-
Megérkezett a harmadik generációs Apple iPad
Erősebb hardverrel, ütősebb kijelzővel, jobb kamerával és változatlan áron debütál az új Apple tablet.
-
Az Apple bemutatta az új iPadet
Az új készülék, amelynek a hivatalos nevében nem szerepel szám, a pletykákban előkerült újdonságokkal érkezik.
-
Beárazták a brutális méretű EVGA Classified SR-X alaplapot
A dupla LGA2011 foglalattal megáldott alaplap extra funkciókban is gazdag.
-
FSP Aurum Xilenser 400 és 500 wattos néma tápegységek
A gyártó legújabb párosa passzívan, vagyis ventilátor nélkül is komoly teljesítményre képes.
-
CoD MW3: Black Box Map pack
Ahogyan az várható volt újabb DLC érkezik az MW3-hoz.
-
CeBIT 2012: az MSI már az Ivy Bridge-re készül - frissítve!
A vállalat zömében Z77-es vezérlőre épülő alaplapokkal villantott.
-
Az új világrekord: 400 Gb/s
A korábbi csúcstartó eredményét megduplázó kísérlet nagy reményekkel töltötte el a Deutsche Telekom kutatóit.
-
Peter Molyneux elhagyta a Lionhead Studiost és az MS-t
Meglepő hírt kaptunk, miszerint Peter Molyneux a Lionhead alapítója elhagyja egykori stúdióját és a Microsoftot is.
-
Elfogták az FBI-telefonbeszélgetés lehallgatóját
Egy ír rendőrtiszt e-mailjének megszerzése tette lehetővé a konferenciabeszélgetés rögzítését.
-
XCOM: Enemy Unknown - magyar feliratos videó
A tegnapi videó most magyar felirattal, a CNG-nek köszönhetően.
-
Jövőbeli hardverekre épül a Toshiba Qosmio X870 játékra kihegyezett notebook
Jövőbe mutató hardverelemek, minőségi hangrendszer és 3D kijelző a fedélzeten.
-
Kiszállt a chipgyártásból az AMD
A vállalat teljesen levált egykori félvezetőgyártó üzletágáról, mely mostantól száz százalékban az arab tulajdonos kezében van.
-
CeBIT 2012: három ZBOX szériás PC-vel frissít a Zotac
Az újdonságok között a nano ID61, a Blu-ray AD05 és az ID82 jelzésű masina szerepel.
Hír PC/Barebone 7
-
Yakuza kártyajáték iOS-re és Androidra
A SEGA nagy sikerű sorozata kártyajáték formájában tér vissza iOS és Android platformokon.
-
Új eszközök a YouTube-on
A videókban való tájékozódást, a keresést segítik a hamarosan megjelenő új funkciók: bélyegképes előnézet, filmszalag előnézet, időzoom.
-
Játékra hív az Acer: melyik számodra a leginkább megfelelő Acer laptop?
A játékban résztvevők között póló, egér és egy Acer netbook kerül kisorsolásra.
-
A világ másik részéről is elérhető a Canon PIXMA MX892 multifunkciós készülék
Vezetéken és vezeték nélkül is elérhető a Canon kisirodai környezetbe szánt tintás MFP-je.
-
Tony Hawk’s Pro Skater HD - Tony mesél
Tony Hawk és Chris Cole mutat nekünk néhány trükköt, és betekintést engednek a felújított Tony Hawk's Pro Skaterbe.
-
Icy Dock DuoSwap MB971SP-B: a merevlemez dokkolók netovábbja
A házkiegészítő egyszerre két darab SATA csatolófelületű merevlemez dokkolását teszi lehetővé.
-
Dead or Alive 5 - dátum és Akira Yuki trailer
Közelítő megjelenési dátumot kapott a Dead or Alive 5, és egy vendégszereplőről is lehullott a lepel.
-
Megjelent a Microsoft SQL Server 2012 RTM
A megvásárolható verzióra még három hetet kell várni, április elsején kerül az üzletekbe.
-
CeBIT 2012: a SteelSeries Sensei [RAW] egér testvérénél sokkal olcsóbb lett
Csak a sokak számára felesleges képességekkel lett „szegényebb” az új verzió.
Hír Beviteli eszköz 9
-
Counter-Strike: GO - nem lesz cross-platform multi
A Valve dobta az új Counter-Strike korábban beharangozott lehetőségér, a cross-platform multiplayert.
-
Szellemi tulajdon és informatika: együttműködik az IVSZ és az SZTNH
Az együttműködés célja, hogy a jogszabályi környezet kialakításakor az informatikai szakma javaslatai is megjelenhessenek a tervezés során.
-
CeBIT 2012: előkerültek a Fujitsu titkos Ultrabookjai
A japán gyártó újból nekifut a vékony gépek szegmensének, de egyelőre nagyon titkolóznak.
-
Önálló életre kel a Facebook chat
Az új alkalmazással nem kell nyitva tartanunk a böngészőt, hogy ismerőseinket kövessük vagy velük csevegjünk.
-
I Am Alive- ingyenes iPhone app
Ingyenes I Am Alive app tölthető az App Store-ról.
-
Az Intel bejelentette a Romley-EP platformot
A vállalat számos E5-2600 szériába tartozó szerverprocesszor mellett három E5-1600 sorozatú termékkel is jelentkezett.
Hír Processzor 48
-
CeBIT 2012: 6 GB VRAM-ot kap a mérgező Radeon HD 7970
A Sapphire gyárilag tuningolt, Toxic jelzésű modellje az extrém magas felbontásokhoz készült.
Hír Videokártya 123
-
(Frissítve2) Leállt a Facebook
Magyarországon bizonyosan akadtak gondok, de azt egyelőre még nem tudni, hogy a világban még hol állt le a közösségi oldal, és hogy miért.
-
Medal of Honor Warfighter - első trailer
A GDC-n az EA egyik nagy bemutatója természetesen a Medal of Honor Warfighter köré épült.
-
A Sony 2013-ban visszatér az OLED TV színtérre
A vállalat hivatalosan is megerősítette, hogy a komoly befektetésekkel próbálják visszaszerezni az elveszített pozíciókat.
Hír TV & Audió 19
-
Letölthető és tesztelhető: Adobe Camera RAW 6.7RC
Az Adobe elérhetővé tette Camera RAW és DNG konverterének kiadás előtti próba változatát.
-
Az Acer átalakítja notebookkínálatát, az első darabok már a CeBIT-en is láthatók
Első körben az Acer V3 és az Aspire Timeline Ultra M3 fedte fel titkát.
-
CeBIT 2012: egyedi Radeonok az MSI-tól
A vállalat a HD 7970 Lightning és a HD 7870 Hawk jelzésű VGA-kat is megmutatta.
Hír Videokártya 24
-
Besúgóvá vált hacktivista dobta fel társait az FBI-nak
A hatóságok egyre aktívabbak az Anonymous, illetve a hozzájuk kapcsolódó mozgalmak ügyében, most állítólag egy megtört résztvevő információit használták fel.
-
XCOM: Enemy Unknown - első gameplay
Első gameplay trailer az év végén érkező XCOM játékból.
-
Folytatódik a Tisztaszoftver program
Az NFM megállapodott a Microsofttal és a nyílt forrású megoldások forgalmazóival is. A felsőoktatás mostantól nem kap államilag finanszírozott szoftvereket.
-
Merítés az ASUS Intel Z77-re épülő Ivy Bridge kompatibilis alaplapjaiból
A processzorok megjelenése még odébb van, de a gyártók már nem bírnak magukkal.
-
Aranyérmet kapott a Nemzeti Tankönyvkiadó szoftvere a CeBIT-en
Arany szintű díjat kapott a hannoveri CeBIT kiállításon megrendezett European Seal of e-Excellence díjátadón a Nemzeti Tankönyvkiadó a TeachAR – 3D World oktatási alkalmazásért.
-
Hitman Absolution - dobozkép
A Square közzétette a Hitman Absolution dobozképét, valamint a játékban debütáló új technológiáról is ejtettek pár szót.
-
Viota M970 9,7 hüvelykes IPS tablet 120 dollárért
Nem a legerősebb hardver, de a gyártó állítása szerint az Android 4.0 futtatására tökéletesen alkalmas.
-
App Store: túl a 25 milliárd letöltésen
Az Apple alkalmazásboltja közel négyéves működése során érte el ezt a letöltésszámot.
-
Júniusban jön az Inversion
Sok játék megjelenési dátumát erősítik meg ezekben a napokban, most például az évek óta húzódó Inversion-ét.
-
A Thermaltake és BMW koprodukció eredménye: Level 10 M egér
A formabontó koncepció lassan kész termékké forrt a Tt eSPORTS név alatt.
Hír Beviteli eszköz 42
-
Carmageddon Reincarnation - első képek
Az újjáélesztett Carmageddon franchise első képei futottak be.
-
PH!TV – Acer Aspire One D270, a cédrusnyom először…
Őszinte leszek: kicsit keserű szájízzel vetettem bele magam ebbe az adásba. Szurkoltam az Atomnak, hogy tegyenek le valamit az asztalra az AMD után, így nagyon reméltem, hogy meggyőz az Acer új, Cedar Trail alapokra épülő netbookja.
-
Az otthoni mozizás szerelmeseinek szánt Full HD projektort mutatott be az Acer
Elméletileg 300 hüvelykes képméret megteremtésére is képes a HD6500.
Hír TV & Audió 31
-
Tíz videó az utolsó Gears of War 3 DLC-ről
Nem kevesebb, mint tíz videót tudunk mutatni az utolsó Gears of War 3 DLC-ből.
-
Mass Effect 3 - első értékelések
A héten befut a Mass Effect 3, de már az első értékeléseket meg tudjuk veletek osztani, azt hiszem most sem fogunk csalódni.
-
Ivy Bridge lesz a Gigabyte U2442N és U2442V Ultrabookjaiban
A gyártó egyből a harmadik generációs Core i processzorokkal és gazdag felszereltséggel indítja útjára vékony notebookjait.
-
GTA V-ön és Mafia 3-on dolgozik a 2K Czech?
A pletykák szerint a 2K Czech besegít a GTA V munkálataiba és cserébe ők is segítséget kapnak a Mafia 3-hoz.
-
Megkezdődött a 2012-es CeBIT
A rendezvényt Dr. Angela Merkel mellett Dilma Rousseff nyitotta meg.
-
Hihetetlen siker a 8000 forintos PC
Az első szállítmány egy óra alatt elkelt, aki később rendelt, várhatóan csak április közepén kapja meg a gépet.
-
Resident Evil Operation Raccoon City - Xbox360 exkluzív online móddal
A Capcom szintén friss bejelentése, hogy a Resident Evil Operation Raccoon City Xbox360 exkluzív tartalommal jelenik meg.
-
Elstartolt az Adobe Photoshop Lightroom 4
Vége a béta időszaknak, mától a végleges változata is megvásárolható a népszerű fényképszerkesztő programnak.
-
Xigmatek Asgard Pro midi ház – időtlen dizájn
Az Asgard család egy modernizált taggal bővült.
-
Az okostelefonok felzabálják a magyar férfiak magánéletét
Az internetpenetráció és az okostelefonok számának növekedésével Magyarországon is egyre nehezebb szétválasztani a munkát és a magánéletet, és ez különösen a férfiakra igaz.
-
Steel Batallion: Heavy Armor - megjelenési dátum
A Capcom megerősítette, hogy a Steel Batallion június 22-én érkezik Európába.
-
Sztereó 3D-s monitorral erősít az AOC
A d2357Ph jelzésű kijelző a passzív polarizációs technológiára épít.
-
Kinect Star Wars - új trailer
Ismét a Kinect Star Wars lehetőségeit bemutató trailer érkezett.
-
Elkészültek az ARM-os Windows fejlesztői platformjai
A Microsoft az NVIDIA és a Qualcomm termékeire épít.
-
Az Anonymous rosszabb, mint az al-Kaida
Az FBI igazgatója kifejtette aggodalmait és félelmeit a kiberbűnözéssel kapcsolatban.
-
Késik a Ridge Racer Unbounded
A BugBear fejlesztette Ridge Racer játék az eredeti március végi megjelenésről határozatlan időre csúszik.
-
Az ASUS Eee PC 1025 Flare széria 11 különböző színben rajtol
Tisztességes felszereltségű Cedar Trail netbookok ASUS módra.
-
Street Fighter x Tekken - első pontszámok
Remek pontokkal indított a két sorozatot összeboronáló verekedős játék.
-
Bemutatkoztak a Radeon HD 7850 és 7870 VGA-k - frissítve!
Az AMD partnerei március 19-én kezdik meg a termékek forgalmazását.
Hír Videokártya 170
-
Assassin's Creed 3 - trailer
Az ígéretekhez hűen megérkezett az Assassin's Creed 3 első videója, és megerősítést nyert a Wii U verzió.
-
Kedvező árú androidos médialejátszó a láthatáron
Mindössze 12 dekát nyom a törpeméretű Evergreen DN-68632.
Hír TV & Audió 31
-
Samsung Series 7 notebookok Ivy Bridge alapokon: újabb szivárgások
Egy amerikai oldalon már előrendelhető a hivatalosan még nem létező hordozható gép.
Blogbejegyzés Samsung notebook blog 14
-
Heti játékmegjelenések, március 10-ig
Mi másra is várhatnánk a héten, mint a Mass Effect 3-ra? Na jó azért lesz még itt Asura's Wrath, I Am Alive, SF X Tekken és még sok egyéb játék.
-
DARWINmachine TYPE 339 – komplett konfiguráció gyárilag moddolva
A San Francisco-i tervezőcsapat finoman szólva kerüli a konvenciókat.
-
Line of Defense - debut trailer
A 3000 AD MMOFPS játékának bemutatkozó trailere is megérkezett.
-
Dead or Alive 5 - OXM interjú
Az OXM egy rövid bemutatót készített az év végén érkező DOA 5-ből.
-
Sanwa 400-SP025SW – a soundbar piac egyik, ha nem a legolcsóbb szereplője
Az átlagos modellektől eltérően akár kisméretű tévék, sőt monitorok kiegészítője is lehet .
Hír TV & Audió 18
-
Magyar játékszoftver-eladások, 02. 20. - 02. 26.
A hazai eladások listája már régen jelentkezett nálunk, most újra előtérbe emeljük, és igyekszünk folyamatosan közzétenni.
-
Hawken - trailer
A reneszánszukat élő mech-es játékok egyik képviselőjének új trailere.
-
Samsung Galaxy Player 70 Plus – még mindig az iPod után loholnak
A gyártó továbbra is a PMP piacot kóstolgatja.
-
Last of Us - ismét egy adag kép
A Last of Us kapcsán szinte csak képekkel szolgálnak a fejlesztők, de mi természetesen ezeket is szívesen osztjuk meg veletek.
-
Igazi túlélő kamera lesz a Sony Handycam HDR-GW55VE
Hamarosan megvásárolható lesz a japán gyártó strapabíró újdonsága.
-
Crimson Dragon videók
A Microsoft és a Capcom közös rendezvényéről megérkeztek az első videók.
-
A „Password1” a legnépszerűbb jelszó a cégek gépein
A Trustwave idei jelentése szerint a vállalkozói szférában a biztonsági helyzet gyakorlatilag változatlan, vagyis igencsak lyukasak a rendszerek.
-
Gigabyte GB-AEGT játékra optimalizált All-in-One barebone
Az igen vaskos egybegép combosabb videokártyáktól sem rémül meg.
Hír PC/Barebone 29
-
Videó hírösszefoglaló, második rész
A videoteszt hétvége beharangozója alkalmával látható hírműsor második része következik.
-
Sleeping Dogs - story trailer
A hongkongi triádba beépített rendőr történetének rövid elmesélésére vállalkozik az új trailer.
-
Fogy az internetezők türelme
Az internetvállalatok mérnökei szerint minden milliszekundum számít, ha az oldalak betöltődési idejéről van szó.
-
Kiszivárgott dia egy titokzatos Radeonról
Az AMD egy Tenerife kódnevű cGPU-val készül.
Hír Videokártya 79
-
A profi informatikusok csúnyán átverték az Anonymous szimpatizánsait
Valakik egy ismert adathalász zombihálózat vírusával fertőzték meg azt a szoftvert, amellyel a túlterheléses támadásokat hajtják végre.
-
Game of Thrones - 13 új kép és egy trailer
A Cyanide Game of Thrones-ra épülő akció-RPG játékának bővült a galériája.
-
Novero Solana netbook-tablet hibrid – dupla funkció, dupla operációs rendszer
A kompakt eszköz netbook, tablet és táblaszámítógép szerepeket is ellát.
-
Első Halo 4 ingame képek
A 343 Industries ugyan nem lát el bennünket bőséges Halo 4 látnivalókkal, de most közzétették az első ingame képeket.
-
Anonymous-támadás a magyar alkotmánybíróság honlapja ellen
A mostani akció sem túlterheléses támadás volt, a behatolók átírták a honlapon található alkotmányszöveget.
-
Lassan halad előre a PlayStation Vita szekere
A Sony eddig 1,2 millió terméket adott el, míg a játékeladások kétmillió felett járnak.
-
Fable Jorney - új képek és dátum
A Microsoft új képeket tett közzé a Fable Journey-ből és megerősítették a megjelenési dátumot.
-
A játékosok keménymagját célozza a Radeon HD 7850 és 7870
Az AMD Pitcairn kódnevű cGPU-ja az új generációs GCN architektúrára épül.
Hír Videokártya 464
-
Konzolt fejleszt a Valve?
Pletykák szerint a Valve hamarosan beléphet a konzolpiacra egy saját hardverrel.
-
Forza Horizon - Szélesebb közönségnek?
A Microsoft jövőhéten jelenti be az új Forza játékot, de újabb szivárgás történt köszönhetően a szemfüles magazinoknak...
-
Assassin's Creed III: Első képek és artok
Kiszivárgott pár kép a készülő Assassin's Creed III-ból, melyek között ingame képek és artwork rajzok is megtalálhatók.
-
Mass Effect 3: XBOX-on nem támogatott a felhőben lévő ME2 mentések importálása
Aki a második rész mentéseit felhőben tárolta, annak problémái lehetnek azok importálásával. A BioWare egy megkerülést tett közzé ennek elhárítására.
-
Kémfotó a kepleres GeForce-ról
A kiszivárgott képeken állítólag a GK104-es cGPU látható.
Hír Videokártya 83
-
Innovatív elgondolás nyert az AMD programozói versenyén
A Ghost Rider alapötlete teljesen megújíthatja a játékok mesterséges intelligenciáját.
Hír Videokártya 66
-
Több mint egymilliárd mobil-előfizető van Kínában
Becslések szerint februárban a világon elsőként lépték át ezt a lélektani határt. India sincs sokkal lemaradva.
-
Mass Effect 3: Launch trailer
Már csak pár nap és megjelenik a Mass Effect 3, a BioWare ezért kiadta a hivatalos launch trailert.
-
Giada Uni-BOX mini PC Sandy Bridge alapokon
Mérete ellenére komoly erő lakozik az apró dobozkában.
Hír PC/Barebone 23
-
Sokan rámozdultak a Windows 8 előzetesére
A bétából az is kiolvasható, hogy hány változatban tervezi kiadni az új operációs rendszert a Microsoft.
-
Tuningrekord született a G.Skill RipjawsZ memóriákkal
Christian Ney nemrég csak kicsit maradt el minden idők legmagasabb memória-órajelétől, így számítani lehetett rá, hogy megpróbálja a rekorddöntést.
-
Ghost Recon Future Soldier - a modern technológia
A Ghost Recon Online után a Future Soldierből is kapunk egy kis ízelítőt.
-
Rangos európai díjat kapott egy magyar szoftver
Az európai szoftverfejlesztők egyik legrangosabb versenyén első helyen végzett a magyarországi Fornax Zrt. munkafolyamat- és munkaerő-kezelő szoftvere, az Eventus.
-
Végre hivatalos: jön a Canon EOS 5D Mark III!
A Canon ma egy sajtótájékoztató során jelentette be legújabb tükörreflexes fényképezőgépét, az EOS 5D Mark III-at.
-
Foursquare: búcsú a Google-tól
A népszerű közösségi oldal az OpenStreetMappel folytatja működését.
-
John Romero 30 évvel ezelőtti levele a PoP fejlesztőjéhez
Ritka eset, hogy egy olyan levél kerüljön napvilágra amiben egy mára legendává váló fejlesztő egy másik legendának ír levelet.
-
Archos Child Pad tablet kifejezetten gyerekeknek
Szoftveres szempontból is a fiatalabb generációk igényeire koncentrál, teszi mindezt kifejezetten kedvező áron.
-
Saints Row: The Third - féláron
A hétvégén féláron vehető meg a Saints Row harmadik része, és 75%-kal olcsóbban a második része.
-
Kipróbáltuk az olimpiai köntösbe bújt Acer Iconia Tab A510 tabletet
Az Android 4.0-t futtató demógép ígéretesnek tűnik, de ez még mindig nem a végleges darab.
-
Forza 4 - 10 új autóval erősít
A Forza 4 további autókkal bővül a jövőhét folyamán, ráadásul rögtön tízzel.
-
Újabb tervezői kép egy kepleres GeForce-ról
A terméket nehéz beazonosítani, de látszik rajta, hogy egy combosabb VGA-ról van szó.
Hír Videokártya 52
-
Risen 2: Az előrendelők ingyen kapják meg a Treasure Isle DLC-t
Amennyiben elgondolkodtatok a Risen 2: Dark Waters című RPG játék vásárlásán, akkor érdemes előrendelni azt, így ingyen kapjátok meg annak első DLC csomagját.
-
Netbook Navigator Nav13X ultranetbook – új faj született?
Ultrabook, notebook, netbook, MacBook, mindenből egy adaggal.
-
Nyugdíjazzák az sms-t a mobilszolgáltatók
Az évek óta tervezett és fejlesztett új kommunikációs technológiát már tesztelik, idén felmenő rendszerben több országban is bevezetik.
-
Tetszetős Phanteks ventilátorok 120 mm-es méretben
A látvány mellett a teljesítményre és az alacsony zajszintre is komoly hangsúlyt fektettek.
-
Rayman 3 HD - trailer
A heteken belül megjelenő Rayman 3 felújított változatának új trailerét tekinthetjük meg.
-
Fatal1ty Z77 Professional alaplapokkal készül a CeBIT-re az ASRock
Két felsőkategóriás Z77 alaplapjával repülőrajtra készül az ASRock.
-
Az Intel az autóvezetés megreformálásán dolgozik
A cég a gépjárművek kommunikációs technológiáját tervezi fejleszteni, százmillió dollárt szánnak a kutatási támogatásra.
-
BarCamp Budapest: az idén is lesz startupverseny
Az idei rendezvény újdonsága az expo, ahol a már befutott vagy befutóban lévő cégek képviselőivel lehet találkozni.
-
BioShock: Infinite - Ősszel felfedezhetjük Columbia lebegő városát
A 2K Games bejelentette az Irrational Games által készített BioShock: Infinite című FPS játék megjelenési időpontját.
-
A februári Catalyst helyett egy Windows 8-as driver érkezett
Az AMD elsőként készített WDDM 1.2 kompatibilis meghajtót a Microsoft új operációs rendszeréhez.
Hír Videokártya 43
-
Új processzorok és árcsökkentés az AMD háza táján
Az FX-4170 és FX-6200 jelzésű CPU-k érkezésével egyetemben a korábbi modellek árazása is mérséklődött.
Hír Processzor 75
-
A Toshiba Excite 10 LE penge tablet március 6-án érkezik
A gyártó úgy tesz, mint aki az elmúlt fél évet átaludta volna.
-
Gyorsaságra és túlélésre gyúr az ADATA DashDrive Durable HD710 külső merevlemez
Fizikai behatásoknak ellenálló gyors külső HDD-t dob piacra a gyártó.
-
Assassin's Creed III Update: A Ubisoft hétfőn tart hivatalos bejelentést!
Immár hivatalossá vált az új Assassin's Creed játék bejelentésének időpontja: a Ubisoft pár perccel ezelőtt közölte, hogy hétfőn lerántják róla a leplet!
-
Új igazgató a GTS Hungarynél
Laczkó Tóth Gergely a távközlési cég magyarországi tevékenységéért felel.
-
Statisztika Japánból
A goo kutatóintézet a PS Vita-ról és a Wii U-ról kérdezte az embereket.
-
Wacom Intuos5 digitalizáló tábla három méretben
Mind a hardver, mind pedig a szoftver kifejezetten pozitív változáson esett át.
Hír Beviteli eszköz 12
-
OXM: "gyilkos" folytatás a következő számban
Az Official Xbox Magazine következő számának beharangozóján egy folytatás bejelentésére hívják fel a figyelmet.
-
Új firmware érkezett a Sony NEX-5n fényképezőgéphez
Apró, de esetenként lényeges javításokat ígér a Sony új alapszoftvere.
-
A Mozilla nyomkövető követőt adott ki a Firefoxhoz
Az új szoftver megjeleníti, hogy milyen módon követik mások online tevékenységünket.
-
Már szállítja partnereinek a Gorilla Glass 2-t a Corning
A főként kijelzők védelméről ismert termék második generációja fontos újításokkal készül.
-
A NASA-tól ellopott adatokkal a Nemzetközi Űrállomást is irányítani lehet
Az űrkutatási hivatal évek óta éles kritikák tárgya, mivel bizonyítottan hanyagul kezelik az informatikai biztonságot.
-
Négy játékot állít le a Sony Online Entertainment
A Sony Online Entertainment négy online játék működését állítja le, köztük az EverQuest Online Adventures-szel.
-
Kényelmes markolatok a Nikon 1 gépeihez
A gyárinál kényelmesebb és biztosabb fogást tesznek lehetővé Richard Franiec markolatai.
-
Rayman Origins demó a Steamen
A konzolok után hamarosan PC-re is megjelenik a Rayman Origins, de előtte itt a demó.
-
Az MSI 4,16 GHz-re tuningolta GT780DX notebookját
A túlhajtott játékos bestia csak limitált példányszámban lesz elérhető.
-
Új ügyvezető a Canon magyarországi leányvállalatánál
Az új igazgató a HP-tól érkezik a Canonhoz.
-
Starhawk - látványos csata bemutató trailer
Látványos bemutatóval jelentkezik a Starhawk, ami májusban hivatott elkápráztatni a PS3 tulajokat.
-
LogiLink kiegészítők egész garmadája érkezett
Ezúttal Wi-Fi antennák, adattároló dokkolók és érdekes HDMI fali aljzatok bukkantak fel a kínálatban.
-
Nem kezelte a szökőévet a Microsoft felhője
A majd egynapos üzemzavar oka az előzetes tájékoztatás szerint valószínűleg az, hogy idén 29 napos volt a február.
-
Kingdoms of Amalur: Reckoning - jön az első DLC
Az EA bejelentette a Reckoning első kiegészítőjét, a The Legend of Dead Kel-t.
-
A SeaMicro felvásárlásával erősít a szerverpiacon az AMD
A gyors felvásárlással a vállalat az energiahatékony szerverek piacára tör.
-
Angry Birds a Facebookon is!
A Rovio nem áll le egy percet sem. Legnépszerűbb játékát mostantól a Facebookon is elérhető.
-
Két furcsa tárkapacitású modellel bővül az OCZ Agility 3 SSD család
A 180 és 360 GB-os modellek miatt variálni kellett a SandForce vezérlő csatornakiosztásával.
-
Az Interpol lecsapott az Anonymusra, de a válasz sem maradt el
A nemzetközi akció keretében 25 állítólagos „hacktivistát” tartóztattak le, a szimpatizánsok erre válaszul lelőtték a bűnüldöző szervezet weboldalát.
-
Multi-Gaming.Hu - Logitech Season
Örömmel tudatom, hogy újra versenybe toborozzuk a népet! Nagyobb, hosszabb, könnyebb!
-
ZTE PF100 és T98 négymagos Android ICS tabletek
A másik nagy kínai mobilgyártó is erősíti táblás kínálatát.
-
Szervergyártó céget vesz az AMD
A chipfejlesztő vállalat a váratlanul gyorsan összehozott ügylettel belép az alacsony fogyasztású kiszolgálók piacára.
-
A Western Digital végre megvette a Hitachi GST-t
A vállalat a Toshiba bevonásával tett eleget az Európai Unió követelményeinek.



- Politika
- Intel Dual Core 2000 felhasználók barátságos offolós topikja
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- EAFC 25
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- vrob: Az utolsó DOS játékok 1996 - 1997-ben, egy korszak lezárul
- S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl
- Posta, csomagküldés
- Kedvenc zene a mai napra
- Milyen TV-t vegyek?
- További aktív témák...