-
Kiderültek az Atari VCS titkai
Az konzol előrendelhetővé vált, ráadásul már az első nap 2,1 millió dolláros támogatást hozott össze az Indiegogo kampány.
-
Acer blog: 1 kg alatt az új Swift 5
Ez a pehelysúly főleg annak fényében impozáns, hogy egy 15,6”-es érintőképernyővel szerelt ultrabookról beszélünk.
-
Képeken a Fear the Wolves
A Survarium fejlesztői egy Battle Royale FPS-t készítenek nekünk, ebből kaptuk meg az első látnivalókat.
-
Streacom DA2 – az ITX-es alumíniumház
A gyártó újdonsága most is prémium szintet képvisel.
-
Code Vein - Néhány nap múlva megtudjuk a megjelenés napját
A fejlesztők nem várják meg az E3-at, hanem már előtte bejelentik a premier napját.
-
Xbox One-ra és PlayStation 4-re is jön a Borderlands: Game of The Year Edition?
A koreai korhatár-besorolás oldalán bukkant fel a játék új kiadása, amely a feltételezések szerint egy remake kiadás lesz, lévén a PC-s változathoz is egy új bejegyzés került.
-
Komoly fejfájást okoz a Nintendónak a Tegrán felfedezett biztonsági rés
A Switchet elkezdték annyira korlátlanul használni a játékosok, hogy a Splatoon 2 című játékot is módosították.
-
Az MI hajtja a digitális gazdaságot
Paradigmaváltás zajlik a digitális gazdaságra történő átállásban, Magyarország a 30. helyen áll a rangsorban.
-
Friss előzetest kapott a Space Hulk: Tactics (PC,XO,PS4)
A Cyanyde berkeiben készülő körökre osztott játék valamikor idén érkezik,de a pontos megjelenési dátumot egyelőre nem árulták el a fejlesztők.
-
Fujitsu blog: eljött a VDI kora
Egyre terjed a virtualizáció: az adattárolók, szerverek oldalán már rég elfogadott, és lassan az asztali környezetnél is áttérhetünk rá.
-
Befutott a LEGO DC Super-Villains teljes előzetese
A játékban kapunk kooperatív módot is, így akár ismerősökkel is nekifoghatunk a képregényes gonoszok levadászásának.
-
Hibajavításokat hoz az új Radeon Software
A 18.5.2-es eszközillesztő főleg játékokon belüli problémákra reagál.
Hír Videokártya 16
-
Magyar szervezeteket is támogat az Accenture
A vállalat a következő három évben kétszázmillió dollárt szán oktatási, tréning és készségfejlesztő kezdeményezésekre, hogy felkészítsék az embereket a digitális kor kihívásaira.
-
Megérkezett a World War 3 teljes előzetese
A fejlesztők realisztikusabb harcokat ígérnek, emellett kiemelt szerepet kap majd a járműves harc is.
-
2018 - Íme a PlayStation Plus teljes júniusi játékai
Szokás szerint összesen hat új játékkal bővül a Sony három aktív platformjain az előfizetőiknek szánt programok száma, ezek közül talán az XCOM 2 a legnagyobb cím.
-
Jön az LG olcsó UHD Blu-Ray médialejátszója
Az UBK80 támogatja a 4K-s HDR anyagok kezelését, és az internetes alkalmazások futtatására is módot ad.
Hír TV & Audió 58
-
Új Cooler Master ház az üveghegy lábainál
Örvendezhetnek a panoráma házak szerelmesei, a tajvani gyártó bemutatja a MasterCase H500M-et.
-
Két üzlet is listázza az Intel ünnepi processzorát
A vállalat az x86 40 éves történelme előtt akar tisztelegni a Core i7-8086K-val.
Hír Processzor 29
-
Frissítve! Megtudtuk, hogy készül a Fallout 76
A Bethesda Twitterre tette ki a sorozatra jellemző "Please Stand By" feliratot, majd egy több mint 1 napos stream adás után leleplezték az új munkájukat.
-
Már szállítja a 96 cellarétegű V-NAND memóriáját a Western Digital
Első körben 256 gigabites TLC-s lapka érkezik, viszont készül 1 terabites QLC-s opció is.
-
Augusztusban jöhet a Call of Duty: Black Ops 4 zárt bétája
A német Gamestop szerint elsőként PlayStation 4-en játszhatunk nyár végén.
-
War Thunder - Elvileg holnapután érkezik az Xbox One verzió
Felkerült Xbox Live-ra a játék adatlapja, amely szerint június 1. napján érkezik az ingyenes MMO a Microsoft konzoljára.
-
Bejelentette az iparág első, 32 GB-os SO-DIMM modulját a Samsung
Az új fejlesztés alapját a vállalat 10 nm-es osztályú node-on készülő memórialapkái jelentik.
-
Kiszivárgott az új Sonic Racing játék?
A Walmart idő előtt lőtte fel a program adatlapját, amelyen nem csak a borítót, hanem néhány képet is láthatunk.
-
Meg is jött a VR/AR headsetekbe szánt Qualcomm SoC
A Snapdragon XR1 speciálisan a kevert valóság piacára készült, és minden porcikájával az igényekhez igazodik.
Hír Processzor 1
-
A CryptTalk megérkezett Androidra is
A hívástitkosító megoldás a mai naptól azokon a készülékeken is elérhető, amelyek az Android 6.0 vagy annál magasabb verziójával működnek.
-
Futurisztikus megoldások a régió első HoloLens Hackatonján
Görögországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Oroszországból is érkeztek versenyzők a Microsoft Magyarország háromnapos technológiai maratonjára.
-
Új előzetest kapott a Mega Man 11 (Switch, XO, PS4, PC)
A friss trailer mellé végre megtudtuk a játék megjelenésének napját is, amely októberben várható.
-
Jönnek a FreeSync-es tévék
A Samsung QLED tévéi és egy LED LCD széria támogatja egyelőre a variálható frissítési frekvenciát.
Hír TV & Audió 41
-
Akciófigyelő: Humble ARMA 2018 Bundle (PC)
Még közel két hétig érhető el a széria több részét tartalmazó csomag, a bevételek egy része ismét karitatív célokat támogat.
-
Íme a Pokémon: Let's Go, Pikachu! és a Pokémon: Let's Go, Eevee! (Switch)
Sokan várták már hogy a Nintendo legutóbbi konzoljára is érkezzen egy Pokémon játék, amelyet végül néhány órája be is jelentettek.
-
Készül a LEGO DC Super-Villains
A minap kaptunk egy nagyon rövid teaser videót, a teljes leleplezésre a mai nap folyamán kell számítanunk.
-
Az MSI bejelentette legújabb ultravékony All-in-One gépeit, a PRO 24X szériát
Hamarosan érkeznek a tajvani gyártó új, helytakarékos és elegáns egybegépei az átlagfelhasználók asztalaira.
Hír PC/Barebone 16
-
„Jóárasító” promócióval köszöntjük az idei CeBIT-et
A június 11-től 15-ig tartó rendezvény megújulva várja a látogatókat Hannoverben.
-
Intelligens Wi-Fi megoldásokkal robbantana a Zyxel
A Multy Pro menedzsmentet támogató újdonságok elsődegesen a szolgáltatókat érdekelhetik, de rajtuk keresztül a felhasználókhoz is eljutnak.
-
Ez jobban fog fájni, mint a GDPR
Az elektronikus kommunikáció titkosságát, a személyes adatokat kiterjesztetten védő új rendelkezés elfogadhatatlan az érintett vállalatok számára.
-
Minimalista dizájn és kedvező ár jellemzi az X2 Blaze sorozatát
Három darab, új fejlesztésű, ATX szabványú házzal jelentkezik a gyártó.
-
Több mint tíz évet kapott a hírhedt hacker
Az angol fiatalember majd mindent kipróbált, amivel illegálisan lehet pénzhez jutni a kibertérben.
-
MotoGP 18 - Megvan, hogy mikor jelenik meg Switch-re
Elsőként csak PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelenik meg a játék, de alig három héttel később a Nintendo konzolján is játszható lesz a széria új része.
-
Ez már a jövő: digitális rendszámtábla
A Sacramentóban elindult rendszerben a fémtáblákat e-ink kijelzőkkel helyettesítették.
-
Megnyitották az Ericsson Magyarország új székházát
A létesítmény Magyarország egyik legkorszerűbb irodaépülete, többek közt fejlesztési laboratóriumnak, az Ericsson innovációs központjának és az Ericsson Garázsnak is otthont ad.
-
Battlefield 1943 - Már játszható Xbox One-on is
A 2009-ben megjelent FPS-t az EA Access előfizetők ingyen letölthetik.
-
Íme a Battlefield V minimum gépigénye
A hardverigények alapján talán elmondható, hogy akinek a Battlefield 1 elindult, annak ezzel a játékkal sem lesz problémája.
-
VR/AR headsetekbe tervezett Qualcomm SoC érkezik?
A Snapdragon XR1 nem egy ultramobil piacról áthozott megoldás lesz, konkrétan az érintett célpiacra készült.
Hír Processzor 24
-
Onkyo hangrendszerekkel erősít a tévégyártó óriás
Az évi 18 millió tévét előállító Vestel azt szeretné, hogy jobban szóljanak a termékeik.
Hír TV & Audió 13
-
Mozgásban az MXGP PRO (PS4, PC, XO)
A Milestone végre kiadott egy hivatalos videót amelyben láthatjuk, hogy fest majd a széria legújabb része.
-
Csinos nőket keresnek programozók mellé Kínában
A munkahelyi nemi megkülönböztetés ott is téma és probléma, de egyes vállalatok ennek ellenére sajátos állásokat kínálnak.
-
Készül a Nintendo 64 klasszikus kiadása?
A japán cég bejegyeztette az N64 nevet, a NES és az SNES után jön az újabb visszatérő?
-
Már több mint 2 millió példányt adtak el a Nioh-ból (PS4, PC)
Újabb mérföldkőhöz ért a Team Ninja tavaly megjelent akció-szerepjátéka.
-
Egyelőre még keveset tudunk a fintechről
A magyarok nagy többségnek a fintech, mint fogalom, még mindig ismeretlen, viszont sokan hallottak az olyan megoldásokról, mint a mobilos fizetés, videós azonosítás vagy virtuális pénzzel történő fizetés.
-
2018 - Íme az Xbox Live júniusi Gold játékok listája
A következő hónapban többek között az Assassin’s Creed Chronicles: Russia című játékot is megkapják a Gold előfizetők.
-
A prémium szint alját célozza az új MediaTek SoC
A Helio P22 nyolc darab, relatíve gyors processzor maggal operál.
Hír Processzor 23
-
A Huawei AI technológiáját adó Cambricon saját AI gyorsítóval jelentkezik
Az MLU100 a mobil fókuszú architektúra felskálázott verziója, de ez csak a kezdet.
-
A világon elsőként demonstrálta az USB 3.2-t a Synopsis
A teszt során 1,6 GB/s-os fenntartható átlagsebességet mértek.
-
Több mint 4,5 millióan próbálták ki eddig a H1Z1-et PlayStation 4-en
Néhány napja elindult a Battle Royale játék nyílt bétája, a szerverek nem is bírták a rohamot, de azóta helyreállt a rend.
-
Nőttek a dedikált GPU-k eladásai a GPU-piacon
Az első negyedév hozta a szokásos formáját. A bányászok igényei is lassan mérséklődnek.
Hír Videokártya 32
-
Az E3-on kipróbálható lesz a Kingdom Hearts III (PS4, XO)
Akik olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy a helyszínre tudnak utazni, azok játszhatnak a Square Enix régóta készülő játékával.
-
Mostantól szeretni fogják az SSD-k a Windows 10 új frissítését
A Microsoft kiadott egy javítást, amivel mindenhol megfelelően működik majd az April 2018 Update.
-
Nyár végén jön a Madden NFL 19 (PS4, XO)
Folytatódik az NFL sorozat is, idén érkezik az új rész, ebből kaptunk most néhány friss képet.
-
A Zen architektúrához is felhasználja az Athlon nevet az AMD
A vállalat két új, rendkívül olcsó SoC APU-val készül a Computexre.
Hír Processzor 82
-
Kizárólag PS4-re jön a S.O.N című horror játék
A belső nézetes játékban Pennsylvania egyik erdejébe visz az utunk, ahol a főszereplő fiát kell megtalálnunk.
-
A régió egyik legnagyobb közösségi irodája nyílik a Millenárison
Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb közösségi irodáját adják át július 1-én, Budapesten.
-
A Wintech sétálómagnója maga a megtestesült retro
A PCT-11R2 ódivatúbban néz ki, mint az eredeti Walkman.
Hír TV & Audió 38
-
Onrush - Fókuszban a játékmódok
Az árkád autós versenyjáték premierje már nincs messze, alig egy hét múlva jelenik meg.
-
Lezárult a Nagy Digitális Kaland
A hétvégén a Vodafone Magyarország székházában kihirdették az általános iskolásoknak szóló digitális csapatverseny végeredményét.
-
Így kezdődik az Agony
Egyes szerencsés játékosok már hozzájuthattak a napokon belül megjelenő játékhoz, és annak PC-s verzióját mutatják be a lenti videón.
-
2018 - Íme a 22. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező napok leginkább várt megjelenései az Agony lesz néhány kisebb alkotás premierje mellett.
-
Két szabványos kiterjesztéssel bővült a Vulkan API
Az 1.1.76-es verzió a kijelzőkezelés bővítésére, illetve a rajzolási parancsok hatékonyabb generálására fókuszál.
Hír Videokártya 2
-
Kizárólag PC-re jön a killer7 új kiadása
Közel 13 évvel az eredeti verzió után végre Steamen is elérhető lesz Suda51 játéka.
-
World War 3 - Bejelentették a The Farm 51 új játékát (PC)
A program egy kizárólag többjátékos FPS lesz, a korai kiadás valamikor idén várható.
-
Valkyria Chronicles 4 - Fókuszban a csapatunk
Érkezett egy rövid előzetes a játékhoz, ebben az "E" Squad tagjairól láthatunk néhány képkockát.
-
Csak 2019-ben jön a The Wolf Among Us 2
Eredetileg még idén megkaptuk volna az új szezont, de végül eltolták azt a következő évre.
-
Impozáns M.2-hűtő a Cryorigtól
A túlmelegedő NVMe SSD-ket hűtő megoldás mellé a C7 egy új változatát is bemutatták.
-
Az NZXT "H" szériája bővült két olcsóbb taggal
Tágas, minimalista dizájnnal készült miditornyokkal jelentkezik a vállalat.
-
Jön a játékosoknak szánt Chromebook?
A "Kidd" kódnéven feltűnt eszköz állítólag a Kaby Lake-G platformra épül.
-
Újra hallat magáról a World War Z (PC, PS4, XO)
A megjelenés napját továbbra sem árulják el a készítők, azonban érkezett egy új előzetes a játékhoz, valamint kaptunk néhány új képet.
-
Mozgásban a Biohazard 7: Resident Evil Cloud Version (Switch)
A Stream szolgáltatással játszható program egyelőre csak Japánban érhető el, de érdekességként érdemes egy pillantást vetni rá.
-
Töretlen népszerűségnek örvend a God of War (PS4)
Alig egy hónapja jelent meg a játék, amelyből nem kevesebb mint 5 millió példányt adtak el eddig.
-
Visszadobta az iOS-re tervezett Steam Linket az Apple
Állítólag az alkalmazás nyújtotta szolgáltatás üzletileg ütközik a cég irányelveivel.
-
Kibertámadás érte a katasztrófavédelem médiaszerverét
Az ügy azért különösen kínos, mivel e hónaptól már információbiztonsági hatóság az OKF.
-
Jövő hónapban jön a Far Cry 5: Hours of Darkness
Végre kaptunk egy rövid teaser előzetest a néhány nap múlva érkező első DLC-hez.
-
Hallgatózott az Alexa
Még ha úgy is történt, ahogy az Amazon állítja, komoly adatvédelmi gondot jelez, ha az asszisztens így tud figyelni a háttérbeszélgetésekre.
-
Részletezte neuronháló gyorsítójának képességeit az ARM
Az ML IP a Trillium projekt részeként érkezik a piacra, és a partnerek már idén el is érhetik.
-
Akciófigyelő: Ingyenes a Hacknet - Deluxe (PC)
A Humble Store-nak köszönhetően korlátozott ideig bárki megkaphatja a 2015-ben megjelent játékot.
-
Már a 3 nm-es node-ját tervezi a Samsung
A várakozásoknak megfelelően itt már a GAAFET technológiát veti be a koreai vállalat.
-
Xbox Game Pass [2018] - Íme a júniusi játékok
A következő hónapban 6 új programot kapunk, ezek között ott lesz a Wasteland 2 is.
-
Megérkeztek a Detroit: Become Human első értékelései (PS4)
Hivatalosan is megjelent a játék, így végre olvashatóak a tesztek, amelyek között akadnak azért eléggé kritikus hangvételűek is.
-
Javít a DirectX 11-es programok teljesítményén az új Intel driver
A 24.20.100.6094-es verziójú meghajtó a PlayReady 4 támogatását is bevezeti.
Hír Videokártya 15
-
Korlátlan mobilnet hétvége a Domino-ügyfeleknek
Korlátlanul mobilnetezhetnek belföldön a Telekom feltöltőkártyás ügyfelei a május 26-27-i hétvégén.
-
Két friss profillal érkezett meg az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 397.93-as meghajtót a CUDA 9.2-t is elhozta.
Hír Videokártya 33
-
Befutott az első 700-as sorozatú Snapdragon
A Qualcomm nem viccel, tényleg lehozza a felsőház tudását a középkategóriába.
Hír Processzor 77
-
Meghirdették az idei Digitális Esély pályázatot
Digitális Esély 2018 címmel immáron ötödik alkalommal hirdeti meg közös pályázatát a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) és az SAP szoftvercég.
-
Egyre közelebb van a Black Desert Online megjelenése? (Xbox One)
A brazil korhatár-besorolás oldalára is felkerült a játék adatlapja, remélhetőleg néhány héten belül végre megkapjuk a premier napját is.
-
A jövő technológiáival a természeti katasztrófák ellen
Az IBM vezetésével elindult a Call for Code program, mely a felhő, a mesterséges intelligencia és a blokklánc technológiák segítségével kíván megoldást nyújtani.
-
Razer Core X – az olcsósított eGFX-ház
A gyártó professzionális használatra is felkészítette az újdonságát.
Hír Videokártya 29
-
[18+] Agony - Fókuszban az új játékmód
A sztori mellett lesz egy másik része is a játéknak, ebben egy procedurálisan felépített barlangrendszerből kell megszöknünk.
-
Mozgásban az F1 2018
A nyár végén érkező játékból láthatunk rövid jeleneteket Charles Leclerc, az Alfa Romeo Sauber Team pilótájának narrálásával.
-
Fujitsu blog: idén is prezentálta vízióját a Fujitsu
A Fujitsu Technology and Service Vision 2018-ban a "Co-creation for Success" szlogent hirdeti.
Blogbejegyzés Fujitsu blog 0
-
A kormány nem büntetne a GDPR előírásainak megszegéséért
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kisvállalkozások védelmével indokolta a tervezett lazítást.
-
Már hivatalos, hogy készül a Leisure Suit Larry - Wet Dreams Don't Dry (PC)
A kizárólag PC-re érkező rész egy teljes értékű új folytatás lesz, ezúttal a jelenkorban kell Larry Laffert irányítanunk.
-
Ünneplik a magyar fejlesztést
Imre Krisztián és társai projektje sikert sikerre halmoz, most már csak az üzleti áttörés hiányzik.
-
Hivatalosan is megkapta a PlayReady 3.0-t a Radeon Software
A 18.5.1-es, WHQL aláírással rendelkező eszközillesztő az Ancestors Legacy című játékra is felkészült.
Hír Videokártya 15
-
A mesterséges intelligencia újrafeltalálást hoz az iparba
Szinte minden gyártó kísérletezik az AI-val, azonban csak néhányuk képes teljesen újragondolni termékeit.
-
Ezen a hétvégén ingyen játszható az Overwatch (PS4, PC, XO)
Ha valaki még mindig nem szerezte be a Blizzard játékát, annak most lehetősége van azt közelebbről megnézni.
-
Új OLED tévészériával támad a Toshiba
A Hisense által felvásárolt cég a jelek szerint tényleg megmarad.
Hír TV & Audió 58
-
Dark Souls: Remastered - Megérkeztek az első tesztek
Az első értékelések meggyőzőek, azonban nem biztos, hogy a PC-s kiadásért érdemes fizetnünk.
-
Ingyen beszerezhető a Raiders of The Broken Planet (PC)
Limitált ideig bárki letölthető a játékot, valamint a hozzá tartozó három DLC kampányt.
-
Még legalább egy kör erejéig marad 14 nm-es node-on az Intel
A mobil Coffee Lake-et az év végén váltja a Whiskey Lake, és vele érkezik az Amber Lake is.
Hír Processzor 68
-
Bemutatkozott a Battlefield V első előzetese
Rengeteg újításra számíthatunk idén, többek között nem lesz Premium Pass, vagyis minden frissítés ingyen érkezik.
-
Nézzétek élőben a Battlefield V teljes leleplezését!
Szinte biztos már, hogy a II. Világháborúba megyünk az új résszel, az első bemutatóra néhány óra múlva kerül sor.
-
Acer blog: Predator-dömping New Yorkból
Szokásos tavaszi rendezvényén több új, játékosok irányába orientált hardvert is leleplezett az Acer.
-
Budapesti OpenStack nap az Akvárium Klubban
Június 6-án találkoznak a nyílt infrastruktúra európai nagyjai Budapest szívében. DevOps, konténerizáció, valós életbeli példák a privát felhők korszakából.
-
Két új NVMe SSD-vel jelentkezik a Colorful
A CN600S szériába tartozó meghajtók 240 illetve 480 GB-os kapacitást kínálnak és PCIe 3.0 x4 interfészt használnak.
-
Kiberkémek: egyedi programok helyett az általános eszközök használata
A Turla egy hírhedt kémcsoport, amely elsősorban kormányokat és olyan kényes vállalkozásokat támad célzottan, mint például a védelmi megoldásokat fejlesztő cégek.
-
Kacatokból vagyonok - így adjuk el fölösleges kütyüinket jó áron!
Egy kis energia befektetésével szép bevételre tehetünk szert a kidobásra ítélt tech cuccokból.
-
PC-re is megjelenik a Sunset Overdrive?
A koreai korhatár-besorolás oldalán megjelent a játék új adatlapja.
-
Lebukott egy nyolcmagos Coffee Lake
A SiSoft Sandra adatbázisa szolgáltatja az információkat, amelyek többsége használható is.
Hír Processzor 34
-
Íme a The Crew 2 hivatalos gépigénye (PC)
A minimum hardverkövetelmény mellett az ajánlott listából két listát is kaptunk, attól függően, hogy 30 vagy 60 FPS-t szeretnénk elérni.
-
Jön a dokkoló nélküli Nintendo Switch csomag
Egyelőre Japánban lesz elérhető, de a gyártó koncepciójába abszolút beleillik a globális terjesztés is.
-
Megérkezett a Dark Souls: Remastered utolsó előzetese (PC, XO, PS4)
A széria első részének felújított kiadása alig két nap múlva lesz elérhető, a Switch kiadásra azonban még várnunk kell.
-
Premier előzetest kapott a Detroit: Become Human (PS4)
A játék demója továbbra is ingyen elérhető, így a vásárlás előtt bárki kipróbálhatja a programot.
-
Megkopott a Google legendás mottója
A vállalat átalakulása új jelmondatot is hozott, de a régi úgy beágyazódott, hogy három évig tartott a kivezetése.
-
Újra támad a Spectre és a Meltdown
Egy-egy új sebezhetőséget jelentett be a Microsoft és a Google, amelyek a korábbi sérülékenységek új variánsai.
Hír Processzor 130
-
Megjelenési dátumot kapott az Immortal Unchained (PC, PS4, XO)
A bejelentés mellé érkezett egy friss sztori trailer is, amely túl sokat nem árul el nekünk az érkező játékról.
-
Egyetemisták és középiskolások pályázhatnak a T-Systems Ötletcampusra
Blockchain technológiával kapcsolatos ötlettel jelentkezhetnek a pályázók idén a T-Systems Magyarország szellemi alkotótáborára.
-
Készül a Yakuza sorozat 3, 4, 5. részének remaster kiadása (PS4)
Elsőként Japánban jelennek meg az új kiadások, később várhatóan nyugaton is elérhetők lesznek.
-
A ViewSonic megkezdi fura dizájnú zsebprojektorának árusítását
Az akkumulátoros M1 korrekt fényerőt és elfogadható felbontást produkál.
Hír TV & Audió 11
-
Újabb tőkeinjekciót kapott a HMD Global
E finanszírozási kör után a Nokia márkát továbbvivő finn startup piaci értéke már meghaladja az egymilliárd dollárt.
-
Akciófigyelő: Ingyen beszerezhető az Unreal (PC)
Steamen és GOG-on is a miénk lehet a játék, amely véglegesen a profilunkon marad az akció lejárta után is.
-
Passzív hűtő az Arctictól
Az Alpine 12 teljesen ventilátormentes kialakítású, és a cég állítása szerint 47 wattos TDP-ig használható.
-
Frissítve! Ingyen beszerezhető a Battlefield 1: In the Name of the Tsar (PS4, XO)
Limitált ideig ugyan, de PlayStation 4-en és Xbox One-on is megkapjuk a 2016-os FPS második DLC-jét.
-
Frissítve! Viszlát AREZ, meg sem ismertünk
A Fake News korszakát éljük: hamis Twitter fiók terjesztette az ASUS Arez termékcsaládjának megszűntéről szóló hírt.
Hír Videokártya 35
-
A Toshiba dynaEdge AR Smart Glasses okosszemüvege teljeskörűen elérhető
Vállalati környezetre szakosodott a vállalat AR-megoldása.
-
A világ legkisebbje – állítja a Razer a legújabb Blade notebookról
A játékosoknak szánt, 15,6”-es kijelzővel szerelt kategóriában értendő rekord a megújult formatervnek köszönhető.
-
Call of Duty: Black Ops 4 - Nincs tervben a Nintendo Switch kiadás
Korábban voltak pletykák arról, hogy a Battle Royale mód külön megjelenhet a Nintendo konzoljára, de a Treyarch ezt határozottan cáfolja.
-
Speciális Radeon Software-t kaptak az asztali Ryzen APU-k
A Q2 2018-as jelölésű, WHQL aláírással rendelkező eszközillesztő a Windows 10 új frissítéséhez készült.
Hír Videokártya 23
-
Az Epic Games 100 millió dollárral támogatja a Fortnite bajnokságokat
Igaz, hogy két szezonra szánják a fenti összeget, de így is megdöbbentően sok pénzt ad a cég az esport rendezvényekre.
-
Nézze élőben Mark Zuckerberg meghallgatását!
Meglepetés nem várható, a Facebook vezetője az amerikai kongresszusi meghallgatáson is ügyesen taktikázott.
-
Hivatalosan is megérkezett a 3 GB-os GeForce GTX 1050
Az új jövevény a memória-sávszélességért cserébe számítási teljesítményt ad.
Hír Videokártya 46
-
Sok az adat, kevés az ember
A Schneider Electric hét olyan technológiai trendre hívja fel a figyelmet, amelyek meghatározzák és egyben megkönnyítik az új generációs szerverparkok üzemeltetését.
-
Újabb képeket kaptunk a Code Veinből (PS4, PC, XO)
Reményeink szerint az idei E3-on végre megkapjuk a készülő játék megjelenési napját.
-
Itt az első QLC cellás SSD
A Micron műhelyéből kikerülő SATA csatolós 5210 ION meghajtók egyelőre a vállalati szférát célozzák meg.
-
Végre újra látható a Dreams (PS4)
További részleteket az idei E3-on kapunk a hosszú ideje készülő projektről.
-
Kis méretű passzív táp a Silverstone-tól
A ventilátor nélküli NJ450-SXL egy 450 wattos, SFX-L méretű egység, teljesen moduláris kábelezéssel.
-
Resident Evil VII - Speciális kiadás érkezik Nintendo Switch-re
A Cloud verzió egy stream szolgáltatás keretén belül lesz elérhető, és úgy tűnik, hogy egyelőre kizárólag Japánban.
-
Itthon is elérhető a Pioneer középkategóriás házimozi erősítője
A 9.2 csatornás VSX-LX303-at számos extra funkcióval turbózták fel.
Hír TV & Audió 30
-
Majdnem minden kisiskolás használ okoseszközt
Magyarországon a 3 évnél fiatalabb gyermekek 42%-a rendszeresen használ valamilyen okoseszközt, és kisiskolás korra ez a szám 89%-ra nő.
-
Újabb fejlesztői videón a Jurassic World: Evolution (PC, PS4, XO)
Jövő hónap elején érkezik az új mozifilm, utána néhány nappal pedig kapható lesz végre a Frontier Developments játéka is.
-
Battlefield V - Rövid teaser trailer vezeti fel a holnapi leleplezést
Az alig néhány képkockányi anyag alapján szinte már biztos, hogy a II. Világháborúba megyünk az új résszel.



- Projektor topic
- Diablo IV
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- OLED monitor topik
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Subaru topik
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- A Sony technológiáinak krémje lett az Xperia 1 VII
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Napelem
- További aktív témák...