-
Robotos akciójátéknak készül a Bounty Star
A teljes kiadás jövőre érkezik PC-re, PlayStation és Xbox konzolokra.
-
Újabb előzetesen a The Lost Wild
Az egyelőre kizárólag PC-re készülő dínós túlélőjáték valamikor 2024-ben érkezik.
-
Mozgásban az NBA 2K23
A kosárlabdás széria legújabb része szeptember elején érkezik minden platformra.
-
Előrendelői előzetesen a Goat Simulator 3
A híres-hírhedt játék folytatása november közepétől lesz elérhető a tervek szerint.
-
Pontos megjelenési dátumot kapott a Grounded
A szeptemberi premier eddig is ismert volt, de most megismertük azt, hogy melyik napon érkezik a teljes kiadás.
-
Premier előzetest kapott a Digimon Survive
Megjelent a játék, ezzel együtt megkaptuk a launch trailert is végre.
-
Mobilfronton 480 Hz-es kijelzővel riogatnak az idegenek
Két Alienware és egy Dell notebook mutatkozik be, és az előbbiekből az egyik teljességgel vörös felségvizekre terelhető.
-
Hőkamrás SSD-vel lepi meg a piacot a Team Group
A 22 x 80 mm-es megoldásnak a hűtésében rejlik az ereje, és jól bírja a szélsőséges környezeti hőmérsékleteket.
-
Premier előzetest kapott a Xenoblade Chronicles 3
A mai napon hivatalosan is elrajtolt a széria legújabb felvonása, amely a tesztek alapján egy remek alkotás lett.
-
Kvantum-titkosítást mutattak be az ELTE Informatikai Karán
Feltörhetetlen, kvantumosan titkosított videókapcsolatot hoztak létre az ELTE Informatikai Karának kutatói az Egyetem két campusa között azon a demonstráción, amelyet az ELTE lágymányosi épületében tartottak.
-
Nightdive Studios - Több klasszikus, 90-es évekbeli FPS remastere várható
A cég alapítója egy egyszerű Twitter bejegyzésre válaszolta azt, hogy érkeznek még tőlük felújítások.
-
Jin és jang: kompakt inteles alaplap duett a Colorfultól
A 17 x 17 cm-es, középkategóriás modellek csupán a hálózati chipjük fajtájában és színükben térnek el egymástól.
-
Motorosokat gázolnak a Teslák, napi 5 millió dollár veszteséget hoz a robottaxi
Aggasztó fényt vet a robottaxizásra a GM Cruise részlege, de Elon Musk állandó személyes botrányai és az FSD rendszer hibái is.
-
Megkapta nextgen kiadását a What Remains of Edith Finch
Mostantól PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is elérhető lett a játék.
-
Újabb helikoptereket küldenek a Marsra
Az előző misszió olyan sikeres volt, hogy a kutatók egy kis flottát állítanának üzembe a szomszéd bolygón.
-
A Micron után az Intel is feladja a 3D XPoint technológiát
Ezzel a vállalat nem fejleszt több Optane termékcsaládba sorolt megoldást, de a meglévő hardverek egy ideig még elérhetők lesznek.
-
A Microsoft szerint bankokat támad egy osztrák cég kémprogramja
A redmondi óriás biztonsági szakemberei szerint egy osztrák cég felelős a több országban tapasztalt bankok, jogi cégek elleni támadásokért.
-
Remake kiadás készül a Sherlock Holmes: The Awakenedből
A 2006-ban megjelent játék teljesen felújított kiadásához egy Kickstarter kampány is indul hamarosan.
-
Nem egy, hanem két eszközillesztőt is tartalmaz az új Intel driver
A 31.0.101.3222-es és 31.0.101.2111-es verziójú meghajtók csak hibajavításokkal készültek.
Hír Videokártya 1
-
Ismét elhalasztották a Warhammer 40,000: Darktide premierjét
A legutóbbi hírek még szeptemberi megjelenésről szóltak, ezt tolták most el egészen november végéig.
-
2022 - Az Xbox Games With Gold játékok augusztusi listája
A következő hónapban többek között ismét hozzájuthatunk a Saints Row 2-höz.
-
Lassan elfogy a cirill betűs billentyűzet Oroszországban
Az ipari és kereskedelmi minisztérium a gravírozásban látja a megoldást.
-
Az elemzők a chipszektor lejtőjére készülnek
A Gartner szerint idén lelassul a chipeladások növekedése, jövőre pedig már visszaesésekre lehet számítani.
-
Erőteljesebben meglökné a Radeon Boost szekerét az AMD
A vállalat új címek támogatását ígéri a később érkező meghajtóprogramokban.
Hír Videokártya 1
-
Akciófigyelő: Ingyenes a Lawn Mowing Simulator az Epic Games Store-ban
A jövő hét folyamán az Unrailed! című alkotást kapjuk meg ajándékba.
-
Az extrém, orwellinek mondott bolti megfigyelést sérelmezik a brit jogvédők
Az arcfelismerésre képes bolti kamerák miatt orwelli világot emlegetnek a jogvédők.
-
Nagyon olcsó gamer fülessel újít a Funai
Az FHS-W350 a tulajdonságai alapján meglehetősen átlagosnak tűnik, ám az ára kifejezetten baráti.
Hír TV & szórakozás 16
-
Recesszióra készülő ügyfelekre figyelmeztet az SK Hynix
Az SK Hynix szerint a második félévben csökken a kereslet a szerverekbe való memóriachipek iránt.
-
Prémium kategóriás Vizio soundbar érkezik
Az 5.1.2 csatornás termék része egy vezeték nélkül kapcsolódó mélyláda.
Hír TV & szórakozás 5
-
Premier előzetesen a Lost Epic (PC, PS4, PS5)
Egyévnyi kora kiadás után a mai naptól végre elérhető a játék teljes változata PC-n, PS4-en és PlayStation 5-ön.
-
Úgy tűnik, hogy konzolokra tart a Serious Sam: Siberian Mayhem
Hivatalos bejelentés még nem történt, az ESRB oldalán azonban feltűnt a PlayStation 5 kiadás.
-
Magyar bronzérem a Tekken 7 Európa-bajnokságon
Hosszú idő után Magyarország egyik legjobb e-sport-eredménye született május végén Bakuban: bronzérmet szerzett Kokics „Flow” Imre Zoltán a Tekken 7 Európa-bajnokságon.
-
Hamarosan az 1440p-t is támogatni fogja a PlayStation 5
A sokak által kért felbontás elérhetősége mellett a 3D audió konfigurálása is egyszerűbb lesz.
Hír TV & szórakozás 65
-
Star Wars: Knights of the Old Republic Remake - Szünetel a fejlesztés?
A Bloomberg legutóbbi riportjában arról ír, hogy az Aspyrnál egész egyszerűen elfogyott a fejlesztésre szánt pénz.
-
Vége a streamingőrületnek? Elkezdhetik lemondani előfizetéseiket az emberek
A világjárvány és a lezárások idején soha nem látott mértékben nőtt az online tartalom fogyasztása. Az EY több mint 20 000 háztartás megkérdezésével készült nemzetközi felmérése alapján azonban most visszavonulót fújhatnak az emberek.
-
Rengeteg öregedő IGP terméktámogatását lövi le az Intel
Gyakorlatilag a hatodiktól a tizedik generációig minden hardver érintett, csak a legmodernebb Xe dizájnok a kivételek.
Hír Videokártya 43
-
Ma este jön az Annapurna Interactive Showcase
A cég saját rövid show-t tart az esti órákban, ahol megismerkedhetünk a jövőbeli terveikkel.
-
Ismét mozgásban a FIFA 23
Az EA FIFA sorozata idén jelentkezik utoljára, jövőre már EA Sports FC névet fut tovább a széria.
-
Nem szívleli az USB-s nyomtatókat az új Windows 10 frissítés
A Microsoft már tud a problémáról, és gőzerővel dolgoznak a javításon.
-
PlayStation Plus 2022 Essential - Az augusztusi lista
Ismét idő előtt kiszivárgott a jövő havi gyűjtemény, amelyet végül a Sony nagyon hamar meg is erősített.
-
Ígéretesnek mondják Kína digitális pénzét
Kína szerint a digitális jüan használata során tiszteletben tartják a magánszférát és védik a személyes információkat.
-
Megemeli a Quest 2 árát a Meta
Mindkét elérhető modell 100 dollárral lesz drágább a következő hónap során.
Hír TV & szórakozás 26
-
Nagy teljesítményű, de kompakt ATX-es tápokat készített az FSP
A friss, 1000 wattig nyújtózó széria 92 százalékos hatásfokon dolgozik, és mindössze 13 cm hosszú.
-
Bennfentes kereskedelemmel vádolják egy nagy kriptotőzsde korábbi menedzserét
Az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított a Coinbase kriptotőzsdével szemben, de a cég számára egy bennfentes kereskedési ügy is igen kellemetlen.
-
Évközi funkciódömpinget hozott az új AMD Software
A 22.7.1-es szoftvercsomag temérdek újítást kínál, és a Windows 11 készülő frissítésére is gondol.
Hír Videokártya 24
-
Torchlight: Infinite - Októberben indul a nyílt béta iOS-en
A széria legújabb tagja már régóta készül, a mobilos verziók után valamikor később PC-re is befut a játék.
-
Elérhető az Oracle Database Service for Microsoft Azure
Az Oracle és a Microsoft együttműködése révén az Azure-ügyfelek közvetlen, egyszerűsített hozzáférést kapnak Oracle adatbázisokhoz az Oracle Cloud Infrastructure-ben.
-
Hosszú idő után újabb előzetest kapott a SERUM
A belső nézetes túlélőjátékhoz sajnos még mindig nem kaptunk megjelenési dátumot.
-
Megújult a Razer DeathStalker széria, és jobb, mint valaha
A három alacsony profillal megáldott, friss klaviatúrából kettő vezeték nélküli lett.
Hír Beviteli eszköz 5
-
Destroy All Humans 2 Reprobed - Fókuszban a helyszínek
A legújabb trailer megmutatja, hogy milyen különböző helyekre juthatunk majd el, hogy elpusztítsunk mindent és mindenkit.
-
Az oroszok elhagyják az ISS-t, mielőtt az szétesne
A prioritás 2024-től Oroszország számára a saját állomás létrehozása lesz a személyzettel ellátott űrhajók közlekedtetése területén.
-
Megszűnik a papíralapú vendégkönyv
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási csomagot, amely a jövőben a szakma kérésének megfelelően megszünteti a papíralapú vendégkönyvek használatát.
-
Jonsbo blog: mutatós léghűtések minden helyzetre
A takaros házairól ismert cég processzorhűtőinél sem tér el bevált dizájnfilozófiájától, portfóliója pedig top flowtól ikertoronyig terjed.
-
Hosszabb bemutatón a Rollerdome
A PlayStation Undergroundnak köszönhetően ismét belenézhettünk a hamarosan megjelenő játékba.
-
Új alkalmazás indult kerékpárosoknak
Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség ingyenesen letölthető alkalmazása, a Kerékpárosbarát – közölte a MAKETUSZ az MTI-vel szerdán.
-
Minden Android eszközön begyorsítható lesz a GeForce Now
A 120 Hz-es mód elérhetősége hamarosan nem csak a kiválasztott termékekre korlátozódik.
Hír TV & szórakozás 3
-
Tenger alatti sci-fi akció-kalandjáték lesz a Glaciered
Az egyelőre csak PC-re készülő játék a Földön játszódik 65 millió évvel a jövőben.
-
Xenoblade Chronicles 3 - Megérkeztek az első értékelések
A tesztek alapján a széria legújabb része az elmúlt időszak egyik legjobb JPRG-je lett.
-
Az NVIDIA után az AMD is ideiglenes készletsöprésbe kezd
A vörös oldal azt is elárulta, hogy augusztus 5-ig tartanak az akciók.
Hír Processzor 46
-
A fiatalok a TikTokon és az Instagramon tájékozódnak a hírekről
A brit médiahatóság szerint a fiatalok a hagyományos hírforrások helyett a TikTokot és az Instagramot használják a tájékozódásra.
-
200 cellaréteg fölé lép a Micron új 3D NAND flash lapkája
A vállalat több trükköt is bevetett a lehető legjobb eredmény érdekében, így sok szempontból világelső a fejlesztés.
-
Végre újra mozgásban a Disney Dreamlight Valley
A korai hozzáférés szeptember elején indul, a teljes kiadás jövőre várható.
-
Begyorsítja az Xboxok bootolását a Microsoft
A változással másodperceket lehet lecsípni az amúgy sem lassú procedúrából.
Hír TV & szórakozás 12
-
A magyarok még ragaszkodnak a tévéelőfizetéshez
Az Egyesült Államokban csak a 2021-es évben ötmillió háztartás döntött a tévé helyett a streaming mellett. Magyarországon viszont még nem figyelhető meg ez a jelenség – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából.
-
Megbukhat a OneWeb és az Eutelsat egyesülése
Folynak a megbeszélések a OneWeb és az Eutelsat egyesüléséről, de a szakértők szerint valószínűtlen az üzlet sikere.
-
Exoprimal - Fókuszban a dínók
A legújabb előzetes bemutat néhányat a ránk váró ellenfelekből.
-
AMD platformon is sikerült tesztelni az Intel Resizable BAR implementációját
A ComputerBase gyorsan leellenőrizte, hogy működik-e Intel CPU nélkül is az Arc VGA-knak kiemelten fontos funkció.
Hír Videokártya 4
-
Mobil eszközökre is megjelenik az ANNO: Mutationem (Android, iOS)
A megjelenési dátum nem ismert, a béta valamikor idén télen várható.
-
Egyre több küldetése van a SpaceX-nek a Starlink miatt
A legutóbbi Starlink-küldetéssel rekordot döntött a SpaceX, de itt még nincs vége.
-
Az ASRock is belépőt tervez a gaming monitorok szegmensébe
A talán még idén debütáló kijelzők gyártásáért a TPV Technology felel, amely cégnek az AOC, Envision és Philips márkákkal már számottevő gyakorlata van.
-
Marvel's Midnight Suns - Rövid előzetesen Doctor Strange
A fejlesztők legújabb trailerének középpontjában a legfőbb varázslót láthatjuk.
-
Apex Legends - Sztori bemutatón a hamarosan érkező új karakter
Ismét egy remek animációs előzetest kaptunk a fejlesztőktől.
-
A nagy IT-cégek eltörölnék a szökőmásodpercet
A vállalatok szakemberei egyöntetűen úgy látják, hogy az óraállítás sokkal több problémát okoz, mint amennyit megold.
-
75 Hz-es hordozható monitort mutatott be a Philips
A DisplayLinknek hála könnyű lesz a tartalommegosztás a 39,6 cm-es képátlóval megáldott, Full HD-s újdonsággal.
-
Képeken a még be sem jelentett Tactics Ogre Reborn
Az eddig látottak alapján a PSP-s változat új kiadása nem sok változáson megy át.
-
Dupla VRAM-mal turbózza fel Radeon RX 6500 XT-jét a Sapphire
A 8 GB-os verzió főleg ott segíthet, ahol a 4 GB VRAM-ból kifutott az elődmodell.
Hír Videokártya 45
-
Szeptember 26-án indul a World of Warcraft: Wrath of the Lich King Classic
A két hónap múlva esedékes indulásig a classic szervereken bónusz XP-t kapnak a játékosok.
-
Adókedvezményeket vár a Samsung Texastól, 192 milliárd dollárnyi chipgyárért
192 milliárd dollárnyi chipgyári befektetést ígér a Samsung, de ezért kedvezményeket vár Texastól.
-
Szemet vetett a MediaTek az Intel bérgyártó szolgáltatására
A Santa Clara-i óriáscég ezzel rálelt első igazán komoly partnerére.
-
The Lord of the Rings: Gollum - Elhalasztották a megjelentést néhány hónappal
Új dátumot nem kaptunk, nem lennénk meglepve, ha 2023-ra csúszna a premier.
-
Minisforum mini PC indul a Ryzen 5000-es vágányról
Az aktív hűtéssel megtámogatott apróság egyszerre négy 4K-s kijelzőt képes meghajtani.
Hír PC/Barebone 38
-
Egy év múlva érkeznek a Seagate 30 TB-os HDD-i
A második generációs HAMR megoldások gyors fejlődést vetítenek előre.
-
Nem szeretne DDR4-es Raptor Lake rendszereket látni az Intel
Ettől függetlenül borítékolható, hogy a vállalat egyes partnerei elkalandoznak majd.
Hír Processzor 31
-
A padló felé rángatja a közösségi médiát a gyengülő gazdaság
A Snap és a Twitter egyaránt kedvezőtlen üzleti jelentésének és a kijelentéseik hatására az online reklámeladásokkal foglalkozó óriások piaci értékükből 80 milliárd dollárt veszítettek.
-
PC-re és mobil eszközökre jön a Dragonheir: Silent Gods
A premier valamikor 2023-ban várható, ennél pontosabb dátumot még nem kaptunk.
-
Rendkívül kompakt M.2 bővítőkártya a SilverStone logójával
Az 1U magas masinákban kényelmesen elférő csöppség egy NVMe és egy SATA SSD-t tud elszállásolni.
-
Nemzetbiztonsági okokból blokkoltak egy kínai felvásárlást a britek
Kwasi Kwarteng brit gazdasági miniszter rendelte el a technológiai felvásárlás blokkolását.
-
Multiversus - Alig egy nap múlva Lebron James is csatlakozik a karakterekhez
Az ismert sztár mellett hamarosan a Rick & Morty szereplői is felbukkannak a játékban.
-
Hatalmas és ultraszéles ívelt monitorral rukkolt elő az LG
A 49 hüvelykes 49WQ95C-W Dual QHD felbontású HDR kijelzőt kapott, és a hangrendszer sem hiányzik belőle.
-
Már elérhető a NAV új ügyintéző felülete
Az év elején megújult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal portálja, amelyen már elérhető a hivatal új ügyintéző felülete, az Ügyfélportál (ÜPO) – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
-
The Callisto Protocol - Sam Witwer mellett Karen Fukuhara is szerepet kap
Az IGN egy rövid interjúra elkapta a két színészt, akik Glen Schofield mellett beszéltek a készülő játékról.
-
Az Uber elismerte a vétkességét
Ez volt az ára annak, hogy az amerikai ügyészek ne emeljenek büntetőjogi vádat.
-
Teljesen rááll a hibrid processzordizájnra az Intel
A Meteor Lake már három eltérő teljesítményű magot is bevet, de ez még csak a kezdet.
Hír Processzor 87
-
Napi dicsekvés: A Diablo Immortalt több mint 20 milliószor telepítették
Bár továbbra is sokan kritizálják a játékot, mégis rengeteg pénz folyik be a mikrotranzakciókból.
-
Védelmi célú mesterséges intelligenciát fejleszt a SZTAKI
A magyar szakemberek egy nemzetközi projektben vállalnak fontos feladatot.
-
2022 - Íme a 30. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban néhány kisebb alkotás premierje várható, de többek között érkezik Switch-re a Xenoblade Chronicles 3 is.
-
Jön a világ első 240 Hz-es tévéje
A Vizio MQX 50 hüvelykes verziója kapja meg ezt a funkciót.
Hír TV & szórakozás 22
-
Sokan felháborodhatnak az eltiktokosodó Facebook fiatalokat célzó változtatásán
Megváltozik a Facebook hírfolyama, hogy jobban vonzzák a fiatalokat – egyesek szerint tiktokosodik a közösségi oldal.
-
Körökre osztott, ingyenes akció-RPG lesz az Etheria: Restart (PC, Mobil)
A megjelenés valamikor jövőre várható, pontosabb dátumot egyelőre nem kaptunk.
-
Marvel's Midnight Suns - Így harcol Pókember
A legutóbbi bemutatóban Spider-Man felturbózott változata harcol az új ellenfelekkel.
-
Papers, Please - Jövő hónapban mobilokra is megjelenik
Egy újabb platformon lesz elérhető a népszerű indie játék.
-
Közel 20 percnyi videón az új Saints Row
A VGC csapatának lehetősége volt kipróbálni a játékot, élményeiket pedig meg is osztották velünk.
-
Ilyen lesz a The Last of Us Part 1
A fejlesztők egy tíz perces videóban mutatják meg, hogy mire számíthatunk a játéktól.
-
Októberben jön a Dragon Ball: The Breakers
Végre megjelenési dátumot kapott a végső kiadás, jövő hónapban még egy utolsó zárt tesztet is kapunk, valamint egy nyílt béta is vár ránk még a premier előtt.
-
Új, szerverbe szánt Atomokat mutatott be az Intel
A Parker és Snow Ridge kódnevű lapkák kerülnek piacra, utóbbi ismerős is lehet.
Hír Processzor 46
-
Külső merevlemez, ezúttal a Silicon Power elképzelései alapján
A meglehetősen egyszerű dizájnú újdonság 1-től 5 TB-ig kínál opciókat.
-
Gotham Knights - Középpontban Batgirl
Újabb játékmenet trailerrel jelentkeztett a Warner Bros. Games.
-
Tetőtől talpig fehérbe öltöztetett DDR4 memóriák a GoodRAM égisze alatt
A lengyel vállalat mutatós újdonságai Samsung D-die alapokon nyugszanak.
-
Az Apple a digitális egészségpiac ura lenne
Most először vázolt átfogó tervet az egészségpiaccal kapcsolatban az Apple: két irányból hódítanák meg a szektort.
-
Jövő hónapban megismerhetjük a Destiny 2 jövőjét
Kíváncsian várjuk, hogy a Bungie mire készül az elkövetkező hónapokban.
-
Megjelenési dátumot kapott a Hard West 2
A PC-re készülő alkotás jövő hónap elején végre elérhető lesz Steamen és GOG-on.
-
Az Epic Games az Open 3D Foundation új tagja
Bár az Unreal Engine a piacon konkurens marad, a kezdeményezés túl jó ahhoz, hogy ne támogassa az említett cég.
-
Kormányzati felhőt indított a Microsoft
Kormányzati ügyfelekre szabott felhőszolgáltatást indított a Microsoft, nagyobb adatok fölötti irányítást ígérve.
-
Elkaszálták a Tom Clancy's Ghost Recon: Frontline-t
Tisztogatást végez az Ubisoft, töröltek egy Splinter Cell VR játékot és két, eddig még be nem jelentett projektet.
-
Bejelentette második generációs SmartSSD-jét a Samsung
A koncepció megmaradt, de jóval potensebb hardver került az új fejlesztés alá.
-
Így futtathatsz Google alkalmazásokat a Huawei mobilokon
Olyan módszert mutatunk, amellyel Huawei készülékünk készen áll kedvenc Google appjaink használatára!
PR Promo
-
Elhalasztották az Avatar: Frontiers of Pandora megjelenését
Eredetileg az idei évre szánták a premiert, de az Ubisoft végül a 2023-24-es időszakra tette át az érkezését.
-
Integrálja a programjaiba az NVIDIA Broadcast funkciókat a Corsair
Az iCUE, az Elgato Wave Link és az Elgato Camera Hub szoftverek mellé mostantól nem feltétlenül szükséges a Broadcast applikáció telepítése.
-
Akciófigyelő: Ingyenes a Tannenberg az Epic Games Store-ban
A jövő hét folyamán a Lawn Mowing Simulatort kapjuk meg ajándékba.
-
Elon Musk áll rosszabbul a Twitterrel folytatott jogi háborúban
Bírósági úton akarja a Twitter kikényszeríteni a 44 milliárd dolláros felvásárlást, a szakértők szerint az ügyben pedig most Elon Musk áll rosszabbul.