-
Packard Bell EasyNote TE11: utolsó menet
A beígért mérésekkel zárnánk közelebbi ismerkedésünket a Packard Bell olcsó notebookjával.
Blogbejegyzés Packard Bell blog 1
-
GTA: Vice City 10th Anniversary - debut trailer
A korábban bejelentett régi-új játék bemutatkozó trailere látható a hírben.
-
Több mint ezer embert bocsát el a zalaegerszegi Flextronics
A hétfőn induló csoportos létszámleépítés három hullámban zajlik le, és cég a dolgozói törzsállományt kétezer főre redukálja.
-
Árcédulát kapott a Surface Pro
A Microsoft Windows 8-as tabletje a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, ami nagyon gyenge üzemidőt von maga után.
-
The Final Hours of Tomb Raider - Harmadik rész
Megérkezett a harmadik fejlesztői napló a Crystal Dynamics sorozatából, melyben a játék készítésének színfalai mögé pillanthatunk be.
-
ASUS ASUSPRO BU400 üzleti Ultrabook biztonságos, strapabíró kivitelben
A szénszálas erősítés és a számos biztonsági megoldás mellett a teljesítményorientált belsőről sem feledkeztek meg.
-
PlayStation Store frissítés – 2012. november 28.
A PlayStation Store frissítéssel elérhetővé vált a Ratchet és Clank QForce.
-
Újabb rendszeres rovatot indítunk, itt a Heti Szemle!
Minden pénteken egy összefoglaló cikkel kedveskedünk olvasóinknak, már a mai naptól.
-
Húszéves az sms
Az első szöveges üzenetet 1992. december 3-án küldték az Egyesült Királyságban, a technológia aztán a feltöltőkártyás modell térnyerésével gyorsan el is terjedt.
-
High tech óriásakváriumokkal és Megan Fox bájaival kampányol az Acer
Bár a színésznő nem lesz jelen személyesen, a meglehetősen egyedi standok így is ütősnek tűnnek.
-
Far Cry 3: Leálltak a Uplay szerverei, nem működik a játék
Problémák vannak a Ubisoft háza táján, a Far Cry 3 egyszemélyes módban sem játszható, mióta leálltak a szerverek.
-
Új kormányzati rendszer jött létre: a TÉBA
Az új rendszer egyrészt egységes keretet biztosít, másrészt pedig átláthatóbbá és hatékonyabbá teszi az adatok kezelését.
-
Abee Acubic D80 midi ház – kívül belül rozsdamentes acél
A gyártó szakított a hagyományokkal, és a szálcsiszolt alumíniumot matt fényezésű, vaskos acélra cserélte.
-
1.24 GHz-es a Wii U CPU-ja
A Twiizers csapata már kezelésbe vette az új konzolt.
-
Megjelent a Jet Set Radio Androidra és iOS-re
Némi késéssel és ebből adódóan sok várakozás után, végre befutott a táblagépes Jet Set Radio is.
-
A PlayStation 3 is jól teljesített az Egyesült Államokban
A Sony végre összesítette a fekete péntek alkalmával elért heti eredményeket.
Hír TV & szórakozás 15
-
Mozilla blog: privát böngészés másik ablakban
A sokak által kívánt szolgáltatás alapjai már megvannak, de a hibák kiszűréséhez még szükséges a közösségi tesztelés.
Blogbejegyzés Mozilla blog 30
-
Saját UHD tartalomszolgáltatást indít a Sony
Nem meglepő módon csak a cég saját UHD (4K) tévéjén keresztül tekinthetőek ezek az anyagok.
Hír TV & szórakozás 37
-
Assassin's Creed Anthology: Minden egyben, csak az Amazon UK kínálatában
A Ubisoft bejelentette az Assassin's Creed Anthology gyűjteményt, ami magába foglalja az eddig megjelent játékokat és a DLC-ket is.
-
Bezárt a Scythe USA - frissítve!
A népszerű hűtőiről ismert cég kivonul az Egyesült Államok piacáról, ám pánikra semmi ok.
-
Tomb Raider: Steamen az első 6 rész
Aki nem játszott még a Tomb Raider játékok klasszikus epizódjaival, az most bepótolhatja a lemaradást.
-
A vártnál gyengébben teljesít a Surface RT
A Microsoft jelentősen csökkentette rendeléseit a gyártópartnereknél.
-
A Texas Instruments szemet vetett a HPC-piacra
A vállalat heterogén módon programozható lapkái a következő év közepén lesznek elérhetők.
Hír Processzor 17
-
Packard Bell EasyNote TE11: ismét egy olcsó konfiguráció a górcső alatt
A TE család Sandy Bridge processzoros tagja otthoni mindenesként állhatja meg a helyét.
Blogbejegyzés Packard Bell blog 12
-
Hitman: Absolution - új avatar felszerelések
Az IO új avatar cuccokkal kedveskedik a játékosoknak.
-
Az AMD a CES-en demonstrálná a Temash SoC APU-t?
A Hondo APU-t leváltó termék példátlan tudással vértezné fel a tableteket.
Hír Processzor 41
-
PH!TV - Kényszerpihenő
Miután két hete elmegy a hangom a műsor végére, mára akuttá vált a probléma. Nyugalomra azonban semmi ok, bepótoljuk!
-
Több mint száz szócikk született a magyar Wikipédia irodalmi versenyén
Nemcsak hiánypótló szócikkek születtek meg, de új szerkesztők is megjelentek az oldalon.
-
Dirty Bomb - új FPS a Splash Damage-től
A Brink fejlesztői egy új multiplayer FPS-t jelentettek be.
-
Megalakult az OWASP magyar tagozata
Az első rendezvény szlogenje szerint határvédelem helyett biztonságos fejlesztés: a biztonsági réseket a programozók maguk hozzák létre.
-
Az Orico HD-PW6102 HDD kapcsolópanel átveszi az irányítást
A pofonegyszerű kiegészítő sokak számára roppant hasznos megoldásnak bizonyulhat.
-
Szellemváros kiberhadgyakorlatokra
A biztonsági oktatással foglalkozó társaság egy minivárost épített kiképzési célokból.
-
Injustice Gods Among Us - Dethstroke trailer
Új karakter mutatkozik be az Injustice Gods Among Us-ból.
-
13 MP-es képérzékelőt készít mobilokba a Toshiba
A Toshiba hamarosan piacra dobja teljesen új, 13 MP felbontású, T4K37 jelölésű CMOS képérzékelőjét.
-
The Gunstringer: Dead Man Running
Kizárólag Windows 8-ra érkezik a Gunstringer folytatása.
-
Hama blog: a Hama szellemisége
Termékpolitikáról, piaci eredményekről, minőségbiztosításról és egyéb érdekességekről beszélgettünk a hazai képviselet vezetőivel.
-
Késik a Baldur's Gate: Enhanced Edition iOS kiadása
Sajnálatos módon az utolsó pillanatokban hibát találtak a játék iOS kiadásában így az egy hetet késik.
-
Licencdíj fizetésére köteleznék a Google-t a hírcímek után
A Google és a Mozilla is tiltakozik a szerintük az információszabadságot és a szabad versenyt korlátozó törvényjavaslat ellen.
-
A Sapphire bemutatta első, Vapor-X technológiás CPU-hűtőjét
A közel egy kilogrammos toronyhűtő a szokásos hőcsöveket hőkamrával fűszerezi.
-
Kihirdették „Az év honlapja” pályázat idei győzteseit
A hagyományos honlapok mellett mobilos és tabletes alkalmazásokat is díjaztak.
-
Far Cry 3: Videónapló 4. rész
A VG247 oldal munkatársa egy öt részes videónapló formájában fogja bemutatni a Far Cry 3 világát. Íme a negyedik rész.
-
Másfél centi vastag pico projektort dobott piacra az Aiptek
A specifikációk alapján még van hova fejlődnie a MobileCinema A50P-nek.
Hír TV & szórakozás 22
-
Dragon Age III: Csak a következő generációs platformokra készül?
Ha hinni lehet az EA Shanghai részlegénél dolgozó egyik pályatervező szavainak, akkor a DA3 fejlesztésénél a next-gen hardverekre koncentrálnak.
-
Windows blog: élő Windows 8 és RT bemutató az ASUS-tól
Karácsonyig minden hétvégén, különböző helyszíneken találkozhatunk a Microsoft és ASUS új termékeivel.
Blogbejegyzés Windows blog 4
-
Far Cry 3: Launch trailer és patch
Mától kapható hivatalosan is a Ubisoft új FPS játéka, ezért kiadták a hivatalos bemutatkozó videót, valamint egy javítás is megjelent.
-
Másfél kilowatt fölé lő a Rosewill Hercules
Az óriási teljesítményű tápegység minden porcikájában rászolgált a nevére.
-
Bankkártya adatokat tárol online az Origin, melyeket nem lehet kitörölni
A játékosok profiljában rögzítésre kerülnek bankkártyájának adatai, ráadásul ezek online tárolódnak, aki hozzáfér a fiókhoz, bármit vásárolhat velük.
-
Mozilla blog: gyorsabb JavaScript-futtatás és pdf-megjelenítő
A Mozilla arra buzdítja a felhasználókat, hogy próbálják ki a Firefox béta-verzióját és visszajelzésekkel, hibajelzésekkel segítsék tesztelni a január elején megjelenő friss változatot.
Blogbejegyzés Mozilla blog 17
-
Brutális UHD óriásmonitorral készül a Sharp
A professzionális felhasználásra szánt termék a CES-en mutatkozhat be.
-
Jól kezdett a Wii U, de az Xbox 360 kedveltebb volt
Az Egyesült Államokban a fekete péntek győztese egyértelműen a Microsoft korosodó konzolja.
Hír TV & szórakozás 23
-
Stratégiai megállapodást köt a magyar kormány a Microsofttal
A multinacionális cégek közül az eddig a magyar közigazgatás és az oktatás kiemelt szállítójaként is ismert szoftvercég került sorra.
-
Acer S275HL: nagy, IPS paneles, és mindjárt akciós
27"-es, Full HD IPS kijelző érkezett az Acer hazai termékkínálatába.
-
Jönnek a Radeon SSD-k?
A hírek szerint az AMD a memóriák után az SSD-k piacán is beveti a Radeon márkanevet.
-
SEGA Model 2 játékok az XBLA-n
A SEGA egykori legendás játéktermi gépének néhány játéka landolt az XBLA-n.
-
Doxie One mobil szkenner a végletekig leegyszerűsítve
Kompakt méretének és tömegének köszönhetően könnyen hordozható, működése nem igényel számítógépet.
Hír Beviteli eszköz 11
-
Dementium 2 - videón a horror-FPS
Az eredetileg DS-re megjelent játék érkezik PC-re és Mac-re is.
-
Windows blog: jól fogy a Windows 8
Egy hónap alatt 40 millió példányt vásároltak a Microsoft új operációs rendszeréből.
Blogbejegyzés Windows blog 66
-
Destiny - képek a Bungie új játékából
Befutottak az első képek a Destiny-ből, és mellé néhány infót is kaptunk.
-
Milyen lesz az új Mac Pro?
Az idei csalódáskeltő frissítés után az Apple végre nagyot léphet előre.
Hír PC/Barebone 54
-
Metal Gear Solid 4 Xbox360-ra?
Egy új-zélandi kereskedő honlapján tűnt fel a játék, de egyelőre kamunak tűnik a hír.
-
ASUS VG248QE 3D monitor 144 Hz-es képfrissítéssel
Nem a legkedveltebb paneltípus lapul a termék belsejében, de a játékos kategóriában vitathatatlan előnyökkel bír.
-
GTA - már 125 millió leszállított példány
Még mindig jól fogynak a GTA játékok, tette közzé a Take Two friss jelentésében.
-
SimCity - álmodj nagyot
Egy új fejlesztői napló a SimCity-ről, benne a játék mélyebb lehetőségei láthatóak.
-
A Razer az Orochi mobil gamer egerének jövőjét is biztosította
A játékra specializálódott gyártó számos hasznos újítással finomította apró harci egerét.
Hír Beviteli eszköz 17
-
Az Apple kirúgta a térképhibákért felelős vezetőt
Úgy tűnik, a minőséget mindig is elsődleges szempontnak tartó vállalat imázsrontó módon szenved a térképes alkalmazással.
-
Wii Mini - kizárólag Kanadában
A tegnap bemutatott konzolról mára kiderült, hogy kizárólag Kanadában lesz kapható.
-
Nyolcmagos SoC készül a MediaTek műhelyében
Az MT6599-es fejlesztést a következő év elején mutathatja be a cég.
Hír Processzor 32
-
Far Cry 3: Videónapló 3. rész
A VG247 oldal munkatársa egy öt részes videónapló formájában fogja bemutatni a Far Cry 3 világát. Íme a harmadik rész.
-
Egyedi formatervezésű hangsugárzó az Edifiertől
A 90 wattos, szarvakat idéző Spinnaker mellett bemutattak egy jóval kisebb teljesítményű 2.1-es rendszert is.
Hír TV & szórakozás 23
-
ME3 Omega DLC: Eredetileg kisebbre tervezték
Fabrice Condominas nyilatkozata szerint véletlenül lett az eddigi legnagyobb Mass Effect 3 kiegészítés az Omega, eredetileg nem ekkorára tervezték.
-
Hivatalosan is bemutatkozott a Nintendo Wii Mini
Egyelőre csak a kanadaiak szerezhetik be az olcsó konzolt.
Hír TV & szórakozás 36
-
Microsoft: egy hónap alatt 40 millió eladott Windows 8
Az üzletág vezetője elégedett, sikeresnek tartja a rajtot.
-
Gmail-újítás: akár tízgigás melléklet is küldhető
A tárhely- és a levelezőszolgáltatás szorosabb együttműködése még kényelmesebbé teszi a használatot – és még inkább a Google felé tereli a felhasználókat.
-
Fehérben is megjelenik a BitFenix túlélőház
Az új Survivor egy kevésbé népszerű színezéssel próbál kitűnni a tömegből.
-
Terepszemle a karácsonyi roham előtt: eddig az Acer a befutó
Nincs könnyű helyzetben a PC-piac, de az eladásokat jól pörgette az új iskolaszezon.
-
Hitman 6 - két darab concept art
Két képet kaptunk a tervben lévő következő Hitman játékról.
-
Szállingóznak a VGA-k a legújabb Radeon modellre
Az AMD a karácsonyt egy speciális termékkel várja, mely egészen egyedi céllal született meg.
Hír Videokártya 75
-
PH!TV – Ti tapintotok-e képernyőt?
Most már biztos, hogy a Microsoft új operációs rendszerével elérkezett a megfizethető érintőképernyős notebook kora. Kell ez nekünk?
-
[UPDATE] Wii Mini - egyre biztosabb
A BestBuy oldalára már felkerült a Wii Mini képe, és az előrendelési lehetőség.
-
A vállalatok fele nincs tisztában a kiberfenyegetésekkel
A Kaspersky szerint a képzés mellett komoly befektetésekre is szükség lenne a céges rendszerek megfelelő védelméhez.
-
Ozone Rage ST és Rage 7HX gamer headsetek sztereó és térhangzással
A feltűnő megjelenésű újdonságok még éppen befutnak karácsony előtt.
Hír TV & szórakozás 12
-
Company of Heroes 2 - rövid teaser
Meglepően rövid Company of Heroes 2 kedvcsináló.
-
Halo 4 DLC dátumok
Az Xbox360 német dashboardján megjelentek a dátumok az érkező pályacsomagokhoz.
-
A PC-s visszaeséssel gyengült a GPU-piac
A versenyzők közül csak az NVIDIA növelte részesedését.
Hír Videokártya 56
-
Far Cry 3: Pályaszerkesztő bemutató videó
A Ubisoft kiadott egy újabb videót, melyben a pályaszerkesztőt ismertetik, mellyel a multihoz készíthetünk helyszíneket.
-
23,6”-es iiyama ProLite T2452MTS érintőmonitor olcsóbb kivitelben
A gyártó több ponton is spórolni igyekezett, de az állvány fontosságáról nem feledkeztek meg.
-
A GoG játékok 90%-a Windows 8 kompatibilis
Hivatalosan is támogatják az új operációs rendszert a Good old Games oldalán megjelent játékok, a régebbiekhez pedig készülnek a patch-ek.
-
Thermaltake SD101 Mini-ITX ház 180 wattos beépített tápegységgel
Nem a legkisebb, cserébe vállalható kompromisszumot nyújt bővíthetőség terén.
-
Hamis árukat kínáló weboldalakat zártak be a kiberhétfőn
A nemzetközi összefogással végrehajtott műveletet az ünnepi bevásárlási szezon kezdetére időzítették.
-
Far Cry 3: Videónapló 2. rész
A VG247 oldal munkatársa egy öt részes videónapló formájában fogja bemutatni a Far Cry 3 világát. Íme a második rész.
-
A Sony idei csúcstévéje megérkezett Európába
Egyedi dizájnnal bír a jó pár képjavító eljárással megtámogatott HX950.
Hír TV & szórakozás 53
-
Steam Őszi vásár: Az utolsó nap kínálatai
Ma befejeződik az Autumn Sale, utoljára többek között az Alan Wake, Modern Warfare 3 és a The Witcher 2 játékok kaphatók olcsón.
-
Négy új mobil Ivy Bridge processzor érkezik
Az Intel a Core i5 és i7 családba tartozó termékek piacra dobására készül.
Hír Processzor 47
-
Windows blog: Meséltech – pályázat a Windows 8 népszerűsítésére (Frissítve!)
A Microsoft Magyarország – a új Windowst népszerűsítendő – pályázatot hirdetett, melynek fődíja egymillió forint.
Blogbejegyzés Windows blog 90
-
Jövőre jöhet a Microsoft Xbox TV?
A vállalat dedikált hardverrel erősítené meg a helyzetét a multimédiás piacon.
Hír TV & szórakozás 10
-
Tomb Raider - 12-15 óra hosszú kampány
Ismét a twitternek köszönhetünk néhány új információt.
-
LG Touch 10 IPS monitor az asztali tapicskolás kedvelőinek
A 23 hüvelykes 23ET83 egy klasszikusan nem tapogatós területet céloz meg.
-
Mass Effect 3: Omega DLC launch trailer
Már nem sokat kell várni az újabb Mass Effect 3 bővítmény érkezéséig, ezért a BioWare kiadta az Omega DLC bemutató videóját.
-
Kreativitással a nyeremény Samsung ATIV Smart PC-ért
Játékra hív a gyártó központi részlege, aminek fődíja egy Samsung tablet.
Blogbejegyzés Samsung notebook blog 7
-
Adatok az Ivy Bridge-es Celeronokról és Pentiumokról
Az aktuális felhozatal mellé még hat új terméke érkezik a következő év elején.
Hír Processzor 47
-
Sniper Ghost Warrior 2 - látványos új trailer
Új trailer érkezett a City Interactive zászlóshajójából.
-
A D-Link időjárásálló Cloud kamerák figyelme éjszaka sem lankad
A HD Wireless és HD PoE kültéri kamerák egy már meglévő rendszerbe is pillanatok alatt beilleszthetők.
-
Steam - 6 millio egyidejűleg bejelentkezett felhasználó
A Kotaku egy érdekes statisztikát kapott el a hétvégén a Steam kapcsán.
-
Újabb Samsung-készülékeket perelt be az Apple
Az események miatt folyamatosan ingyen reklámot kapó cégek már a szabadalmi háború következő csatájára készülnek.
-
Abee alumínium ékszerdobozok Intel NUC miniszámítógépekhez
Az Acubic NE01 és NE02 minőségi alternatívák a gyári burkolattal szemben.
-
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság megnevezte 2012-es díjazottjait
A szakmai szervezet a múlt héten kihirdette, hogy a társaság idei díjait kiknek ítélték oda.
-
Ingatlan.com: az agilis módszertan megduplázta a fejlesztés teljesítményét
(x) Az, hogy egy vállalat -mint például a tisztán magyar tulajdonú Arkon Zrt., amelynek az ingatlan.com a zászlóshajója- sikeresen működik, nem jelenti azt, hogy ne lennének problémái, ne tudna még hatékonyabban dolgozni - állítja Emich Szabolcs, a társaság IT-vezetője.
-
Ubisoft: "Új konzolokra van szükségünk"
A Ubisoft ügyvezető igazgatója, Yves Guillemot szerint sokáig húzzák a jelenlegi generációs konzolok életciklusát, ideje lenne váltani.
-
Nintendo Wii Mini – régi-új konzolt hozhat a Mikulás
Egy viszonteladói értesülés szerint a Wii U mellett az előző generáció jövőjéről is gondoskodik a gyártó.
Hír TV & szórakozás 25
-
Kincset érő fotók az első Apple-számítógépről
A világ egyik első PC-kereskedője árusította először Jobs és Wozniak gépét, és most bemutatott néhány korabeli fényképet.
-
BioShock: Infinite - nem lesz multi
Újabb megerősítést kapott, hogy a Bioshock Infinite nem kap multiplayer játékmódot.
-
Készül az első UHD, azaz 4K tévéműsor
A 4K-s megjelenítők már a piacon vannak, a tartalomgyártás azonban egészen eddig váratott magára.
Hír TV & szórakozás 118
-
Far Cry 3: Videónapló 1. rész
A VG247 oldal munkatársa egy öt részes videónapló formájában fogja bemutatni a Far Cry 3 világát.
-
Egy lépéssel közelebb a Star Trek Holodeckhez
Az AMD Eyefinity technológiája 416 kijelzőt működtet New Yorkban.
-
Wii U: Előrendelésben elfogytak a szállítmányok
Jövő hét péntektől lehet Európában kapni a Wii U-t, feltéve, ha a Nintendo pótolni tudja az előrendeléssel kiürült készleteket.
-
A 210 milliós fényképezőgép
Újabb világrekord született a "Világ legdrágább fényképezőgépe" kategóriában.
-
Assassin's Creed III: PC Benchmark
A DSOGaming oldal által készített tesztek bizonyítják, hogy a Ubisoft ígéretével ellentétben ezúttal is csak egy szimpla konzolport lett az AC3 PC kiadása.
-
Az USB-s Portal őrszem távollétünkben is őrzi a territóriumot
A Portal Sentry Turret ártatlan makettnek tűnik, de kegyetlenül megbünteti a betolakodókat.
-
Holnap indul a Playit
A hétvégén Playit rendezvény lesz a Millenárison, vagyis hazánk legnagyobb videojátékos rendezvénye.
-
A Lexmark rengeteg lézernyomtatóval erősít
Az újdonságok többféle kiszerelés mellett is elérhetők.
-
A Google is kampányt indított az internet szabadságáért
A vállalat kiállását a jószolgálati célok mellett a veszélybe került netsemlegesség számukra kiemelkedő fontossága is motiválta.
-
Mobil Blu-ray lejátszó a Green House-tól
Háromórányi üzemidőt és 1024x600-as felbontást kínál a GH-PBD100K
Hír TV & szórakozás 22
-
Dizzy Returns - Kickstarteren tér vissza a klasszikus
Egy újabb klasszikus tér vissza a Kickstarter segítségével, jön a Dizzy Returns.
-
Diablo mod rengeteg egyedi alkatrészből
Ryan Brewer első alkotása ugyan még nem teljesen kiforrott, de érződik benne a potenciál.
-
Torrentezés miatt foglalták le a rendőrök egy kislány micimackós laptopját
A kalózkodás elleni harcban nem ritka, hogy ágyúval lőnek verébre – a finnországi eset is egy ezek közül.
-
ZombiU - egy újabb fejlesztői napló
Egy újabb fejlesztői naplóval bővült a ZombiU, elsősorban a GamePad lehetőségeit taglalják.
-
A Club 3D előhúzta CrossFire-ös ütőkártyáit
A gyártó három különböző, dupla Radeon HD VGA-ból álló szettet dob piacra, amihez extra játékokat is pakoltak.
Hír Videokártya 74
-
Scythe Monobox ATX hangszigetelt ház minimalista köntösben
A többi gyártóhoz hasonlóan a japán hűtőspecialista is beállt a sorba.
-
Az internetnek szabadnak és nyíltnak kell maradnia
Az Európai Parlament elutasítja az internet központosított és szigorúbb ellenőrzését, melyet bizonyos testületek és országok szeretnének.
-
Hama blog: látogatóban a Hamánál
Megnéztük, hol és miként dolgozik a márka hazai képviselete, és sok meglepő dolgot tudtunk meg.
-
Az Angry Birds üdítő népszerűbb mint a Coke vagy a Pepsi
Lassan már tényleg mindenhova betör az Angry Birds, most éppen az üdítők piacán kíván komoly helyet kiharcolni.
-
Thermalright Archon SB-E X2 CPU-hűtő dupla 140 mm-es ventilátorral
A karcsú bordát nem kevesebb mint nyolc hővezető cső szövi át.
-
GamersGate leárazás
A GamersGate is nagyszabású leáarazást tart, amiben akár 75%-kal olcsóbban is vásárolhatunk.
-
Baldur’s Gate Enhanced Edition - trailer
Egy új videón tekinthetjük meg a Baldur's Gate Enhanced Editiont.
-
Szörnyen lassú lenne a Nintendo Wii U processzora?
A fejlesztők egy része nem elégedett, de kérdéses, hogy igazuk van-e.
Hír TV & szórakozás 70
-
Kiegészítőkkel újít a LogiLink
A vállalat új termékei a praktikusságot és a multimédiát célozzák meg.
Hír TV & szórakozás 17
-
PH!TV – Lenovo ThinkPad X230, brutális apróság
Az X széria sosem visszafogottságáról volt híres, ha a teljesítményről és ezzel együtt az árcéduláról van szó. Az X230 sem kivétel.
-
Far Cry 3 - az első tíz perc
Akik nem érzékenyek a spoilerekre azoknak itt a Far Cry 3 első néhány perce.
-
Beindították a világ legrégebbi működő számítógépét
Az 1951-es WITCH ma már szerénynek mondható képességei anno az atomkísérleteket segítették.
Hír PC/Barebone 167
-
Apró hibát találtak az Intel NUC mini PC-k thunderboltos változatában
Azmini számítógép bizonyos esetekben lefagyhat, de úton van a javítás.
Hír PC/Barebone 20
-
Wii U - az európai nyitókínálat
A Nintendo közzétette, hogy melyik 24 játék lesz a Wii U nyitókínálatának tagja.
-
Neelie Kroes szerint az európai félvezetőipar fellendítése alapvető fontosságú
Az alelnök asszony szerint minden a kutatás-fejlesztésen múlik, és ebben a félvezetőgyártás az élen jár.
-
Acer Aspire V5 Touch notebook Windows 8-ra hangolva az alacsonyabb árszegmensben
Az ultravékony kategóriás V5-öt utólag hangolták a Windows 8-ra. De vajon megéri?
-
Professor Layton Vs Phoenix Wright - gameplay videó
Egy kis ízelítő a két népszerű sorozat egyesítéséből.
-
A szülő nem felelős a gyerek torrentezéséért
A német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta a korábbi döntéseket, és felmentette a megvádolt szülőket.
-
Sapphire Edge VS Mini PC-k AMD Trinity APU-val
Az apró konfigurációk asztali konfigurációkkal is könnyedén felveszik a versenyt.
Hír PC/Barebone 37
-
Egymilliót lehet nyerni a Windows 8 népszerűsítésével
A verseny témája az operációs rendszer és a felhasználó kapcsolata, viszonya.
-
GTA: Vice City iOS-re és Androidra
A tizedik évforduló alkalmából érkezik mobil platformokra a Vice City.
-
Focitévét indított az MLSZ a YouTube-on
A magyar Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy MLSZ TV néven saját YouTube-csatornát indítanak.
-
A Deutsche Telekom köti össsze Budapestet és a CERN-t
A vállalat 100 gigabites adat-összeköttetéssel teremt kapcsolatot a CERN genfi és budapesti telephelyei között
-
Western Digital Black 4 TB-os merevlemez – nagy kapacitás, még nagyobb ár
Megérkezett a legnagyobb WD Black, amely ráduplázott az eddigi csúcskapacitásra.
-
Project Godus - Molyneux új játéka
A Kickstarteren indult útjára a 22 Cans és Molyneux új játéka, a Project Godus.
-
SEGA hálaadási leárazások
Amerika egyik legfontosabb ünnepe alkalmából leárazást tart a SEGA.
-
Mitől más a Samsung ARM-os Chromebookja?
A vállalat Exynos 5 Dual lapkájára épülő termék olcsón kínál viszonylag sokat.
Blogbejegyzés Samsung notebook blog 25
-
Az Apple köteles átadni a Samsungnak a licencszerződést
Mivel az eddig titokban tartott szerződés befolyással lehet a szabadalmi háborúra, így a versenyre, a bíróság elrendelte a kiadását.
-
Far Cry 3: Az első értékelések és bevezető videó
Jövő héten jelenik meg a Far Cry 3, külföldi oldalakon már elkezdték tesztelni a játékot, és az eddigi vélemények nagyon pozitívak róla.
-
"Mindenes" projektorral bővíti vetítőflottáját a NEC
Üzleti prezentációknál és az oktatási feladatok ellátása mellett filmnézésre is alkalmas lehet a 3D kompatibilis VE281X.
Hír TV & szórakozás 6
-
Steam: Elindult az őszi vásár
Autumn Sale, azaz őszi vásár címmel megérkezett a Steam újabb akciója, melynek keretében november 21. és 26. között nagy engedménnyel vásárolhatunk.
-
Archos FamilyPad 13,3”-es kijelzővel – modern családi táblás játék?
A gyártó elképzelése szerint egy tablet is lehet a családi légkör megteremtésének alapja.



- Xiaomi 11T Pro - Mi-nek nézel engem?
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- Tőzsde és gazdaság
- Elektromos cigaretta 🔞
- Politika
- Linux kezdőknek
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Samsung Galaxy A26 - csak a szokásos
- Computex 2025: mindenkinek elérhető AI szuperszámítógépeket vizionál az NVIDIA
- További aktív témák...