Hirdetés
Hosszú hallgatás után végre kézzelfogható előrelépést kapott az Undead Labs készülő túlélőjátéka: a State of Decay 3 esetében májusban indul egy "alfa playtesztekből" álló sorozat. A fejlesztők ezzel gyakorlatilag először engednek szélesebb közönséget a játék közelébe a bejelentés óta. A bejelentés egy rövid videóban érkezett a State of Decay hivatalos csatornáján, amelyben Brant Fitzgerald (a sorozat egyik megalkotója) arról beszél, hogy a csapat jelentős része az elmúlt időszakban a State of Decay 2 frissítésein dolgozott, miközben a többiek a harmadik rész tartalmát építették. A stúdió szerint sokat számított a második részhez érkező játékosvisszajelzés is, és arra jutottak, hogy a közösségnek a fejlesztésben is szerepet kell kapnia.
A most induló első alfa tesztbe (Jelentkezni a hivatalos oldalon lehet) bekerülők a videó alapján négyfős kooperatív módot, új bázisépítési és erőforrás-menedzsment megoldásokat, valamint rengeteg harcot próbálhatnak ki. A részleteket egyelőre szűkszavúan kezelik, és konkrét ütemtervet sem mondtak arra, hogy idén összesen hány kör várható.
A fejlesztők ugyanakkor azt ígérik, hogy aki lemarad az első tesztről, annak sem kell kétségbe esnie: az év során több alkalommal is lesznek további lehetőségek.
