-
Saját fejlesztésű grafikus dizájnnal állt elő a Moore Threads
A vállalat Kína első, teljes értékű GPU-jának mondja a rendszerét.
Hír Videokártya 12
-
Megérkezett az Intel első Arc meghajtója
A 30.0.101.1325-ös verziójú csomag egyelőre csak pár, mobil piacra szánt grafikus vezérlőhöz telepíthető.
Hír Videokártya 4
-
Jégre tette a gigantikus adatközpontjának terveit a Meta
A jelenlegi körülmények között mégsem építik meg az Európát kiszolgáló adatközpontot Hollandiában.
-
Premier előzetesen az In Nightmare
Az akció-horror-puzzle végre megjelent PlayStation 4-re és PS5-re, valamint megérkezett az utolsó trailer is.
-
Konzorciumon keresztül vinné az ARM-ot az SK Hynix
A SoftBank a következő üzleti évre tervezi az elsődleges részvénykibocsátást, de valószínűleg megfontolna más alternatívát.
-
Csúszik a Pentagon nagy, felhős szerződése
Decemberre halasztották a 9 milliárd dollárosnak mondott JWCC-szerződést.
-
Fast & Furious Crossroads - Lekerül a digitális áruházak polcairól
Aki megvette a játékot, az továbbra is hozzáfér majd, de jövő hónap végétől már nem lehet a programot megvenni.
-
ASUS blog: Vivobook Pro 16X OLED notebook
Ez a notebook az átmenet a profiknak szánt Studiobook és a fiatalosabb Vivobook széria között.
-
Akciófigyelő 2022: Xbox Live 13. heti leárazások
Az előttünk álló napokban is számos remek játék szerezhető be olcsóbban, érdemes lehet elgondolkodni a vásárláson.
-
Egy tucatnál több játékba biztosan érkezik az XeSS
Az Intel egyelőre 15 alkotás támogatásáról beszél, de később a lista még bővülhet.
Hír Videokártya 6
-
Jövő hónap végén jelenik meg a The Stanley Parable: Ultra Deluxe
Hosszas várakozás és többszöri halasztás után végre megjelenik az új kiadás.
-
A megtámadott orosz légi felügyelet papír alapra állt át
A hatóság az után hozta meg a döntését, hogy óriási mennyiségű adatot vesztettek egy kibertámadás során. Jelenleg a honlapjuk is elérhetetlen.
-
Új Hisense QLED tévé a láthatáron
Az E7HQ nem Mini LED-es, és a cég saját okostévé rendszerét használja.
Hír TV & szórakozás 3
-
Hosszabb előzetest kapott a Matcho
Az akció-kaland puzzle játék a tervek szerint PC-re és konzolokra érkezik.
-
PlayStation Plus 2022 - Az áprilisi lista
A következő hónapban többek között a Hood: Outlaws & Legends című játékot kapják meg az előfizetők.
-
Videón vezette fel érkező asztali grafikus kártyáját az Intel
A fejlesztés Limited Edition verzió lesz, jelentsen ez akármit is.
Hír Videokártya 26
-
Az EU szerint nincs gond a felhős versennyel
Az EB versenyjogi biztosa szerint nincsenek versenyjogi aggályok, ez pedig az európai Gaia-X-nek köszönhető.
-
Mobilra már megérkezett az Intel Arc termékcsalád
Persze egyelőre csak a kisebb teljesítményű lapka érhető el, de nyáron jön a gyorsabbik is.
Hír Videokártya 20
-
Podcast-gyártókat támogat a Vodafone
A kiválasztott tartalomszolgáltatók az anyagi támogatáson túl szakmai és promóciós segítséget is kapnak.
-
Az ASUS ROG és TUF szériája is kapott egy-egy GeForce RTX 3090 Ti-t
Az NVIDIA tegnap bemutatott VGA-jára épülő modellek közül az egyik zárt vízhűtéssel kerül gyártásba.
Hír Videokártya 12
-
Közel 600 StarLink vevő került az ukrán egészségügyhöz
A harci cselekmények sújtotta területeken hatalmas segítséget jelent a SpaceX adománya.
-
Rövid előzetesen a Sniper Elite 5
Az ismert széria legújabb felvonása alig két hónap múlva debütál.
-
Hamarosan kezdődik az Intel Arc bemutatója
A vállalat az Alchemist termékcsaláddal lép be igazán a GPU-piacra.
Hír Videokártya 30
-
A távgyógyításban segítene a Google az okostelefonokkal
Szív-és szemproblémák észlelése kapcsán hasznosítaná a mobilos szenzorokat a Google.
-
Végre megjelent Switch-re is a WRC 10 - The Official Game
A Nintendo konzoljára szánt új kiadáshoz egy külön launch trailert is kaptunk.
-
Fejhallgatóval egybeépített légtisztítós szájmaszk érkezik
A Dyson által fejlesztett ketyere elméletileg megoldást kínál a levegőminőség és a zajszennyezés tipikus városi problémáira.
Hír TV & szórakozás 23
-
Időalapú, digitális BKK-jegyek a Yettel mobiltárcájában
A BKK-vonaljegy, illetve 30 vagy 90 perces időalapú jegyek is elérhetőek a mobilszámla terhére.
-
Akciófigyelő 2022: PlayStation Store - Tavaszi leárazások
Számos remek játék vásárolható meg jóval az eredeti árának töredékéért ebben az időszakban.
-
Felvásárlással készül a hibrid munkavégzésre a HP
3,3 milliárd dollárért vásárolja fel a Poly nevű vállalatot a HP.
-
2022 - Az Xbox Games With Gold játékok áprilisi listája
A következő hónapban többek között az Another Sight című alkotást kapjuk meg.
-
Magyar sikerek a Hack&Heal innovációs versenyen
A tavalyi évhez képest közel megduplázódott a nemzetközi ötletversenyen résztvevők és a benyújtott projektek száma.
-
Nyáron itthon is elérhetővé válik a Disney+
A pontos dátum mellett az árazás és ismert, és hazai viszonylatban egyáltalán nem vészes összegről beszélünk.
Hír TV & szórakozás 29
-
Tíz percnyi új bemutatót kapott a Forspoken
A tavaszi premiert már korábban elhalasztották a fejlesztők egészen az őszi időszakra.
-
Keretrendszerben összesítené a felskálázó eljárásokat az NVIDIA
A nyílt forráskódú Streamline SDK leegyszerűsíti az azonos adatokat igénylő, de eltérő eljárások eleve nem bonyolult implementálását.
Hír Videokártya 83
-
Megjelent a Lost Judgment sztoribővítménye, a The Kaito Files!
Masaharu Kaito bőrébe bújva oldhatunk meg egy új ügyet ebben a négy fejezetből álló, önálló történetben.
-
Már a bridzsben is a mesterséges intelligencia a bajnok
Nyolc világbajnokot vert meg a mesterséges intelligencia bridzsben, ahol az ember egész mostanáig őrizte elsőbbségét.
-
Csak jövőre jelenik meg a The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatása
Eredetileg még idén megkaptuk volna a játékot, de a minap bejelentették, hogy csak 2023-ban érkezik az új rész.
-
Kiterjesztésekkel dupláz a Vulkan új verziója
A friss lehetőségek közül az egyik különösen hasznos lesz a piac számára, mivel hatékonyabbá teheti az API működését.
Hír Videokártya 0
-
Elon Musk szerint nem szabad bezárni az atomerőműveket
Teljes őrültségnek tartja az atomerőművek leállítását Elon Musk, egy interjúban pedig őskori vezetésnek nevezte a Biden-kormányt.
-
Alulról közelíti az 50 milliárdot a Sapphire Rapids tranzisztorszáma
Hajszál pontos adat nincs, de a szervergyártók megközelítőleges információkkal már rendelkeznek.
Hír Processzor 5
-
Sok terhet venne le a CPU válláról a DirectStorage API
Már a többletterhelés csökkentése által jelentős mennyiségű processzoridőt lehet nyerni.
-
Közel 200 diáknak biztosít jövőtervezői képzést a Samsung és az EdisonKids
Rekordszámú jelentkezővel indul el a Megoldások a holnapért kihívás új évada. A megmérettetésre az egész országból regisztráltak a diákcsapatok, hogy az általuk problémásnak ítélt területeken megoldást találjanak.
-
LEGO Star Wars: The Skywalker Saga - Íme a trófea/achievement lista
A játék premierje alig egy hét múlva várható, a megszerezhető eredmények máris napvilágra kerültek.
-
Kiterjedt bűnszervezetet számolt fel az Europol
Telefonos csalókat vettek őrizetbe Litvániában és Lettországban.
-
Befutott a várva-várt GeForce RTX 3090 Ti
Az NVIDIA újdonsága nagyobb teljesítményt biztosít nagyobb fogyasztás mellett.
Hír Videokártya 165
-
Íme a PlayStation Plus új előfizetéses rendszere
Ahogy azt már korábban kiszivárgott, három választási lehetőségünk lesz mostantól.
-
Az Apple hatalmas jutalmakat oszt a dolgozóinak
Az Apple egyes szoftverfejlesztőknek és hardvermérnököknek 200 ezer dolláros részvényjuttatást biztosít.
-
Warhammer 40000: Chaos Gate - Daemonhunters - A specialisták fegyverei
A PC exkluzív, körökre osztott stratégiai játék megjelenés május elején várható.
-
Klasszikus platformernek készül a The Cub
A PC-re és konzolokra érkező program megjelenési dátumát egyelőre még nem árulták el nekünk.
-
Végül 2 EFLOPS-ra lesz képes a Frontier
Az Oak Ridge Nemzeti Laboratórium központjában épülő nagyvas fogyasztása nem változik.
-
Az Alphabet ügyvezetője fontos kérdésekről egyeztet holnap Európában
Sundar Pichai az EU trösztellenes vezetőjével találkozik március 30-án, digitális problémákról és versenyről egyeztetnek.
-
Coromon - Switch-re később jelenik meg a teljes változat
A halasztás nem érinti a PC-s verziót, az a hónap utolsó napján rendben elérhető lesz.
-
Két hétig ingyen játszható a Call of Duty: Vanguard többjátékos módja
A sztori módot sajnos ezúttal is nélkülözni kell, de a multiplayer módot bárki kipróbálhatja.
-
Jövő hónapban jön a POSTAL 4: No Regerts végső kiadása
A hosszú early access időszak után végre elérhető lesz a teljes változat.
-
A Hisense továbbra is lát fantáziát a hagyományos LCD tévékben
Jön az A6H, amely egy totálisan átlagos modellnek tűnik, de épp ezért lehet a tömegek kedvence.
Hír TV & szórakozás 6
-
Apex Legends - Mától elérhetőek a nextgen frissítések
Bár számos újítás érkezik a mai update-tel, a 120 FPS mód csak valamikor később várható.
-
Számítási felhőre koncentráló divízióval bővült az Xbox Game Studios Publishing
A Microsoft komplexebb módon is kihasználná a távoli szerverek erejét, amire vannak is ötleteik.
Hír TV & szórakozás 8
-
Letartóztatták a dollármilliós NFT-csalókat
1,1 millió dolláros NFT-csalás miatt tartóztattak le két amerikait.
-
Aktív hűtést hozhatnak magukkal a PCI Express 5.0-s SSD-k
A Phison a blogjában írt a potenciális problémákról, amelyekre valós megoldást csak egy új csatlakozószabvány adna.
-
Kiderült a Samsung idei okosmonitorjának vételára
A viszonylag erős, streaming szolgáltatások futtatására képes hardverrel szerelt kijelzőre a cég már felveszi az előrendeléseket.
-
RPG-nek készül a One Piece Odyssey (PS4, PS5, XSX, PC)
A népszerű animéből/mangából valamikor idén kapunk egy komolyabb szerepjátékot.
-
Leleplezte új asztali csúcsprocesszorát az Intel
A Core i9-12900KS április elejétől vásárolható majd meg, de nem lesz kifejezetten pénztárcabarát.
Hír Processzor 86
-
A Facebook 3D-s reklámokkal lép tovább a metaverzum felé
A márkák könnyebben használhatnak a jövőben 3D-s reklámokat a Facebookon és az Instagramon.
-
Sokrétű Type-C-s EIZO monitor hétköznapi feladatokra
A láncba köthető kijelzőt bőséggel megpakolták különböző csatlakozókkal, de az egyéb képességeket illetően sem nagyon panaszkodhatunk.
-
Dusk Diver 2 - Konzolokra is megjelenik nyugaton
A játék idén nyáron elérhető lesz nálunk is PlayStation és Nintendo Switch platformokon.
-
Újabb előzetesen a Vampire: The Masquerade - Swansong
A végső kiadásra alig másfél hónapot kell már csak várnunk.
-
Nagyon kemény EU-törvényekre készülhetnek az amerikai tech óriások
Valamikor októberben kényszerítheti nagyon komoly változtatásokra a big tech-et az új EU-s törvénycsomag.
-
Áprilisban harcol meg egymással az AMD és az Intel a játékosokért
Mindkét cég a leggyorsabbnak tartja saját új processzorát, de egyik vállalat állítása sem lesz maradéktalanul igaz.
Hír Processzor 95
-
Érkezik a Turbo Golf Racing
Egy csapat megirigyelte a Rocket League koncepcióját és hasonló játékot fejlesztenek, ezúttal azonban a golf lesz a fókuszban.
-
Olcsó vezeték nélküli gaming egér a Trusttól
A cég újdonsága ezúttal nem alsópolcos komponensekből építkezik.
Hír Beviteli eszköz 16
-
GTA Online - Alig egy nap múlva elrajtol a GTA+ szolgáltatás
Extra havidíj megfizetése mellett a nextgen konzol tulajok számos pluszt kapnak.
-
2022 - Íme az 13. héten megjelenő játékok listája
Az előttünk álló napokban számos új alkotás lesz elérhető, többek között érkezik a Death Stranding: Director's Cut PC-s kiadásaa.
-
Baj van a Samsung QD-OLED kijelzőjével?
Anomáliákat fedeztek fel az Alienware, QD-OLED panellel ellátott monitorjánál, de a kijelzőgyártó szerint minden oké.
-
Elon Musk új közösségi platform építését fontolgatja
Musk arról beszélt, hogy már komolyan fontolgatja egy új közösségi médiás platform megépítését.
-
Túlélő TPS-nek készül az Alterborn
A teljes változat PC-re és konzolokra érkezik valamikor 2023-ban.
-
Hosszabb előzetest kapott a Forever Skies
A játék valamikor idén érkezik PC-re és konzolokra, pontosabb dátumot még nem kaptunk.
-
Újabb előzetesen a Quantum Error
A PC-re és konzolokra érkező játék megjelenési napja egyelőre még nem ismert.
-
Toshiba OLED tévé érkezik Európába
Az XL9C 55 és 65 hüvelykes változatban érhető majd el, méghozzá 4K felbontásban, HDR támogatással, saját okostévé rendszerrel.
Hír TV & szórakozás 21
-
Októberre halasztották a Sons of The Forest megjelenését
A fejlesztők bevallották, hogy a májusi premier túl ambiciózus volt, így az őszi időszakban kapjuk csak meg a játékot.
-
Leáll a Galaxy in Turmoil fejlesztése (PC)
A csapat sokáig próbálkozott, de többek között a sikertelen kickstarteres projektjük után úgy döntöttek, hogy nem folytatják a munkálatokat.
-
Premier előzetesen a Death Stranding: Director's Cut PC-s kiadása
A hónap végén érkező új kiadást az alap verzió tulajdonosai 10 dollárért kapják meg.
-
Ismét kétféle méretben lehet elérhető a MacBook Air?
A pletykák szerint hamarosan érkezhet egy, a jelenleginél nagyobb kijelzővel szerelt modell.
-
Egyre valószínűbb, hogy tényleg feltörték az orosz központi bank rendszerét
Ha igazolják a dokumentumok eredetét, akkor az nem kevés fejfájást okozhat az orosz pénzügyi szektor vezetőinek.
-
Vezeték nélkül is csatlakozhatunk az ASUS új hordozható monitorjához
A ZenScreen Go többek közt az Apple AirPlayt is támogatja, de a vezetékes használat is megoldható.
-
12. generációs Intel CPU-kat kapott az XPS 15 és 17 duó
A Dell népszerű szériája processzor és memóriaszabvány tekintetében is átesett a generációváltáson.
-
LEGO Star Wars: The Skywalker Saga - A sötét oldal
Alig több mint másfél hetet kell már csak várni és megjelenik a játék.
-
Nagy veszélyt jelent a decentralizált pénzügyi piac
Miközben a globális hatósági szervezetek egyre nagyobb kockázatokat emlegetnek, amerikai és brit szabályozások közeledtéről hallani.
-
Részletezte az XeSS eljárását az Intel
Hamarosan működés közben is ki lehet majd próbálni, ráadásul számos hardveren lefut a szabványos alap kódút.
Hír Videokártya 9
-
MX vs. ATV Legends - Fókuszban a trails mód
A játék premierje alig két hónap múlva várható.
-
Hamarosan érkezik a Samsung OLED tévéje
Az S95 jelzésű, 4K felbontású, HDR támogatású modell a vártnál olcsóbb lesz.
Hír TV & szórakozás 32
-
Bemutatkozott a Deliver Us Mars
A minap bejelentették, hogy érkezik a Deliver Us the Moon folytatása.
-
Az NVIDIA az Intelre bízná a chipgyártást
Az NVIDIA ügyvezetője közölte: érdekli őket az a lehetőség, hogy az Intel gyártsa a lapkáikat.
-
PS5 kiadást kap a Dreams?
Egyelőre hivatalos bejelentést még nem kaptunk, de a PlayStation Store-ban felbukkant egyeseknél az új változat.
-
Más fizetési rendszereknek is zöld utat ad a Google
Tesztbe kezdett a Google: a Spotify már saját appon belüli fizetési megoldást is használhat.
-
Ghostwire: Tokyo - Íme a részletesebb gépigény
A játék hivatalosan mától érhető el PlayStation 5-ön és PC-n.
-
Mit jelent az IT-piacon az ukrán-orosz háború?
Furcsa módon rövidtávon pozitív, hosszabb távon viszont már negatív lesz a hatása.
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Epic Store-ban a Demon's Tilt (PC)
A jövő hét folyamán többek között a Total War: Warhammert kapjuk meg ajándékba.
-
Friss Vulkan implementációt kapott az új AMD Software
A 22.3.2-es szoftvercsomag két új profilt és hibajavításokat is kínál.
Hír Videokártya 0
-
Politikai falba ütközött a Meta EU-t kiszolgáló, gigantikus adatközpontja
Átmenetileg megállították a Metát, így egyelőre nem épülhet meg a gigantikus adatközpontja Hollandiában.
-
Intel alapokkal is piacra kerül a Gigabyte Brix Extreme
A mini PC-k már egy ideje elérhetőek AMD Ryzen processzorokkal, az inteles verziókra viszont mostanáig várni kellett.
Hír PC/Barebone 21
-
Részletezte a FidelityFX Super Resolution 2.0-t az AMD
A vállalat DirectX 12 és Vulkan API-ra készít támogatást, illetve a Microsoft is felkínálja majd a konzoljaihoz.
Hír Videokártya 3
-
16:10 képarányú MSI notebook Intel EVO platformmal
A MIL-STD-810G sztenderdnek eleget tevő, tabletként ugyancsak funkcionáló modell nagy hangsúlyt fektet a biztonságos munkavégzésre.
-
Multiplayer looter-shooter lesz a Marauder
A játék valamikor idén érkezik, elsőként kizárólag PC-re lesz elérhető Steamen és Windows Store-ban.
-
Sorra adják el a lopott NFT-ket
Egy hacker 1,7 millió dollárnyi NFT-t lopott el a DeFiance Capital alapítójától, majd el is kezdte azok értékesítését.
-
Egy hibát javít az új Intel driver
A 30.0.101.1631-es verziójú meghajtó az új mobil Alder Lake processzorokhoz is telepíthető.
Hír Videokártya 0
-
Ezen a hétvégén ingyen kipróbálható a Far Cry 6 minden platformon
A bejelentés mellé az is kiderült, hogy kapunk egy Stranger Things crossover küldetést is, amely mától játszható.
-
Működés közben prezentálta a DirectStorage API-t a Forspoken
A Luminous Productions kiadott egy friss videót, amely a fejlesztés technikai hátterét vázolja fel.
-
Az EA egy évvel elhalasztotta a PGA Tour játékuk premierjét
Eredetileg március végén jött volna a golf játék, azonban végül az Electronic Arts 2023-ig csúsztatta a premiert.
-
Közös chipgyárat épít a Kioxia és a Western Digital
Flash memóriachipek gyártására lesz alkalmas a Kioxia és a Western Digital Japánban épülő üzeme.
-
Soklemezes, 2,5 gigabites NAS a TerraMastertől
A 12 fiókos, link aggregációt felvonultató újdonságot elsősorban kis- és középvállalkozások IT infrastruktúrájába szánták.
-
Tiny Tina's Wonderlands - Megérkeztek az első tesztek
Az akció-RPG-FPS premierje alig egy nap múlva várható.
-
Nagy sebességű ventilátorok és egy hasznos apróság az Arctic tarsolyából
Két mérsékelt árú, szerverekhez készített típus debütált, de a hőközlő kencék lepucolása sem volt még ilyen könnyű.
-
Suicide Squad: Kill the Justice League - Csak jövő tavasszal jelenik meg
A fejlesztők megerősítették a korábbi pletykát, a játék tényleg csak 2023 elején érkezik.
-
A Plague Tale: Requiem - Megvan a premier napja?
Hivatalos bejelentést még nem kaptunk, azonban a Microsoft Store idő előtt lelőtte a pontos dátumot.
-
Hivatalosan is bemutatta az ATX 3.0-t és az ATX12VO 2.0-t az Intel
A specifikáció egyes elemei már nemhogy az extrém, hanem egyenesen a veszélyes kategóriát súrolják, de állítólag nem lesz gond.
-
A bitcoinbányászat az energiacégek jövője?
Az emelkedő energiaárak és egyebek miatt egyre kevésbé nyereségesek a bányászfarmok, ebből jött az energiacégek nagy ötlete.
-
Jön a PlayStation 5-re a variálható frissítési frekvencia
A Sony a HDMI VRR-t fogja implementálni, amit a jövőben egyre több tévé fog támogatni.
Hír TV & szórakozás 44
-
ATX 3.0-s tápegységek közelegnek az FSP színeiben
Két, jó ideje kapható termékcsalád 850 wattos vagy nagyobb teljesítményű tagjaira kerül fel a 12+4 tűs PCI Express dugasz.
-
Elkezdték árulni a Xiaomi 100 hüvelykes tévéjét
A Redmi Max 100" 4K felbontású, HDR támogatású, illetve 120 Hz-es képfrissítési rátát produkál.
Hír TV & szórakozás 13
-
Frissül az NVIDIA RTX A jelzésű VGA-sorozata
A professzionális szintre szánt új fejlesztések mindegyike az Ampere architektúrát használja.
Hír Videokártya 10
-
A 10 percen belüli ételkiszállítás lesz az új divat?
Az indiai Zomato már 10 percen belüli ételkiszállítást is vállal, mindez nagy indulatokat szült.
-
Újabb előzetest kapott a korábban már bejelentett Soundfall
A különleges alkotás egy vidám, ritmus alapú akció/kaland videojátéknak készül.
-
Cserélhető kapcsolókat kaptak a Genesis új billentyűzetei
A Thor 303 csak egy színben, de teljes kiosztású és TKL kivitelben is elérhető lesz.
Hír Beviteli eszköz 3
-
Bemutatkozott a Ghostbusters: Spirits Unleashed
Az IllFonic berkeiben készül játék egy aszimmetrikus online multiplayer alkotás lesz.
-
Alig egy nap múlva érkezik az Imp of the Sun
A 2D-s platformer a tervek szerint PC-re és konzolokra lesz elérhető a holnapi naptól.
-
Jelentős pénzekkel csábítja az Intelt Olaszország
Az Intel olaszországi befektetéseinek akár 40 százalékát is átvállalná a helyi kormány a jelentések szerint.
-
QNAP blog: biztonsági mentés és adatszinkronizálás
Egy NAS több mint is lehet, mint szimpla hálózati meghajtó: biztonsági mentésre és privát felhőként is bevethetjük.
-
Megjelenési dátumot kapott a Mirrorverse, a Disney mobilos akció-RPG-je
A hosszú béta időszak után végre elérhető lesz minden régióban a végső változat.
-
Új profilok és G-Sync hitelesítések vannak a friss GeForce driver repertoárjában
A WHQL minősítésű, 512.15-ös eszközillesztő a hibajavításokat sem vette félvállról.
Hír Videokártya 3
-
Forspoken - Fókuszban az ellenfelek
A játék eredetileg tavasszal érkezett volna, de több hónapos halasztást jelentettek be nemrég a fejlesztők.
-
Akadozó szállításokra figyelmeztet az ASML vezetője
A vállalat biztos benne, hogy az elkövetkező években nem tudják tartani a lépést az igényekkel.
-
Virtuális ingatlant vett egy nagy bank a metaverzumban, van virtuális sör is
A HSBC a The Sandbox névre keresztelt, online játékvilágban vásárolt virtuális ingatlant, nyitva a metaverzum felé.
-
Nem lesz olcsó a 97 hüvelykes LG OLED tévé
A 4K felbontású, HDR támogatású LG G2 legnagyobb változatáért a hírek szerint egy vagyont kell majd fizetni.
Hír TV & szórakozás 46
-
A Grace és Hopper párosításra tesz fel mindent az NVIDIA
A vállalat szerint ezekre építve nagyon hatékony rendszert lehet tervezni a gépi tanuláshoz.
-
ASUS blog: így válassz vízhűtést!
A tajvani gyártó kínálatában egyre többféle kompakt folyadékhűtés található – segítünk köztük eligazodni!
-
Akciófigyelő 2022: Xbox Live 12. heti leárazások
Az előttünk álló napokban is számos remek játék szerezhető be olcsóbban, érdemes lehet elgondolkodni a vásárláson.
-
Kína létrehozná a műholdak völgyét
Hatalmas űripari beruházások keretében Kína Vuhanban alakítaná ki a műholdak völgyét.
-
A Sony felvásárolta a Haven Entertainment Studios-t
Jade Raymond cége jelenleg egy új, többszereplős címen dolgozik, részleteket egyelőre még nem tudunk.
-
A PCI Express interfészt használó szervereket célozza az AMD Instinct MI210
A CDNA 2 architektúrára épülő fejlesztés már nem csak OAM formátumban érhető el.
-
Bush Hockey League - Végre megjelenik Switch-re is
Több mint öt évvel az eredeti premier után a Nintendo konzolján is játszható lesz a program.
-
Csalások miatt perelik a Facebook tulajdonosát az ausztrálok
Az internetcégeket a tévinformációs adatok átadására is kényszeríthetik továbbá a jövőben az ausztrál hatóságok.
-
Hamarosan kezdődik az NVIDIA GTC előadása
A vállalat vezetője várhatóan már nem a konyhában mutatja be a legfrissebb fejlesztéseket.
-
Látványos techdemót mutatott be a Unity
Kíváncsiak vagyunk, hogy meddig kell arra várnunk, hogy ilyen látványvilágú programokkal játszhassunk.
-
Nem hozza a várt minőséget a Studio Display webkamerája
Az Apple új monitorjának képrögzítője ígéretes specifikációkkal rendelkezik, a képminőség viszont jelenleg csapnivaló.
-
Elhalasztották a Starship Troopers - Terran Command megjelenési dátumát
Eredetileg a hónap végén kaptuk volna meg PC-re a teljes kiadást, végül több mint két hónappal eltolták azt.
-
Felhőbe vinné a játékok egyes részeit az Ubisoft Scalar
A friss keretrendszeren a Ubisoft Stockholm dolgozik, amely stúdió éppen egy új lehetőségeket kihasználó címet készít.
-
Xbox-ra is megjelenik a Godfall
Jövő hónapban a Microsoft konzoljaira is elérhető lesz a játék, valamint befut végre a steames kiadás is.
-
Zsarolótámadás érte a Bridgestone-t
A Bridgestone tájékoztatása szerint az amerikai leányvállalatukat érte zsarolótámadás.
-
Bejelentették, hogy készül az új The Witcher játék
Részleteket egyelőre nem kaptunk, annyi biztos csak, hogy a program Unreal Engine 5-öt használ majd és egy teljesen új kaland lesz.
-
Döbbenetesen jó minőségű kép került elő az Intel új AI gyorsítójáról
A Gaudi HL 2080 a gépi tanulás tréning szakaszához készül, és várhatóan idén be is mutatkozik.
-
Tartalomhoz kötött reklámok jönnek a Facebookra
Hirdetőknek szánt tartalmi eszközöket tesztel a Meta, a cél, hogy adott reklámok ne jelenjenek meg bizonyos tartalmak mellett.