-
Megjelenési dátumot kapott a Silent Hill: Ascension
A közösségi interaktív streaming platformos film mobilokon, tableteken és asztali böngészökben lesz elérhető.
-
Castlevania: Nocturne - Már hivatalos, hogy készül a 2. évad
Az első szezon lényegében egy hosszú felvezetés volt, így nem volt meglepetés, hogy jön a folytatás.
-
A hét meglepetése lett, hogy befutott a Redfallhoz a 60 FPS patch
Aki azért várt a konzolos kiadással, mert nem volt hajlandó 30 FPS módban játszani vele, az most adhat egy esélyt a programnak.
-
1952. október 7.
Az Egyesült Államok szabadalmi hivatalától megkapja a védettséget a Bernard Silver és Norman Joseph Woodland által kidolgozott, 1949-ben előterjesztett technológia, mely a vonalkód koncepcióját és használatát írta le.
Hír Történelem 1
-
2002. október 7.
A Palm bejelenti olcsó, alsó kategóriás kézi számítógépét, a Zire-t. A gépben 16 MHz-es Dragonball EZ processzor, 2 MB RAM, 2 MB ROM volt, a Palm OS 4.1 futott rajta, 1,9 hüvelykes, 160x160 pixeles monokróm LCD-kijelzővel rendelkezett, kezdő ára 99 dollár volt.
Hír Történelem 1
-
Sokrétű mikrotorony bukkant fel a Geometric Future felhozatalában
A háromféle színben gyártott típus első blikkre egy sci-fi kezelésen átesett SSUPD meshliciousre hajaz.
-
A pletykákkal ellentétben nem szakít a Radeon IP-kkel a Samsung
Az Xclipse termékcsalád alapját továbbra is az AMD fogja szolgáltatni, de a jövőben több módosításra lehet számítani.
Hír Videokártya 1
-
Ilyen lesz a magyar fejlesztésű Soulslinger: Envoy of Death
Tarsoly Ede egy új videóban mutatja meg nekünk a készülő játékot, amelynek demóját továbbra is bárki kipróbálhatja.
-
Hamarosan itt vannak a v-color DDR5-ös memóriái
Az XSky sorozatú holmikból 32, illetve 64 GB-os pakkok lesznek, amiket címezhető fényekkel vagy azok nélkül egyaránt megvásárolhatunk.
-
A Gothic II is ellátogat Nintendo Switch-re
Az alapjáték és annak kiegészítője is játszható lesz a Nintendo hibrid konzolján.
-
Látványosan túlszárnyalja az emberiséget az általános mesterséges intelligencia
A SoftBank vezérigazgatója szerint az emberi intelligenciát közel minden területen letarolja belátható időn belül az általános mesterséges intelligencia (AGI).
-
Bemutatkozott a Commandos: Origins
A PC-re és konzolokra érkező új játék valamikor 2024-ben debütál.
-
Arctic toronyhűtő jött Xeonokhoz, Ryzen Threadripperekhez és EPYC-ekhez
A 64 magos CPU-kkal is elboldoguló modell a Freezer 4U SP3 utódjának tekinthető.
-
Free Play Days 2023 - 40. hét: Tales of Arise, For the King
Extraként a Trine 5: A Clockwordk Conspiracy-t is kipróbálhatjuk ezen a hétvégén.
-
Vegyíthető az alkalmazásba és az AMD Software-be épített képgenerálás?
Az AMD szerint igen, de ezt azért nem ajánlják, mert nem erre tervezték a rendszereket.
Hír Videokártya 13
-
Elöntötte a chippara a ChatGPT-t
Annyira drága a ChatGPT működtetése, és annyira nehéz biztosítani az AI-chipeket, hogy saját lapkák gyártását fontolgatja az OpenAI.
-
Játékmenet videókon a Call of Duty: Modern Warfare III
Az idei rész korai nyílt bétája a mai napon indul a PlayStation tulajok számára.
-
Alaposan kigyúrja IGP-jét a Samsung
Az Exynos 2400-as SoC az Xclipse 940-et veti be, amely tudásban a legmodernebb AMD dizájnt alkalmazza.
Hír Processzor 13
-
Megjelenési dátumot kapott a For The King II
A folytatás a tervek szerint jövő hónap elején lát napvilágot, kizárólag PC-n.
-
Elon Musk irányítása alatt elfordultak a hirdetők az X-től
Bár az X árbevételei most már növekednek, a reklámbevételeik az USA-ban komoly csökkenést mutatnak Musk vezetése óta.
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Epic Store-ban a Godlike Burger
A jövő hét folyamán a Blazing Sails-t és a Q.U.B.E. Ultimate Bundle-t zsebelhetjük be.
-
Durván gyorsít az új Arc meghajtó
A 31.0.101.4885-ös verziójú csomag a hibajavításokat sem vetette meg.
Hír Videokártya 17
-
Megleckézteti az Apple-t és a Google-t a mobilpiacon az EU
A mobilos rendszerek tanulmányozásába kezd az EU, hogy hatékonyan reagálhasson az Apple és a Google trösztellenes ügyekben való válaszaira.
-
1983. október 6.
Tőzsdére megy a mindössze másfél éves Lotus Development Corp. A Mitchell Kapor és Jonathan Sachs által gründolt vállalkozás 1982 novemberében dobta piacra a DOS operációs rendszeren futó, assemblyben írt Lotus 1-2-3 táblázatkezelőt, mely minden konkurens terméknél népszerűbb lett: a kiadását követő első évben 54 millió dollár árbevételt termelt. A céget 1995-ben 3,5 milliárd dollárért megvásárolta az IBM.
Hír Történelem 0
-
2004. október 6.
A felhasználók számára hozzáférhetővé válik a Google egyik legnagyobb vállalkozásának internetes felülete, a Google Book Search, melyet a 2004-es frankfurti könyvvásáron Google Print néven mutattak be. A szolgáltatás segítségével a vállalat által beszkennelt könyvek adatai, részletei, jogvédettség hiányában pedig teljes tartalma elérhető.
Hír Történelem 1
-
Alder Lake-N platformra épülő mini PC a Simply NUC logójával
A 15 wattos CPU-val érkező újdonságot nem csak otthon, de akár olcsó peremhálózati eszközként is bevethetjük.
Hír PC/Barebone 5
-
Aszimmetrikus házcsodák az Azza fémjelzésével
A gyártó ezúttal sem volt híján az ötleteknek, hogy miképp lehetne feldobni az egyszerű dobozház koncepcióját.
-
Rövid előzetest kapott a The Invincible
A játék premierjére alig egy hónapot kell már csak várnunk.
-
Nyakunkon az ASUS 540 Hz-es monitora
Az előzetesek alapján impresszívnek tűnik a tajvani óriás legújabb, Full HD-s gaming kijelzője.
-
Ilyen lesz a Quantum Error
Jövő hónap elején jön a PlayStation 5 kiadás, az előrendelők azonban már október utolsó napján belevághatnak a játékba.
-
Megjelenési dátumot kapott a Stray Souls
A Bloober Teamből kivált tagok új játéka a hónap végén érkezik PC-re és konzolokra.
-
Először válik limitálóvá a PlayStation 5 fizikai adathordozója
A Horizon Forbidden West Complete Edition című játék egyszerűen nem fér rá egy Blu-ray lemezre.
Hír TV & szórakozás 39
-
A Google és a Meta a következő fokozatra kapcsolják az AI-őrületet
Miközben a Google generatív AI-s chatbottal kombinálja a virtuális asszisztenseket, addig a Meta a hirdetők kezébe adja a generatív AI-eszközöket, özönlenek majd az ilyen tartalmak a Facebookra is. A LinkedIn sem marad ki, az AI révén könnyebb lesz új dolgozókat találni.
-
Ma este jön a következő Call of Duty Next esemény
A műsor alkalmából hosszabb betekintést kapunk az idei epizód részleteibe.
-
Jövőre megszűnik az online játék a korábbi Nintendo konzolokon
A Wii U és a 3DS termékcsalád csak távoli szervert nem igénylő játékmenet mellett marad használható.
Hír TV & szórakozás 5
-
Forza Motorsport - Íme a launch trailer
Akik a Premium kiadást vették meg, vagy beszerezték a Game Pass-hez a prémium bővítményt, azok már pörgethetik a teljes változatot.
-
Specifikus kiterjesztéseket kapott az új Vulkan kiadás
Az NVIDIA és a Google biztosította a friss fejlesztéseket.
Hír Videokártya 1
-
Alig másfél hét múlva Steamen is játszható lesz a Diablo IV
Hamarosan indul a Season 2, ezzel együtt pedig a Valve rendszerében is megvehetjük a teljes kiadást.
-
Az Apple a DuckDuckGóra cserélte volna a Google-t
Végül aztán visszautasították a lehetőséget, mert rossz ötletnek tartották. Eközben az USA azzal vádolja a Google-t, hogy illegális módszerekkel verte fel a hirdetések árait.
-
Assassin's Creed: Mirage - Befutottak az első értékelések
A sorozat soron következő felvonása hivatalosan a mai naptól elérhető minden platformon.
-
Ebben az üzleti évben biztosan a Switch konzolra fókuszál a Nintendo
Ez azt jelenti, hogy az új rendszer jövő tavaszig biztosan nem fut be.
Hír TV & szórakozás 0
-
41,5 millió dollárért adott el Apple-részvényeket Tim Cook
Az utóbbi két év legnagyobb részvényeladása volt ez, adózás után 41,5 millió dollárral gazdagodott Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.
-
Itt az első európai válasz az olcsóbb, kínai elektromos autókra
Franciaország után Olaszország is olyan trükkös kedvezményeket vezetne be, amelyekkel a saját iparát védené az olcsóbb, importált kínai elektromos autók ellen. Kína eközben panaszt tett az EU vizsgálata miatt.
-
2011. október 5.
Hosszan tartó betegség után 56 éves korában elhunyt Steve Jobs, aki 1976-ban Steve Wozniakkal és két társával megalapította az Apple-t. A karizmatikus vállalatvezető vízióinak és végletes precizitásának számos úttörő terméket köszönhet a számítástechnika, a filmipar és a szórakoztatóelektronika – köztük a Mac számítógépet, az iPhone-t és az iPadet.
Hír Történelem 0
-
1996. október 5.
Autóbalesetben szerzett sérülései következtében 71 éves korában meghalt Seymour Cray, a „szuperszámítógépek atyja”. „Nem mondhatunk olyat, ami túlzásnak számítana, ha a számítástechnikai iparra gyakorolt hatásáról beszélünk” – jellemezte Cray pályáját Joel Birnbaum, a HP Labs akkori vezetője.
Hír Történelem 1
-
Acer blog: árverésen az utolsó Thronos Air
Ha tetszik az Acer gigantikus „gamer trónja”, akkor most némi szerencsével akár már 70 000 forintért a Tiéd lehet!
Blogbejegyzés TV & szórakozás 36
-
Még nagyon is életben tartja az eMMC-t a Kioxia
Az újabb szabványok térhódásasa mellett a japán cég gondol az olcsó eszközökre.
-
Szállítja 128 GB-os DDR5-ös memóriamoduljának mintáit a Micron
A modulokon lévő memórialapkák a cég 1βnm jelzésű node-ján készülnek.
-
Forza Motorsport - Íme az achievement lista
A prémium kiadás már ezen a héten játszható lesz, az alap változatra még kicsit várnunk kell.
-
Xtreem DDR5 tuningmemóriák a Team Group égisze alatt
A gyártó igényes bordázatokkal szállított újdonságai 32, továbbá 48 GB-os csomagokban kerülnek polcokra, és sebességük plafonja 8200 MT/s.
-
Kezdődik a pereskedés az X-ért, beperelték Elon Musk cégét a neve miatt
Az X Social Media szerint az X Corp megtéveszti a fogyasztókat, ezért perre mennek az X érdekében. Elon Musk feje más perek miatt is fájhat eközben az X kapcsán.
-
Már PlayStation 5-ön is játszható a Scorn
A megjelenés alkalmából a készítők egy külön launch trailert is közzétettek.
-
Kifejezetten PlayStation 5-höz érkezett a Seagate új SSD-je
A Game Drive szériás adattár csúcsváltozata 2 TB-os, és lineáris olvasásban megugorja a 7 GB/s-os szintet.
-
Feltámad a már rég elkaszált Gigantic című hero-shooter?
A jogok a Gearbox-hoz kerültek, akik egy három napos zárt tesztelést tartanak a hét második felében.
-
A Biostar együtt kínál alaplapot és VGA-t
A cég egyelőre kérdéses árazású pakkja egy Socket AM5-ös rendszerhez nyújt konszolidált megjelenésű alapot.
-
Megjelenési dátumot kapott a Warcraft Rumble (Android, iOS)
Rövidített címmel érkezik jövő hónapban az ismert világban játszódó mobilokra/tabletekre fejlesztett játék.
-
Árakat emel a Netflix
Amint a színészek befejezik a régóta elhúzódó sztrájkot, a Netflix egyből árakat emel.
-
Call of Duty: Modern Warfare III - Trailert kapott a többjátékos mód
Ismerős helyszínekkel és zenével mutatkozott be a franchise következő részének multiplayer része.
-
Leválasztja az FPGA-kat rejtő PSG üzletágát az Intel
A vállalat pont az integráció lehetősége miatt vette meg az Alterát, de nem tud mit kezdeni a beolvasztott céggel.
-
Mindenképp megbüntetnék a hollandok az Apple-t
Tiltakozik az Apple a hollandok 50 millió eurós bírsága ellen, de a helyi versenyhatóság szerint nem tettek eleget az App Store dominanciájának korlátozása érdekében.
-
1858. október 4.
A bánáti Idvorban (Torontáludvar) megszületett Mihajlo Pupin szerb fizikus. Pupin 16 éves korában kivándorolt az Egyesült Államokba, és ott fejlesztette ki a nagy távolságokat áthidaló telefonhálózatok kiépítéséhez nélkülözhetetlenné vált, főként a jelerősítést szolgáló „Pupin-tekercset”, illetve az erre alapuló, „pupinizáció” néven ismertté vált technológiát.
Hír Történelem 0
-
1903. október 4.
New York államban, Hamiltonban bevándorló bolgár szülők gyermekeként megszületett John Vincent Atanasoff amerikai matematikus, akit a munkájában felmerülő számítási problémák vezettek el ahhoz, hogy az informatika egyik úttörőjévé váljon. Az akkor már tanár Atanasoff az 1930-as években egy hallgatójával, Clifford Berryvel dolgozta ki az ABC, a világ első elektronikus (de még nem programozható) számítógépének koncepcióját.
Hír Történelem 0
-
Hamarosan itt van az ASUS 4K-s, hordozható ProArt monitora
A tajvani óriás 39,6 cm-es képátlójú, 10 bites terméke digitális rajztábla is egyben.
-
Az In Win legfrissebb nagytornya tényleg moduláris lett
Az iShare termékcsalád újoncát több különálló kamra alkotja, amiknek helyét – vagy épp tájolását – megváltoztathatjuk.
-
Geometric Future blog: a kezdetek - interjú
Új blogunk első bejegyzésében a márka létrejöttéről és koncepciójáról kérdeztük a cég alapítóját.
-
Xbox Game Pass [2023] - Az októberi lista
A hónap legfontosabb címe természetesen a Forza Motorsport lesz, amely már ezen a héten játszható egyesek számára.
-
A Minisforum egy integrált CPU-s, PCI Express 5.0-s alaplappal jelentkezett
A 17 x 17 cm-es megoldás nyolcmagos AMD mobilchippel, továbbá testreszabott bordázattal jön, és bármilyen ITX-es géplakba beköltöztethető.
-
Jövő év elején jön a GRAVEN teljes kiadása
Elsőként a PC-s verzió lesz elérhető, később konzolokra is megkapjuk a játékot.
-
Battlefield 2042 - Egy hét múlva indul a 6. szezon
Megérkezett a legújabb évad első előzetese, amely ismét rengeteg akciót ígér.
-
Véglegesen megegyezett az Intel NUC átvételéről az ASUS
A cég meg is ünnepelte az üzletág tényleges megszerzését.
Hír PC/Barebone 10
-
Assassin's Creed: Mirage - Fókuszban a lopakodás
A készítők egy hosszabb videóban részletezték számunkra a játék egy legjellegzetesebb részletét.
-
A Microsoft szerint egymást gyilkolják a tartalmakért az AI érdekében
Satya Nadella vezérigazgató szerint öldöklő verseny folyik a tech óriások között a tartalmakért, hogy azok alapján tréningezhessenek AI-modelleket. Nadella arra panaszkodik, hogy a Google a keresőjének dominanciája miatt AI-versenyelőnyben van. Folytatódott a Google és az USA pere.
-
Jön a képgenerálás a konzolokra
Az Immortals of Aveum lehet az első játék, ami beveti ezt a technikát.
Hír TV & szórakozás 44
-
Küszöbön a Forza Motorsport megjelenése
Akik a Premium kiadást vették meg, vagy a Game Pass verziót updgrade-elték, azok két nap múlva már pörgethetik a teljes kiadást.
-
Bezárta a Microsoft az ingyenes Windows 10-re ugrás kiskapuját
Most már muszáj megvásárolni az operációs rendszert a Windows 7 és 8 licenceket birtoklóknak.
-
Hangulatfokozó előzetest kapott a Marvel's Spider-Man 2
A sokak által várt folytatásra alig több mint két hetet kell már csak várnunk.
-
Batman: Arkham Trilogy - Késik a Switch kiadás
Az eredeti tervek még októberi premierről szóltak, a minap kiderült, hogy csak decemberben érkezik az új kiadás.
-
Már nagyon közel van a Raspberry Pi 5
A népszerű mikroszámítógép új verziója szépen fejlődött, de az előd is négy éves, így volt honnan továbblépni.
Hír PC/Barebone 76
-
Kiderült, hogy mennyibe kerül majd a reklámmentes Facebook és Instagram
Egy fióknál havi 10 eurót kérne a Meta, hogy reklámmentes legyen a Facebook és az Instagram – mobilon többet.
-
Tarolhatnak idén az akciókkal a kínai online áruházak
Elemzők szerint az idei ünnepi szezonban az e-kereskedelem, azon belül is a hatalmas akciókkal működő, kínai online áruházak (mint a Temu vagy a Shein) dominálnak majd.
-
1950. október 3.
Az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala elfogadja a John Bardeen, Walter Brattain és William Shockley által benyújtott kérelmet, melyben a tranzisztor szabadalmát kívánták levédetni. Az elektronikai ipart forradalmasító eszközt a kutatók már két évvel korábban sikerrel tesztelték.
Hír Történelem 1
-
Szinte mindent elárult a FidelityFX Super Resolution 3-ról az AMD
A forráskódot a cég később fogja kiadni, de az eljárás már két játékban tesztelhető.
Hír Videokártya 33
-
Magyarországon is elérhető a Philips csúcstévéje
A mikrolencsés technológiát használó OLED908 nem lesz kifejezetten olcsó.
Hír TV & szórakozás 6
-
Jövőre jön az LG újgenerációs processzora
Az Alpha 9-et 2024-ben leváltja a vadonatúj Alpha 10, amelyben a mesterséges intelligencia minden korábbinál nagyobb szerepet kap.
Hír TV & szórakozás 17
-
Jövő hónapban konzolokra is befut a Teardown (PS5, XSX)
A PlayStation kiadás egyből elérhető lesz a PlayStation Plus Extra előfizetői számára.
-
Nem kap több frissítést a Minecraft Dungeons
A készítők bejelentették, hogy már több mint 25 millióan próbálták ki a játékot.
-
Gyatrán teljesítenek az AR/VR headsetek
Radikálisan csökkentek az eladások, de jövőre fellendülést várnak az elemzők.
Hír TV & szórakozás 28
-
Premier előzetest kapott a High on Life DLC-je
A High on Knife címet viselő bővítmény kevesebb mint egy nap múlva érkezik.
-
Olcsóbb OLED tévével rukkol elő a Sony
Az A75L az LG Display által gyártott 4K HDR panelre épül.
Hír TV & szórakozás 12
-
Februárban jön a Wrath: Aeon of Ruin teljes kiadása
Elsőként csak a PC-s kiadást kapjuk meg, később befutnak a konzolos verziók is.
-
Összehasonlította a két ROG Ally kézikonzolt az ASUS
A potenciális vásárlók ezáltal könnyebben dönthetik el, hogy melyik verziót szeretnék.
Hír TV & szórakozás 23
-
Twisted Tower - Willy Wonka találkozása a Bioshock-kal
Egyelőre PC-re érkezik a különlegesnek szánt FPS, megjelenési dátumot még nem kaptunk.
-
2023 - Íme a 40. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban érkezik az Assassin's Creed: Mirage valamint befut PS5-re is a Scorn.
-
Képgenerálást hozott a soron kívüli AMD Software
A szimplán Preview csomagként aposztrofált fejlesztés Fluid Motion Frames technikát teszi kipróbálhatóvá.
Hír Videokártya 58
-
1955. október 2.
Éjjel 11:45-kor végleg kikapcsolták az 1946-ban beüzemelt ENIAC-ot, a világ első teljesen elektronikus számítógépét. A teremnyi méretű monstrum mintegy 27 tonnát nyomott és 17 468 elektroncsövet tartalmazott, fogyasztása 170 kilowatt körül volt. A gépet a megrendelő amerikai hadsereg elsősorban ballisztikai táblázatok készítésére használta.
Hír Történelem 8
-
Konzolokra is megjelenik a Warhaven
Jelenleg csak PC-n játszható az ingyenes alkotás, de már készülnek a PlayStation és Xbox verziók.
-
Gran Turismo Sport - Január végén lelövik a játék online részét
A játék offline módban továbbra is játszható lesz azok számára, akik nem terveznek továbblépni a hetedik részre.
-
Megjelenési dátumot kapott a Kingpin: Reloaded
Ha minden a terveknek megfelelően alakul, december elején érkezik az új változat.
-
1982. október 1.
A Sony megkezdi az első kereskedelmi forgalomba került CD-lejátszó, a CDP-101-es árusítását Japánban. Ekkoriban összesen még csak 113 zenei album volt elérhető CD-n. Habár a készülék nem volt olcsó (700–1000 dollárért lehetett kezdetben megvásárolni), a cég adatai szerint az év végig több mint 20 ezer darab fogyott belőle.
Hír Történelem 4
-
1958. október 1.
Az Egyesült Államokban már korábban is működő szervezetet, a NACA-t (National Advisory Committee for Aeronautics - Nemzeti Repülésügyi Tanácsadó Testület) a hidegháborús nyomásra, főképp az első szovjet műhold felbocsátására reagálva átalakítják, és létrejön a NASA (National Aeronautics and Space Administration), az amerikai űrkutatási hivatal.
Hír Történelem 0