-
A Samsung őrületes összeget fordít a QLED beruházásokra
10,5 millárd dollárt költ fejlesztésre és gyártásra a dél-koreai konszern az elkövetkező néhány évben.
-
Még egy ballasztot ledobott magáról az Intel
A MaxLinear 150 millió dollárt fizet a cégnek az otthoni piacra fókuszáló, vezeték nélküli hálózati eszközöket kiszolgáló üzletág egy részéért.
-
iPhone-ra és Android mobilokra is megjelenik a Company of Heroes
A februári tabletes premier után hamarosan újabb kiadásokat kapunk az RTS-ből.
-
Rányomja a bélyegét a chipgyártásra az új koronavírus
A Samsung csúsztatja a 3 nm-es node-ot, továbbá az EUV-s berendezések szállítása is akadozik.
-
Apex Legends - Indul a The Old Ways esemény
Véglegesen elérhető lesz a duo mód, valamint kapunk végre pályaválasztót is.
-
Project xCloud - Már Nyugat-Európában is elérhető
A Microsoft kibővítette az országok listáját, azonban kis hazánk még nem került fel a kiválasztottak közé.
-
Beperelte az Atarit az eredeti Xbox társtervezője
Rob Wyatt szerint a cég nagyjából negyedmillió dollárral tartozik neki.
-
Steam - Újabb hét, újabb rekord
Lassan nem telik el úgy egy hét, hogy ne dőljön meg az egyidejűleg bejelentkezett felhasználók számának rekordja.
-
Érkező hardvereket támogat az új AIDA64
A 6.25-os verzió bizonyos szintetikus tesztek optimalizálására is fókuszál.
-
Egészen a hétvégéig ingyen játszható a Gears 5
Ha valakinek eddig kimaradt volna a sorozat legutóbbi része, az most pótolhlatja ezt a hiányosságot.
-
Szárnyra kaptak a Gigabyte VGA-k
Na nem szó szerint kell érteni a dolgot, csak hamarosan debütálnak a gyártó Eagle szériás grafikus vezérlői.
Hír Videokártya 17
-
Friss képeken a Sword Art Online: Alicization Lycoris (PC, PS4, XO)
Az anime legutóbbi szezonját feldolgozó adaptáció a tervek szerint május végén lesz elérhető.
-
Az Aiwa márkanév visszatér a tévépiacra is
Úgy tűnik, hogy első körben nem a drága, prémium szegmensre mennek rá…
Hír TV & szórakozás 37
-
Crysis témájú bejelentés várható?
Eredetileg április elsejei poénnak gondoltuk sokan a hivatalos oldal megváltoztatását, de azóta sem történt változás.
-
Ma este Inside Xbox stream adás várható
A bemutató középpontjában a tervek szerint a friss Game Pass játékok, a Gears Tactics és a Grounded című játék lesz, de egyéb újdonságokra is számíthatunk.
-
Project Tempo kódnéven fut az Amazon felhős játékszolgáltatása
Elvileg idén bemutatkozna, de az új koronavírus-járvány miatt ez kétséges. Két komolyabb játékuk azonban már tavasszal megjelenik.
Hír TV & szórakozás 2
-
Még idén megkezdi a DDR5-ös memóriáinak tömeggyártását a Hynix
A vállalat mindegyik tervezett lapkánál támogatni fogja az ECC-t, és első körben a szerverpiacot célozzák a termékekkel.
-
Call of Duty: Modern Warfare - Alig két nap múlva indul a harmadik szezon
Részleteket egyelőre nem kaptunk, azonban az első kép alapján több mint valószínű, hogy visszatér egy ismert karakter a sztori módból.
-
Kiterjeszti a Homekit és az AirPlay 2 támogatást az LG
A 2018-as televíziók is megkapják az említett a funkciókat.
Hír TV & szórakozás 3
-
Frissítve! Újra felbukkant a Saints Row: The Third Remaster
[Megerősítve] Továbbra sincs hivatalos bejelentés, azonban végre a amerikai korhatár-besorolás rendszerében is elérhető lett a játék adatlapja.
-
Frissítve! Felbukkant a Mafia II: Definitive Edition
Az új kiadás a koreai korhatár-besorolás oldalára került fel, de a hivatalos bejelentés még várat magára.
-
Hivatalosan is kapott egy GDDR6-os verziót a GeForce GTX 1650
Az NVIDIA által ajánlott specifikációk növelik a memória-sávszélességet és csökkentik a nyers számítási teljesítményt.
Hír Videokártya 24
-
Platinum Games - Extra bejelentés várható
Nem örültünk az április elsejei poénnak, de úgy tűnik, hogy a cég egy plusz leleplezéssel készül.
-
Kolink blog: háztűznéző
Immár 18 éves múltra tekint vissza a Kolink márka – a Tajvanból indult, de jelenleg német tulajdonban lévő cég a magyar IT piaccal együtt nőtt fel.
-
Újabb DOOM film készül?
A szóbeszédek szerint az új változat az eredeti játékot veszi alapul, a főszereplőnek pedig John Cenát tervezik.
-
Lelőtte a StoreMI szolgáltatást az AMD
A szoftver persze használható tovább, de terméktámogatást nem kap. A vállalat egy jobb megoldást fejleszt helyette.
-
Final Fantasy VII Remake - Íme az első értékelések
Alig négy nap van már csak hátra és megjelenik az elmúlt hónapok egyik legjobban várt programja.
-
Bővült a Genesis billentyűzetkínálata
A Thor 420 RGB alacsony profilú mechanikus kapcsolókra épül, makrózási és RGB-s képességekkel.
Hír Beviteli eszköz 9
-
Sakura Wars - Középpontban a harcrendszer
A tavalyi japán premier után ebben a hónapban végre nyugaton is megjelenik a széria rebootjaként felfogható játék.
-
Nem épp csendes, de legalább szépen fénylik az Abkoncore új hűtője
A T404B Hurricane a gyártó CoolStorm almárkájának logója alatt kerül majd piacra.
-
Nyár végén érkezik a Windbound: Brave The Storm
A különleges kinézetű játékban egy Kara nevű hajótörött harcossal kell túlélnünk egy rejtélyes szigeten.
-
2020 - Íme a 15. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napok egyik legnagyobb megjelenése a pénteken érkező Final Fantasy VII Remake lesz.
-
Bitspower Touchaqua DIY vízhűtések a porondon
A nem éppen visszafogott árcéduláiról ismert cég újdonságai ezúttal talán nem lettek annyira drágák.
-
Valoran - Ilyen egy teljes meccs
A Riot Games FPS játékának zárt bétája alig két nap múlva indul.
-
E3 helyett: Jön a Summer of Gaming esemény
Az IGN által szervezett digitális event június elején várható élő stream előadásokkal, interjúkkal, demókkal, bejelentésekkel.
-
John Wick Hex - Megjelenési dátumot kapott a PS4-es verzió
A PC-s kiadás után hamarosan a Sony konzolján is játszható lesz a program.
-
Újabb fejlesztői videón a Humankind (PC)
A körökre osztott stratégiai játék megjelenése idén várható PC-re, viszont még nem tudjuk pontosan, hogy mikor.
-
Virtuális bajnokság Michelisz Norberttel
A tét nagyon komoly, a győztes ugyanis lehetőséget kap, hogy jövőre valódi pilótaként vegyen részt a szezonban a M1RA-ban.
-
Notebookokkal frissít a Lenovo is
A Comet Lake-H és az új NVIDIA GPU-k érkezése elsősorban a játékosoknak szánt Legion termékeket érinti.
-
Profiknak készül az AKiTio új külső grafikus doboza
A Node Titan fő hívószava a 650 wattos tápegység lehet, amellyel a legcombosabb GPU-kat is meghajthatjuk.
-
Valorant karakterek - Bemutatkozik JETT
A koreai karakter mestere az oldalra dashelésnek és ennek köszönehetően a meglepetés támadásoknak.
-
GDDR6-os GeForce GTX 1650-ek a Gigabyte palettáján
Úgy tűnik, nem csak az MSI szeretné kicsit megújítani az olcsóbb termékkínálatát.
Hír Videokártya 15
-
Final Fantasy VII Remake - Megérkezett az utolsó előzetes
Akik digitálisan vették meg a játékot, azok már a mai naptól letölthetik a teljes verziót.
-
EK WB disztribúciós panel a Corsair szupertornyához
Az EK-Quantum Reflection széria már elérhető az Obsidian 1000D tulajok számára is.
-
Újból mozgásban a Boundary (PC, PS4)
A Surgical Scalpels játéka valamikor idén érkezik, de pontos dátumot még mindig nem kaptunk.
-
Rátromfolt a TUF-ra a ROG
Az új ROG Strix XG27WQ monitor mindenben kicsit jobb, mint a nemrég bemutatott márkatársa.
-
Megjelent a Resident Evil 3 Remake
A premier alkalmából a készítők bemutatták nekünk a launch trailert is.
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Epic Store-ban a Drawful 2, a Gone Home és a Hob (PC)
A következő héten a Sherlock Holmes: Crimes and Punishments című programot szerezhetik be azok, akik regisztráltak az Epic áruházában.
-
Felújított horrorjátékhoz készült a friss Radeon Software
A 20.4.1-es szoftvercsomag némi hibajavítást is beiktatott, továbbá picit módosult a gyorsbillentyűkre szabott rendszer.
Hír Videokártya 3
-
Call of Duty: Modern Warfare - Ingyen kipróbálható a többjátékos mód
Ha valaki eddig még nem vásárolta meg a tavaly megjelent FPS-t, ezen a hétvégén ingyen kipróbálhtatja annak többjátékos módját.
-
Tizenhárom új modell az MSI notebookpalettáján
Az új Intel és NVIDIA mobil komponensek bemutatásával egyidőben az MSI is lerántotta a leplet új gamer és tartalomgyártó számítógépeiről.
-
Újból késik a Marvel's Iron Man VR is
Ahogy a The Last of Us Part II esetében, úgy itt sem kaptunk új megjelenési dátumot.
-
Visszatér a The Dark Pictures: Man of Medan ingyenes meghívója
Egy végigjátszás erejéig meghívhatjuk olyan barátunkat, aki nem vette meg a programot.
-
A Google és a koronavírus
A ma közzétett közösségi mobilitási jelentés összesített, anonimizált adatok alapján földrajzilag és helytípusok szerint jeleníti meg a jellemző tartózkodási helyeket Magyarországra vonatkozóan is.
-
Apex Legends rövidfilm - A régi módszerek
A remek videó mellé kiderült, hogy a jövő héten indul egy teljesen új esemény, ahol akár duó módban is harcolhatunk egymás ellen.
-
Kiegyenlítő tartályok az Aqua Computertől
A cég újdonságai vaskos üvegből készülnek és szinte az összes D5 pumpával kompatibilisek.
-
Ismét késik a The Last of Us Part II (PS4)
Leginkább logisztikai gondok miatt történt az ismételt halasztás, de új dátumot egyelőre nem kaptunk.
-
Gigabyte laptopok tavaszi özöne
A gyártó AORUS és AERO szériái kapták meg az időszerű hardverfrissítést.
-
Ingyen kipróbálható játékot kapunk a hétvégére Xbox One-on
A Free Play Days szokásos promóciójának hozományaként a négy alkotásban elért eredményeink megmaradnak, azok továbbvihetőek lesznek, ha esetleg úgy döntünk, hogy kedvezményesen megvásároljuk a programokat.
-
Frissültek az Acer notebookjai
Ahogy azt sejteni lehetett, a Comet Lake-H és a mobil GeForce RTX Super termékek megjelenésének köszönhető mindez.
-
Sea of Thieves - Irány a Steam!
A PC-s kiadás eddig csak a Microsoft Store-ból volt beszerezhető, ez azonban hamarosan megváltozik.
-
Fallout 76 - Ha megvan már a játék, akkor ingyen megkapjuk a Steam verziót
A különleges ajánlat csak limitált ideig, mindössze április 13-ig él, minden elért eredményünket megkapjuk az új kiadásban.
-
Bemutatkozott a 2020-as Razer Blade 15
Az új generációban a legújabb Intel Core processzorok és NVIDIA grafikus vezérlők dübörögnek.
-
Nyugaton is megjelenik a The Legend of Heroes: Trails of Cold Steel IV
A Nihon Falcom játéka elsőként PS4-re várható idén, jövőre jönnek a Switch és PC-s verziók.
-
Két RTX-es és két GTX-es GeForce érkezett a notebookpiacra
Az NVIDIA pár új technológiát is fejlesztett a hatékonyabb működés érdekben.
Hír Videokártya 6
-
Különös formában tér vissza a Pong!
A Pong Quest egy szerepjátékos elemekkel megbolondított, dungeon crawler elemekkel átszőtt alkotás lesz.
-
Friss előzeteseket kapott a Genshin Impact (PS4, PC, iOS, Android, Switch)
A legutóbbi terv szerint tavasszal érkezik a játék, de a szóbeszédek szerint halasztás várható.
-
Befutott az Intel 10. generációs, nagyobb teljesítményű mobil Core sorozata
A Comet Lake-H sok újítást nem kínál, lényegében a processzormag és az integrált grafikus vezérlő is változatlan az elődhöz viszonyítva.
Hír Processzor 61
-
Xbox One-ra is megjelenik a Machinarium
Az új kiadás a tervek szerint alig két hét múlva lesz elérhető a Microsoft konzolján.
-
Elég furcsa fejhallgatóval állt elő az Aiwa
A nyakpántra szerelt Butterfly Audio állítólag remekül szól, és vezeték nélküli úton kapja a hangokat.
Hír TV & szórakozás 47
-
Valorant - Kicsit korábban is bekerülhetünk a bétába
Eredetileg jövő héten indul a zárt tesztelés, azonban akár már a holnapi napon szerezhetünk hozzáférést.
-
Képes lehet a PlayStation 5-ös hangzásvilágra az Xbox Series X is
Ugyanakkor magát a hanghardvert eltérően tervezték, így nehéz összehasonlítással élni.
-
Soulslike akció-RPG lesz a Mortal Shell
A stílus kedvelőinek érdemes lesz követni a játékkal kapcsolatos híreket, hiszen első ránézésre remek alkotásnak tűnik.
-
Bejelentették a 2020-as ROG notebookokat
Az ASUS-nál láthatóan nincs megállás, az AMD-s vonal után itt az új, inteles portfólió az új Comet Lake-H processzorokkal és RTX Super grafikával.
-
Akciófigyelő: PlayStation Store tavaszi leárazások
Ha már sokaknak otthon kell lenniük a kialakult helyzet miatt, érdemes játékokkal eltölteni az időt.
-
Memóriakártyák pszeudó-SLC gyorstárazással
A Transcend legújabb microSD kártyái elsők között használják ki a szabványban rejlő új lehetőséget.
-
Frissítve! PlayStation Plus 2020 - Az áprilisi lista
Úgy tűnik, hogy két komoly címet is kapunk jövő hónapban, amelyek közül az egyik az Uncharted széria 4. része lehet.
-
30 millió felett a Terraria eladásai
A legtöbb példányt PC-re értékesítették, majd azt követik a mobilos kiadások, valamint a konzolos verziók.
-
Final Fantasy VII: Remake - Középpontban a harcrendszer
Megérkezett a legújabb fejlesztői videó, a játék végső kiadására már csak 9 napot kell várnunk.
-
Levegőre teszi a gépet a Xigmatek Perseus
Az új ház egy open air kategóriába érkező, ATX méretű, közepesen izgalmas iparosmunkának tűnik.
-
Akciófigyelő: Ingyenes uPlay-en a Rayman: Legends (PC)
Ha valakinek még nincs meg az ismert sorozat 2013-ban megjelent része, az most pótolhatja azt.
-
Sok újítást hoz a Sapphire Rapids és az Alder Lake
Az Intel a biztonságra is rágyúr Ice Lake-SP-től kezdve.
Hír Processzor 10
-
NBA játékosok csapnak össze az első NBA 2K Players Tournament keretében
Ha már a valódi NBA szezont leállították, virtuálisan is pótolhatunk néhány meccset.
-
Platinum Games - Napokon belül megkapjuk a 4. nagy bejelentést
A tervek szerint április 1. napján megtudjuk, mivel készül a csapat a jövőre nézve.
-
Visszatér a gramofonokhoz a Technics
Ősszel mutatják be a Gramo-Phool fantázianevű modellt, amelynek tölcsére az űrhajózásban használt anyagokból készül.
Hír TV & szórakozás 22
-
A koronavírus digitális kényszere
Mától már 30 napos helyközi bérlet is váltható a Közlekedési Mobiljegy applikációban a Volánbusz járataira.
-
Már készül a Call of Duty: Modern Warfare 3 Remastered?
Remélhetőleg nem kell több mint két évet várni, hogy megkapjuk a klasszikus trilógia záró részének új kiadását.
-
Több turbóval emel a téten az Intel
A korábbi Thermal Velocity Boost csak a kezdet volt az új határok felé vezető úton.
Hír Processzor 27
-
Akciófigyelő: Humble Conquer COVID-19 Bundle (PC)
Számos remek játék és angol nyelvű könyv vásárolható meg a csomagban, a befolyó összeg pedig 100%-ban karitatív célokat támogat.
-
Kivételesen nem ívelt monitort mutatott be a Samsung
Az F27T85 elsősorban irodai felhasználásra készült, repertoárjában szemkímélő üzemmódot, testreszabható állványt és USB hubot is találunk.
-
Késik a Minecraft: Dungeons
A PC-re, Xbox One-ra, Nintendo Switch-re és PlayStation 4-re érkező program eredetileg áprilisban jelent volna meg, de végül eltolták a premiert május végére.
-
Nyolcmagos notebook? Ugyanmár, 16 mag alá nem szabad adni!
Az XMG APEX 15 egy valóságos magcunami, ha ez nem elég gyors gép, akkor semmi sem az.
-
Operencia: The Stolen Sun - Végre elérhető PS4-en és Switch-en is
A magyar fejlesztésű játék az újabb platformok mellett Steamen is megjelent.
-
Elmarad a QuakeCon 2020
Ahogy arra nagy esély volt, a koronavírus miatt az augusztusra tervezett esemény nem lesz megtartva ebben az évben.
-
Részletezte az IGP-re vonatkozó terméktámogatását a Qualcomm
Egyelőre kevés lapka kap frissíthető meghajtókat, de az Androidon ez is hatalmas előrelelépés.
Hír Videokártya 2
-
Ma délelőtt egyes helyeken leáll a MinDig TV
Április 1-jén újabb átállás az Antenna Hungáriánál.