-
PC-re készül a Honor of Kings: World
A TiMi Studio Group-nál készülő alkotás a Tencent Games gondozásában jelenik meg, de túl sok részletet egyelőre még nem kaptunk.
-
Cyberpunk 2077 - Úgy tűnik, hogy idén nem kapunk már több frissítést
Nemrég frissül a játék roadmap-je, amelyen már látható, hogy csak 2022-ben érkezik update a játékhoz.
-
Rövid videón a Project Buramato
A PC-re és konzolokra érkező játék valamikor 2022-2023 között jelenik meg.
-
Egyes régiókban elindult a Diablo Immortal zárt bétája
A tervek szerint három hónapig tart az időszak, a végső kiadás valamikor jövő év elején érkezik.
-
Megjelenési dátumot kapott a Weird West
A PC-re és konzolokra érkező játék a tervek szerint jövő év elején lesz elérhető.
-
The Witcher - Friss trailert kapott az új szezon
A második évad a tervek szerint december 17-től lesz látható Netflixen.
-
Összeáll a SiPearl és az Intel
A Rhea elsődleges társa a Ponte Vecchio lehet az európai szuperszámítógépes projekteknél.
-
Újabb verziója látott napvilágot a Scythe Mugen 5-nek
A multiplatformos, közel 1 kilogrammos batáron új légkavaró trónol, és a felfogatómechanizmus sem úszta meg a ráncfelvarrást.
-
Több mint 12 millió dollárnyi kriptopénzt árverezett el a német hatóság
A helyi törvények miatt árverésre kellett bocsájtani a lefoglalt bitcoinokat.
-
Szoftveres oldalról is megtolja az Arc termékcsaládot az Intel
Az Xe HPG Scavenger Hunt verseny az érkező VGA-k áráról is árulkodik.
Hír Videokártya 13
-
Lara Croft and the Guardian of Light - Jön a Switch kiadás
A különleges mellékág nem egyedül érkezik a Nintendo gépére, jön ugyanis a Lara Croft and the Temple of Osiris is.
-
Játékosoknak szánt monitorok négyes fogata a Philips gondozásában
A zömében 23,8 hüvelykes újdonságok a 165 Hz-es halmazba érkeznek, és a 27 hüvelykes nagytestvéren még DisplayPortból is kettő van.
-
Call of Duty: Vanguard - Így indul a szezon
December elején elbúcsúzunk Verdansk-tól és a battle royale játékban új helyszínen harcolhatunk.
-
Több, mint egy tucat csatlakozó van a Belkin Type-C-s dokkolóján
A Chromebookokhoz (is) szánt kínálatba érkező megoldás még befért a 200 dolláros összeghatár alá.
-
Még mindig készül a Prince of Persia: The Sands of Time Remake
A készítők egy rövid Twitter bejegyzésben írtak arról, hogy továbbra is gőzerővel dolgoznak a projekten.
-
Egy amerikai szenátor szerint a Big Tech-ben már nem lehet megbízni
Olyan törvényekért kampányolnak amerikai szenátorok, amelyek megvédenék a gyermekek magánszféráját az online térben.
-
Bemutatkozott az XPG Lancer RGB DDR5 memória
A dizájn ugyan nem újkeletű, de az 5200 MHz-es frekvencia igen, ráadásul egy fürgébb változat is úton van.
-
Bright Memory: Infinite - Megjelenési dátumot kapott a PC-s kiadás
Akik anno megvették az alap verziót, azok természetesen ingyen megkapják az új változatot.
-
A home office diadalmenete
Mire készüljünk, ha véget ér a krízis? A munkavállalók – a többség számára új lehetőséget jelentő – otthoni munkát megszokták, elfogadták és a jövőben is megtartanák – derül ki a Siemens friss, hazai online vizsgálatából.
-
Gyorsan bevizezhetjük majd az LGA1700-as rendszerünket
Az EKWB "ingyen" teszi elérhetővé a Velocity blokkok új hátlapját, amely az LGA1700-as Intel tokozásra való felszereléshez szükséges.
-
2021 - A PlayStation Plus-hoz járó novemberi játékok
Az elkövetkező hónapban a megszokott három program mellé ajándék VR címek is járnak.
-
A magyar gyerekek háromnegyede videójátékozik
Egy friss kutatás szerint közel 40 százalékuk naponta játszik, hetente átlagosan egy teljes munkanapot töltenek ezzel a hobbival
-
Akciófigyelő: Ingyenes a DARQ: Complete Edition (PC)
A jövő hét folyamán az Aven Colony-t zsákolhatják be az érdeklődők.
-
Két darab 10 gigabites portot ad a QNAP új bővítőkártyája
A PCI Express csatolót használó kártya a PC-k mellett a gyártó NAS meghajtóiban is munkára fogható.
-
Szabadulószoba a BME-n
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara és a Cisco Magyarország együttműködésében született meg a világszinten újdonságnak számító oktatási célokra használható szabadulószoba.
-
A felbérelhető hacker az új divat
Az EU és az ENISA szerint a jelenlegi legnagyobb kiberbiztonsági fenyegetés az, hogy vannak felbérelhető hackerek, és alkalmazásukból nagy trend lett.
-
Bejelentették a Facebook új nevét
Nincs nagy meglepetés, a márkanév a metaverzumhoz kapcsolódik.
-
Kifejezetten ízlésesre sikerültek a G.Skill DDR5 memóriái
A 4800-tól 6000 MHz-ig terjedő tartományban operáló, 32 GB-os készletben közelgő modulok 33 mm magasak.
-
Megjelent a PCI Express 4.0 a Kingston KC szériájában
A négyféle kapacitással elérhető KC3000 7 GB/s-os adatátviteli tempóra is képes lehet.
-
Változik az Aurora nevű szuperszámítógép várható teljesítménye
Az Intel eredetileg 1 EFLOPS-ot célzott meg, most azonban már 2 EFLOPS fölé mennének. Ezzel a fogyasztás is jelentősen nő.
-
Battlefield 2042 - Rövid trailert kapott három új pálya
A legújabb előzetesben néhány villanásnyi gameplay részletet láthatunk a Renewal, a Breakaway és Discarded térképekre.
-
4 x 4 cm-es házba zsúfolta új akciókameráját a DJI
Az Action 2 nem csak az előd Osmo jelölését hagyta le, de látványosan kisebb is lett annál.
-
Meglepő oka van annak, hogy miért támogatja Elon Musk a dogecoint
Nem vett a Shiba Inu coinból Elon Musk, csak bitcoinba, ethereumba és dogecoinba fektetett.
-
Jön a Deathverse: Let It Die
A PlayStation 4-re és PlayStation 5-re készülő multiplayer alkotás ingyen elérhető lesz mindenki számára.
-
Rekordnyereséget szerzett a reklámokból a Google
Az Apple korlátozó intézkedései sok céget érintettek, de a Google-t nem: jól zárta a harmadik negyedévet az Alphabet anyacég.
-
Méretes frissítést kap a Bugsnax jövő év elején
Az update mindenkinek ingyenes lesz, akik megvették a játékot.
-
Kevesebb volt a beszedett jogdíj 2020-ban, mint egy évvel korábban
Ugyanakkor a vártnál kisebb a csökkenés, a digitális tartalmak után pedig jóval többet fizettek.
-
Windows 11 operációs rendszerrel érkeznek a Dell új Rugged notebookjai
Az új eszközök nem csak masszív felépítésűek, de 25 órás maximális üzemidejükkel tartósan is használhatók töltés nélkül.
-
Jön a Star Ocean: The Divine Force
Az új játék a tervek szerint PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re érkezik.
-
Indul a vizsgálat, nem tetszik az EU-nak az NVIDIA és az Arm üzlete
Margrethe Vestager, az EB versenyjogokért felelős biztosa szerint az EU elemzései azt mutatják, a felvásárlás torzító hatást gyakorolhat a piacokra.
-
A retrót emeli új szintre Switch firmware frissítése
A Switch Online + Expansion Pack a SEGA Genesis/Mega Drive és a Nintendo 64 egyes játékaihoz nyit utat.
Hír TV & szórakozás 8
-
Ismét mozgásban a Little Devil Inside
A State of Play-en új trailert láthattunk, de sajnos a megjelenési dátumot még nem árulták el nekünk.
-
The King of Fighters XV - Jön a nyílt béta
Jövő év elején jön a verekedős széria, azonban jövő hónapban lehetőségünk lesz kipróbálni.
-
Aerocool blog: néhány különleges ház és ventilátor
A Flo miditorony egyedi megoldásaival, a Bionic ház és a Duo ventilátorok pedig fényeikkel kelthetik fel érdeklődésünket.
-
Sokat mobilozunk, és túl sokat fizetünk
A pandémia okozta helyzet következménye az is, hogy éves szinten átlagosan 55 ezer forintot fizetnek ki feleslegesen az előfizetők a mobilszolgáltatóknak.
-
Újabb platformokra érkezik a Death's Door (PS4,PS5, Switch)
A nyár egyik meglepetése volt a különleges játék, érdemes lehet kipróbálni azoknak, akiknek eddig kimaradt.
-
JunctionX Budapest: 30 izgalmas innováció
Az abszolút nyertes a világjárást és a pénzügyi tudatosságot támogató Team Discover lett, míg a közönség kedvencévé a The Bridge munkaerőpiaci applikációt választották.
-
A Mastercard speciális bankkártyákkal segíti a vakokat és gyengénlátókat
Az új kártyatípus kialakítása segít, hogy birtokosa a korábbiakhoz képest könnyebben meg tudja különböztetni a különböző típusokat.
-
Rendszerchipek négyesfogatával támad a Qualcomm
Szinte minden igényt lefednek a fejlesztések, nem számolva persze a csúcskategóriával.
Hír Processzor 4
-
Példa nélküli ellátási problémákra panaszkodik a Logitech
A beszállítólánc problémáinak elhúzódására számít a Logitech, soha nem látott problémákat emlegetve.
-
A GVH elégedetlen az ételkiszállításra szakosodott platformok működésével
A Gazdasági Versenyhivatal az étteremértékelések transzparensebbé tételét javasolja az érintetteknek.
-
Frissítve! Nézzük együtt a State of Play új adását!
A korábbi leleplezések új hírei mellett, friss bejelentések is várhatóak.
-
Szimpatikus lett a Philips termetes gaming kijelzője
A gyártó célkeresztjében elsősorban a konzolosok voltak, hiszen – egyebek mellett – három 2.1-es HDMI kukucskál a letisztult küllemű újdonság farán.
-
Bemutatta hibrid asztali processzorcsaládját az Intel
A 12. generációs Core CPU-k az Alder Lake-S lapkára épülnek, de első körben csak a drágább modellekre lehet számítani.
Hír Processzor 743
-
Javítja az új GeForce-ok DisplayID-s problémáit az NVIDIA
A vállalat új firmware-t adott ki a hardverekhez, amely megoldja az egyes kijelzőkkel kapcsolatos kompatibilitási gondot.
Hír Videokártya 10
-
Megújult a MonsterLabo teljesen passzív toronyháza
A légkavarók nélkül 400, azokkal együtt 600 wattos TDP-re hitelesített géplakot személyes szükségleteinkhez és ízlésünkhöz igazíthatjuk.
-
Újabb hagyományos 4K tévével jelentkezett a Sharp
A Sharp 4T-C42DH1 sok innovatív extrát nem kínál, viszont cserébe kicsit túlárazottnak tűnik.
Hír TV & szórakozás 5
-
DOOM Eternal - Megérkezett a horda mód
A legújabb update-tel végre belevethetjük magunkat az újdonságokba.
-
A Yandex robotjaival szállít csomagokat az orosz posta
Önjáró robotok kezdték meg Moszkva egyes részein a csomagok kiszállítását, miután a Yandex együttműködésbe kezdett az orosz postával.
-
Apex Legends - Ilyen lesz a Storm Point
Az friss karakter bemutatása után a készítők az helyszínhez is készítettek egy trailert.
-
A 4iG tulajdonába kerül a montenegrói Telenor
Végső szakaszához ért a Telenor Montenegro tulajdonosváltása: a 4iG megállapodott a tulajdonosváltás részleteiről a PPF csoporttal.
-
Rövid előzetesen a Gran Turismo 7 (PS5, PS4)
Az ismert széria legújabb részére még kicsit sokat kell várnunk, jövő tavasszal lesz a premier.
-
Ismét egeret lyuggatott a Genesis
A Zircon 550 a tömegcsökkentés jegyében lyukacsos borítást kapott, de még így sem sikerült a gyártó legkönnyebb egerévé válnia.
Hír Beviteli eszköz 1
-
A Google kérésre eltávolítja a fiatalkorúak képeinek linkjeit
Dicséretes egy ilyen lehetőség biztosítása, ám a keretek annyira képlékenyek, hogy a funkció hatékonysága és tiszta működése kérdéses lehet.
-
Nagy lépéssel nyitott a kriptomegoldások felé a Mastercard
A Mastercard amerikai ügyfelei a Bakkt segítségével vásárolhatnak, eladhatnak és birtokolhatnak digitális eszközöket, custodial jellegű tárcán keresztül.
-
Elmarad a jövő év elejére tervezett BlizzCon
A stúdió szeretné újragondolni az egész eseményt, változások várhatóak.
-
Szülői beleegyezéshez kötnék a facebookozást Ausztráliában
Ha elfogadják a tervezetet, a közösségimédia-cégek súlyos büntetésekre számíthatnak törvényszegés esetén.
-
Újabb 4 nm-es node-ot jelentett be a TSMC
Egy már készül, hát most jön egy második, korábbinál jobb alternatíva is.
-
Csak jövőre jelenik meg a Shadow Warrior 3
A fejlesztők a minap bejelentették, hogy extra időre van szükségük, így idén már nem kapjuk meg a játékot.
-
Közjegyzői kamara: nő az igény a digitális ügyintézés iránt, de sok az aggály
Bár Európa-szerte egyre nő az igény a digitális ügyintézés iránt, térnyerését még mindig gátolják ellenőrzési és azonosítási akadályok – hívja fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
-
Miniszter: Magyarország élen jár az igazságszolgáltatás digitalizációjában
Az igazságügyi miniszter kedden Budapesten, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán beszélt erről.
-
Forgive Me Father - Megjelent a retro-FPS korai kiadása
A játék jelenleg kizárólag a PC felhasználók számára vásárolható meg.
-
Technológiai startupokat vásárolna a Brembo, szoftverre épülhetnek a jövő fékjei
A fékrendszerek terén is egyre nagyobb szerep jut a szoftvernek, ezért vásárolna be a Brembo fékgyártó.
-
Felújítja a Zen 3 chipletet az AMD
A B2 steppinggel kevesebb energiából is hozható ugyanaz a teljesítmény, ami hasznos lehet a 3D V-Cache dizájnoknál.
Hír Processzor 139
-
Profildömpinggel készült az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 496.49-es meghajtó új Adaptive-Sync kijelzőket is hitelesít.
Hír Videokártya 64
-
Hosszú távú együttműködésről állapodott meg az ITM és a Huawei
A kínai cégnek bérelt helye van a magyar iparban és az oktatásban.
-
Google Pay az Ersténél is
Az ügyfelek egyszerűen és gyorsan használhatják érintéses fizetésre képes androidos telefonjukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard, Visa) kártyáival.
-
Windows 11-gyel jönnek a Honor új MagicBook X modelljei
A hardveres oldalon csak minimális fejlesztéseket kaptak a kínai cég friss noteszgépei.
-
A darkneten tevékenykedő bűnözőket kapcsoltak le
Több mint száz embert őrizetbe vettek, készpénzt, kábítószert, kriptovalutát és fegyvereket is lefoglaltak.
-
A Razer tényleg piacra dobta az RGB-s arcmaszkot
Az év elején még csak prototípusként létező terméket sorozatgyártásba küldték, a készleteket pedig percek alatt elkapkodták.
Hír TV & szórakozás 28
-
Már több mint 900 településen érhető el a DIGIMobil
A vállalat októberben újabb 28 helyen indította el a szolgáltatást.
-
Kibertámadás ütötte ki az iráni benzinkutakat
Irán Izraelt sejti az egész országot érintő támadás mögött.
-
Xboxokra is elérhető a GeForce Now, de nem minden játék lesz hozzáférhető
A szolgáltatás a már ismert módon működik, viszont nem minden tartalomhoz kapcsolódó licenc terjed ki a Microsoft konzoljaira.
-
Premier előzetest kapott az Age of Empires IV
A PC-re érkező stratégiai játék alig két nap múlva jelenik meg.
-
A szemek beszkenneléséért ad ingyen kriptopénzt egy startup
Sam Altman startupja, a Worldcoin 2023-ig 1 milliárd ember szemeit szeretné beszkennelni.
-
Magyarországnak nem kellett, Észtországnak igen
Az első alkalom, hogy egy magyar alternatív rendszer külföldön kereskedelmi forgalomba kerül.
-
Akciófigyelő 2021: Xbox Live 43. heti leárazások
Ezen a héten is számos remek játék szerezhető be olcsóbban, érdemes lehet elgondolkodni a vásárláson.
-
Két játékban is komoly gyorsulást hoz az új Radeon Software
A 21.10.3-as szoftvercsomag számos hibajavítást és frissített profilt biztosít.
Hír Videokártya 6
-
Tovább terjeszkedik az AerinX
A Baltikum legnagyobb légikarbantartó cége kezdi el használni a feltörekvő magyar vállalkozás repülőgépátvizsgáló rendszerét.
-
Rövid reklámot kapott a Battlefield 2042
Kicsivel több mint két hét múlva már elérhető lesz a játék azoknak, akik a GOLD vagy az Ultimate kiadásokat veszik meg.
-
Nem vásárolja fel a PayPal a Pinterestet
A médiajelentésekben arról beszéltek, hogy 45 milliárd dollárt adna a Pinterestért a PayPal.
-
A Panasonic megszünteti és kiszervezi a tévégyártást
A vállalat modelljei nem tűnnek el, a fejlesztés folytatódik, csak más cég fogja őket összeszerelni.
Hír TV & szórakozás 42
-
Előző generációs konzolokra nem jelenik meg a Destroy All Humans 2 - Reprobed
A 2006-os játék új kiadása valamikor jövőre érkezik, de pontosabb dátumot még mindig nem kaptunk.
-
Vajon miért a PlayStation 5-re érkeznek a legkisebb helyigényű portok?
Még ma is meglepődik a média azon, ha egy új játék portja a Sony friss konzolján foglalja a legkevesebb helyet.
Hír TV & szórakozás 28
-
Az Epic Games szerint meg kellene tagadni az Apple kérését
Az Apple nemrég fellebbezett a bíróság döntése ellen, és annak felfüggesztését kérte – az Epic Games ezzel egyáltalán nem ért egyet.
-
Csak jövőre jelenik meg az Advanced Wars 1+2: Re-Boot Camp (Switch)
Eredetileg még decemberben megkaptuk volna a felújítást, de a készítőknek több időre van szükségük.
-
Marvel's Guardians of the Galaxy - Megérkeztek az első tesztek
Úgy tűnik, hogy az Avengers felemás fogadtatására itt nem kell számítanunk.
-
Egy hónapos PC-s Xbox Game Pass jár majdnem minden AMD termékhez
Ezzel kipróbálható az érkező Halo Infinite is, amelynek a fejlesztésében sokat segédkezett a vállalat.
Hír Processzor 13
-
Már 25 milliárd dollárt ér az egyik kriptostartup
Újabb tőkét vont be a két éves FTX Trading startup, ezzel már 25 milliárd dolláros értékre becslik.
-
Két hét múlva prezentálja új szerverfejlesztéseit az AMD
Új EPYC és Instinct megoldások érkeznek, és ezek egymáshoz lesznek tervezve.
Hír Processzor 9
-
M.2-es SSD-t is fogad a Satechi új portreplikátora
Az USB Type-C csatlakozón keresztül kommunikáló hub az extra portokon felül egy belső SSD foglalattal is rendelkezik.
-
Mégsem lesz az Intel tulajdona a SiFive
A két cég nem tudott megegyezni, aminek a Bloomberg szerint két fő oka lehetett.
-
Mostantól szabadabban is használható az Oculus Go
Kiadta a Facebook a korábban népszerű VR headset feloldott operációs rendszerét.
Hír TV & szórakozás 1
-
Frissítve! Halo: Infinite - Mozgásban a kampány
Hosszú várakozás után végre ismét megnézhetjük, hogy mi minden változott a tavalyi bemutató óta.
-
Age of Empires IV - Megérkeztek az első tesztek
A beszámolók szerint a stratégiai játékok kedvelőinek érdemes lehet beszerezni a programot.
-
Mégsem egyesül a Western Digital és a Kioxia
A jelentések szerint megszakadtak a tárgyalások a Western Digital és a Kioxia egyesülésével kapcsolatban.
-
Kisebb és nagyobb tárhellyel is rendelhető az új Xboxok kiegészítő adattárolója
A Seagate alulról és felülről is kiegészítette az eddigi 1 TB-os modellt.
-
Rövid előzetesen a Darkest Dungeon 2 (PC)
Alig egy nap múlva érkezik a korai kiadás, amely az Epic Store-ból lesz beszerezhető.
-
Kolink blog: testreszabható ház Kolink-módra
Hogy mennyire messze vannak az unalmas bézs dobozok, azt jól mutatja az egyedivé tehető Kolink Unity ház.
-
Fortnite - Chris Redfield és Jill Valentine az új vendég karakterek
Mostantól a Resident Evil széria két ismert hőse is elérhető a battle-royale játék áruházában.
-
7000 szoftvermérnökkel bővít a Vodafone
2025-ig további 7000 szoftvermérnököt venne fel a Vodafone, hogy saját digitális szolgáltatásokat fejlesszen.
-
A Razer fejest ugrik a számítógépes komponensek tengerébe
Hamarosan ventilátorokat, PWM kontrollert, AIO-t és tápot is vásárolhatunk majd sziszegő logóval.
-
25 éves lett a Tomb Raider sorozat
Két és fél évtizeddel ezelőtt indult el a széria, amely hamar sokak kedvence lett.
-
Amerikai cégektől vár segítséget a kiberbűnözés elleni harcban a Biden-kormány
Lisa Monaco, az Egyesült Államok helyettes főügyésze szerint az igazságügyi minisztériumnak szüksége van az amerikai cégekre, hogy lekapcsolja a kiberbűnözőket.
-
2021 - Íme a 43. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napokban többek között megjelenik az Age of Empires IV, a Marvel's Guardians of the Galaxy, valamint konzolokra is ellátogat az Iron Harvest.
-
Játékosoknak szánt monitorral támad az LG
Az IPS paneles LG 32GP750-B FreeSync és G-Sync Compatible támogatást is kínál.
-
Csökken a Google-adó az előfizetéses appokban
Az előfizetéses appok után 30 százalék helyett már csak 15 százalékos hozzájárulást kell fizessenek a fejlesztők.
-
Life is Strange: True Colors - Decemberben jön Switch-re
Pontosabb dátumot egyelőre nem kaptunk, azt a készítők kicsit később jelentik be nekünk.
-
Sifu - A kulisszák mögött
Egy fejlesztői videóban beszélnek a készítők a február végén érkező játékról.
-
Megjelenési dátumot kapott a PUBG New State (iOS, Android)
A premier dátum mellé egy új előzetest is kaptunk a készülő új battle royale-hoz.
-
Megjelent a Disciples: Liberation
Ahogy ilyenkor megszokhattuk, a fejlesztők egy premier előzetessel készültek.
-
Negyedórányi videón a Marvel’s Guardians of the Galaxy
Az IGN-nek köszönhetően belenézhetünk a játék első fejezetének egy rövid szeletébe.
-
Megvilágosult a Roccat kompakt klaviatúrája
Egy már piacon lévő, optomechanikus kapcsolókkal büszkélkedő modell öltözött át; feketéből fehérbe.
Hír Beviteli eszköz 8
-
Nagyjából tisztázták a rejtélyes Tesla-baleset körülményeit
Valójában csak egy fontos kérdésre kaptunk választ, jó néhány maradt még.
-
Minden korábbinál hatalmasabb OLED tévé jöhet
A 97" hüvelykes "apróság" gazdagok játékszere lehet.
Hír TV & szórakozás 44
-
Kedvező áron futhat be a Medion 75"-es televíziója
A Medion Life X17572 nem tűnik egy innovációs bravúrnak, de cserébe a vételára sem annyira vészes.
Hír TV & szórakozás 40
-
Amerikai szenátorok szerint a Facebook kriptopénz-kezelésében nem lehet megbízni
Felszólították a Facebookot, hogy azonnal állítsa le a Novi kriptotárca-programját is.
-
Elérhető a Football Manager 2022 korai hozzáférésű bétája PC-n
Akik előrendelték a programot PC-re, azok már a tegnapi naptól hozzáférnek a játékhoz.
-
Videóban is nagyot gurít a Sony A7 IV
A 33 megapixeles érzékelővel ellátott váz nem csak a fotósok álma lehet.
-
Többé nem ad el bizonyos országoknak kiberbiztonsági eszközöket Amerika
Kínának és Oroszországnak is tilos ezentúl kiberbiztonsági eszközöket és szoftvereket exportálni.
-
Megjelenési dátumot és árat kapott a GTA: The Trilogy – The Definitive Edition
A digitális kiadások novemberben jönnek, a lemezes változatok december elején érkeznek meg.
-
Megmutatta a Galax, hogy mire képes a DDR5
Az AIDA64 sebességtesztje komoly adatátviltei teljesítményt mutat, de brutálisan magas késleltetést is.
-
Rövid teaser előzetessel mutatkozott be a The Dark Pictures: The Devil in Me
Az antológia széria szezon fináléja valamikor jövőre érkezik, de pontos dátumot még nem kaptunk.
-
Átadták az EU legújabb szuperszámítógépét
Az EU és Bulgária által közösen finanszírozott Discoverer létrehozása 11,5 millió euróba került.
-
Újabb bemutatón a Tiny Tina's Wonderlands
A jövő tavasszal érkező játékhoz a fejlesztők egy újabb videót adtak ki.
-
ASUS blog: routerek, tényleg játékhoz
Mitől lesz valóban „gaming” egy router, és mikor érdemes magasabb árat fizetni ezekért?
-
Egyre több víztisztító telepet támadnak zsarolóvírusokkal
Az amerikai hatóságok tájékoztatása szerint három különböző víztisztító telepet is zsarolótámadás ért idén, eddig egyikről sem beszéltek nyilvánosan.
-
Egyedi VGA-val készül az AMD a Halo Infinite rajtjára
A Radeon RX 6900 XT Halo Infinite Limited Edition kívül teljesen felveszi a Halo dizájnt.
-
Battlefield 2042 - Öt újabb specialistát mutattak be nekünk
A játék indulásakor 10 karakter közül választhatunk, ebből ötöt már ismertünk eddig, a minap leleplezték nekünk a hiányzókat.
-
Autonóm töltőállomást mutatott be a Siemens
Mesterséges intelligencia segítségével, automatikusan tölti az elektromos járműveket a vállalat legújabb fejlesztése.
-
Among Us - Decemberben jönnek a PlayStation és Xbox kiadások
A játék mindkét új platformon támogatja a cross-play-t és első naptól bekerül a Game Pass rendszerébe.
-
Az amerikai űrhaderő egyik parancsnoka Kínától tart
Növekvő kínai fenyegetésre figyelmeztet David Thompson, aki szerint az ázsiai ország az űrben megelőzheti az amerikai hadsereget.
-
Akciófigyelő: Ingyenes az Among the Sleep - Enhanced Edition (PC)
A jövő hét folyamán a DARQ: Complete Editiont zsákolhatják be az érdeklődők.
-
Befutottak az AMD Windows 11-es javításai
A felhasználóknak egy Windows Update csomagot, illetve egy friss meghajtót kell telepíteniük.
Hír Processzor 95
-
Kiszorul a kínai piacról az Ericsson
Visszafogja a Kínában való működését az Ericsson, miután Svédország és a Huawei ügye miatt kedvezőtlen helyzetbe került.