Hirdetés

Xboxokra is elérhető a GeForce Now, de nem minden játék lesz hozzáférhető

A szolgáltatás a már ismert módon működik, viszont nem minden tartalomhoz kapcsolódó licenc terjed ki a Microsoft konzoljaira.

Hirdetés

A GeForce Now számos platformon érhető már el, de a konzolokat eddig elkerülte, ami elsődlegesen szoftveres limitációból adódott. A Microsoft ugyanakkor elérhetővé tette az új Edge böngészőt az Xbox One családba tartozó, illetve a Series S és X gépeken, amely például megnyitotta az utat a Google Stadia számára, viszont pont ugyanerre az alapra volt szüksége az NVIDIA-nak is, így bejelentették, hogy mostantól a GeForce Now is elérhető a redmondiak említett konzoljain.

Tekintve, hogy felhőalapú játékszolgáltatásról van szó, működésben ugyanazt kapjuk, amit más platformon. Persze ez logikus is, hiszen a gép csak egy kliensként funkcionál, amely továbbítja a bemeneti adatokat a szerver felé, majd a visszaküldött képkockát megjeleníti.

A Microsoft rendszereivel kapcsolatban ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy lesznek limitációk. Az NVIDIA a GeForce Now szolgáltatáson futtatható tartalmakat úgynevezett streaming licenc keretében biztosítja, és bizonyos fejlesztők, valamint kiadók esetében ez a licenc nem terjed ki minden régióra és/vagy a konzolokra. Emiatt lesznek olyan játékok, amelyeket hiába birtoklunk valamelyik áruházon belül, azt meghatározott régiókban az Xbox konzolokra nem tudja majd streamelni a GeForce Now. Mindez nyilván egy mesterséges korlátozás, egyszerűen a kiadóval és fejlesztővel kötött szerződés tilthatja a hozzáférést. Ezen az NVIDIA esetlegesen tud változtatni, ha a meglévő, ma még limitációt biztosító licenceket kiterjesztik az Xbox konzolokra is, de kérdés, hogy ez anyagilag megérné-e.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés