-
StarCraft II: Legacy of The Void - Megérkezett a premier előzetes
Az utolsó trailer mellé bejelentették, hogy érkezik a Nova Covert Ops küldetés csomag is.
-
Új előzetes érkezett a World of Warcraft: Legionhoz
A videó alapján elmondható, hogy a Blizzard csapata továbbra is nagyon ért a hangulatos előzetesek készítéséhez.
-
Nagyon hasznos lesz ez a masina, ha eljő a zombiapokalipszis
A Lumen mini zseblámpa az emberi hőből nyeri az energiát, nincs szüksége sem elemre, sem belső akkumulátorra.
Blogbejegyzés Elemi Kocka 47
-
Ilyen lett a Rise of the Tomb Raider Xbox 360 kiadása
Az eddig látottak alapján elmondható, hogy a portolást végző csapat egész jó munkát végzett a játék előző generációs kiadásán.
-
Megérkezett a Warcraft mozifilm első rövid előzetese
Frissítve: A teljes hosszúságú trailerre sem kell sokat várni, november 6-án mutatják azt be.
-
A Sony bemutatta új, belépő szintű A-bajonettes vázát, az a68-at
4D fókusz, 79 fókuszpont és féligáteresztő tükör. Ezek lesznek a hívószavak.
-
45. heti hírösszefoglaló
November első hetében is akadtak érdekességek, nem maradtunk szótlanul a heti hírösszefoglalóban. Megemlítjük az Activision-Blizzard 5,9 milliárd dolláros bevásárlását, de számos egyéb témát is érintünk.
-
Új grafikus motort írt a Detroithoz a Quantic Dream
A PlayStation 4-gyel párhuzamosan bemutatott The Dark Sorcerer technikai demó csak a PlayStation 3-hoz használt rendszer felújítása volt.
-
Íme az Assassin's Creed: Syndicate hivatalos gépigénye
Az Ubisoft végre leleplezte, milyen hardverek szükségesek a sorozat idei részének PC-s kiadásához.
-
Tényleg csak Kínának készült a Radeon R9 370X
A termék nyugatra hivatalosan nem fog eljutni, így ne várja senki.
Hír Videokártya 38
-
Elindult a New York Times virtuális valóság projektje
Öt videó került az alkalmazásba a megjelenés pillanatában, várhatóan havonta bővül majd a kínálat.
-
Váratlan bejelentést tett a DJI és a Hasselblad
A svéd high-end kamera- és a kínai dróngyártó stratégiai partnerségre lépett.
-
Megérkeztek a Call of Duty: Black Ops III első értékelései
Míg konzolokon normálisan fut a játék, addig a PC-s kiadás komoly teljesítmény problémákkal küzd.
-
Akciófigyelő: Használt konzolok beszámítása az 576 Kbyte-nál
Az 576 Kbyte most kedvező áron kínál továbblépési lehetőséget az Xbox 360 és PlayStation 3 gépek tulajdonosainak.
-
Eltolták a Battleborn megjelenését
Az eredeti tervekhez képest közel negyed évvel később jelenik meg a MOBA stílusú FPS.
-
Nehézbombázót küld a JVC a házimozi projektor frontra
A HDR támogatású DLA-X750R óriási felbontással, kontrasztaránnyal és megfelelő fényerővel rendelkezik.
Hír TV & szórakozás 39
-
Játékmenet videókon a Star Wars: Battlefront
Többek között betekintést nyerhetünk a játékmódokba, valamint a járműveket és a hősöket is láthatjuk a pályabemutatók mellett.
-
Egymilliárd dollár a mesterséges intelligencia kutatására
A Toyota első számú célja egy, az önvezető autóban használható rendszer kidolgozása.
-
Vélemény: furcsa irányba tart az AMD effektfejlesztési stratégiája
A nyílt forráskód megmarad, de bizonyos esetben ez nem sokat ér majd a fejlesztőknek.
Hír Videokártya 93
-
Idő előtt lepleződött le az Overwatch konzolos kiadása
A kiszivárgott anyag szerint jövő nyárig mindenképp megjelenik a Blizzard új játéka.
-
Megérkezett a Fallout 4 premier előzetese
A Fallout sorozat legújabb részének utolsó bemutatója kifejezetten hangulatos lett, remélhetőleg a végső játék is hasonlóan jól teljesít majd ilyen téren.
-
A Facebook bevételénél csak a kiadásai nőttek jobban
A vállalat negyedéves jelentése 1,55 milliárd ügyfélről, 4,3 milliárdos reklámbevételről szól. A költségeket az Oculus dobta meg.
-
A Matrox és az AMD után ered az NVIDIA NVS 810
A vállalat az extrém méretű videofalakat eddig nem tartotta annyira fontosnak, de ez egy olyan terület, amit nem éri meg veszni hagyni.
Hír Videokártya 6
-
1973-as interjúk a szoftverfejlesztésről
A muzikalitás előny, de a bohém életvitel nem az. Programozni jó, csak nagyon sok a megbeszélés és az egyeztetés.
-
Semmiféle komolyabb extra erőforrást nem tartalmaz a Playstation VR
A konzol mögé helyezendő kiegészítő valóban tartalmaz egy PU jelzésű lapkát, de az csak részfeladatokat lát el.
Hír TV & szórakozás 74
-
De jó: Van már "gamer" csontrezgéses fejhallgató is!
A fejpántra hasonlító Aftershokz Gamez szabadon hagyja a füleket, és headsetként is használható.
Hír TV & szórakozás 44
-
Kickstarter: kétmilliárd dollár hat év alatt
A felhasználók kedvence a 25 dolláros támogatás. Olyanok is akadnak, akik több mint ezer projektre adtak pénzt.
-
Akciófigyelő: Elindult a GOG Nagy Őszi Akciója
Az elkövetkező időszakban rengeteg játék lesz megvásárolható különböző kedvezményekkel.
-
Hivatalosan is bemutatkozott a HiSilicon brutális rendszerchipje
A Kirin 950 több szempontból is igen erős és modern megoldásnak tűnik.
Hír Processzor 40
-
Egyszerű trükkel mesterséges haj is nyomtatható
A Carnegie Mellon egyetemen jöttek rá, hogy a forró műanyag nyúlik, ezt pedig ki is lehet használni.
-
Ilyen egy PlayStation 4 játékos élete
A Sony egy új élőszereplős reklámot mutatott be újgenerációs konzoljukról.
-
Tovább robog a felsőkategóriás Samsung ATIV Book 9 notebook: jön a Pro és Spin
Bár itthon már a koreai gyártó nem értékesít notebookot, de más országban továbbra is megvásárolhatók újdonságaik.
-
Hamarosan indul a KórházSuli pályázat
A tartósan kórházi ellátásra szoruló gyerekek oktatását segítő önkéntes kezdeményezés és a Telenor közös kiírásán hibrid táblagépet nyerhetnek a résztvevők.
-
Friss előzetesen a Mario Tennis: Ultra Smash
Kicsivel több mint két hét múlva már kedvenc Mario karakterünkkel teniszezhetünk a nappalinkban.
-
Holnap lesz az Internetes Vásárlás Napja – akciók
November 6-án, pénteken többszáz webáruház várja a látogatókat speciális, csak ezen a napon érvényes akciójával
-
Hivatalos, aktív zajszűrős fülhallgatót kap a PlayStation 4
Az In-ear Stereo Headset természetesen más eszközökkel is használható lesz.
Hír TV & szórakozás 11
-
Forza Motorsport 6 - Fallout 4 témájú járművek érkeznek a játékba
A játék rajongói minden bizonnyal örülni fognak a két ajándék autónak.
-
Japánban 2017-től már futnak az önvezető taxik
A kormányzat szeretné, hogy a 2020-as olimpián már autonóm autók is nyújtsanak szolgáltatásokat.
-
A Polaroid beperelte a GoPrót
A kocka alakú GoPro Hero4 Session akciókamera az ügy kirobbantója.
-
Fallout 4 - Ennyit változott a játék kinézete a 3. részhez képest
A változás szembetűnő, de természetesen élőben, mozgás közben lesz értelme a két játékot jobban összehasonlítani.
-
Rise of the Tomb Raider - A halálos sírkamrák
A fejlesztők a legújabb videóban a felfedezhető sírokról beszélnek.
-
Most érdemes regisztrálni a GeForce Experience-re
Az NVIDIA százezer dollárnyi nyereményt sorsol ki a regiszrált felhasználók között.
Hír Videokártya 77
-
Tesla: meg kell óvni az embereket a saját hülyeségüktől
A vállalat vezetője közölte, hogy csökkentik a vezetők szabadságát az Autopilot használatánál, mert nem mindenki használja helyesen.
-
Háborúhoz készült az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 358.87-es meghajtó több új és frissített SLI profilt tartalmaz.
Hír Videokártya 13
-
Spiclik a magyar szerkesztőségekben?
Remélhetőleg csak a hanyag jogászi munka okozott egynapos botrányt, és gyorsan helyrehozzák a hibát.
-
Befutott a Cryorig kompakt, CPU-foglalat környékét is szellőztető vízhűtése
Háromféle méretben debütál az Intel és AMD processzorokkal egyaránt kompatibilis hűtőegység.
-
A Crucial elkészült az első, TLC NAND flash lapkákat használó SSD-ivel
A BX200-as sorozat leginkább az ár/érték aránnyal szeretne hódítani.
-
Tízmilliárdok az e-egészségügy fejlesztésére
Az elmúlt hat évben 23 milliárdot fordítottak informatikai fejlesztésekre, és a következő években hasonló összegű támogatás várható.
-
Google vezetőt igazolt a Tesla
Jason Wheeler a Google Finance alelnöke volt 13 éven át. Elődje nyugdíjba vonul. Kevesebb autót gyártott a vállalat, mint tervezték.
-
Hajlított tévéállvány ívelt tévékhez és hangprojektorokhoz
A Naspec Audio Esse Curve akár egy 80 kilogrammos tévé súlyát is elbírja.
Hír TV & szórakozás 31
-
Paragon címmel érkezik az Epic Games legújabb játéka
A bejelentés során a készítők eléggé szűkmarkúan bántak az információkkal, ugyanis nagyon kevés információt lehet tudni az új projectről.
-
Bezárt a Kojima Producions LA
A minapi szóbeszédek után a Polygonnak küldött emailében a Konami elismerte, hogy valóban bezárták a fejlesztőstúdiót.
-
A gyerekeket célozzák meg ezzel az olcsó akciókamerával
A Play Shot nagyon-nagyon messze van az innováció csúcsától, viszont legalább rendelkezik saját LCD kijelzővel.
Hír TV & szórakozás 13
-
Ettől lehet majd jobb hely a játékosoknak a Linux
Dave Airlie, a Red Hat szoftvermérnöke szerint tucatnyi apró problémát kell megoldani, de rendíthetetlenül haladnak a fejlesztések.
Hír Videokártya 50
-
Jelszókezelőtől lop adatot a KeeFarce
Megkerüli a védelmet, nincs szükség a titkosított információk megfejtésére, ezt elintézi a gazdaprogram.
-
BDO: Kiábrándító a kisvállalkozások kiberbiztonsági helyzete
A mikro- és kisvállalkozások több mint fele használja rendszeresen az internetet munkája során, ám túlnyomó részük a mai napig nem vesz igénybe külső segítséget, például fizetős vírusirtót, tűzfalat vagy spamszűrést.
-
Érdekes IT-programok novemberben
A hónap tartogat néhány érdekes és ingyenes önképzési lehetőséget, konferenciát a web, a rendszer-üzemeltetés, a Linux és térinformatika iránt érdeklődők számára.
-
Call of Duty: Black Ops III - Visszatér a Dead Ops Arcade
Az első Black Ops rejtett módja a 3. részben is kipróbálható lesz.
-
Tenyérben is elfér az Optoma ígéretes projektora
Az ML750 HD felbontást, és elfogadható fényerőt kínál megfizethető áron.
Hír TV & szórakozás 16
-
Rövid előzetest kapott a Star Wars: Battlefront első DLC-je
A Battle of Jakku című első bónusz tartalmat mindenki ingyenesen töltheti majd le.
-
Nincs többé levélírás: a Gmail automatikusan válaszol
A fejlesztés még korai fázisban van, de ígéretesnek tűnik: standard rövid válaszokat már most képes generálni.
-
Premier előzetest kapott az Anno 2205
Tegnaptól már bárki megveheti PC-re az Anno sorozat legújabb tagját.
-
Egyre nagyobb teret nyerhet a MetalGL projekt
A Metal API natív támogatása ugyan többet ér, de az OpenGL ES 2.0-s programok némileg felgyorsíthatók a MetalGL-lel.
Hír Videokártya 3
-
Kész az Oculus VR fejlesztőkörnyezetének mobil verziója
Az Oculus Mobile SDK 1.0 végre leválasztja a rendszerszintű funkcionalitást a fejlesztők programjairól.
Hír TV & szórakozás 12
-
A legjobb böngésző lehet: megjelent a Vivaldi bétája
Még folyik a fejlesztési munka, de nagyon úgy tűnik, hogy a hardcore felhasználók hamarosan egy kiváló böngészőhöz juthatnak.
-
Visszafogottan elegáns a Jonsbo új háza
Az UMX3 jelzésű torony Mini-ITX-es vagy microATX-es alaplapokat fogad.
-
Egyenes beszéd: mindenképp jelent a Windows 10
A jövőben a vállalati ügyfelek kikapcsolhatják majd a funkciót, a magánszemélyek nem.
-
Látni, mit a drón kamerája lát, valós időben, egy VR szemüvegen át
A fej mozgatásával párhuzamosan a gépmadárra épített kamera is mozog, így körbe is lehet nézni.
Blogbejegyzés Elemi Kocka 25
-
Exkluzív sorozatokkal erősít a Tidal
Drámával és standup műsorral gazdagítják a kínálatot. Még mindig csak egymillió előfizetőjük van, Jay-Z lépéskényszerbe került.
-
Megérkeztek a Need for Speed első értékelései
A sokak által várt játék meglepő módon nem kapott túl kiemelkedő pontszámokat.
-
Akciófigyelő: Xbox Live 44. heti akció
Jövő hétfőig olcsóbban lehet hozzájutni olyan játékokhoz, mint a Wolfenstein: The New Order.
-
Az Activision Blizzard 5,9 milliárdért szerzi meg a Candy Crusht
A játékot fejlesztő King Digital Entertainment két éve leszálló ágban volt, a tulajdonosváltás segíthet felrázni a vállalatot. 474 millió felhasználót szerzett az Activision.
-
Az Activision 5,9 milliárd dollárért vette meg a Candy Crush Saga fejlesztőjét
Meglepő módon rekordösszegért kelt el a népszerű mobiljátékot készítő King Digital Entertainment.
-
Az OEM-eknél már bombázza a Steam masinákat a Microsoft
A vállalat a temérdek várható DirectX 12-es játékkal győzködi a cégeket, hogy a Windows 10 az egyetlen, PC-s játékosoknak való operációs rendszer.
Hír Videokártya 175
-
Egymilliárdba kerül a Neptun átalakítása
Az állam a közoktatásba is bevezeti az eddig csak a felsőoktatásban működő rendszert, ám az implementációt meg kell fizetni.
-
Premier előzetest kapott a PC-s Sonic Lost World
Több mint két évvel az eredeti kiadás után immáron Steamen is beszerezhető lett a legutóbbi Sonic játék.
-
4K és HDR videó online tartalomszolgáltatást indít a Vudu
Az új rendszerben Dolby Atmos formátumú anyagok is elérhetők lesznek.
Hír TV & szórakozás 14
-
Hamarosan bejelentik az Xbox One visszafelé kompatibilitási listáját
Napokon belül kiderül, melyik lesz az első 100 db Xbox 360 játék, amely játszható lesz a Microsoft újgenerációs konzolján.
-
Legacy of Solitaire 3D bemutató
A népszerű pasziánsz számos formában felbukkant már – most egy magyar fejlesztésű variánst mutatunk be, amely legalább annyira szórakoztató, mint agytornáztató.
-
2017-ben indul a Google drónos szolgáltatása
Hamarosan véglegesítik a repülési szabályozást, így nagyjából másfél-két év múlva indulhat a házhozszállítás.
-
A Maxwell is megmarad a Pascal architektúra mellett
AZ NVIDIA egy rövid ideig mindkét architektúrára épít, de alapvetően más területeken.
Hír Videokártya 163
-
Csak jövőre jelenik meg a Torment: Tides of Numenera
Az inXile Entertainment bejelentette, hogy a Torment: Tides of Numenera című szerepjáték premierje ismét késik, csak 2016-ban lesz kapható.
-
Metroid: The Sky Calls - Ilyen is lehetne a Metroid mozifilm
A Rainfall Films csapata által készített rövidfilm egy teljesen non-profit alkotás.
-
Durván kitömte gyorsítótárakkal az A9-es rendszerchipet az Apple
A Twister processzormagok eleve nem rosszak, de az erős hátszél sokat erősít rajtuk.
Hír Processzor 41
-
OneDrive: megszűnik a korlátlanság, kevesebb ingyenes tárhely
Az indoklás szerint a vállalat az extrém felhasználókat ki akarja zárni, hogy a többiek minőségi szolgáltatáshoz jussanak.
-
Az iiyama is elkészült 144 Hz-es FreeSync monitorjával
A 27"-es, Full HD felbontású G-Master családba tartozó modell egyértelműen a játékosokra koncentrál.
-
Az FD-SOI-ra szavaznak a kínai bérgyártók
Az érintettek számára ez az irány jobb alternatíva, mint a FinFET.
-
Újabb városokból szorították ki az Ubert
A hatóságok szerte Európában szigorúan lépnek fel az okostelefonos alkalmazáson alapuló szolgáltatás ellen, hogy védjék a hagyományos taxisok érdekeit.
-
Beleolvad a Chrome OS az Androidba?
A Google szerint nem, de valamekkora átalakulásra számítani lehet.
-
Mobilokra készül az új Contra játék
A tervek szerint elsősorban a kínai piacra szánják a széria legújabb részét.
-
Nem bírta tovább a nyomást a Facebook
A jövőben nem lesz kötelező a valódi személyazonossággal regisztrálni a közösségi oldalra.
-
Sorra tartóztatják le a brit adatlopási botrány gyanúsítottjait
Fiatalok állhatnak az igen nagy visszhangot kiváltó kibertámadás mögött.
-
Radikális újításokkal érkezik az AMD új grafikus meghajtója
A Catalyst név megy, de helyette jön a Radeon Software jelzés.
Hír Videokártya 136
-
Rekordot állított fel a Steam
Több mint 13 millió felhasználó volt bejelentkezve november 1. napján.
-
Ilyen lett a Call of Duty: Black Ops III előző generációs kiadása
Néhány kiszivárgott kép alapján elmondható, hogy túlzottan nem foglalkoztak a fejlesztők az Xbox 360 és PlayStation 3 kiadásokkal.
-
Kétféle méretben érkezett a könnyű és átfordítható Lenovo Yoga 700
Core M alapon 11,6"-es, Core i alapon pedig 14"-es lesz a család két tagja.
-
Kiszivárgott néhány videó a Fallout 4 Xbox One kiadásából
A hírben lévő videókat mindenki csak a saját felelősségére nézze meg, ugyanis spoileresek lehetnek.
-
Drónok helyett guruló robotos szállítás
A Skype egykori alapítói új vállalkozásba fogtak: önvezető robotokkal végeznének kiszállítást. A pilot program jövőre indul.
-
Univerzális alkalmazások programozói tudás nélkül
A webes felület letisztult és egyszerűen kezelhető, az alkalmazásboltba pedig pár kattintással regisztrálható az elkészült program.
-
Vélemény: Batman bedobta a törölközőt, a kiadó visszafizetheti a vételárat
Az Arkham Knight fejlesztői már nem garantálják, hogy minden hibát javítanak, akinek ez nem tetszik visszakérheti a vételárat.
Hír Videokártya 93
-
Élőszereplős reklámot kapott a Call of Duty: Black Ops III
A megjelenés kapujában a fejlesztők még egy utolsó utáni videóval jelentkeztek.
-
Ingyen megtekinthető a Codegirl
Helyi problémákra reflektáló programozó lányokról szóló filmmel igyekszik javítani a nemek arányát a Google az informatikában.
-
Íme a 45. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező néhány napban nem túl sok játék jelenik meg, de most érkezik az új Need for Speed, valamint a Call of Duty: Black Ops III is.
-
Rövid vetítési távolságú Acer Predator projektor játékosokra tervezve
A Z650 másfél méterről képes 100 hüvelykes kép megteremtésére, Full HD felbontásban.
Hír TV & szórakozás 19
-
Rainbow Six: Siege - Íme a Spetsnaz alakulat
A sikeres béta tesztelés után a fejlesztők már csak a maradék hibák kijavításával foglalkoznak.
-
Itt a kávéfőzőhöz hasonlító otthoni sörfőző!
A Picopak fantázianevű masina segítségével bárki készíthet kézműves sört mindenféle különösebb tudás nélkül.
Blogbejegyzés Elemi Kocka 42
-
Kiszivárgott képeken a Fallout 4
Néhány szerencsés játékos már birtokba vehette a játék egy-egy példányát, így kikerült pár új kép is a programból.



- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Robot fűnyírók
- Lítium-ion/Li-ion akkumulátorok
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Politika
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- További aktív témák...