-
Call of Duty: World at War - az első videó
Rövid, de akciódús teaser formájában pillanthatunk bele először az ősszel debütáló Call of Duty: World at War-ba. Géppuskatűz, robbanások, lángoló repülők és japán katonák minden mennyiségben.
-
Svéd Stasi: januártól szabad a lehallgatás
A svéd törvényhozás áldását adta az Európában páratlan megfigyelési törvényre.
Hír Társadalom 13
-
A Magyar Telekom csökkenti a hurokátengedési díjakat
A Nemzeti Hírközlési Hatóság nyilvánosságra hozta a tervezetet.
-
PS3 Platinum: ilyen lesz
Azt már eddig is tudtuk, hogy hamarosan a PlayStation 3-at is betámadják a Platinum kiadású játékok, most pedig az is ismertté vált, hogy pontosan milyen külsőt is adott a Sony az új borítóknak.
-
Távközlési reformra készülve
Az IIR Magyarország hétfői szakfórumán tekintik át a hazai szakértők a készülő európai elektronikus hírközlés új keretszabályozásának várható hatásait.
-
Népszerű a Battlefield: Bad Company demó
Nyakunkon a masszív destrukcióval villogó Battlefield: Bad Company megjelenése, éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy sokan a közelmúltban közzétett demóval próbálják meg csillapítani éhségüket.
-
Felfújja a weboldalak látogatottságát az új vírusirtó
A biztonság nincs tekintettel a statisztikákra. Az AVG új technológiája hamis látogatásokat generál a keresők által kedvelt szájtokon.
-
Az Asus is beszáll a gamer PC-k piacára
Kinézetében és belső kiépítésében is a csúcsokat ostromolja az Ares.
Hír PC/Barebone 98
-
Kormanyszovivo.hu: mit kapunk a 200 millánkért?
Az új kormányzati oldal nyilvánvalóan túl drágán készült, s bár vannak hasznos funkciói, a koncepciója több mint aggasztó.
-
Változás a hazai HP vezetésében
A vállalati szerverekért és tárolórendszerekért felelős vezető távozik a cégtől. Utódját ősszel nevezik ki.
-
Japán hardvereladások - élen a PS3
Eljött az a hét, amit sokan nagyon kíváncsian vártak: lássuk, hogy milyen hatással volt a PlayStation 3 eladásaira Japánban a Metal Gear Solid 4 megjelenése.
-
Itthon is kapható a Sansa Fuze
A SanDisk új médialejátszójának tárkapacitását memóriakártyával bővíthetjük.
Hír TV & szórakozás 21
-
Ingyenes TF2 hétvége és pyro update
A Team Fortress ismét egy ingyenes hétvégével ünnepli az új frissítést, amely során a pyro kaszt kap új fegyvereket és néhány friss térkép is érkezik a csomagba.
-
Infinite Undiscovery - harc közben
Ismét néhány kép érkezett az Xbox 360-exkluzív Infinite Undiscovery kapcsán: itt teljes mértékben a harcon és a labirintusokban látható csapdákon van a hangsúly.
-
Áttörte az ötmilliárdos álomhatárt az iTunes
Az Apple internetes zeneáruházából öt év alatt ötmilliárd zeneszámot vásároltak. A ma már filmkölcsönzőként is működő iTunestól naponta több tízezer filmet kérnek le a felhasználók.
-
Witcher: Enhanced Edition szeptemberben
Mint arról korábban már beszámoltunk csúszik egy alaposat a The Witcher: Enhanced Edition, amely mostmár véglegesnek mondható dátummal is rendelkezik.
-
BioWare MMO 2010-ben
Az Electronic Arts vezére, John Riccitiello a napokban a BioWare kezei alatt készülő masszívan multiplayer online produktumról beszélt, ami 2010 magasságában érkezhet.
-
Pár nap múlva jönnek a Radeon HD 4000-esek
Premier előtti információk az AMD grafikus kártyáinak új nemzedékéről.
Hír Videokártya 335
-
Guitar Hero World Tour: képek, hangszerek
Befutottak az első hivatalos képek a Guitar Hero World Tour - vagy Guitar Hero 4, ha úgy jobban tetszik - hangszer-arzenáljáról. A gitárt ismét átalakították, a dob és a mikrofon meg jól néznek ki.
-
MÁV: elindult az internetes jegyértékesítés
Mostantól online is lehet vonatjegyeket venni, igaz, egyelőre csak három városban. És ez nem ellentmondás.
-
Kína mindent visz a domének területén is
2008 első negyedévében már több volt a .cn, mint a .net., s ezzel az eredménnyel Kína a .com és a .de után a harmadik helyen áll.
-
A Yahoo! új e-mail címeket kínál
Két új tartomány nyílt meg: a ymail.com és a rocketmail.com.
-
Miért néznének ki rosszul az online játékok?
A fenti kérdésre próbál választ adni a Realtime Worlds főnöke, Colin Macdonald. Az úriember szerint ez egy rossz beidegződés, amin az All Points Bulettin' változtat majd.
-
Perelnek a Godfather játék miatt
A világhírű Keresztapa regényt jegyző Mario Puzo fia beperelte az Paramount-ot, miután a család egy dollárt sem látott a Godfather származó bevételekből.
-
Final Fantasy XIII: még az idén?
Nemrég rossz híreket közöltünk a Final Fantasy Versus XIII-ról, a játék fejlesztőit ugyanis szépen átterelték a tizenharmadik részhez - váratlanul jó pozitív hatása is lehet azonban ennek.
-
E3: Eidos rakomány
Tovább szállingóznak a listák a nagy kiadók E3-as felhozatalairól: most az Eidos Interactive tette közzé, hogy mely játékait viszi ki magával a július közepén megrendezésre kerülő expóra.
-
Neil Young elhagyja az EA-t
Tizenegy esztendőnyi közös munkát követően elválnak Neil Young és az Electronic Arts útjai. Az EA Los Angeles general managere volt, felügyelte a The The Two Towers, a Sims 2 és a Medal of Honor Airborne munkálatait.
-
Ma érkezik az MGS4 Adatbázis
Ingyenesen tölthető meglepetés a Metal Gear Solid rajongóknak: a mai Playstation Network frissítés részeként vaskos MGS4 Adatbázist szipkázhatnak maguknak az érdeklődők.
-
My Book Mirror Edition - a tükrös merevlemez
A Western Digital egy RAID-es külső merevlemezt dobott piacra.
-
Megvan a győztes!
Megszületett Magyarország legjobb négy amatőr fotója - közeleg a nemzetközi döntő.
-
Nikon D700?
Állítólag FX-szenzoros, felső középkategóriás dSLR-t bocsát piacra a Nikon.
-
Spore: 250.000 lény az első napon
Az Eletronic Arts tájékoztatása szerint a napokban megjelent Spore Lénylabor demó segítségével már az első napon 250.000 kreatúra született. A cicis lényeket bannolják.
-
Átalakítja legjövedelmezőbb üzletágát a HP
A vállalat képalkotási részlege még erős lábakon áll, de a jelenlegi szervezeti struktúrával képtelen előrébb jutni.
-
Nem csitul az Age of Conan mánia az USA-ban
Az Age of Conan láz továbbra sem csitul Amerikában, a Funcom masszívan multiplayer online szerepjátéka immár három hete vezeti a PC-s eladásokat Amerikában.
-
Hatszoros sebességgel írható Blu-ray lemezek Japánban
Júliustól vásárolható meg a Panasonic 25, illetve 50 gigabájtos, 6x-osan írható BD-R lemeze
-
Csúszik az FF: Versus XIII
A Famitsu legfrissebb értesülései szerint Tetsuya Nomura és csapata jelenleg nem dolgozik a Final Fantasy Versus XIII-on. Az okok? A szokásos: másra kellenek az emberek.
-
Brit fiatalok a Google és a Facebook segítségével terrorizálják a medencéket
A meleg időszak beköszöntével mindenkinek jólesik egy kis medencés hűsölés. Pláne, ha sikerül kiváltképp izgalmassá tenni a csobbanást.
-
Japán szoftvereladások
Megérkeztek a hétre szóló japán szoftvereladási adatok: ezúttal nem meglepetés, hiszen magunk is beszámoltunk már róla, hogy a Metal Gear Solid 4 végzett az első helyen.
-
Toshiba Qosmio X305 - a hordozható erőgép
Elsősorban játékok futtatására tervezte gyártója a Qosmio X305-öt
-
Mozgásérzékelő irányító a Playstation 3-hoz?
A Nintendo megcsinálta, a Microsoft pedig lemásolja, tehát a Sony sem maradhat ki belőle
Hír TV & szórakozás 19
-
Hol készült a kép? Egy szoftver nemsokára megmondhatja
A Carnegie Mellon kutatói nagy fába vágták a fejszéjüket.
-
Internetes adatforgalom öt év múlva: megismerkedünk a zettabájttal
A Cisco előrejelzése szerint kétévente duplázódik meg a net adatforgalma.
-
Ubisoft: jöhet az új Driver
A BBC értesülései szerint a Ubisoft Reflections egy teljesen új játékon dolgozik, amely nem más, mint a viszonylag régóta pihentetett Driver legújabb része.
-
PS3: Trófeák, in-game XMB
Hosszas várakozás után végre megérkezni látszik az a funkció, amit a PlayStation 3 tulajdonosok annyira szerettek volna: jön az in-game XMB, és bemutatkozik a Trófea-rendszer is.
-
Hatalmas mennyiségű selejtes memóriát termeltek a Samsung új gyártósorai
A fejlettebb gyártástechnológiára történő átállás egyik gyártónál sem halad zökkenőmentesen. Még hónapokig nem térhet magához az iparág.
-
Hatalmas mennyiségű selejtes memóriát termeltek a Samsung új gyártósorai
A fejlettebb gyártástechnológiára történő átállás egyik gyártónál sem halad zökkenőmentesen. Még hónapokig nem térhet magához az iparág.
-
A legszuperebb számítógépeket az IBM gyártja
A legfrissebb Top500-as listán új rendszer vette át a vezetést. A nagyvasak háromnegyedében az Intel processzorai dolgoznak.
-
Belinea o.book 5 EM Spezial - gazdag felszereltség kedvező áron
A Maxdata megújult, 17 colos notebookja DVB-T tunert is kapott.
-
Spector: lőttek a hosszú játékoknak
Warren Spector szerint a legalább 100 órányi játékidőt kínáló produktumoknak hamarosan végleg be fog fellegezni. A fekete bőrruhás, fegyveres férfiakról is szó esett.
-
Team Fortress 2: a mesterlövész
A Valve példaértékű módon a Team Fortress 2 megjelenése után is folytatja a poénos karakterbemutatókat: ezúttal a családi problémáktól terhelt mesterlövész mutatkozik be mozgóképes formában.
-
eTouchBook: könyvek érintőfelülettel
Az új Somantic Digital fejlesztés interaktívvá teszi az olvasást.
Hír TV & szórakozás 17
-
Need for Speed: infók az új részről
Az elmúlt évek Need for Speed epizódjai sosem részesültek felhőtlen fogadtatásban, így az Electronic Arts minden évben újabb és újabb formulákat próbált meg: nem lesz ez másképp idén sem - az EA elnöke, John Riccitiello felfedte a legújabb részt.
-
Megtalálták a világ első gépzenéjét
A BBC archívumából került elő az a felvétel, amely az első számítógépes zenét rögzítette 1951-ben. A „lelet” mi más lenne, mint az angol himnusz?
-
Dead Space - dolgok a sötétben
Közel egytucatnyi friss képet tudunk mutatni az Electronic Arts őszre ígért multiplatform horror játékából, a Dead Space-ből. Rémségek sokasága támad a sötétből.
-
Kompetenciaközpontot alapított a Siemens
Az új kompetenciaközpont július 1-jétől áll a hazai partnerek rendelkezésére.
-
ShareDisk Gigabit hálózati tároló ház
Egyszerűen használható és gyors megoldás a CoWorldtől.
-
Már keszül a második Godfather
John Riccitiello EA vezér tájékoztatása szerint a kiadó Redwood Shores-i csapata már javában dolgozik a Godfather második részén, amely nem csupán akciójáték lesz.
-
Letölthető a Skype 4.0 bétája
A teljesen átdolgozott program elsősorban a videokommunikációt hivatott kiszolgálni, de alapvető minőségi javulást is ígérnek.
-
LG W2252TE - energiagazdaságos LG monitor
A gyártó állítása szerint az LG W2252TE mintegy 45 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt, mint hagyományos társai.
-
Windowsos programok Linuxon: itt a Wine 1.0
Tizenöt év kellett ahhoz, hogy elkészüljön az első stabil verzió.
-
Crysis Warhead: az első képek
Befutottak az első screenshotok a CryTek budapesti stúdiója által hegesztett Crysis Warhead-ből. Tűzharc, járművek, robbanások minden mennyiségben.
-
Komoly bajok a Tecmo-nál
Lavinát indított el a Tecmo-nál a Team Ninja főnök Tomonobu Itagaki távozása: a jelek szerint nem csak a szűk csapata követi, hanem gyakorlatilag mindenki bajszot akaszt a kiadóval. Perek sokasága várható.
-
Resistance 2 gameplay triplázás
A napokban már láthattunk némi gyengébb minőségű gameplay anyagot a Resistance 2-ből, most azonban kifogástalan betekintést nyerhetünk az Insomniac Games játékába.
-
Megjelent a Firefox 3, kezdődik a csúcskísérlet!
Holnap 19 óráig tart a Mozilla világrekord-beállító kampánya. Több millió letöltéssel számolnak.
-
EA & Take-Two: újabb határidő
Az Electronic Arts rövid mérlegelés után ismét úgy döntött, hogy újabb határidőt ad a Take-Two vezetőségének, hogy elfogadja a cég megvásárlására tett ajánlatát.
-
Nintendo: hardcore címek az E3-on
Folyamatosan mennek a találgatások arról, hogy vajon milyen bejelentésekkel is készül az egy hónap múlva esedékes E3-ra a Nintendo: a cég egyik PR-osa, Marc Franklin elhintett néhány tudnivalót.
-
Digitus DA-70138-2: rengeteg csatlakozó PC-k számára
Idősebb számítógépek számára ideális az Assmann megoldása.
-
A Microsoft mindent bevet: új központ Európában, kedvezmények, nyereményjáték
A Live Search népszerűsítésére és továbbfejlesztésére komoly, szerteágazó koncepciót dolgoztak ki Redmondban.
-
Jöhet a negyedik mobilszolgáltató, de van-e értelme?
A mostani piaci szereplők nem állnak ellent, ám értelmetlennek találnák egy újabb szolgáltató megjelenését.
-
Bloggerek, ne lopjatok!
Az egyik legnagyobb hírügynökség szerint 33 szót idézni már szerzőijog-sértés lehet. De beszéljük meg, mondják.
-
Szemrevaló Asus monitorok
A 22 colos LS221H eleganciájával, a 19 hüvelykes VK192-esek pedig játékosságukkal hódíthatnak.
-
The Force Unleashed: képregény, könyv
Képregény és könyv formájában is megismerkedhetnek a The Force Unleashed történetével a Star Wars hívek, elvileg már idén augusztusban. A Star Wars merchandise nem pihen.
-
Egy szalvéta lett a világ legdizájnosabb PC-je
A Napkin PC nyerte a Microsoft idei Next-Gen PC Design pályázatát, az alkotó műve Bill Gatest is lenyűgözte.
-
Bach: az Xbox 3-mal is elsők akarunk lenni
Arról minden bizonnyal hosszasan lehetne vitatkozni, hogy a Microsoft vajon jól járt-e azzal, hogy elsőként küldte harcba a jelenlegi konzolgenerációban az Xbox 360-at: a Microsoft szórakoztatórészlegének elnöke, Robbie Bach szerint ez abszolút jó döntés volt.
-
Warhammer Online infómorzsák
A Baltimore-ban megrendezett Games Day 2008 keretében friss információkkal szolgált a Warhammer Online: Age of Reckoning-ról a fejlesztésért felelős EA Mythic.
-
3D-s Hyundai monitor
Polarizátoros szemüveggel élvezhető a W220S által kínált harmadik dimenzió.
-
Metal Gear Soild 4: az első hét Japánban
Megérkeztek az Enterbrain jóvoltából az első heti eladási adatok a Metal Gear Solid 4-hez: a hardcore fellélegezhet, megszületett a PlayStation 3 legjobban fogyó játéka.
-
Apacer SSD kétféle flashmemóriával
SLC és MLC chipeket is tartalmaz a gyártó új IDE csatolós tárolóegysége.
-
A gyermekpornó is része lehet a videojátékok virtuális világának
A GTA IV fiktív internetén van egy betiltott gyermekpornóoldal is, ahol ugyan tartalom nincs, de a gyermekvédők szerint így is ízléstelen a kiadó húzása.
-
GT200-alapokra építve frissül a Tesla család
Az NVIDIA máris bemutatta új általános célú gyorsítóit.
Hír Processzor 16
-
Nem bírnak az antivírusgyártók a zsaroló vírussal
A titkosítást nem tudják feltörni, de találtak módot arra, hogy a túszul ejtett fájlokat visszaállítsák.
-
Frissített K20D szoftver
Apró, de esetenként lényeges különbséget adó finomítás látott napvilágot.
-
Gdium: mini notesz merevlemez nélkül
Az Emtec netbookja több tekintetben is merőben egyéni megoldásokra épül.
-
Call of Duty: World at War - az első képek
A múlt heti szkenparádé után befutottak az első abszolút hivatalos, és értelemszerűen a korábbiaknál sokkal jobb minőségű képek a Call of Duty: World at War-ból.
-
Holnap jön a Firefox 3.0, de már itt van a 3.1 alfa is
A Mozilla fejlesztői nem tétlenkednek, már készülnek az első 3.x javított változatra.
-
A S.T.A.L.K.E.R és a piac, konzolos tervek
A GSC Game World-öt erősítő Oleg Yavorsky a S.T.A.L.K.E.R. fejlesztésének nehézségeiről, az esetleges konzolos folytatásról, és az amerikai piac sajátosságairól beszélt.
-
Linksys router európai formatervvel
A WRT54G2 tervezői a dizájn mellett az egyszerű kezelhetőségre is gondot fordítottak.
-
Díjat nyert a Postal film
A Hoboken International Film Festival legjobbjának választották a Postal mozifilmet a napokban, ráadásul Uwe Boll is elismeréssel térhetett haza.
-
Hitelből fejleszti a mobilnetet a Magyar Telekom
A távközlési vállalat 50,6 milliárd forintnyi hitelt vett fel az EIB-től.
-
Két modellel debütál a GeForce 200-as széria
Az NVIDIA új lapkájára épül a GeForce GTX 280 és GTX 260.
Hír Videokártya 72
-
Min dolgozik a Silicon Knights?
A kérdés adott: a Too Human fejlesztése hamarosan véget ér, és bár lehet, hogy jönnek még folytatások, úgy néz ki, hogy az SK a SEGA-val karöltve új játékon dolgozik.
-
iPhone szinte ingyen
A német T-Mobile 1 eurót kér az új Apple telefonért. Azért Németországban sem árt vásárlás előtt átböngészni az apróbetűs részt.
-
Forza 3 - kiszivárgott információk
Az Intellisponse szervereiről kiszivárgott információk gigantikus Forza Motorsport-folytatást ígérnek: több száz autó, az eddigieknél jóval több pálya, letölthető tartalmak...
-
Nincs több 360 dashboard update, avatarok?
Ahogyan arról nemrégiben beszámoltunk, az Intellisponse nemrégiben kiszivárogtatott néhány Forza Motorsport 3 információt, de egyéb érdekességek is kiderültek az Xbox 360-nal kapcsolatban.
-
Az online biztosítási alkuszok mintájára jön a netes távközlési alkusz
A júliusban induló független távközléspiaci portál könnyebb áttekinthetőséget és egyszerűbb, gyorsabb ügyintézést ígér.
-
Graffiti: falak helyett képernyőre
A Wii innovatív kontrollerének újabb felhasználási módját dolgozták ki német diákok.
Hír Beviteli eszköz 99
-
Ellenőrizd az internetszolgáltatót, a Google segít!
A pénteken bejelentett új szoftvercsomag, mely a hálózati forgalom figyelést tenné lehetővé, igen csak nagy vihart kavart.
-
Bejelentette új általános gyorsítókártyáját az AMD
A FireStream 9250 egyszeres pontosságú számításokban rádupláz elődje teljesítményére.
Hír Processzor 51
-
Az Eee tolja az Asus szekerét
A vállalat egyre jobban függ a tavaly bevezetett, a céget azóta világszerte ismertebbé tevő hárombetűs márkajelzéstől.
-
A 100 legjobb játék
A brit GAME áruházlánc nemrégiben felmérést végzett vásárlói között: nem kisebb kaliberű témáról lehetett szavazni, mint hogy melyik minden idők legjobb játéka.
-
Gyorsul az ExpressCard szabvány
Nagyobb sávszélességet igénylő perifériákkal is lehet majd bővíteni a notebookokat.
-
Kiszivárgott a Lénylabor
Elvileg tizenhetedikén kellett volna megjelennie, de némi keresgélés után már most tölthető a Spore Lénylabor demójának idő előtt kiszivárgott verziója. Pár óra alatt sokezer lény született.
-
The Agency - gigászi tartalom
Ahogy arra számítani lehetett, a Sony viszonylag régóta készül online kémes játéka, a The Agency monumentális darabnak igérkezik majd a konzolos piacot tekintve.
-
Resistance 2: az első gameplay & képek
A hivatalos online premier ugyan még nem történt meg, de a Spike TV-n már bemutatták az első Resistance 2 gameplay videót. A Kimérák ezúttal Chicago-ban rosszalkodnak.
-
Blizzard: mégis lesz új bejelentés?
A Blizzard ugyan vadul tagadja, hogy új játék bejelentésére készülnének az idei Blizzard Worldwide Invitational-en, de pletykavonalon még mindig a Diablo 3 bemutatkozására tippelnek.
-
Fable 2: Rettenetes Faszörny
Őszzel érkezik a Fable 2, és jönnek vele a mesésen nagy szörnyek is. A frissen kiadott képeken többek között egy méretes példány vizsgálható be, akció közben.
-
PS3 mozgásérzékelős kontroller fejlemények
A közelmúltban már hallhattunk híreszteléseket arról, hogy a Sony már nagyban dolgozik saját készítésű mozgásérzékelős kontrollerén a PlayStation 3-hoz, most újabb érdekes információk láttak napvilágot a témával kapcsolatban.
-
Bemutató videó a mobilos Firefox koncepciójáról
Aza Raskin a nagyközönségnek is megmutatta a Firefox Mobile alapterveit, s várja a visszajelzéseket.



- Samsung Galaxy A55 - új év, régi stratégia
- DOOM - The Dark Ages
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Miskolc és környéke adok-veszek-beszélgetek
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- World of Tanks - MMO
- Befellegzett a Call of Duty Warzone Mobile-nak
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Milyen videókártyát?
- Politika
- További aktív témák...