-
Frissítve! Dead Space Remake - Fejlesztői stream!
A Motive Studio korai betekintést nyújt számunkra a készülő felújításba.
-
Fél tucat G-Sync monitor támogatását oldja meg az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 471.96-os meghajtó az Image Sharpening funkciót is frissíti.
Hír Videokártya 0
-
Kiderült mikor érkezik a Windows 11
Windows 10-ről ráadásul ingyen lehet majd frissíteni, de ez a folyamat a következő év közepéig is elhúzódhat.
-
Egymilliárd dollárért vásárolta ki az orosz óriás az Uber részét
A Yandex több üzletág összekombinálásával kíván a legnagyobb lenni.
-
Hondurasban is elindult a bitcoinláz
A napokban telepítették Hondurasban az első kriptopénzes ATM-et, amelyet a helyiek csak „la bitcoinerának” emlegetnek.
-
Ilyen lesz a Roman Empire Wars (PC)
A kizárólag PC-re érkező játék megjelenési dátuma még nem ismert.
-
Új gamer monitorral csap oda az MSI
Jön a MAG321QR jelzésű, QHD felbontású, magas képfrissítési rátájú megjelenítő.
-
Klasszikus zenei streamingszolgáltatót vett meg az Apple
A fiatal vállalkozás önállóan már nem tudott továbbfejlődni, az Apple pedig fantáziát lát az alkalmazásban.
-
Mozgásban az NBA 2K22
Az ismert népszerű széria idén ősszel jelenik meg, az alap kiadás borítóján Luka Dončić-ot láthatjuk.
-
Gyorshajtásért fülelték le a Kingston legfrissebb pendrive-ját
A 10 Gbps-os kapcsolatot használó megoldás durván 1 GB/s-os lemezműveleti sebességekkel kecsegteti leendő tulajdonosait.
-
Egyre többen akarnak később és részletekben fizetni a vásárlásaikért
Valósággal kilőtt a tőzsdén az Affirm, miután megállapodott az Amazonnal a BNPL-szolgáltatása elérhetővé tételéről.
-
Disco Elysium: Final Cut - Felbukkantak a Switch és Xbox verziók
Az európai korhatár-besorolás oldalán frissült a játék adatlapja és felkerültek az új kiadások is.
-
Öt érmet is elhoztak a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiájáról
Minden korábbi évnél jobban szerepelt a világ harminc országának 15 és fél éves vagy ennél fiatalabb diákjai számára meghirdetett Európai Junior Informatikai Diákolimpián (eJOI) a magyar csapat.
-
Megújul a BKK Futár utazástervező alkalmazás
Az augusztus 30-i frissítése után már a MÁV-HÉV adatai is valós időben jelennek meg a felgyorsult applikációban.
-
Back 4 Blood - Bemutatkozott egy új pálya
A stílus kedvelőinek kicsit még türelmesnek kell lenniük, a premier októberben várható.
-
Az esztergomi Suzuki is leáll
Két hétig szüneteltetik a termelést a félvezetőhiány miatt.
-
Hibára derült fény a Fractal Design Torrent házának kapcsán
A nemrégiben debütáló, szellőzésre kihegyezett kalyiba PWM kontrollerével adódhat probléma.
-
A Fujitsutól lopott adatokat árulnak a dark weben
A vállalatvezetés tagadja az eset súlyosságát – de szakértők szerint ez csak terelés.
-
Rocket League - Tovább késik a 120FPS mód érkezése PS5-ön
A fejlesztőknek némi technikai okok miatt újból el kellett halasztaniuk a frissítés érkezését.
-
Feltámadt hamvaiból a Mionix
A megelevenedéshez három egér és egy szövetpad asszisztál, ráadásul az utóbbiból még szőnyeg nagyságú kivitel is akad.
Hír Beviteli eszköz 8
-
Új előzetesen a King Arthur: Knight's Tale
A játék PC-s változatának korai kiadása már jó ideje elérhető, de a végső verzió konzolokra is megjelenik.
-
Kritikus fontosságú kiterjesztésekkel egészült ki a Vulkan API
A gyártófüggetlen fejlesztésekkel két lényeges irány előtt nyitotta meg a kapukat a Khronos Group.
Hír Videokártya 2
-
Heti három órát játszhatnak online a kínai fiatalok
A hatóság gyermekvédelmi megfontolásokkal indokolja a szigorítást.
-
Elon Musk nehezen viseli, hogy Jeff Bezos folyamatosan pereli a SpaceX céget
Musk konkrétan úgy fogalmazott: Bezos azért vonult vissza, hogy teljes munkaidőben indítgasson pereket a SpaceX ellen.
-
A Sharp is a saját Mini LED tévék felé fordult
A vállalat be is mutatta működőképes, 65 hüvelykes televízióját, amelybe 8000 kék LED-et építettek.
Hír TV & szórakozás 9
-
470 wattra kell paraméterezni az Alder Lake-S-hez tervezett alaplapokat
Ha az előző generációban az Intel elengedte a gyeplőt, akkor nyugodtan mondható, hogy az érkező sorozatnál már meg sem fogták.
-
A Marvell szerint a cégeket nem érdekli a chipek áremelkedése
Matt Murphy, a Marvell ügyvezetője azt mondja: az ügyfeleket nem érdekli, mennyire emelkedik a chipek árazása, csak legyen elegendő készlet. Az áremeléseket jellemzően a vevőkre hárítják.
-
Erős hangprojektorral felszerelt Philips OLED tévé érkezik
A vállalat színre lép az OLED936-os modellel, amely a megszokottnál komolyabb hangrendszert kapott.
Hír TV & szórakozás 14
-
Újabb trailert kapott a Spine (PC, PS5, XSX, Android, iOS)
Megjelenési dátumot egyelőre még nem kaptunk, de legalább a célplatformok listájáról lehullott a lepel.
-
Súlyosbodik a Microsoft újabb komoly botránya
A kiberbiztonsági szakemberek és hatóságok egyaránt mielőbbi cselekvésre szólították fel a vállalatokat a Microsoft felhős problémája miatt.
-
MDS-hez hasonló sebezhetőséget fedeztek fel az AMD régebbi CPU-iban
A hangzatos név nélküli biztonsági rés a Zen+ és Zen 2 architektúrákat érinti.
Hír Processzor 52
-
Új előzetest kapott a Warhammer 40,000: Chaos Gate – Daemonhunters
Több mint két évtizeddel az első rész után 2022-ben végre megkapjuk a folytatást.
-
Saints Row - Isten hozott Santo Ileso-ban!
A bemutatkozó trailer után egy hosszabb előzetest kapott a rebootolt sorozat, ebben már pár másodpercnyi gameplay jelenetet is láthatunk.
-
Elon Musknak sem tetszik az NVIDIA és az Arm üzlete
Nem csak a britek és az EU vizsgálják a felvásárlást, sok nagy cég is ellene van. Elon Musk is ellenzi az üzletet.
-
Picit csúszik a Samsung első 3 nm-es eljárása
A főleg házon belüli használatra szánt 3GAE node-on leghamarabb egy év múlva kezdődhet meg a tömeggyártás
-
The Medium - Napokon belül érkezik a PS5 változat
Megkapta utolsó előzetesét a PlayStation 5 kiadás, amely a hétvégén érkezik.
-
A Toyota egy baleset miatt leállította autonóm kisbuszait
A körülmények még tisztázatlanok, de szerencsére nem történt súlyos sérülés.
-
Csak a játékokra koncentrál az új Intel driver
A 30.0.100.9862-es verziójú, béta állapotú meghajtó egy új címhez kínál profilt, illetve sok korábbi játékhoz hibajavítást.
Hír Videokártya 6
-
Sztori trailert kapott a Lost Judgment
A játék végső kiadása PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re érkezik szeptember 24-én.
-
2021 - Íme a 35. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megjelenik a Song of Iron, de végre kapható lesz a WRC 10 is.
-
Sokat nem engedett a Windows 11 minimum CPU-igényéből a Microsoft
De menekülőút, hogy bármilyen gépre megoldható a telepítés, noha ennek komoly ára lehet.
-
Újra leállásokra kényszerült a Daimler
A termelés korlátozása érinti a kecskeméti Mercedes-gyárat is.
-
Fontos mérföldkőhöz érkezett az LG a 6G THz technológia terén
A vállalat sikeresen mutatta be a vezeték nélküli 6G terahertzes tartományban történő adatátvitelt és -vételt 100 méternél nagyobb távolságra, kültéri környezetben.
-
Nagy vihart kavar, hogy autós chipekhez juthat a Huawei
A jelentések szerint Amerika olyan licenckérelmeket engedélyezett, amelyek révén a Huawei dollárszázmilliós értékben vásárolhat autós chipeket a növekvő autós üzletágához.
-
Kipróbáltuk a Call of Duty: Vanguard Alpha-t
Ezen a hétvégén játszható a kizárólag PS4 és PS5 tulajok számára elérhető alfa teszt, amelyben a Champion Hill módot próbálgathatjuk.
-
Rövid bemutatón a Lemnis Gate
Az elmúlt napokban a Gamescomon a fejlesztők meséltek kicsit a készülő játékról és kaptunk új gameplay részleteket is.
-
Premier előzetest kapott a nemrég megjelent Tormented Souls
A horror játék eddig többnyire pozitív visszajelzést kapott a vásárlóktól.
-
Új trailert kapott a Metroid Dread
A kizárólag Nintendo Switch-re érkező oldalnézetes akciójáték október elején jelenik meg.
-
Újabb képeken az Elden Ring
A fejlesztők négy új screenshotot osztottak meg velünk a készülő játékból.
-
Választási bizottság létrehozását fontolgatja a Facebook
Globális választásokkal kapcsolatban adna tanácsokat a bizottság.
-
Új HDD-kkel segíti az Xboxokat a Seagate
A Game Drive termékcsalád a Hub és a Portable modellekkel bővült, ráadásul utóbbi kap egy speciális kivitelt is.
-
Egyesülhet a Western Digital és a Kioxia
Egy 20 milliárd dollárnál is többet érő üzlet keretében egyesülhet a Western Digital és a Kioxia (így már a Samsung vezető szerepe is veszélybe kerülhet a NAND-piacon).
-
Új kompakt vizes rendszerek a Fractal Design jóvoltából
Összesen hatféle kiszerelésben küldi üdvözletét az univerzális Lumen széria.
-
Februárban jelenik meg a Sifu
A közelharcokra fókuszáló, külső nézetes akciójáték PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re érkezik.
-
Kibertronról szökött (nyitott) toronyház a Sharkoontól
Hogy is volt az a Chokito reklám? Ronda és finom? A lényeg, hogy az impozáns specifikációkkal a megosztó külső áll kontrasztba.
-
Hatalmas sérülékenység fenyegeti a Microsoft felhős ügyfeleit
Úgy tűnik, hogy a Microsoft ügyfeleinek felhős adatbázisaiba könnyedén belenézhettek a támadók, de változtatásokat és törléseket is végrehajthattak.
-
Újra mozgásban a Death Stranding: Director's Cut
Hideo Kojima játékának bővített, feltuningolt változata jövő hónapban érkezik.
-
A Waymo nem árulja tovább lidarjait
Az értékesítés nem jött be, új utat választanak.
-
A csúszás lesz az Aurora nevű szuperszámítógép legkisebb problémája
Az Intel eredetileg azt ígérte, hogy a CXL interfésszel biztosítják az egységes memóriát, de mára történt némi változás.
-
Gamescom előzetest kapott a Farming Simulator 22
A virtuális gazdáknak kicsit még türelmesnek kell lenniük, a játék novemberben érkezik.
-
Insurgency: Sandstorm - Megjelenési dátumot kaptak a konzolos kiadások
A korábban kiszivárgott információk úgy tűnik, hogy valósak voltak, valóban jövő hónap végén érkeznek a PS4 és Xbox One verziók.
-
Váratlanul érte az AMD-t, hogy a Polaris szuperszámítógép EPYC CPU-kat használ
A vállalat későbbre ígért sajtóközleményt az ügyben, ami jól mutatja, hogy milyen gyors döntés születhetett Argonne Nemzeti Laboratóriumban.
-
Halo: Infinite - Íme az előzetes gépigény
A megjelenési dátum bejelentése után végre felbukkant a játék hardverigénye is.
-
Erős első félévet zártak a hazai webáruházak
2021 év első hat hónapjának eredményei alapján úgy tűnik, hogy a járvány hatására tavaly hirtelen hatalmasat bővülő online kiskereskedelem meg tudta tartani a lendületét.
-
Apró és cserélhető adattároló szabványt publikált a JEDEC
Az XFMD jelentős előrelépés lehet az ultramobil és az IoT eszközök piacán.
-
2021 - Az Xbox Live szeptemberi Gold játékok listája
A következő hónapban többek között a Warhammer Chaosbane című alkotást kapjuk meg.
-
Beindulni látszik az Alphabet drónos áruszállítása
Az amerikai nagyvállalat leánycégének, a Wingnek éles tesztje jelenleg három városban zajlik.
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Epic Store-ban a Saints Row: The Third Remastered
A széria harmadik részének felújított kiadása mellett az Automachef című alkotást is bezsebelhetjük.
-
Aerocool blog: Cylon és Prime ház
Az RGB fényekkel kombinált, letisztult vonalakat kedvelő felhasználóknak való házakat mutatunk be.
-
Üzenetküldőkkel spórolnak a telefonszámlán a magyarok
Az internetes hangtovábbítási eljárással (VoIP) működő applikációk (Messenger, Viber, Skype stb.) használata Magyarországon jellemzőbb, mint számos EU-tagállamban.
-
Egyre nagyobb lufinak tűnik az NFT-piac
Hatalmas tempóban nőnek az eladások az NFT-piacon, a kritikusok szerint azonban hatalmas lufi az egész.
-
Fillérekből fejlesztettek szövegfeldolgozót a PTE-n
Mesterséges intelligencia a megértésért.
-
Számításokat is végző memóriákban látja a jövőt a Samsung
A HBM-PIM után jön az AXDIMM és az LPDDR5-PIM is, ráadásul a szabványosítás is sínen van.
-
Ismét az OTP lett az ország legjobb digitális bankja
Az OTP Bank nyerte el ebben az évben is a Global Finance magazin World’s Best Consumer Digital Bank Award 2021 elismerését.
-
Gyorsan összedobott nagyvas hangol az évek óta csúszó Aurorára
Idén már biztos nem lesz kész az Egyesült Államok által kért projekt, amit az Argonne Nemzeti Laboratórium a Polaris szuperszámítógéppel helyettesít.
-
Hamarosan bárki vásárolhat a TikTokról
Együttműködésbe kezd a TikTok és a Shopify, hogy az emberek a közösségi platformon keresztül vásárolhassanak.
-
Nemsokára tényleg megjönnek a ViewSonic nagy méretű gaming kijelzői
A kulcsszavak: 32 hüvelyk, 1440p, 4K, kvantumpont, 150/175 Hz, DisplayHDR 600, HDMI 2.1 és különféle módokon variálható frissítési frekvenciák. Elsőre jól hangzik.
-
ASUS blog: notebookok iskolakezdésre
Egy hordozható számítógép már szinte alapfelszereltség egy diáknál, az ASUS ajánlatai között pedig több megfelelő példányt is találhatunk.
-
Jelentősen lelassult a nyugati-európai PC-piac növekedése
A második negyedév ezúttal csak 3 százalékos növekedést hozott a tavaly ilyenkori 39 százalékos helyett, de még így is hatalmas a kereslet, a chiphiány nélkül pedig még nagyobb lehetett volna a növekedés.
-
A Google és a Microsoft dollártízmilliárdokkal támogatja meg a kiberbiztonságot
Az amerikai kiberbiztonság fejlesztésére dollártízmilliárdokat fordít a Google a Microsoft, jelentették be a Fehér Házban lezajlott nagy találkozó után. Az Apple, és az Amazon is fogadkozik.
-
Thermaltake gaming headset DTS Headphone:X v2.0-val
A PC-vel, Apple vasakkal, Xbox One-nal, PlayStation 4-gyel, Nintendo Switch-csel és mobileszközökkel összepárosítható újdonság beilleszthető a Razer Chroma "ökoszisztémába" is.
Hír TV & szórakozás 1
-
NAV: változik az Online Számla rendszere, ma este karbantartás lesz
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be, és este hattól várhatóan este 10-ig karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban.
-
Komolyan növelné a waferárakat a TSMC
A vállalat már közölte a készülő változást az ügyfeleivel.
-
Forgalomba áll az első teljesen elektromos önvezető teherhajó
A norvég Yara International vegyipari vállalat által négyévi munkával megalkotott jármű a tervek szerint még idén megteszi első útját.
-
Egy Razer perifériával könnyen szerezhető rendszergazda jogosultság a Windowson
A vállalat elismerte a biztonsági rés létezését, és rohamtempóban dolgoznak a javításon.
-
Amerikát nyugtatja Tajvan a globális chiphiány kapcsán
A tajvani gazdasági miniszter szerint az ország mindent megtesz, hogy segítsen a chipválság felszámolásában.
-
Muskot, Bezost és Bransont is várják az oroszok
Meghívást kap Elon Musk, Jeff Bezos és Richard Branson a bajkonuri űrközpontba az első világűrben forgatandó játékfilm stábjának október elejére tervezett indítására.
-
GC 2021: A Crossfire X sem hiányozhatott a Gamescomról
A megjelenés dátumát egyelőre nem árulták el nekünk, de hamarosan újra hallunk majd a készülő játékról.
-
GC 2021: Jön a New World című MMORPG nyílt bétája
A zárt tesztek után végre bárki kipróbálhatja a játékot a szeptember elején esedékes teszt időszakban.
-
GC 2021: Újra mozgásban a DokeV című játék
A Pearl Abyss nyílt világú játéka PC-re és konzolokra érkezik, de pontos dátumot még mindig nem kaptunk.
-
GC 2021: Hivatalos, hogy csak jövőre jön a Horizon Forbidden West (PS4, PS5)
A pontos dátum bejelentése mellett kiderült, hogy az első rész kapott a mai naptól egy 60FPS patch-et PS5-ön.
-
GC 2021: Sztori trailert kapott a Far Cry 6
Az Ubisoft egy új előzetest mutatott meg nekünk a Gamescom alkalmából.
-
GC 2021: Rövid előzetesen a The Outlast Trials
A premier jövőre várható PC-n, a megjelenés napját a későbbiek folyamán jelentik be nekünk.
-
GC 2021: Csak jövőre jelenik meg a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga
Pontos dátum továbbra sincs, a hírek szerint tavaszi premierrel kell számolnunk.
-
GC 2021: Befutott a Riders Republic nyílt bétája
A Gamescom alkalmából kaptunk egy új trailert, valamint kiderült, mostantól bárki kipróbálhatja a játékot.
-
GC 2021: Pontos megjelenési dátumot kapott a Halo: Infinite
Kiderült, hogy kapunk egy limitált kiadású konzolt is, valamint egy új, Halo témájú Series 2 Elite kontrollert.
-
A home office nagy kihívása a kiberbiztonság
Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen.
-
GC 2021: Call of Duty: Vanguard - Végre mozgásban a sztori mód
A Gamescom alkalmából rövid betekintést kaptunk a kampányba.
-
GC 2021: Taktikai RPG-nek készül a Marvel's Midnight Suns
A jövő év tavaszán érkező programot nem más fejleszti, mint a Firaxis Games.
-
GC 2021: Bejelentették az új Saints Row játékot
Ahogy arra számítani lehetett, egy teljes reboot-ot kapunk, új szereplőkkel.
-
A 3DMark új tesztje bemutatja mennyit ér a sampler feedback
A friss modul ingyenes a 3DMark Advanced és Professional Editiont birtokló felhasználók számára.
Hír Videokártya 18
-
Nézzük élőben a Gamescom 2021: Opening Night Live-ot!
A nyitóest alkalmából rengeteg játékhoz kapunk előzetest, ezek között akad még be nem jelentett alkotás is.
-
Mexikó fogadta be az afgán robotfejlesztő lányokat
A robottechnológiai lányválogatott öt tagja megérkezett kedden Mexikóba, ahol a külügyminiszter fogadta őket.
-
Az ünnepekkor kapcsolná a felhőre az Xboxokat a Microsoft
Az Xbox Cloud Gaming szolgáltatás a vállalat konzoljain is elérhető lesz.
Hír TV & szórakozás 6
-
Misztikus szigeten érzi jól magát az új Radeon Software
A 21.8.2-es szoftvercsomag a szokásos hibajavításokat sem veti meg.
Hír Videokártya 7
-
Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG Nyrt.
A megállapodás célja, hogy a felek az állami és a magántőke egyesítésével egy olyan stratégiai távközlési és telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató vállalatot hozzanak létre, amely versenyképes piaci szolgáltatások mellett kellő súllyal képviseli a nemzeti érdekeket az iparágon belül.
-
Type-C-s üzleti monitorok kvartettje az AOC fémjelzésével
Az 1440p-s és 4K-s, variálható frissítési frekvenciával operáló jövevényeket 68,6 vagy 80 cm-es képátlóval választhatjuk.
-
Hang- és videohívásokkal újít a Facebook app
Egyes felhasználók tesztjelleggel már a fő Facebook alkalmazásból is tudnak hang- és videohívásokat indítani, a Messenger megnyitása nélkül.
-
Végre új előzetest kapott a The Gunk
A SteamWorld készítőinek új játéka valamikor decemberben érkezik, de pontos dátumot még nem kaptunk.
-
Bright Memory: Infinite - RTX előzetes érkezett
A legújabb videó sajnos továbbra sem árulja el a megjelenés napját, de elvileg idén megkapjuk a játékot.
-
Állítólag egy IT-cégre csapott le a NAV és a TEK
A szóban forgó vállalkozás a BKV számára is végzett fejlesztési és üzemeltetési munkát.
-
30 éves a Linux
Éppen 30 éve volt, hogy Linus Torvalds finn egyetemista elküldte szerény levelét a comp.os.minix hírcsoportba, amelyben bejelentette, hogy egy új, Linux nevű projektbe kezdett
-
Újabb előzetesen a Dying Light 2: Stay Human
A hosszú ideje készülő folytatás december elején végre megjelenik.
-
Az Amazon és az Apple is ott van a Fehér Ház kiberbiztonsági találkozóján
A Fehér Ház ma esedékes kiberbiztonsági találkozóján nem csak az Amazon és az Apple, de a Google és a Microsoft ügyvezetője is ott lesz.
-
Új, Type-C-s külső SSD a páston – ezúttal a GoodRAM színeiben
Az 1 TB-ig merészkedő, TLC NAND flash lapkákkal rendelkező adattár lineáris lemezműveletek során az 1 GB/s-os határt pedzegeti.
-
Megjelent a Psychonauts 2
A premier előtti órákban befutott a launch trailer is, amely felvezeti, hogy mennyi őrültségre számíthatunk.
-
Körvönalozódnak az Intel XeSS eljárásának követelményei
Úgy néz ki, hogy a shader modell 6.4 támogatása a minimum igény, de a shader modell 6.6 nagyobb sebességet kínál.
Hír Videokártya 15
-
Mozgásban a Forza Horizon 5
Közel kilenc percnyi új gameplay részletet kaptunk a játékból, amelyhez a minap leleplezték a hivatalos borítót is.
-
Februárban érkezik a Destiny 2: Witch Queen DLC
Fél évünk van rá, hogy felkészüljünk a játék legnagyobb kiegészítőjére, amelyben minden eddiginél nagyobb fenyegetéssel kell szembenézniük a játékosoknak.
-
A jövő háborújába küldené vásárlóit az NVIDIA
A vállalat egy ingyen játékkal biztosítaná a szórakoztató csatamezőt.
Hír Videokártya 30
-
Megvette és elásta a riválisait a Facebook az amerikai FTC szerint
A trösztellenes hadjárat következő fordulójában a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság azt állítja: a Facebook megvette, majd elásta a riválisait.
-
Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek
Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont.
-
Starlink: túl a százezren
A felhasználói visszajelzések döntő része elismerő, elégedettek a szolgáltatás minőségével.
-
Dedikált AI gyorsítóval erősíti új Z CPU-ját az IBM
A Z Telum ilyen formában új biztonsági képességekre tesz szert.
Hír Processzor 0
-
Újabb nagy lépés a Waymo önjáró autóinak bevezetése felé
Eljött az idő, hogy egy amerikai metropoliszban is megkezdődjenek a nyilvános tesztek.
-
Felfoghatatlanul nagy összeget költ a Samsung fejlesztésre
A vállalatvezetés szerint a megváltozott körülmények okozta kihívásokra csak komoly beruházásokkal lehet reagálni.
-
Intel Tremont magos mini PC az MSI gondozásában
A 10 nanométeres gyártástechnológiával készülő, 6 wattos SoC elsősorban irodai jellegű felhasználásban, esetleg HTPC-ként kamatoztathatja tehetségét.
Hír PC/Barebone 5
-
Gamescom 2021 - Nézzük élőben az Xbox előadását
Egyelőre pontosan nem tudjuk, hogy mire számíthatunk, remélhetőleg meglepetéssel is készül a Microsoft.
-
Rászálltak az Apple-re a jogvédők a tervezett tartalomátkutatások miatt
A jogvédő csoportok azt kérik az Apple-től, hogy vonja vissza azon terveit, amelyek alapján illegális képek után kutatna a felhasználók tartalmai között.
-
Vitorlát bontott a Corsair legújabb vezeték nélküli headsetje
A remek összeszerelési minőséggel büszkélkedő jövevény a Void termékcsalád továbbgondolásának, mondhatni szellemi örökösének tekinthető.
Hír TV & szórakozás 0
-
Aliens: Fireteam Elite - Befutottak az első értékelések
Megjelent a kooperatív akciójáték, ezzel együtt befutottak a tesztek is, amelyek szerint akadnak gondok a programmal, de talán így is élvezhető egyeseknek.
-
20 százalékkal többe kerül majd a cégeknek a Microsoft 365
Emelik redmondiak a Microsoft 365 árazását, de a fogyasztói és diákoknak szánt verzióért nem kérnek többet.
-
TCL technológiákkal megtámogatott Skyworth OLED tévé érkezik
A Skyworth SXC9800 4K felbontású, HDR támogatású modell megkapta a TCL képjavító eljárásokat tartalmazó Chameleon technológiáját.
Hír TV & szórakozás 18
-
Destiny 2 - Ma este bemutatkozik a Witch Queen DLC
Eredetileg idén év végén kaptuk volna meg a kiegészítőt, végül elhalasztották a megjelenést 2022. elejére.
-
Identitászavarral küzd az Akasa új processzorhűtője
A noctuás ár adott, de ezt nem kíséri a baglyos gyártó célratörő dizájnfilozófiája vagy garanciaideje.
-
Bennfentes kereskedelem miatt kerülhet börtönbe a Netflix pár korábbi dolgozója
A Netflix három korábbi mérnökét is megvádolta bennfentes kereskedelemmel az amerikai tőzsdefelügyelet.
-
Akciófigyelő 2021: Xbox Live 34. heti leárazások
Ezen a héten is több élvezetes játék szerezhető be olcsóbban, érdemes lehet elgondolkodni a vásárláson.
-
Részletesen prezentálta DDR5-ös szervermemóriáját a Samsung
A fél terabájtos monstrum számos újítással éri el tekintélyes képességeit.
-
Riders Republic - Középpontban a testreszabás
Miközben a napokban elrajtolt a játék zárt bétája, a fejlesztők egy új előzetessel jelentkeztek.
-
Novemberben jön az Asterix & Obelix : Slap them all!
A tavasszal bemutatott új játék végre megjelenési dátumot kapott.
-
Mindenkit leiskolázna az AI területén a Tesla
A D1-es lapkával extrém skálázható megolást kínálnak a szuperszámítógépekbe.
-
Kémfilmbe illő módon vadászott az Apple a szivárogtatókra
Titkos kettős ügynököt alkalmazott az Apple a jövőbeli termékeiről szivárogtatók ellen, végül azonban cserben hagyta az illetőt, aki ezért mindent kiteregetett.
-
Újra 5 giga ajándék a Vodafone-tól
A havidíjas és feltöltőkártyás Vodafone előfizetők is megkapják a belföldön és roaminggal is felhasználható díjmentes adatkeretet.
-
Elhalasztják a Disney+ magyarországi bevezetését
A tervek szerint idén ősszel már elérhetőek lettek volna a tartalmak nálunk is.
Hír TV & szórakozás 58
-
Kameruni kiberbűnözők Romániában
A meglehetősen primitív módon végrehajtott csalássorozat globális volt, és kihasználták a román cégek adottságait.
-
A 3D-s tokozásokat figyelembe véve kémleli a jövőt az AMD
A 3D V-Cache igen modern megoldásnak számít, de ez még csak a kezdet.
Hír Processzor 17
-
Kutyabaráttá vált a Telenor üzleteinek többsége
A boltok közel háromnegyedét kutyabaráttá alakította a szolgáltató, a kutyabarát üzleteket matrica jelöli, a négylábúaknak a boltokban vizes tálkát és szőnyeget helyeznek ki.
-
Távmunkás VR-alkalmazással lépne a metaverzumba a Facebook
A virtuális valóságban működő, távmunkás app és egy Oculus Quest 2 segítségével a viselők önmaguk digitális avatarjával vehetnek részt digitális meetingeken.
-
Óriási OLED tévével támad a Xiaomi
A Xiaomi Mi TV Master 77" 4K felbontású, HDR támogatású OLED panellel rendelkezik.
Hír TV & szórakozás 25
-
Psychonauts 2 - Megérkeztek az első tesztek
Az értékelsések szerint érdemes lesz a folytatással is foglalkoznunk, ha szerettük az első részt.
-
Kolink blog: ventilátorok a házak jobb szellőzéséhez
Egy hagyományos és két különlegesebb dizájnú ventilátort mutatunk be a gyártó kínálatából.
-
Ősi borneói népmesék ihlették a Project Buramato című játékot
A készülő alkotás dizájnja nagyon hasonlít a Genshin Impact és a The Legend of Zelda: Breath of the Wild játékok kinézetére.
-
Olyan helyről kapott gyomrost az AVX-512, ahonnan a legkevésbé számított rá
Miután az Intel bevezette az utasításkészletet a Tiger és Rocket Lake-ben, kivágja az utódnak szánt Alder Lake-ből.
Hír Processzor 106
-
Elon Musk a Marsra is elküldené dolgozni a Tesla humanoid robotjait
Egyesek Isaac Asimov Én, a robotjával állítják párhuzamba a helyzetet – van, aki fél, de Musk szerint a legtöbb ember képes lesz legyűrni az 57 kilogrammos humanoid robotot.
-
Ott lesz a Gamescomon a LEGO Star Wars: The Skywalker Saga
Sokak reménye szerint végre kapunk egy fix megjelenési dátumot a szerdai eseményen.
-
A Huawei kiválásásval jelentősen átalakult a partnerek sorrendje a TSMC-nél
Sokan vércseként csaptak le a felszabaduló kapacitásra, így a bérgyártó nem érezte meg az egyik legnagyobb ügyfele elvesztését.
-
Hosszabb előzetest kapott a Rainbow Six: Extraction
A kooperatív küzdelmekre kihegyezett alkotás eredetileg ősszel jött volna, de végül elhalasztották a premiert 2022-re.
-
Kiadásfigyelő alkalmazást készített az OTP
A kiadások tudatosabb kezelésében és követésében, a „hónap vége” jelenség elkerülésében segíthet az OTP Bank új internet- és mobilbankjának egyik funkciója.
-
Konzolokra tart a Crusader Kings III?
A tajvani korhatár-besorolás oldalán felbukkantak a PS5, Xbox Series X/S és Xbox One változatok.
-
Magyar vállalkozás jutott szingapúri befektetéshez
A szingapúri Ether.cards NFT platform magyar alapítója fantáziát lát a Pozi.io innovációs közösségében. A pandémia alatt elindult szolgáltatás 200.000 dolláros angyal-befektetést kapott.
-
Emeli saját AI gyorsítójának tempóját a Baidu
A Kunlun II kétszer-háromszor gyorsabb a három évvel korábban bemutatott elődjénél.
-
Call of Duty: Vanguard - Bejelentették a béta teszt dátumait
Szeptember vártható a teszt, azonban ezen a hétvégén a PlayStation tulajok korai betekintést kapnak egy új játékmódba.
-
2021 - Íme a 34. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megjelenik az Aliens: Fireteam Elite, de végre kapható lesz a Psychonauts 2 is.
-
Versenyjogilag is aggályosnak találják a britek az ARM felvásárlását
Az akvizícióra mind versenyjogi, mind pedig nemzetbiztonsági szempontból is mélyebben ránéznek majd.
-
Elon Musk szerint szükség van a feltétel nélküli alapjövedelemre
Már csak azért is, mert Musk azt mondja: a Tesla jövőre előáll egy humanoid robot prototípusával, ami majd minden unalmas munkát elvégez az emberek helyett.
-
Februárban jön a The King of Fighters XV?
Állítólag egy hivatalos japán viszonteladónak köszönhetően megtudhattuk a pontos megjelenési dátumot.
-
Törölték a Wild című PlayStation exkluzív játékot?
Hivatalos bejelentés ugyan nem érkezett, de megbízhatónak vélt bennfentesek szerint már ne számítsunk, hogy elkészül valaha a program.
-
Marvel's Guardians of the Galaxy - Fejlesztők a zenéről
A legutóbbi videóból az is kiderül, hogyan tudták a készítők a 80-as évek pop klasszikusait ötvözni a játék saját zenei világával és játékmenetével, hogy megalkossák az új játékelemet, a Huddle-t.