-
Star Ocean 4: Xbox 360-exkluzív?
A Square Enix megerősítette azokat a gyanúkat, amelyek a keddi Xbox 360 RPG Premiere kapcsán vetődtek fel: ez pedig nem más, mint a tény, hogy a Star Ocean 4 nem készül PlayStation 3-ra.
-
Skip intro, kill the Flash!
A Google le fogja szoktatni a webtervezőket a bevezető Flash-animációk használatáról.
-
Shane Kim a japán helyzetről
Friss, eddig nem létező posztra való kinevezése után Shane Kim, a Microsoft Game Studios elnöke a japán piaccal való kapcsolatról és a jövőbeli terveikről beszélt.
-
Metal Gear Solid 4: az első nap
Nagy nap volt a tegnapi a PlayStation 3 tulajdonosok számára, hiszen végre megjelent az idei felhozatal egyik leginkább várt darabja, a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots.
-
A PlayStation 3 és az exkluzívok
A friss amerikai hardvereladási adatok alapján az EEDAR elemzője, Jesse Divnich arról beszélt, hogy mi várható a jövőben a PlayStation 3 és az Xbox 360 csatáját illetően.
-
Lépcsőt jár, beszélget, felismeri az arcodat, kólázik, pedig csak egy gép
Az emberi külsejű robotok fejlesztése elpusztíthatatlan, s addig-addig dolgoznak ezeken a szerkezeteken, amíg egyszer csak R. Daneel Olivaw is megjelenik.
-
Age of Conan - érkeznek az újdonságok
Az elkövetkezendő hetek, hónapok számos újdonságot, változást tartogatnak az Age of Conan előfizetőknek, erről tájékoztatta most az MMORPG közönségét a Funcom.
-
The Conduit: invázió Wii-n
A The Conduit a Wii-s FPS hiányt kívánja orvosolni, méghozzá exkluzív formában: a gép képességeit kihasználó motor a korábbi próbálkozásokat kenterbe verő látványvilágot ígér.
-
Kína: mi bénák vagyunk a hackeléshez!
Most amerikai honatyák vádolták meg Pekinget internetes támadások végrehajtásával. Túl sokat képzelnek róluk?
-
Japán hardvereladások - MGS4 előtt
Több új játékmegjelenés is volt az előző héten Japánban, ám az igazi változásra csak a jövő heti hardvereladási lista esetében lehet számítani, hiszen tegnap jelent meg a Metal Gear Solid 4.
-
Minden rendben a Flagship-nél
Guy Somberg, Flagship programozó néhány napja megjelent kétségbeesett nyilatkozatára reagált közleményben a stúdió vezetősége. Szerintük nincs gáz.
-
Force Unleashed - spoilerezős trailer
Spoilerektől sem mentes trailerrel jelentezik a Star Wars Force Unelashed, melyben a játék története, Darth Vader és a titokzatos tanítvány kapja a főszerepet.
-
Amerikai konzolos eladások - itt a Wii Fit
Megérkeztek az előző hónapra vonatkozó amerikai konzolos listák az NPD Group jóvoltából. Az előző hónapban a Grand Theft Auto IV nem volt komoly hatással a hardvereladásokra, így a Sony és a Microsoft a májusban bízott - lássuk, hogy így történt-e a Wii Fit megjelenése mellett.
-
Raptorok extrém fordulatszámon?
Állítólag 20 ezerre növelné speciális HDD-inek percenkénti fordulatát a WD.
-
Lanci lett az Acer vezére
Olasz lett a harmadik legnagyobb PC-gyártóként jegyzett tajvani vállalat első embere.
-
Hauppauge lejátszó DVB-T tunerrel
Sokoldalú útitárs a tévé és médialejátszó funkciókat egyesítő myTV Player.
Hír TV & szórakozás 2
-
A GTA IV nem tett csodát, visszaesett a videojáték-piac
Áprilisban több bevételt termelt az iparág, de a bolt így is sokkal jobban ment idén májusban, mint egy éve.
-
A Yahoo! beleszédült a Google karjába
A friss szerződés a keresőpiac két legnagyobb szereplőjének egyesülését vetíti előre, ám ezt a lépést sokan komoly aggodalommal figyelik.
-
Intel: nem értjük, miért cirkuszol az AMD és az NVIDIA
Mindenki ingyen megkapja majd az USB 3.0-kompatibilis vezérlők gyártásához szükséges dokumentációkat – ha az Intelnél elkészült a fejlesztés.
-
Új SSD-széria kisméretű számítógépekhez
A Super Talent 1,8 hüvelykes MasterDrive KX meghajtói legfeljebb 120 GB kapacitást kínálnak.
-
Életben marad az uniós IT-biztonsági központ
Az ENISA jövőre lehúzta volna a rolót, de most valószínűleg kap újabb három évet.
-
Miért nem kell a Windows Vista?
A tények mégsem beszélnek magukért. A vállalatokat egyre kevésbé érdekli a tavaly megjelent operációs rendszer, bár ez alig észrevehető a Microsoft árbevételében.
-
Július végén kerül piacra az első Gigabyte MID
Számos funkcióval szolgál, ennek megfelelően nem is lesz olcsó az M528.
-
Összelopták a Limbo of the Lost-ot?
Roppant kínos ügybe keveredett a Limbo of the Lost-ot jegyző Majestic Studios és Tri Synergy páros, a vádak szerint a játékot kis túlzással összelopták a fejlesztők.
-
Onimusha és Clock Tower film részletek
Tegnap az E3 kapcsán egyszer már szóba került a Capcom, most pedig ismét érdemes beszélni egy kicsit a japán kiadóról - kapásból két dolog kapcsán is.
-
Outsourcing: a Navigator ismételhet
Újra a Navigator nyerte meg az Antenna Hungária IT-rendszerének üzemeltetésére kiírt egymilliárdos tendert.
-
Több mint száz látás- és hallássérült tett ECDL-vizsgát
A Microsoft minden évben támogat egy alapítványt. Idén az FSZK jutott pénzhez és szoftverekhez.
-
Az oroszoknak orosz domén kell
Medvegyev elnök azt mondta, mindent meg kell tenni a cirill betűs internetes címek bevezetéséért. Szerencséjére a felelősök már régóta dolgoznak ezen.
-
Tuningolható P45 chipsetes alaplap a Biostartól
A tajvani gyártó a mezőny felső felébe kíván kerülni a TPower I45-tel.
-
A parlamenti iratok (1861–1918) adatbázisa
Az Országgyűlési Könyvtár projektje fontos mérföldkőhöz ért: már elérhető az 1861 és 1918 közötti időszak kereshető adatbázisa.
-
UT3 Xbox 360: megjelenés, képek
Napra pontos megjelenési időpontot kapott az Unreal Tournament III Xbox 360 verziója, a játék július hetedikén érkezik. Új pályák, új karakterek és egy darab új játékmód kárpótolnak a csúszásért.
-
Ninja Theory: Filmek és játékok
A Ninja Theory csapata eddig is előszeretettel beszélt mozis terveikről, és azon elképzeléseikről, amelyek a mozifilmekhez közelebb hozzák majd a konzolos játékokat - itt egy újabb érdekesség.
-
Atom-alaplapok asztali gépekhez
Részletek az ECS és az Intel kisméretű integrált platformjairól.
-
E3: Capcom felhozatal
Közeleg az év szokás szerint legnagyobb játékos rendezvénye, a 2008-as E3, ez pedig mindig akkor tűnik fel igazán, amikor a kiadók megkezdik adagolni megszokott listáikat. Kezdjük a Capcom-mal.
-
Ismét kijelzőt készít a Shuttle
A 19 hüvelykes XP 19-nek lesz érintésérzékeny változata is.
-
Újabb PS3 csomagok Európának
Már megszokhattuk, hogy a Sony előszeretettel él az árúkapcsolás lehetőségével Európában a PlayStation 3 esetében - most újabb ajánlatok érkeztek kontinensünk vásárlói számára.
-
Japán szoftvereladások
A múlt héten jelent meg Japánban a Dragon Ball Z: Burst Limit, ami annak rendje és módja szerint fel is pattant a képzeletbeli dobogó első helyére.
-
A Xerox univerzális nyomtatódrivereket adott ki
Mind a dolgozók, mind a rendszergazdák életét megkönnyíthetik az új driverek.
-
A második félévben jönnek az AMD kétmagos K10-es processzorai
A gyártó cáfolta, hogy törölte a 65 nm-es csíkszélességű, Kuma kódnevű chipet az útitervből.
Hír Processzor 48
-
Böngészők Vágtája: megjelent a végleges Opera 9.5
Villámgyorsan érkezett a végleges változat.
-
Beindul a chipipar
A memóriaárak mélyrepülése miatt az idén lassabb lesz a bővülés, de a kereslet köszöni, jól van.
-
Prince of Persia: új franchise?
Talán senkit nem fog meglepetésként érni Chris Easton azon megjegyzése, miszerint az újgenerációs Prince of Persia bár történetét tekintve egy komplett, lezárt egész lesz, azért a jövőben mindez folytatódhat.
-
Aggasztó trendek: 4 millió vírus
Egy év alatt megháromszorozódott a nyilvántarottt kártevők száma. Tavaly naponta háromezer vírus született. Farkasok és nyulak.
-
Letölthető a Firefox 3.0 RC3, a végleges változat 17-én érkezik
Már csak ötöt kell aludni, és itt végleges verzió.
-
Zenei szolgáltatással erősít a SanDisk
A MusicGremlin felvásárlása újabb piacot nyithat meg a vállalat előtt.
Hír TV & szórakozás 4
-
Nem kell memória az MP3-lejátszókba
A SanDisk, a világ legnagyobb memóriakártya-szállítója szerint fölöslegessé válik az integrált tároló.
-
1,8 colos HDD-k: növekvő kapacitás, növekvő tempó
A Toshiba 160 GB-os, 5400-as percenkénti fordulatszámú mini meghajtót jelentett be.
-
Térképrajzolók, versenyezzetek!
Egy hazai cég versenyén a cél egy szép térkép elkészítése.
-
Limitált PSP bundle Európának
A Sony Computer Entertainment Europe bejelentette, hogy kontinensünkön is meg fog jelenni a limitált kiadású Crisis Core: Final Fantasy VII PlayStation Portable bundle.
-
Spore minimum gépigények
Az Electronic Arts előállt a Spore futtatásához szükséges minimális gépigények részleteivel, XP és Vista tekintetében egyaránt. A támogatott videókártyák listáját is publikálták.
-
Veszélyes hibát javít az új OpenOffice-verzió
Várhatóan az újabb nagy kiadásig, a 3.0-ig már nem jelenik meg további frissítés.
-
Nagy Zűr a Paradicsomban
Idén ismét visszatérnek a pinyáták: a Rare az ígéretek szerint az első rész minden búját, baját és nyavalyáját helyrepofozza a Viva Pinata: Trouble in Paradise-ban. Új trailer, Gonoszék szemszögéből.
-
Resident Evil 5 sztorimorzsák és folytatás
A Resident Evil 5 producere, Jun Takeuchi a GameVideos-nak adott interjújában beszélt egy kicsit a játék történetéről, illetve a sorozatot illető jövőbeli tervekről is.
-
Menekülnek a fejlesztők a Flagship-től
Sötét viharfellegek gyülekeznek a Hellgate London-t jegyző Flagship Studios ege fölött, a fejlesztők állítólag menekülnek a fedélzetről, lassan alig marad munkára fogható ember.
-
Online adatmentő-szolgáltatást vett a Symantec
A vállalat a backup.com-ot is üzemeltető SwapDrive-ra tette rá a kezét. A szolgáltatás éves előfizetési díj fejében kínál 2 vagy 5 gigabájt online tárhelyet.
-
Továbbfejlesztett házimozis monitor az Eizótól
A 24 hüvelykes FlexScan HD2442W támogatja az 1080/24p megjelenítést is.
Hír TV & szórakozás 67
-
Star Ocean 4, ötször
Szépséges, hangulatos képekkel jelentkezik a Négyes Számú Csillagóceán: a jövőre debütáló Star Ocean: The Last Hope kőkemény valósidejű harcokkal és epikus méretekkel hívogat.
-
Megint jól megvágták Steve Jobsot
Itt az Apple-vezér több mint egyórás WWDC-nyitóbeszédének hatvan másodpercbe sűrített változata.
-
Az idei nyarat viszik az alternatív böngészők
A Firefox 3.0 után érkezhet az Opera 9.5, melynek éppen tegnap jelent meg az első, kiadásra jelölt változata.
-
Sikeres a Sun ingyenes virtualizációs szoftvere
Az év eleji felvásárlás után a cég kezébe jutott rendszer legfrissebb változatát eddig ötmillióan töltötték le.
-
Fél éve felfedezett súlyos hibát javít a Windows Home Server első javítócsomagja
Az egyelőre béta-állpotú Home Server Power Pack 1 telepítése után nem kell többé adatvesztéstől tartaniuk a felhasználóknak.
-
Új család a WD asztali merevlemezeinek nemzetségében
A 7200-as fordulatszámú meghajtók csúcsát jelentik a Caviar Black modellek.
-
Age of Conan Amerika ura
Nem hozott meglepetést az aktuális amerikai PC-s eladási lista, továbbra is az Age of Conan: Hyborian Adventures a legkelendőbb produktum. A Mass Effect is jól nyitott.
-
Az EU a nyílt szabványokat pártolja
A versenyügyi biztos újra keményen fellépett a monopolhelyzetben lévő szoftvercégek ellen.
-
Újdonságokkal ünnepli szülinapját a Google Street View
Jelentősen bővítették a Street View adatbázisát.
-
Ready at Dawn: elég a PSP-ből
A Sony igen sokat köszönhet a Ready at Dawn csapatának, hiszen két remek PlayStation Portable játékot is letettek az asztalra, most azonban úgy döntöttek, ideje továbblépni.
-
Újabb low-end dSLR a Canontól
Váratlan, s meglepő fényképezőgépet jelentett be a gyártó.
-
TerraTec tévévevő minden esetre
Többféle analóg és digitális szabvánnyal kompatibilis, és HDTV-vételre is alkalmas az új Cinergy tuner.
Hír TV & szórakozás 23
-
Brit játékeladások
Több hetes Grand Theft Auto IV uralom után legyőzőre talált a Rockstar játéka a legfrissebb brit multiplatform eladási listán. Háromszor több fogyott az első helyezettből, mint GTA-ból.
-
The Force Unleashed - színkavalkád
Színes, élénk képekkel jelentkezik a Star Wars: The Force Unleashed, új oldaláról mutatva meg az őszre ígért látványos akciójátékot. Még Darth Vader is vendégszerepel.
-
Chiptervező központ jöhet Magyarországra
Az Intel és az Ericsson szerint jó esély lenne a centrum letelepítésére, ha a kormány is támogatná a tervet.
-
Elképesztő gépek Voodoo márkanéven
A HP kitűzte az új irányt: egyedi dizájn, különleges megoldások, luxus.
-
Érintőkijelzős asztali gépek a HP-től
A TouchSmart család most bemutatott tagjai 22 hüvelykes monitort és Intel processzort tartalmaznak.
Hír PC/Barebone 24
-
Magyarországon is kapható lesz a 3G-s iPhone
Egyelőre nem tudni, pontosan mikor és mennyiért, de biztos boltokba kerül itthon is az elődjénél okosabb és olcsóbb készülék.
-
Középvállalatoknak is kínál adatvédelmet a Fujitsu Siemens
A NetWorker Fast Starttal költséghatékonyan végezhető automatikus biztonsági mentés és gyors helyreállítás.
-
Tenyérnyi Verbatim tároló 500 GB kapacitással
Új modell a 2,5 hüvelykes SmartDisk merevlemezek sorában.
-
Microsoft RPG Premiere 2008 beszámoló
Lezaljott a hétvégén felfedett Microsoft RPG Premiere 2008, az esemény legfontosabb célja az volt, hogy bemutassa azokat a szerepjátékokat, amelyek az elkövetkező időszakban jelennek meg az Xbox 360-ra. Volt egy rakás játék, és néhány meglepetés is.
-
Strapabíró pendrive kisebb méretben is
Flash Voyager Mini néven érkezik a Corsair új adattárolója.
-
Neverwinter Nights 2: Storm of Zehir
Storm of Zehir címmel újabb kiegészítőt szállít a Neverwinter Nights 2-höz az Obsidian Entertainment. A pontos megjelenésről egyelőre nincs információ.
-
XFX: mindenes alaplapok tuningfunkciókkal
Két GeForce lapkakészletes modell AMD processzorokhoz.
-
Google: itt a linuxos Desktop Gadgets
Rövidesen teljessé válik a cég asztali keresőjének linuxos portja.
-
Összel jön a Civilization IV: Colonization
Standalone kiegészítőlemezzel gazdagodik idén ősszel a Civ4, a Colonization-ben az új világ meghódításán dolgozhatunk négy európai nemzet valamelyikével.
-
Fotónyomtatásban jeleskedik az Epson új készüléke
A Stylus Photo R2880 vastagabb, illetve A3-as méretű lapokra is dolgozhat.
-
Dark Void - vertikális harc
A Capcom még valamikor a tavalyi év végén jelentette be készülő futurisztikus akciójátékát, a Dark Void-ot, amelyről viszont azóta túl sok mindent nem hallottunk: a közelmúltban lezajlott CAPTIVATE08 rendezvényen végre ismét felbukkant.
-
Achievement-rendszer a WoW-ban?
Javában zajlik a World of Warcraft második expanziójának, a Wrath of the Lich King-nek az alfa tesztelése, mely érdekes újdonsággal szolgált a teszterek számára.
-
Ez nem HBO, ez HBO HD...
Bepillantást nyerhettünk hazánk egyik első HD-műsorkészítőjének laborjába, ahol a HD-adáslánc alappilléreit mutatták meg nekünk.
-
Crytek: minden multiplatform
Ismét mindenkit biztosítani kívánt a német Crytek arról, hogy végzett a PC-exkluzív játékok fejlesztésével, Harald Seeley megerősítette, hogy az összes projektjuk multiplatform lesz ezentúl.
-
Pendrive-ok a labdarúgó-Eb-re
Nemcsak Svájc-szurkolóknak és orvosoknak készülnek a Bree dizájnos adattárolói.
-
Rászálltak az Intelre
A hatóságok a világ minden táján vizsgálják a processzorgyártó értékesítési gyakorlatát. Amerikában már három fronton folyik a harc.
-
Microsoft: JRPG-bejelentések kedden
A Microsoft a jelek szerint még mindig fontosnak tartja azt, hogy az Xbox 360 erős JRPG-platformnak számítson: holnap egy rendezvény keretein belül mutatják be az új kínálatot.
-
LucasArts: leállnak a belsős fejlesztések?
A hétvégén napvilágot látott elbocsátások híre után újabb szóbeszédek futottak be a LucasArts háza tájáról. Az ősztől állítólag leállnak a belsős munkák.
-
Nintendo: csak a kockáknak kell HDD
A Nintendo európai részlegének egyik marketingese, Laurent Fischer nemrégiben a Wii tárolókapacitásával kapcsolatos felvetésekről beszélt az EDGE magazinnak - érdekes kijelentést tett.
-
A nap pletykája
Érdekes híresztelés látott napvilágot a mai napon: a Crunchgear azt állítja, hogy a Microsoft hamarosan be fogja jelenteni a Blu-ray kiegészítőt az Xbox 360-hoz.
-
Thermalright házak a hűtés szolgálatában
Két érdekes prototípust mutatott be a gyártó a tajvani Computex kiállításon.
-
Teac négy az egyben lejátszók
Kis kijelzőjükön videót is megjeleníthetnek a gyártó új modelljei.
Hír TV & szórakozás 6
-
Tenchu 4: infók, képek, trailer
Információkkal, képekkel, és trailerrel jelentkezik a pár napja bejelentett Tenchu 4. A nindzsás gyilkolászás vissztér az eredeti fejlesztőkhöz, és az eddigi legjobb Tenchu-kalandot ígéri.
-
Call of Duty 5 leleplezés hamarosan
Miután az Activision az idei évben nem fog részt venni az E3-on, ezért kérdéses volt, hogy mikor is fogják bemutatni a nagyközönségnek a Call of Duty 5-öt - ma ez is kiderült.
-
Rekordot döntött a világ legerősebb számítógépe
Az Egyesült Államok nyerte a petaflops-versenyt. A csúcstartó rendszert, amely a korábbi rekordernél kétszer gyorsabb, megint az IBM építette.
-
Jön a Nikon Capture NX2
Hamarosan elérhető a számos praktikus új funkcióval bővült Capture NX2.
-
WWDC 2008 beharangozó: új iPhone, Mac OS X és a titokzatos Newton 2
Pár óra múlva kezdődik az Apple szokásos éves fejlesztői konferenciája. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor egy rakás újdonságról rántják le a leplet. Vajon mi lehet idén Jobs tarsolyában?
-
Két új 22 colos monitor a BenQ-tól
Dinamikus kontraszttal és zongorafekete kávával érkeznek a G széria új tagjai.
-
Dungeon Siege 3: egy karakteres főszerep
Az Eurogamer német divíziójának nyilatkozva Chris Taylor megerősítette, hogy a Dungeon Siege 3-ban a partyk helyett egy karakter kapja majd a főszerepet.
-
Japán hardvereladások - ismét szökik a PSP
Rendkívül sok új cím jelent meg az előző héten Japánban, ráadásul a játékdömping mindegyik platformot érintette valamekkora mértékben. Vajon a hardvereladási lista alakulását is?
-
Jobb, mint a Google Earth – legalábbis a svédek szerint
A svéd fejlesztők szerint ők jelenleg mindenkinél gyorsabbak, olcsóbbak, egyszerűbbek, s ha befejezik, a legjobbak lesznek.
-
Sonic Unleashed novemberben
A Sega ezidáig még nem részletezte, hogy a gyökerekhez visszatérő Sonic Unleashed pontosan mikor is fog a boltokba kerülni, ma azonban erre is fény derült.
-
Afrika: japán trailer
A Felkelő Nap országában augusztus végén debütál a Sony régóta készülő Afrika-ja. A játék békés felfedezést, sok fényképezést, és még több reálisan viselkedő álllatot ígér.
-
Játékos gyilkolt Tokióban?
A neonreklámjairól és méretes játéktermeiről híres tokiói Akihabara negyedben véres ámokfutás szemtanúi lehettek a járókelők. A hét embert halálra késelő férfi egy videojátékos fórumon figyelmeztetett.
-
Dawn of War II képcsokor
Az áprilisban történt hivatalos leleplezés után ismét képanyaggal jelentkezik a Relic által kovácsolt Warhammer 40,000: Dawn of War II. A játék jövő tavasszal jelenik meg.
-
Resident Evil 5: új képek
Az elmúlt napokban több alkalommal is célkeresztbe került a Resident Evil 5: az új trailert és az információgörgeteget követően most friss screenshot-okkal tudunk szolgálni.