-
Samsung blog: Apple MacBook Air vs. Samsung Series 9 kedvcsináló
Megérkezett szerkesztőségünkbe a 2011-es MacBook Air, így újból elővettük a Samsung NP900X3A-t.
Blogbejegyzés Samsung notebook blog 106
-
Késik a Serious Sam 3
A Serious Sam 3 is a csúszást elszenvedő játékok táborát erősíti.
-
Nagyobb szenzor lehet majd a Panasonic LX5 utódjában
A Panasonic DMC-LX5 utódjában valószínűleg nagyobb képérzékelő lesz.
-
Fifa Street - márciusban
Sok újramelegített sorozat tér vissza mostanság, közöttük ott van a Fifa Street is, aminek pontosították a megjelenési idejét.
-
MicroATX-es házakkal dupláz a Sharkoon: jön az MS120 és az MS140
A számítógépházak kis méretük ellenére egész jó elrendezést kaptak és a nagy grafikus kártyákat is fogadják.
-
Twitter-keresővel és kiterjesztéskontrollal újít a Firefox 8
A most elérhetővé vált bétába sok újdonság került; a végleges az ütemterv szerint november 8-án jelenik meg.
-
Beyond Good & Evil 2 - a következő generációban
Michel Ancel a Beyond Good & Evil kreatív direktora szerint a játék majd csak a következő generációban jelenik meg.
-
Európába is megérkezett a Verbatim Store 'n' Save tárolója
A külső, asztali tároló SuperSpeed USB csatlakozóval rendelkezik.
-
I Am Alive - életben tartó trailer
Szinte már a szokásosnak mondható "élek, nem tűntem el" trailer érkezett az I Am Alive-ból.
-
Novemberben lesz végleges grafikus driver az új Atomhoz
A friss adatok szerint a DirectX 10.1-es támogatás belátható időn belül nem készül el.
Hír Videokártya 55
-
Bagóért adja a tabletjét az Amazon
A tartalomfogyasztásra kihegyezett Kindle Fire miatt leginkább az androidos gépeket gyártó riválisoknak fájhat a feje. Olcsóbbak lettek az e-papírt használó olvasók is.
-
Ferrari F1 150° Italia replika kormányt dobott piacra a Thrustmaster
Az eredeti kormánnyal szinte teljesen megegyező játékvezérlő a Thrustmaster T500 RS-hez csatlakoztatható.
Hír TV & szórakozás 40
-
Mortal Kombat film és játék 2013-ban
Az LA Times jelentése szerint 2013-ban új Mortal játékra és filmre számíthatunk.
-
Óriási toronyházzal jelentkezett a Nox Xtreme
A Hummer 3.0 névre keresztelt termékre a helyhiány biztos nem lesz jellemző.
-
The Legend of Zelda: Skyward Sword - Új információk és videó
Újabb részleteket tudtunk meg a Nintendo Wii-exkluzív Zelda: Skyward Sword című játékról, valamint egy videó is érkezett.
-
Windows blog: SharePoint
Többrészes bejegyzésünkben megpróbáljuk megérteni és feltárni a SharePoint mibenlétét.
Blogbejegyzés Windows blog 2
-
Megjelenés előtt a Zalman háromventilátoros CNPS12X processzorhűtője
A kereken egy kilogrammos hűtő hővezető csövei közvetlenül érintkeznek a processzormaggal.
-
L.A. Noire gépigény
A megjelenési dátum mellett befutott a játék hivatalos gépigénye is.
-
Két olcsóbb modellel bővítette Socket AM3+-os alaplapkínálatát az ASRock
A bulldozeres processzorokkal kompatibilis alaplapok az AMD 970 és 990FX chipkészletre épülnek.
-
Assassin's Creed: Revelations - Késik a PC verzió
Lassan megszokottá válik, hogy nem sokkal a megjelenés előtt eltolják a játékok PC verziójának premierjét. Az új Assassin's Creed is erre a sorsra jutott.
-
Közel ötmillió katona személyes adatait lopták el
Az amerikai katonák adatait nem titkosították, de a tárolást végző cég szerint kicsi az esély rá, hogy fel tudják használni az információkat.
-
The Lord of The Rings: War in the North - Fejlesztői napló
A Warner és a Snowblind kiadott egy fejlesztői naplót a War in the North című RPG játékból, melyben a kooperatív módot ismertetik meg velünk.
-
Galaxy Tab blog: mire képes a videólejátszó?
Megnézzük, milyen a mozizás a Galaxy Tab 10.1-segítségével.
Blogbejegyzés Galaxy Tab blog 21
-
Brüsszel elmeszelte a távközlési különadót
A kormány a felszólítás ellenére kitart az ágazatot sújtó válságadó mellett, ezért várhatóan bíróság előtt folytatódik a vita. Az eljárás évekig elhúzódhat.
-
Rage: Jackal Canyon gameplay
A Bethesda és az id Software kiadta az utolsó videót az egy hét múlva megjelenő FPS játékból, melyben a Sakál Kanyonba küldenek minket egy fontos küldetésre.
-
A HIS 6970 IceQ Eyefinity RTS minden kimenetén használható az Eyefinity
A DisplayPort mellett a HDMI és DVI kimenetek is befoghatók többmonitoros felhasználásra.
Hír Videokártya 36
-
Magyar fejlesztők számára is megnyílt a Windows Phone Marketplace
Diákok számára ingyenes a regisztráció.
-
(Frissítve!) Ügyfélkapu: október 1-jén rengeteg jelszó érvényessége jár le!
De akkor sincs nagy baj, ha emiatt kizár a rendszer: két hónapig még viszonylag egyszerű megújítani a jelszavakat.
-
Új Thunderbolt vezérlők jönnek
Az Intel egy olcsó megoldással is elősegítené az interfész terjedését.
-
Elsőként készített 32 nm-es SoC-ot a Samsung
A vállalat bemutatta az Exynos 4212 jelzésű lapkát, mely már új gyártástechnológia előnyeit kamatoztatja.
Hír Processzor 21
-
PH!TV – Samsung UE46D6530, net is, 3D is
A legfrisebb PH!TV-ben a Samsung egyik csúcs, netes tartalmak megjelenítésére is képes 3D tévéjét nézzük meg.
PH!TV TV & szórakozás 33
-
Rage - Anarchy Edition extrái
Az id egy videón mutatja meg a jövőhéten megjelenő Rage Anarchy Edition extráit.
-
Panther processzorhűtőjével újít a Prolimatech
A klasszikus felépítésű hűtő négy hővezetőcsővel rendelkezik.
-
A Biostar a TA990FXE alaplappal készül a Bulldozerre
A csúcskategóriás AMD 990FX chipkészletre építi Socket AM3+ foglalatos zászlóshajóját a Biostar.
-
Assassin's Creed: Revelations - akrobatikus gyilkolás
Az EA vélhetőleg húzócíme után a Ubisoft üdvöskéje van soron.
-
Dokkolós otthoni hangrendszert tesz elérhetővé Európában is a Harman/Kardon
Az amerikai cég nem az árharcban nyit új frontot az MS 150 típusjelzésű csapott tetejű termékével.
Hír TV & szórakozás 26
-
Syndicate - az első trailer
Megérkezett az évek óta titkolt Syndicate első trailere.
-
Az Intel feljavítaná a Sandy Bridge multimédiás képességeit - frissítve!
Eric Gur, a vállalat szoftvermérnöke a Quick Sync Video szolgáltatás bevezetésén dolgozik az FFDShow kodekhez.
Hír Videokártya 57
-
NFS: The Run - demó október 18-án
Az NFS: The Run megjelenése előtt egy hónappal játszhatunk a próbaverziójával.
-
80 hüvelykes LCD óriással bővíti a kínálatát a Sharp
A Sharp LC-80LE632UA nagy képátlójához igazodik majd az ára is.
Hír TV & szórakozás 31
-
Újabb adatok az Interlagos Opteronokról
A 8, 12 és 16 magos modellek specifikációi láttak napvilágot.
Hír Processzor 14
-
Might & Magic Heroes VI - trailer
A Ubisoft új trailert adott ki a Might & Magic Heroes VI-ból.
-
Három új IPS monitor érkezik az ASUS-tól
Három különböző képátlójú modellel bővül az ASUS VS kijelzőszéria.
-
Hivatalosan is bemutatkozott az Amazon Kindle Fire tablet
A Kindle e-readerek mellett a 200 dolláros táblagépet is megtekinthettük végre.
-
Batman: Arkham City - A PC változat előnyei
Eltolták a PC verzió megjelenését. A Rocksteady technikai igazgatója, Ben Wyatt magyarázza el, hogy megéri egy hónappal tovább várni, ugyanis számos előnye lesz a DirectX11-re épülő PC-s kiadásnak.
-
Frissült az Intel OpenCL meghajtója
Az 1.5-ös verzió driver és SDK a teljesítményt növeli, továbbá egy új kiterjesztés is bevezetésre került.
Hír Processzor 15
-
Fifa 12 vs Pes 12
A CVG egy a Fifa 12 és a Pes 12 karaktermodelljeit összehasonlító videót tett közzé.
-
A kisvállalkozások nem költenek IT-biztonságra
A Magyar Telekom felmérése szerint a kis cégek csak megveszik az infrastruktúrát, de annak üzemeltetése csak 1 százalék tervez invesztálni.
-
Piacon a legbiztonságosabbnak kikiáltott USB kulcs, a Kingston DataTraveler 6000
Különféle szabványok, extra erős titkosítások és jelszavak védik a tárolóra másolt adatokat.
-
[UPDATE]L.A. Noire - PC-n novemberben
A cseh Cenega kínálatában 2011. novemberi dátummal szerepel a Team Bondi játéka.
-
Galaxy Tab blog: zenelejátszás a Tab 10.1-en
Avagy milyen extra funkciókkal látták el az átrajzolt felülettel megáldott alkalmazást?
Blogbejegyzés Galaxy Tab blog 1
-
Jön az Amazon táblagép
Az Amazon bemutatta az iPad gyilkosnak titulált Kindle Fire táblagépet, és az ebook readerek következő generációját.
-
Öt új Oracle szerver érkezik
A SPARC T4-es processzorra épülő termékeket a kritikus munkafolyamatokra készítették a tervezők.
-
Megérkezett Magyarországra az iTunes Music Store
Az Apple az európai országokat érintő terjeszkedést még nem jelentette be hivatalosan, de vásárolni már lehet.
-
Újra lesz Kódpárbaj programozási verseny
A feladat: egy hangyaboly tagjainak viselkedését szoftveresen modellezni.
-
A Nokia is új mobilos OS-t fejleszt
A cég a fejlődő országok piacait célozza meg a Linux-alapú Meltemivel.
-
A hibajavításokra gyúr az ősz első Catalystja
A WHQL aláírással rendelkező meghajtó már támogatja a HD3D-s megjelenítést a DisplayPort kimeneten keresztül is.
Hír Videokártya 74
-
A modern technológia új gyermekvédelmi kihívások elé állítja a hatóságokat
A gyermekek és a legújabb digitális technika viszonyát, az esetleges károk megelőzésének lehetséges módjait vizsgálták a szakemberek a balatonalmádi konferencián.
-
Az Amazon új Kindle e-book-olvasói igazi csapást mérnek a könyvolvasók piacára
Az olcsó alaptípus mellett kapható már az érintőképernyős Touch és Touch 3G modell is.
Hír TV & szórakozás 206
-
Felrobbanthatja a kábeltévés piacot a csomagok szétbontása
Az Egyesült Államokban a szolgáltatók belátták, hogy a korábbi üzleti modell tovább nem tartható.
-
Battlefield 3 - 40 perc béta
Az előrendelők már játszhatnak a Battlefield 3 bétájával, nézzünk meg belőle 40 perc részletet.
-
Két új Z68-as alaplapot dob piacra az Intel, és még kettő érkezése várható
Az Intel két új alaplapja a gyártó Desktop Board Extreme szériáját gazdagítja.
-
Új, linuxos operációs rendszert fejleszt mobilokra a Samsung és az Intel
A gyártó valószínűleg úgy ítéli meg, túlságosan nyomasztó az Android-túlsúly, igyekeznek más utakat is keresni.
-
Acer blog: itthon is előrendelhető az S3 Ultrabook
Kétféle változatban és három év garanciával már most megrendelhető a vékony "notebook".
-
Bemutatkozott a Toshiba 7"-es Thrive tablete
A 10,1"-es modell után a kisebb változat is piacra kerül, igaz, még év végéig várnunk kell rá.
-
Indul a nagy európai sávszélességteszt
A projekthez tízezer önként jelentkezőt vár az Európai Bizottság, hozzájuk telepítik majd a megberhelt routereket.
-
Witcher 2 2.0 magyarul is
A holnap megjelenő Witcher 2 2.0-ás javítás magyar nyelven is elérhető lesz.
-
Különleges mikro hifivel, és egy házimozi szettel bővíti hazai kínálatát az LG
160, illetve 1100 watt kimeneti teljesítmény leadására képes az FB166 torony, és a HX906PA Smart 3D Blu-ray házimozi rendszer.
Hír TV & szórakozás 15
-
NFS: The Run - a lányok
Az NFS: The Run-ban két fürdőruhamodell is megjelenik, ezt prezentálja nekünk egy trailer segítségével az EA.
-
Három új Z68 alaplap érkezik az ASUS kínálatába, PCIe 3.0 támogatással
A többi gyártó marakodásával nem törődve az ASUS is felkészült az új PCIe generáció fogadására.
-
Jól halad hálózatának cseréjével a Vodafone
A szolgáltató korszerűsített infrastruktúrája már elérhető az ország területének 60 százalékán.
-
Driver Parallel Lines, Witcher 2 és D&D leárazás
A Steamen több leárazás is fut jelenleg amikből talán a címben említettek lehetnek érdekesek.
-
50 eurós áron debütál a 30 GB-os OWC Mercury Extreme Pro 3G SSD
A legkisebb tárkapacitású modellt SSD cache-re célszerű használni.
-
Film készül a Dead Island alapján
A Lionsgate megvásárolta a Dead Island című játék megfilmesítésének jogait, melynek trailere annyira hatásos volt, hogy megéri a befektetést.
-
A wafer átmérőjének növeléséért fognak össze a gyártók
Az IBM, az Intel, a Samsung, a GlobalFoundries és a TSMC közös konzorciumot hoz létre a 450 mm-es waferek mielőbbi bevezetése céljából.
Hír Processzor 28
-
CryEngine 3 - már 450 000 letöltött SDK
A Crytek elégedett lehet a CryEngine 3 ingyenes SDK-ja utáni érdeklődéssel, már közel 450 000 alkalommal töltötték le.
-
Zotac GeForce GT 520 PCI és PCI Express x1 csatolóval
A gyártó tovább bővíti belépőszintű kártyáinak sorát.
Hír Videokártya 39
-
Újabb zombihálózatot számolt fel a Microsoft
A cég szakemberei a Csehországban élő üzemeltetők egy részét is megtalálták.
-
Battlefield 3 Béta: Grafikuskártya benchmark!
A PC Games Hardware elkészítette a Battlefield 3 béta verziójának teljesítménytesztjét, melyhez 11 különféle VGA-t használtak.
-
Új hangprojektort mutatott be a Bose
A felsőkategóriás audio termékeiről ismert gyártó természetesen a térhangzással kecsegtet az egy frontfelületű hangsugárzóval bíró CineMate 1 SR soundbar használata során.
Hír TV & szórakozás 29
-
Magyarország a széles sávú nagyhatalmak között
Hazánkban közel negyedmillió háztartás használja az ultragyors internetet, az elterjedtség sokkal jobb, mint néhány gazdag nyugati országban.
-
Az Epic ügyvezető igazgatója az Unreal Engine 4.0 fejlesztésére koncentrál
Tim Sweeney idejének 60%-át azzal tölti, hogy a következő generációs konzolok képességeit vizsgálva fejlessze az új motort.
-
Nyerj ECS alaplapot a Llano APU-hoz!
A részvételhez három kérdést kell megválaszolni.
-
Processzorhűtőkkel dupláz a Cooler Master
A vállalat a Hyper 212 EVO és a Hyper TX3 EVO termékekkel állt elő.
-
Dead Space 3 spekulációk
Új pletyka kelt szárnyra a Dead Space harmadik része kapcsán.
-
Letölthető a Firefox 7 végleges változata
Az új verzió gyorsabban indul és kevesebb memóriát foglal.
-
Frissített QNAP NAS-ok, a TS-119P II, a TS-219P II és a TS-419P II érkezik
A hálózati adattárolók egy, kettő és négy meghajtót tudnak fogadni.
-
Egyedi Assassin’s Creed gyűrű
A PlayON Magyarország egyedi ékszerkülönlegességgel kedveskedik a Assassin’s Creed sorozat hazai rajongóinak.
-
Bemutatkozott a be quiet! Pure Power L8 tápcsaládja
A négy új, moduláris kialakítású modell mellett az L7 széria is bővült néhány taggal.
-
Kapható az Acer Aspire One 722 C62 netbook az AMD C-60 APU-val
Az Acer 11,6"-es netbookja is megkapta a legújabb lapkát.
-
Még mindig tervben van a Jade Empire 2
A Bioware keresi a lehetőséget a Jade Empire folytatásának elkészítésére.
-
Prémium kategóriás házat mutatott be a Cooler Master
A CM Storm Trooper a játékosokat célozza meg.
-
Kapd le mások félelmét a fotócsúzlival!
Valami azt súgja, nem biztos, hogy a fotócsúzli ötlete mindenhol, mindenkinél sikert aratna.
-
CD Projekt: A The Witcher 3 gyorsabban kész lehet, mint elődje
Adam Badowski elmondása szerint több tapasztalattal és hamarosan fejlesztővel is fognak rendelkelkezni, mint amikor a Witcher második részét készítették.
-
E-közigazgatási labor létesült a Corvinus Egyetemen
A laboratóriumot a képzéshez tananyagokkal és oktatással is hozzájáruló Fujitsu építette ki.
-
Jövőre jön a YouTube fizetős csatornája
A Google beszáll az streamvideó piacára, de kemény versennyel kell számolnia.
-
Acer blog: Iconia Tab A100 – ez már zsebben is elfér
Az Iconia Tab A500 után a 7"-es A100-ast is kipróbáltuk.
-
Az AMD meghosszabbítja az AM3+ életciklusát?
Az Interneten keringő nem hivatalos információk szerint a vállalat csak valamikor 2013-ban váltja le a közelmúltban bemutatott foglalatot.
Hír Processzor 77
-
Minecraft Android - csütörtökön
A Minecraft kitalálója megerősítette, hogy a Minecraft szeptember 29-én jelenik meg Android platformon.
-
Újabb lépés a 900-as tartomány értékesítési folyamatában
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakmai konzultációt tartott a 900 MHz-es frekvencia értékesítésének feltételeiről.
-
PH!TV – LG LSM-100, a szkenegér
Érdekes koncepcióval állt elő az LG: egy drótos egeret és egy mini szkennert épített össze. A világ első egérszkennere a PH!TV-ben!
PH!TV Beviteli eszköz 36
-
Kibővített Assassin's Creed Revelations E3 trailer
A Ubisoft kibővített változatban is kiadta az E3-on látott AC: Revelations trailert.
-
Indiában napi 100 sms a maximum
A hírközlési hatóság a kéretlen üzeneteket próbálja meg visszaszorítani a korlátozással.
-
„A Nikon 1 a funkciókról, nem a képérzékelőről szól”
Úgy tűnik, mintha már magyarázkodnia kellene a japán gyártónak a Nikon 1-et ért szidalmak miatt.
-
Star Wars: The Old Republic - Companion trailer
A BioWare kiadott egy új fejlesztői naplót a készülő Star Wars: The Old Republic című MMO játékukból, melyben ezúttal a társainkról lesz szó.
-
Csendben megjelent az új generációs Atom
A Cedar Trail kódnevű fejlesztés még csak az asztali piacon érhető el, egyelőre hitelesített grafikus driver nélkül.
Hír Processzor 19
-
X-Men: Destiny - Launch trailer
Az Activision kiadta a napokban megjelenő X-Men: Destiny című játék hivatalos lauch trailer-ét.
-
Tovább javulnak a MinDig TV vételi lehetőségei
Szeptember 30-tól a DVB-T hálózat egyes paraméterei megváltoznak mindhárom digitális földfelszíni televíziós multiplexen.
-
AMD Radeon E6460 a beágyazott rendszerekbe
A belépőszintű megoldás a korosodó ATI Radeon E2400-at váltja le.
Hír Videokártya 15
-
Jay-Z+Battlefield 3= 99 Problems
Az EA kiadta a TV-kbe szánt Jay-Z-vel megtámogatott Battlefield 3 videót.
-
Novemberben érkezhet a 4 TB-os Seagate Barracuda asztali merevlemez
A külső GoFlex változat után az asztali, belső egység is megjelenik még az idén.
-
Feltörték a MySQL weboldalát
Nem tudni, mióta terjesztett malware-t az adatbázis-kezelő hivatalos oldala.
-
The Darkness II: Story trailer
A 2K és a Digital Extremes kiadott egy új videót a készülő játékból, melyben elmagyarázzák, miért vannak a főszereplőnek túlvilági képességei.
-
Idén elmarad az AMD Financial Analyst Day
A hivatalos bejelentés értelmében a rendezvény a következő év februárjában lesz megtartva.
Hír Processzor 17
-
Milyen lesz az Apple iPad 3?
Az elemzők szerint elsősorban nagyobb felbontású kijelzőre és magasabb árazásra kell számítani.
-
iPhone: nem lehet elég korán kezdeni
Egy felmérés szerint minden tizedik angol kisiskolásnak már van iPhone-ja.
-
Fifa 12 - pontszámok
A Fifa 12 teljesítményével az eddig megjelent kritikák nagyon meg vannak elégedve.
-
Folyadékhűtéssel látta el Chaser MK-I LCS házát a Thermaltake
A méretes számítógépházba a gyártó Bigwater 850GT rendszere került beszerelésre.
-
Még több Llano APU érkezik
Az év végére jönnek a szorzózártól mentes modellek, valamint jövőre egy új vezérlőhíd is befut.
Hír Processzor 80
-
Guild Wars 2 - 50 percnyi videofelvétel
Több mint ötven percnyi videofelvétel a Guild Wars 2-ről.
-
Mostantól feljelenthetjük a netes gonoszokat az NMHH-nál
Elindult az NMHH hotline-szolgáltatása a káros és jogellenes tartalmak bejelentésére.
-
Hazánkban is megvásárolható az ultravékony Dell S2330MX kijelző
A Dell vékony kijelző sorozatának nagyobbik tagja megérkezett Magyarországra.
-
Az EU trösztellenes vizsgálatot indított az e-fizetés miatt
Napjainkban zajlik az e-fizetési rendszerek szabványosítása, és meghatározó pénzintézetek nem szívesen látják az új piaci szereplőket.
-
Uncharted mint fantasy játék
Az Uncharted eredetileg fantasy játéknak készült.
-
Felvették a Casio Tryxet a Guinness Rekordok Könyvébe
A világ „legalakváltóbb” fényképezője díját kapta a Casio Tryx tekergethető-elforgatható fényképezőgép.
-
Heti játékmegjelenések, október 1-ig
A héten Fifa 12, pc-s Driver, Trónok Harca és X-Men: Destiny megjelenésekkel kell számolnunk.
-
Két változata lesz a Motorola XOOM 2-nek
A vállalat egy 8,2 és egy 10,1 hüvelykes tabletet készít elő.
-
Fatörzsbe ültettek otthoni audiorendszert a KMKG design stúdióban
Konkrét technikai specifikáció nincs, mindent a megrendelő igényeihez igazítanak, de az ár már a legegyszerűbb kivitel esetében is horror kategória.
Hír TV & szórakozás 46
-
Gears of War 3 uralom
Mi más, mint a Gears of War 3 vette át az első helyet a brit listán.
-
Windows blog: Windows Live Mail – Outlook „lájt”
Témánk a Microsoft ingyenes levelezőkliense.
Blogbejegyzés Windows blog 28
-
ASUS Eee PC 1015BX AMD C-60-as mobil APU-val, Turbo Core támogatással
Az új AMD APU-val az automatikus tuning beszivárog a netbookokba is.
-
Crysis - konzolos videó
A Gamespot interjúvolt meg egy fejlesztőt a Crysis konzolos változatával kapcsolatban.
-
Népszerű a készülékbiztosítás a T-Mobile-nál
A szolgáltatónál sokan kötnek biztosítást az értékesebb telefonokra, tabletekre.
-
Az EA is megtiltotta a játékosainak a perelést
A Sony példája ragadósnak látszik, az Electronic Arts is igyekszik kibújni a felelősségre vonás alól.
-
A Sony még kivár az ultrabookok ügyében
A japán gyártót érdekli is, meg nem is az új kategória.
-
Minecraft Tetris
Hihetetlen, hogy egyesek mire képesek, itt a Minecrafttal megvalósított Gameboy Tetris.
-
Hatalmas fejlesztések zajlanak az interkontinentális kábelezés területén
A nemzetközi kereskedelem igényei kikényszerítik a gyors és nagy sebességű kapcsolatok kiépítését.
-
The Lord of the Rings: War in the North trailerek
A Warner és a Snowblind kiadott két új videót a War in the North című RPG játékból, melyben Középfölde eddig ismeretlen vidékein fogunk kalandozni.
-
Végre piacon a brutális EVGA GeForce GTX 580 Classified, lég- és vízhűtéssel is
Kétféle memóriamérettel és hűtővel is piacra kerül a hónapok óta beharangozott szörnyeteg.
Hír Videokártya 183
-
CD Projekt: A The Witcher 2-nek még nincs vége
A lengyel fejlesztők a 2.0 patch kiadása után sem hagyják abba a játék bővítését, egy kiegészítő vagy folytatás biztosan érkezni fog a későbbiekben.
-
A Sandy Bridge-E CPU-k és a tuning
Hivatalos adatok a Waimea Bay platform finomhangolhatóságáról.
Hír Processzor 79
-
Windows blog: Windows Live Családbiztonság
A korábbiakban már volt szó különféle biztonsági megoldásokról és a Windows Live csomag szolgáltatásairól is, azonban a mostani kis irományban az ezeket egyszerre érintő alkalmazásról, a Windows Live Családbiztonságról lesz szó.
Blogbejegyzés Windows blog 5
-
nVidia: 2014-ben lehagyják a PC-s játékok eladásai a konzolosokét
A hardvergyártó szerint az elmúlt években egyre több bevételt termeltek a PC-s játékok, amennyiben ez így folytatódik, 2014-re beérhetik a konzolos eladásokat.
-
Rage: 8GB hely PS3-on és három lemez XBOX360-on
Az id Software kreatív igazgatója, Tim Willits magyarázta el a játékosoknak, hogy miért van szükség mindezekre.
-
Star Wars: The Old Republic - Megjelenés és havidíj
A BioWare hivatalosan is bejelentette új MMO játékának pontos megjelenési idejét és a havidíj összegét.
-
Bethesda: Sokkal kényelmesebb konzolra fejleszteni a Skyrimet, mint PC-re
Todd Howard elmondta, hogy a csapat számára sokkal kényelmesebb konzolra fejleszteni a Skyrimet, mint az előző két Elder Scrolls epizódot.
-
Batman: Arkham City - A Joker titkai
Ismét összefut Batman Jokerrel, az új epizódban lényegesen több fejfájást okoz nekünk, mint korábban.
-
Deus Ex: Human Revolution - Missing Link DLC: Öt percnyi ízelítő
Az Eidos kiadott egy fejlesztői naplót a Human Revolution-ből, melyben a Missing Link DLC öt percét mutatják be nekünk.
-
A játékosok 84%-a nem rendelkezik megfelelő géppel a Battlefield 3-hoz
A Valve és az nVidia által végzett felmérés szerint a Steam felhasználók tetemes hányadának kell gépet fejlesztenie, ha játszani akarnak a játékkal.
-
Befutott a Brother MFC-J220
A vállalat megújult tintasugaras multifunkciós megoldása otthonra és a kisirodákba ajánlott.
-
Diablo III: Kibővített béta, 2012 eleji megjelenés!
A Blizzard bejelentette, hogy kibővítették a Diablo III béta tesztjének időtartamát, a játék pedig 2012 elején boltokba fog kerülni!
-
A SPARC T4-gyel erősít az Oracle
A vállalat már idén bemutatná az új processzort, továbbá az x86-os szerverek piacáról is kihátrálna.
Hír Processzor 34
-
Goldeneye 007: Reloaded - lopakodás
A Goldeneye 007 HD változatából nézhetünk meg egy viszonylag hosszú trailert.
-
Kvazar-Micro Partnernap 2011: újdonságok a nyomtatás terén
Az OKI és a Konica Minolta mutatta be innovációit a rendezvény keretében.
-
SEGA hétvége a Steamen
A Company of Heroes mellett a SEGA játékok is hatalmas leárazást kaptak a hétvégére.
-
Kiterjedt kibertámadást indítottak a szovjet utódállamok ellen
A célzott támadás során kormányzati, kutatási és ipari rendszerekbe igyekeztek behatolni.
-
Sharkoon ház frissítve: jön a Vaya Value Edition
Új szín, felújított külső és 3.0-s USB port szerepel az újdonságok közt.
-
House of the Dead: Overkill HD - kedvcsináló
A Wii után PS3-ra is megjelenik a SEGA kultikus sorozatának legújabb része.
-
A Mozilla ritkábban frissülő Firefoxot ad ki a vállalkozások számára
A túl gyors frissítési ütemezés miatt panaszkodó üzleti szférának kínálnak egy új lehetőséget.
-
The Witcher 2: Assassins of Kings 2.0 - Patch újdonságok
A CD Projekt ismertette a 2.0-ás verzió újításait, mellyel egy csomó extra tartalom kerül ingyenesen a játékba.
-
A Gartner szerint 2015-ben is verhetetlen lesz az iPad
A vállalat elemzése a tabletekre való igény nagymértékű növekedését prognosztizálja.
-
Olaszországban csak egy dobásuk lesz a kalózoknak
Az új e-kereskedelmi törvény szigorúsága még a francia mintáét is messze túlszárnyalja.
-
A VIA is nekimegy az Apple-nek
A tajvani chiptervező a processzorokban használt eljárásokat leíró szabadalmai megsértésével vádolja a kaliforniai vállalatot.
-
XCOM: Első fejlesztői napló
A 2K Marin kiadta az első fejlesztői naplót a játékból, ami megválaszolja az alábbi kérést: Mi is az XCOM?
-
Megint kirúgta vezérigazgatóját a HP
Kérészéletű volt az SAP-nál megbukott Léo Apotheker regnálása, de a piac kételkedik az újonnan kinevezett politikus-üzletasszony alkalmasságában is.
-
Az Elpida bemutatta a világ legkisebb 4 gigabites DDR3 lapkáját
Az új chip a vállalat 25 nm-es gyártástechnológiáján készül.
-
Company of Heroes leárazás
Ismét a Relic stratégiai játéka került leárazásra a Steamen.
-
Galaxy Tab blog: extra minialkalmazások a Galaxy Tab 10.1 fedélzetén
A mai bejegyzésben a Galaxy Tab 10.1-en található bónusz widgeteket járjuk körül.
Blogbejegyzés Galaxy Tab blog 0
-
Óriási VGA-hűtő érkezik DeepCool műhelyéből
A Dracula nevű megoldás a 250 wattot fogyasztó GPU-kkal is elbánik.
-
Max Payne 3 - kiegészített trailer
A korábban látott trailert most néhány érdekes szöveges résszel egészítették ki.
-
Briliáns HTPC építhető a Zotac új alaplapjával
A Mini-ITX-es méretű A75-ITX WiFi az A szériás Fusion APU-k képességeire támaszkodik.
-
Forza 4 - American Muscle Car Pack
Season Pass vásárlása esetén ezt a csomagot kaphatjuk meg ingyen, a Forza 4-ben.
-
Fémbőrönd kinézetű PC-TU200 házát mutatta be a Lian Li
A kisméretű számítógépház Mini-ITX vagy Mini-DTX formátumú alaplapot tud fogadni.
-
Bemutatkoztak a hazai IBM új vezetői
Az itthon is kerek születésnapját ünneplő vállalat a szolgáltatásokban és a szoftverekben lát kitörési lehetőséget.
-
AOC i2353Fh Razor X: IPS panel, vékony kávával
Az IPS paneles monitorok nem a vékony felépítésükről ismertek, de az AOC új kijelzőjének vastagsága 1 cm alatt lesz.
-
Pesszimisták lettek a tabletgyártók az Androiddal kapcsolatban?
Többek szerint az Ice Cream Sandwich kódnevű Android sem képes majd befogni az Apple-t a tabletpiacon.
-
Burnout Crash - Hasselhoff
A Burnout Crash is támogatja a Kinectet, amit ezúttal David Hasselhoff reklámoz.
-
Ételfotó kicsit másképp
Carl Warner csodálatos és kissé szürreális tájképei, csendéletei mind ételből készülnek.
-
UFC: Undisputed 3 - nyolc percnyi küzdelem
A THQ egyik zászlóshajójának számító UFC sorozat harmadik részéhez érkezett videó.
-
Nem csak a kutyák kapnak chipet, hanem az óvodások is
A GPS-es nyomkövetésnek vannak kétségbe nem vonható hasznai is, de sokak szerint etikailag erősen megkérdőjelezhető az alkalmazásuk gyerekek esetében.
-
Hivatalos mérések a Tegra 3 teljesítményéről
Elsődlegesen a négy processzormag előnyeit ecseteli az NVIDIA.
Hír Processzor 41
-
Kvazar-Micro Partnernap 2011: Intel szerverek
Ízelítőt kaptunk az Intel Sandy Bridge-EP-s szervereiről, illetve egy érdekes alaplapot is megvizsgálhattunk közelebbről.
-
Az LG támogatja a magyar egyetemisták androidos fejlesztéseit
A támogatásért cserébe a diákok munkáit a szponzor felhasználja telefonjaiban.
-
Dead Space 3 életjelek
Hivataolosan még nem jelentették be, de egy forgatócsoport már rögzítette a stúdióban a Dead Space 3 logóját.
-
Acer blog: pillantás az Acer Aspire S3 ultrabook motorháza alá
Az Acer ultrabookja az FCC-nél járt, ahonnan egy fotó is kiszivárgott a gép belsejéről.
-
Az Infinity Wardot nem izgatják a Modern Warfare 3 eladásai
Robert Bowling elmondása szerint a MW3-at úgy csinálják meg, ahogy szerintük ideális, őket nem érdekli, hányan fognak vele játszani.
-
A Microsoft értéknövelt disztribútora lett a Kvazar-Micro
A cég hotline támogatást, tréningeket és konzultációs szolgáltatásokat is nyújt a Hyper-V és a System Center termékekhez.
-
Kvazar-Micro Partnernap 2011: első nap
Előadásokat hallgattunk a cég disztribúcióiról, régi és megújuló termékekről, mindezt kellemes, falusias környezetben.
-
Blizzard: Jobb kontrollerrel játszani a Diablo III-at, mint egérrel
Jay Wilson arról áradozott, hogy a korai, kontrollerrel végzett tesztek során úgy érezte, hogy közvetlen irányítással jobb érzés volt játszani.
-
Windows blog: mi történt még a Build 2011-en?
Az egy hete lezárult konferencia óta az IT világ a Windows 8-tól zeng, azonban az esemény nem csak az új operációs rendszer érkezéséről szólt.
Blogbejegyzés Windows blog 4
-
Windows 8 és Linux: nem lesznek barátok
A Microsoft operációs rendszerének új változata egy olyan biztonsági funkciót igényel, mely megakadályozhatja, hogy a hardverre Linuxot telepítsenek.
-
A Google elnöke tagadja, hogy korlátoznák a versenyt
A trösztellenes ügyeket vizsgáló szenátusi albizottság előtt Eric Schmidt visszautasította, hogy manipulálnák a keresési eredményeket.
-
A God of War fejlesztői új játékon dolgoznak?
A Santa Monica a jelek szerint egy nyílt világú játékon dolgozik.
-
Érkezik az HIS Radeon HD 6870 valódi IceQ hűtéssel ellátott változata
Az 1 GB-os kártya megkapja a speciális hűtő klasszikus változatát, egyelőre tuning nélkül.
Hír Videokártya 36
-
Assassin's Creed: Revelations - Multiplayer kivégzések
Egy új videó érkezett a Ubisoft által fejlesztett Assassin's Creed: Revolutions játékból, melyben brutális kivégzéseket láthatunk.
-
Fejhallgató trió a Corsairtől: érkezik a Vengeance 1500, 1300 és 1100
Hosszú távon is kényelmes viseletet ígér a gyártó mikrofonos fejhallgatóinál.
Hír TV & szórakozás 10
-
Új szórakoztató központokkal jelentkezett az Arctic
Az MC001 jelzésű barebone frissített generációja három terméket vonultat fel.
Hír PC/Barebone 12
-
PH!TV – Lenovo Edge Plus E125, a várólistás
Már amikor az első, E-350-nel szerelt kis gép nálunk járt, vártam, hogy mikor jön valami igazán ütős ár/érték arányú gép ezzel a hardverrel. Egyelőre úgy néz ki, itt a Brazos király a Lenovo Edge E125 Plus képében.



- EA Sports WRC '23
- World of Tanks - MMO
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Honor 200 Pro - mobilportré
- Apple MacBook
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- Gitáros topic
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...