából
A Panic Button által készített port hivatalosan a mai napon jelenik meg, az első visszajelzések szerint kifejezetten jól sikerült ez a kiadás.
-
Rangos és fontos IT-konferencia zajlik Budapesten
22 magyar innováció mutatkozik be az Európai Unió idei legfontosabb infokommunikációs rendezvényén a fővárosban.
-
Új mobilnetes csomagokat jelentett be a Telekom
A csomagok igyekeznek alkalmazkodni a felhasználói szokások változásához, és elsősorban az applikációkra koncentráltak.
-
Meggondolta magát a Logitech, bár a Harmony Linknek így is vége
A felhasználók azonban egységesen kapnak Harmony Hubot helyette, amiért még fizetniük sem kell.
Hír TV & szórakozás 19
-
Az EA felvásárolta a Titanfall széria készítőit
A Respawn Entertainment az akvizíció teljesítése után teljes mértékben az Electronic Arts-hoz fog tartozni.
-
Az eMAG bejelentette az idei Black Friday időpontját
Idén 600 ezer akciós termék közül választhatnak a magyar vásárlók a mára a leglátogatottabbá vált webáruházban.
-
Rövid előzetest kapott az L.A. Noire Nintendo Switch kiadása
A hírek szerint az új kiadás többek között támogatni fogja az érintőképernyőt, valamint a joy-con irányítást is.
-
Újra a világ legjobbjai között a magyar hackerek
„Ezek hasonló jellegű sérülékenységek, mint a BKK nemrég felfedezett esete, csak persze jóval bonyolultabbak.” Kétezer induló közül lettek másodikok.
-
Frissítve! Feltűnt egy fotón az Intel Kaby Lake-G processzora
A vállalat hivatalos rajza teljesen helytálló volt, de a kép láttán felmerült egy kérdés. Hol a vezérlőhíd?
Hír Processzor 45
-
For Honor - Ezen a hétvégén ingyen játszható (PC, XO, PS4)
Limitált ideig, de bárki kipróbálhatja a program teljes kiadásának multiplayer és sztori módját is.
-
Ténylegesen kapható a Qualcomm első szerverprocesszora
A Centriq 2400 már nem csak tesztelésre szánt generáció. Az érdeklődők három modell közül választhatnak.
Hír Processzor 26
-
Fujitsu Forum: új szerverek a porondon
A Fujitsu éves seregszemléjén léptek először nagyközönség elé a megújult, Xeon Scalable processzoros szerverek.
-
A 90-es évek akcióit ígéri a Hellbound című FPS (PC)
Egyelőre kizárólag PC-re jelenik meg a játék, a zárt béta tesztre már most lehet jelentkezni.
-
Kicsengettek az Intel Broadwell-E processzoroknak
Pár hónap múlva búcsúzhatunk négy processzor OEM és dobozos változataitól egyaránt.
Hír Processzor 38
-
Ascent: Infinite Realm - Steampunk MMORPG-t készít a Bluehole
Bemutatkozott a koreai csapat legújabb játéka, amely egy nyílt világú program lesz léghajókkal és fantasy lényekkel.
-
Új játék bejelentésére készül az Obsidian?
A hivatalos Twitter csatornán megjelent egy bejegyzés, amelyben a csapat eddigi játékainak listája olvasható, a végén néhány kérdőjellel.
-
Kivégzi a Harmony Linket a Logitech
Mármint nem csak a terméktámogatást, hanem úgy konkrétan az eladott eszközökből is asztali díszt csinálnak.
Hír TV & szórakozás 48
-
Sikeres volt a Call of Duty WWII rajtja
A II. Világháborús új epizód minden tekintetben felülmúlta az előző részt, még PC-n is kifejezetten sokan játszanak vele.
-
Csúszik az e-receptek rendszerének teljes körű bevezetése
Semmi különösebb, kiemelt probléma nem jelentkezett, úgy tűnik, egyszerűen csak kevés volt az idő és a szakember, hogy határidőre minden klappoljon.
-
Ironsight - Jövő héten indul a zárt béta (PC)
A free-to-play játéknak készülő koreai FPS a tervek szerint 2018 elején jelenik meg.
-
Hivatalosan is megérkezett az Intelhez Raja Koduri
Gyors munkahelyváltásnak lehettünk szemtanui, tegnap ugyanis még az AMD-nél dolgozott.
-
Vloggerekkel folytatódik a Vodafone Digitális Iskola Programja
A program most induló második fázisában az eszközök felhasználási területének szélesítése mellett egy új motivációs rendszert is bevezetnek, valamint elindul a VloggerSuli elnevezésű eseménysorozat is.
-
Akciófigyelő: Humble Strategy Simulator Bundle (PC)
Közel két hétig beszerezhető még a több alkotást tartalmazó csomag, közöttük olyan programokkal, mint a Cities: Skylines.
-
Jön az óriási 8K, és a kicsi, 40 hüvelykes OLED tévé is!
A jelek szerint a technológia elkezdte kőkeményen kitágítani a korlátait.
Hír TV & szórakozás 93
-
Ingyen kipróbálható lesz a LawBreakers (PC, PS4)
Ezen a hétvégén ismét bárki belekóstolhat a multiplayer játékba, amely ez idő alatt féláron lesz megvásárolható.
-
Távoli szerverre ment minden billentyűleütést a MantisTek GK2 billentyűzet?
A kérdést nehéz konkrétan megválaszolni, leginkább azt lehet mondani, hogy igen is, meg nem is.
-
HDR-ben nagyon erős lett a friss Intel driver
A 15.60.0.4849-es verziójú meghajtó támogatja a legújabb shader modellt is.
Hír Videokártya 13
-
Végre megleshető, hogy mi van a Kirin 970 SoC-on belül
A TechInsights előállt a megszokott elemzésével, ami a lapka fizikai felépítését is tartalmazza.
Hír Processzor 8
-
Jön a Cryorig Taku!
A közösségi finanszírozású Mini-ITX gépház hamarosan elérhető a boltokban is.
-
Frissítve! Star Wars: Battlefront II - Videón a Kashyyyk és a hős mód
Az EA és Origin Access előfizetők számára a holnapi naptól lesz elérhető PC-n és Xbox One-on a játék 10 órás trial kiadása.
-
Durva sávszélesség-emelést jelentett be a UPC
A vállalat 120 megabitre emeli az internet (letöltési) sebességét közel 120 ezer ügyfele számára. Az ügyfeleknek semmi dolguk nincs, a váltás automatikus, központi.
-
Késik a L.A. Noire: The VR Case Files (PC - HTC Vive)
Indoklást, valamint pontos megjelenési dátumot nem kaptunk, de a hírek szerint valamikor decemberben kapjuk meg a VR mellékágat.
-
Újra mozgásban az Okami HD új kiadása
Kicsivel több mint egy hónap van már csak hátra a HD verzió új kiadásának érkezéséig.
-
Kiderült Windows 10 Fall Creators Update pár titkolt újítása
A Microsoft a marketinget a shader modell 6-ra építette fel, de van ennél több változás is.
Hír Videokártya 37
-
Hatalmasat ugrik a Google önjáró autós fejlesztése
Elérték a négyes szintet, indulnak a biztonsági sofőr nélküli tesztek, sőt pár hónap múlva már bárki beszállhat egy ilyen autóba. Innen már csak egy lépés a teljes önállóság.
-
Megjelent a Nioh - Complete Edition PC-re
PlayStation 4 után végre Steamen is megjelent a Team Ninja és a Koei Temco játéka.
-
Elhagyta az AMD-t Raja Koduri, állítólag az Intelhez tart
A terméktervek nem változnak, és az RTG divízió ideiglenes irányítása is marad Lisa Su kezében, amíg nem találnak új szakembert.
-
Már készül a Hitman széria folytatása
Az IO Interactive bejelentette, hogy már dolgoznak a folytatáson, de az első információkat csak jövőre kapjuk meg.
-
Fontos informatikai újítás a MÁV-nál
Hamarosan jegyvásárlásra is alkalmas lesz a Vonatinfó, a tesztüzem pénteken indul az androidos készülékeken, de már kész az iOS-re írott tesztváltozat is.
-
PSX 2017 - Ott lesz a Ghost of Tsushima és a Dreams is
A Sony szerint az idei eseményen nagyobb bejelentésekre nem kell számítani, azonban így is kapunk néhány kisebb leleplezést.
-
Ilyen tévékkel visszaküzdheti magát a Sharp a tv piac élvonalába
A mélynyomóval megtámogatott, Direct LED háttérivlágítású LC-70US4 becsillanást kiszűrő N-Black panelt kapott.
Hír TV & szórakozás 26
-
280 karakter
Akadnak, akik örülnek neki, de a mikroblog oldalon a felhasználók többsége inkább szkepticizmussal vagy iróniával fogadta a bővítést.