-
Megjött a Razer 2020-as évhez igazított ultrabookja, az új Blade Stealth 13
A kompakt gép számos kisebb változáson esett át, és a dolog kifejezetten az előnyére vált – csak azt a fránya, gigabites Ethernetet hiányoljuk még mindig.
-
A világjárvány kifilézte az egyik legnagyobb brit high-end audió showt
A The Bristol Show 2021-ben már biztosan elmarad a megszokott formájában. A szervezők a virtuális irányt erőltetik. Kérdés, hogy minek.
Hír TV & szórakozás 138
-
Újabb helyen bukkant fel a Mass Effect Legendary Edition
A sorozat felújított kiadásának létezése mondhatni nyílt titok, de a hivatalos bejelentést még mindig nem kaptuk meg.
-
Megérkezett a Monster Hunter film teljes előzetese
Az ismert videojáték sorozat kedvelőinek lehet, hogy nem igazán kellene megnézniük az új trailert.
-
Újabb Nokia tévék érkeznek
A tavalyi programot sikeresnek ítélhették, hiszen hamarosan friss készülékek futnak be.
Hír TV & szórakozás 10
-
Xbox One - Végre mindenkinek elérhető a magyar nyelvű menürendszer
Három hónapnyi tesztelés után megérkezett a legújabb frissítés, ezzel hazánk nyelvén is használható lett végre a konzol.
-
Két, szoftvereit érintő sebezhetőséget jelentett be az AMD
A vállalat a biztonsági réseket már javította, így a legújabb Radeon Software, illetve Ryzen Master telepítésére buzdítja a felhasználókat.
Hír Processzor 7
-
Hat percnyi bemutatót kapott a Boundary (PC, PS4)
A fejlesztők állítólag továbbra is idei premierrel számolnak, azonban a megjelenési dátumot továbbra sem árulták el nekünk.
-
Frissültek a Nikon full frame MILC-jei
A Nikon Z6 II és Z7 II nem hoz forradalmi változásokat, inkább a sebességen reszelgettek kicsit, de már a két kártyahelyért is megérheti váltani.
-
Mozgásban a Spider-Man: Miles Morales
A Game Informernek köszönhetően megnézhetjük, hogy milyen lesz az első boss harc.
-
Néhány nappal később jön a Leisure Suit Larry - Wet Dreams Dry Twice
Amíg a széria kedvelői az új részre várnak, addig Steamen továbbra is kipróbálható a játék demója.
-
Szingapúr is követi Japánt az otthoni routerek szabályozásában
A szigetországban bevállt az egyedi belépési azonosító használata, illetve a frissítések automatikus telepítése is.
-
Xbox Game Pass [2020] - Íme az extra októberi lista
Az elkövetkező napokban Xbox-ra, PC-re és immáron Androidra is újabb játékok lesznek elérhetők az előfizetők számára.
-
Borderlands 3 - Az új konzolokkal érkezik a nextgen frissítés
A játék mind Xbox Series X/S-en, mind PlayStation 5-ön 4K/60FPS módban is játszható lesz.
-
Véglegesítette az OpenCL 3.0-t a Khronos Group
Az új API esetében megérte rátenyerelni a reset gombra, és már a további fejlesztések tekintetében is vannak ötletek.
Hír Videokártya 6
-
Civilization VI: New Frontier Pass - Részletek az októberi frissítésről
A fejlesztők egy videóban mutatták be a játék változásait, módosításait és kiegészítéseit, amik október 22-től lesznek elérhetők az októberi frissítés részeként.
-
Újabb helyeken érhető el a DIGIMobil
További 24, többek között alföldi és Balaton környéki településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI Kft.
-
Az Apple bemutatta a HomePod olcsóbb változatát
A HomePod Mini mindössze 99 dollárt fog kóstálni, ám Magyarország ebből sem fog kapni – legalábbis egyelőre.
Hír TV & szórakozás 52
-
A magyar programozók duzzadnak az önbizalomtól
A Braining Hub felmérése szerint a hazai IT-fejlesztők többségét a pénz, a tudásszomj és a nagyobb szabadság motiválja.
-
A lakcímbejelentés és az elveszett okmányok pótlása is intézhető online
Mostantól a lakcímváltozás bejelentése, vagy az elveszett eSzemélyi igazolvány, jogosítvány és útlevél pótlása is történhet személyes ügyintézés nélkül.
-
Frissítve! Az 500-as sorozatú alaplapok felé tereli az új Ryzen iránt vágyakozókat az ASUS?
Az AMD ugyan megoldja a 400-as vezérlőhidakkal való kompatibilitást, de a szükséges BIOS kiadása végeredményben az alaplapgyártókon múlik.
-
Nagyon komoly SSD-kkel bővített a Western Digital
A Black termékcsalád PCI Express 4.0-s és 3.0-s opciók mellett Thunderbolt 3-as opcióval is bővült.
-
Bejelentette az AV1-es kodek támogatását a Microsoft
Az AOM által fejlesztett új formátum nyílt formában kínál kifejezetten jó minőséget, magas tömörítési hatásfok mellett.
-
Már a chipletre készíti a GPU IP-it az Imagination
A B-Series termékcsalád elindul a többmagosítás irányába, ami a grafikus fejlesztések tekintetében inkább több GPU-t jelent.
Hír Videokártya 8
-
Fejlesztői videón a Blue Protocol című MMORPG (PC)
A japán nyelvű stream adáshoz sajnos nem kaptunk angol feliratot, de belepörgetve így is láthatunk újabb játékmenet részleteket.
-
Százból negyven: itt a Corsair K60 RGB Pro billentyűzet
Kevesebb extra gomb, a sapkák alatt “hagyományos mechanikus kapcsolók és valamivel kedvezőbb ár az újdonság fő ismérve.
Hír Beviteli eszköz 17
-
Song of Horror - Jövőre halasztották a konzolos verziókat
Eredetileg még idén év végén megkaptuk volna az új kiadásokat, azonban a fejlesztőknek extra időre van szükségük.
-
Jön a Doctor Who: The Edge of Time kibővített változata (PC, PS4, XO, Switch)
Az eredeti változat csak VR-ral volt játszható, a tavasszal érkező új verzió már anélkül is működni fog.
-
Technológiai ötletverseny indul Győrben
Eddig megoldatlan kérdésekre keresnek választ a ma ismert technológiákra alapozva.
-
A Tini Nindzsa Teknőcök is csatlakoznak a SMITE karakterei közé
Az új skinek a tervek szerint a jövő hónaptól lesznek elérhetők.
-
Megjelent a Second Extinction korai kiadása (PC)
Elrajtolt az early access verzió, amelyhez a fejlesztők egy premier előzetest is bemutattak.
-
A széleskörű hűtési lehetőségek jegyében fogant a Raijintek új háza
Ha az egyéni ízléstől és a pénztárca vastagságától eltekintünk, egyedül talán csak az E-ATX-es deszkák (vagy a 360 mm-nél nagyobb radiátorok) tulajdonosai rekedtek a körön kívül.
-
Kin'emon is a One Piece Pirate Warrior 4 küzdőterére lép
Az úja harcos a harmadik Character Pack részeként lesz elérhető, a csomagok külön, vagy a Character Pass részeként is megvásárolhatók.
-
Frissült a Watch Dogs Legion gépigénye
A sorozat új részének premierje alig több mint két hét múlva várható.
-
Célba ért a "Mentsük meg az ARM-ot" kezdeményezés elindítója
Az Egyesült Királyság Külügyi Bizottsága Hermann Hauser szakmai segítségét kérte az ország érdekeinek megvédése szempontjából.
-
Kiszervezi a memóriatechnológiákat kutató ágazatát az ARM
A Cerfe Labs a változással hozzájut a kapcsolódó IP portfólióhoz is, amit az ARM a Symetrixszel együtt fejlesztett.
-
Kikönnyített SPC Gear egerek a költséghatékonyabbik árszegmensben
A hóban nehezen szúrnánk ki a két, már piacon lévő modell friss, alternatív színvilágú verzióit.
Hír Beviteli eszköz 31
-
Újabb, 165 Hz-es ELITE monitor bukkant fel a ViewSonic felhozatalában
Pszeudó 10 bites IPS panel, 1440p, G-Sync és jópofa extrák; szimpatikusnak látszik a gyártó újdonsága.
-
Másra hárítja az új, Founders Edition GeForce-ok forgalmazását az NVIDIA
Az Egyesült Államokban a BestBuy fogja kiszolgálni a zöldek saját, GeForce RTX 3080-as és 3090-es csúcskártyáira vonatkozó igényeket.
Hír Videokártya 45
-
DiRT 5 - Íme az Xbox Series X verzió
A Digital Foundry egy új videóban mutatja be, hogy milyen lesz a játék az újgenerációs konzolon.
-
Élőszereplős adaptáció készül a Kingdom Come: Deliverance-ből
Első hangzásra talán nem a legjobb alapanyagnak tűnik a játék, de még az is lehetséges, hogy egy élvezetes alkotást kapunk.
-
Négyezernél is több PlayStation 4-es játékot tud majd futtatni a PlayStation 5
Tíz cím azonban szóba sem jöhet, de nem biztos, hogy technikai akadálya van a korlátozásnak.
Hír TV & szórakozás 15
-
Az 505 Games bezárja a Lab Zero Games-t
A fejlesztőstúdiónak volt köszönhető anno a Skullgirls, valamint legutóbb az Indivisible.
-
The Outer Worlds - Jövő hétvégén megjelenik végre Steamre is
Ahogy azt már korábban is elárulták nekünk, egy évvel az Epic- és Windows Store verziók után a Valve rendszerében is elérhető lesz a program.
-
IGP nélküli Core i3 modellt dob piacra az Intel
A Core i3-10100F árát ráadásul száz dollár alá tuszkolták be.
Hír Processzor 100
-
Megkerülné az Apple, felhős játékszolgáltatásokra hozott szabályait a Microsoft
Az Amazon Luna rendszeréhez hasonlóan egy böngészőalapú alkalmazás felé veszi a cég az irányt.
-
Új előzetest kapott a Sackboy A Big Adventure (PS5, PS4)
A kooperatív módot is tartalmazó platformjáték jövő hónapban jelenik meg a Sony konzoljaira.
-
Pontos megjelenési dátumot kapott a Guilty Gear -Strive-
A jövő tavasszal érkező játékhoz egy friss trailert is kaptunk, ebben Giovanna kerül a középpontba.
-
2020 - Íme a 42. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban érkezik az Age of Empries III: Definitive Edition.
-
Új, munkára szánt Dell monitor a láthatáron
A P3421Q IPS panelre épülő, 34 hüvelykes, nagy felbontású kijelzőt kapott.
-
Küszöbön a Torchlight III megjelenése
A fejlesztők egy hosszabb videóban mesélnek arról, mire számíthatunk az új részben.
-
Akciófigyelő: Ingyenes Steamen a Sonic: The Hedgehog 2 (PC)
Az akció még kicsivel több mint egy hétig él, ha valakinek kimaradt volna a játék, most pótolhatja azt.
-
Hivatalosan is bemutatkozott a Syberia: The World Before (PC)
A két idősíkban játszódó új epizód demója már most kipróbálható Steamen.
-
Friss előzetesen az Amnesia: Rebirth
Az Amnesia: Dark Descent folytatása alig több mint egy hét múlva lesz elérhető.
-
Elkaszálták az Amazon már megjelent, majd béta fázisba visszaküldött játékát
A Crucible mondhatni szörnyű formában jelent, a fejlesztők megpróbálták azt, hogy helyrepofozzák, ám végül úgy döntöttek, hogy elengedik a programot.
-
Elkészült a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales
Alig több mint egy hónap múlva jelenik meg a Pókember játék mellékágának számító új rész.
-
"Olcsóbbfajta" vezeték nélküli egér a Corsair kínálatában
A Katar Pro családfája bővült egy 100 gramm alatti, Slipstream és Bluetooth kapcsolatot egyaránt támogató modellel.
Hír Beviteli eszköz 30
-
Sokat dolgoztak az Antec új házának szellőzésén
A DP502-t minden oldalról kilyuggatták és ventilátorokkal is gazdagon kitömték a belső hőmérsékletek minél alacsonyabban tartásának érdekében.
-
QLC-s NVMe SSD-vel újít a Corsair
A vitorlások új adattárolója 8 TB-os kapacitással is elérhető lesz.
-
Decemberben jelenik meg a The Medium
A bejelentés mellé kaptunk egy új trailert, a program még mindig remekül néz ki.
-
The Dark Pictures Anthology: Little Hope - Íme a következő fejlesztői videó
A készítők által a minap kiadott videó ezúttal többek között a motion capture munkálatokba enged betekintést.
-
Felvásárolná a Xilinxet az AMD?
A Wall Street Journal friss riportja szerint 30 milliárd dollár értékű is lehet az üzlet.
-
Borderlands 3 - Visszatért a Bloody Harvest esemény
Az esemény ideje alatt a rettegett Captain Haunt és kísérteties csatlósai ellen küzdve lesz alkalmunk ritka jutalmak nyomába eredni.
-
64 GB-os kitben is elérhetők az ADATA új memóriái
Az XPG brand legfrissebb tagjai 3200-től 4133 MHz-ig kínálnak opciókat, és teljességgel mellőzik a díszkivilágítást.
-
Bemutatkozott a Mortal Kombat 11 Ultimate
A kibővített változatt mellett lehullott a lepel a Kombat Pack 2 szereplőiről.
-
Két méretben került piacra a Razer BlackWidow V3
Az új billentyűzet teljes kiosztású és TKL méretben is elérhető lett.
Hír Beviteli eszköz 3
-
Halo 4 - Hamarosan indul az első PC-s teszt
A Halo 3 ODST megjelenése után végre a széria negyedik részének az új kiadására összpontosítanak a fejlesztők.
-
Pehelysúlyú csúcsegerek, immár vadító színekben is
A Cooler Master MM711-es kapott két új – és tegyük hozzá, igen guszta – színvariánst.
Hír Beviteli eszköz 25
-
DiRT 5 - Az olasz kiruccanás
Újabb játékmenet videót kaptunk a Codemasterstől, ebben egy olaszországi rally cross versenybe kapunk betekintést.
-
Új vezető a T-Systemsnél
Operációs és standard megoldások igazgatóként csatlakozik a T-Systems Magyarország vezetéséhez Mihályi Gábor 2020. november 1-jével.
-
Megjelent a Neighbours back From Hell
Visszatért a klasszikus játék, amelyben ismét halálra szivathatjuk az atlétatrikós szomszédunkat.
-
Jön a Google TV okostévé rendszer a Sony tévékre
Az Android TV-hez képest a különbséget a grafikus kezelőfelület jelenti.
Hír TV & szórakozás 18
-
A magyar GVH is nekiugrott a TikToknak
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a TikTok videomegosztó közösségi oldal üzemeltetőjével szemben a felhasználók hiányos és megkésett tájékoztatása miatt.
-
Négy zseniális játék az App Gallery kínálatából
A Huawei alkalmazásboltjába villámgyorsan kerülnek fel a legnépszerűbb játékok, összeszedtünk négyet, amellyel garantált a szórakozás.
PR Promo
-
Kicsit megszellőztette az új generációs Radeont az AMD
A vállalat három játékból mutatott teljesítményadatot, de sokat ezekkel nem lehet kezdeni, mivel fontos részletek nem ismertek.
Hír Videokártya 230
-
Mindenben a legjobbként hirdeti az új generációs Ryzent az AMD
A Zen 3 chiplet nagy dobásnak tűnik, nem csak a processzormagon belül, hanem a környezetében is újít.
Hír Processzor 1k
-
2023-tól kivezeti a 32 bites ISA-ját az ARM
A fejlesztőknek nagyjából két évük van portolni a meglévő alkalmazásaikat 64 bitre, különben a későbbi ARM magokon nem indulnak majd el.
Hír Processzor 13
-
Frissítve! Outriders - Ma kiderül, hogy valóban késik-e
A fejlesztők előre bejelentették, hogy a megjelenési dátumot a ma este folyamán fogják leleplezni.
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Epic Store-ban a Rising Storm 2 Vietnam (PC)
Az áruház jövő heti ajándéka nem más lesz mint az Amnesia: A Machine for Pigs és a Kingdom New Lands.
-
Fagyáshoz vezető sebezhetőséget találtak az AMD grafikus meghajtójában
A vállalat szerint a hiba kihasználásával bizalmas információk nem nyerhetők ki, illetve a rendszer hosszú távú funkcionalitása sem sérülhet.
Hír Videokártya 21
-
Aranylemezre került a Bugsnax (PS5, PS4, PC)
A PlayStation 5 megjelenésének napján érkezik a játék, amely első ránézésre nem igazán tűnik nextgen játéknak.
-
Nyilvánosságra hozta az új GeForce-ok eddig eladásait egy dániai kereskedő
Valószínűleg egyre nagyobb rajtuk a nyomás a megrendelőik felől, és így probálják megmutatni, hogy nem rajtuk múlik az igények teljesítése.
Hír Videokártya 66
-
Noir módot kapott a Mafia: Definitive Edition
A 2K és a Hangar 13 ma kiadta a Mafia: Definitive Edition első megjelenést követő frissítését, ami új vizuális lehetőségként fekete-fehér vintage stílust kölcsönöz filmszemcsés hatásokkal kiegészítve, még jobban kihangsúlyozva a játék alkoholtilalom idei hangulatát.
-
A oneAPI iránt érdeklődőket célozza az új Intel driver
A 27.20.100.8873-as verziójú, béta állapotú meghajtót csak akkor érdemes telepíteni, ha szükség van a legújabb oneAPI frissítésre.
Hír Videokártya 1
-
Kipróbálható demót kapott a Pikmin 3 Deluxe (Switch)
Bárki letöltheti a próbaváltozatot, amelyben az elért eredmények továbbvihetőek lesznek a teljes kiadásba.
-
Estefelé kezdődik az AMD Zen 3-ra kihegyezett előadása
A vállalat az új asztali Ryzenekről rántja majd le a leplet, és az előzetesen szerint elsődlegesen a játékosokat célozzák meg.
Hír Processzor 245
-
Újabb előzetesen a Aquanox: Deep Descent (PC)
Az alig egy hét múlva megjelenő játék megkapta a végső gépigényét is.
-
Vélemény: valószínűtlen a Sapphire Rapids pletykált fogyasztási tartománya
Az Intel egyszer már próbálkozott nagy energiaigényű szerverdizájnokkal, gyakorlatilag nem kellett senkinek sem.
Hír Processzor 10
-
Négy zseniális játék az App Gallery kínálatából
A Huawei alkalmazásboltjába villámgyorsan kerülnek fel a legnépszerűbb játékok, összeszedtünk négyet, amellyel garantált a szórakozás.
PR Promo
-
Destiny 2: Beyond Light - Fókuszban a különleges felszerelések
Az új kiegészítővel természetesen eddig nem látott fegyverek és páncélok is érkeznek a játékba.
-
Orvosdiagnosztikai fejlesztésben dolgozik együtt a 4iG és a PTE
A 4iG Nyrt. és a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja világújdonságnak számító bioinformatikai elemző programcsomagon dolgoznak.
-
Kék kapcsolókkal is kérhető a HyperX Alloy Origins klaviatúra
A HyperX Red és Aqua után itt vannak a taktilis/kattogós Blue switch-ek is.
Hír Beviteli eszköz 3
-
John Wick Hex - Megjelenési dátumot kapott az Xbox One és a Switch verzió
Az új kiadással együtt jön a Steames kiadás, így akiknek nem tetszett az Epic Games Store verzió, azok most pótolhatják utóbbi áruházban.
-
Jelentős állami támogatást kapott az OTT-ONE
A „Magyar Multi Program III. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró feldolgozóipari kis-és középvállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása” című pályázatban jártak sikerrel.
-
Bizonyítékok megsemmisítéséért büntetett a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal nagyon komolyan veszi a hatósági vizsgálatok ilyen fajta akadályozását.
-
Közel egyórányi videón a Stronghold: Warlords
A játék béta verziójába kaptunk hosszabb betekintést a fejlesztőknek köszönhetően.
-
Megerősítette a Rocket Lake következő évi érkezését az Intel
A vállalat szerint az első nyegyedévben kerül majd piacra a PCI Express 4.0-t támogató asztali platformjuk.
Hír Processzor 12



- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat
- EAFC 25
- Politika
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- Jövedelem
- Milyen monitort vegyek?
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- További aktív témák...