Hirdetés

Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM

A magyar kormány tegnap stratégiai megállapodást kötött az IBM Magyarországi Kft.-vel. A felek bejelentése szerint az együttműködés célja annak a kölcsönös bizalomra épülő párbeszédnek a megerősítése, amely továbbra is, hosszú távon is támogatja az IBM jelenlétét hazánkban. A dokumentumot a magyar kormány részéről Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az IBM Magyarországi Kft. részéről pedig Veres Zsolt vezérigazgató írta alá.

Az IBM 77 éve alapította magyar képviseletét, ma a fővárosban és két vidéki telephelyen – Székesfehérváron és Vácon – van jelen az üzleti tanácsadásban, a szolgáltatói, mérnöki, szoftver- és hardverszakértői, disztribúciós és gyártási területeken.

Hirdetés

A hivatalos közlemény szerint a megállapodás aláírásával az IBM a magyar kormány partnereként is megerősítette elkötelezettségét, hogy támogatja a magyar gazdaság teljesítményének és nemzetközi versenyképességének javítását. A kormányzat az alkalmazottak képzését illető támogatások, jogszabályok kedvező alakítására törekszik.

ibm stratégiai megállapodás

A megállapodást a magyar kormány képviseletében aláíró Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára elmondta: „Egy olyan globális nagyvállalat, mint amilyen az IBM, amelynek tevékenysége középpontjában az innováció áll, nagyon sok ponton találkozik a magyar gazdagpolitika törekvéseivel. A sikeres Magyarország is a tudás, és a magasabb hozzáadott értékű termelés révén érhető el. Ezen az úton a ma aláírandó partnerségi megállapodás fontos mérföldkő.”

Mindkét fél kifejezte készségét a beszállítói láncot érintő helyi együttműködések ösztönzésére és fejlesztésére. „Az IBM befektetőként és IT-megoldások szállítójaként is megbízható partner kíván lenni egy hosszú távú, szilárd, kiegyensúlyozott együttműködésben, amely párbeszédre és bizalomra épül” – mondta Veres Zsolt, az IBM Magyarországi Kft. vezérigazgatója.

A megállapodás teljes szövegét a kormany.hu-n, a Nemzetgazdasági Minisztérium aloldalán tették közzé.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények