Új hozzászólás Aktív témák
-
priti
addikt
Pedig rajtatok kívül senki nem fogja reklámozni, hogy 6 éve nem kaptatok béremelést. Teljesen másképpen hangzik az, hogy valakinek adok 20% béremelést, mint az, hogy visszamenőlegesen megadok valami jelképes évi 2%-ot ami még az inflációt sem követi, de eddig még azt sem adtam meg. Visszamenőlegesen és nem visszaható hatállyal. Ha megnézed ezt is következetesen hibásan mondta az összes jogvégzett politikus, hogy ha rákeres a neten a képzetlen ember a visszamenőleges hatályra (mi ugye nincs, mert egy marhaság), akkor csak a politikusi nyilatkozatokat dobja fel a gugli és ne a visszaható hatály jelentését vagy egyenesen az alkotmányos tilalmát. Itt minden marketing.
Ha évente lenne béremelés akkor már a másodiknál más lenne a százalékszámítás alapját képező alapbér, szóval ez így duplán csúsztatás, negatív rátok nézve, viszont nekik van marketing értéke. Jól hangzik, ha most emelnek 5-10%-ot, amit ha évente adtak volna oda, akkor nem elég hogy nem tűnik eredménynek, de felér egy szemenköpéssel kapni mondjuk fél százalék emelést valamelyik évben, így viszont ti bokázzatok majd, ha ne adj Isten kaptok valami csontot. Ez ellen nem lehet marketing nélkül fellépni. -
akaido
addikt
Szerintem az egységes tanári fellépés(marketing) nem fog működni, ugyanis nem látom az azonos gondolkodásra utaló jeleket még a saját testületünkben sem, az országos régiókra, a szakszervezetekre pedig nincs rálátásom, csak pl az ISZE vagy Fodor Zsolt tiltakozásaira az infó órák csökkentése ellen.
A magasabb bérrel kapcsolatban megkaptam már a Medgyessiék korában is: " Te tanár ne elégedetlenkedj, hiszen 50%-os fizu emelést kapál. " Ami persze messze nem volt annyi nekem, lehet valaki többet is kapott mondjuk 200%-ot de én 16%-ot kaptam, ami így is csípte sokak szemét...ha most is lenne bármi emeltyű, hasonló véleményeket várok. -
priti
addikt
Egy ország egy komplex rendszer amiben minden összefügg mindennel. Nem lehet kiragadni belőle egy területet anélkül, hogy a többit ne ismerné az ember legalább dióhéjban, hiszen képtelenség prioritást találni másképpen.
Közmegelégedés? Már közös gondolkodás sem lehetséges vita nélkül, ami a tudás cseréje. Fals ismereten alapuló fals következtetések ütköztetése az nem vita, hanem vitatkozás, a tudatlanság cseréje. Az emberek vitatkoznak. Így nem lehet a közvéleményt kutatni, mert fals lesz a levont következtetés, mert úgy kutatunk, hogy feltételezzük, hogy a reprezentatív mintát képező csoport érti, tudja, hogy mi az amiről a véleményét közli.Nekem meggyőződésem, hogy én a választásommal megbízást adok egy választási program végrehajtására és pont. A választás egy objektív dolog és nincs benne semmi szubjektív.
A magyar nép és a politikai elit ezzel szemben azon a véleményen van, hogy a választás egy jeggyűrű és én négy év vagy egyenesen örök hűséget esküszöm a választott pártnak a választással. Magyarország szerint egy kormány attól legitim, hogy sokan szavaztak egy hamis választási programra, amit az a párt készített aki a kormányt később alakítja. Ez általánosságban elfogadott. Alapjaiban fals, de mégis elfogadott.
Szerintem minden tanárnak az a legfontosabb feladata, hogy a gyerekben feltámassza az igényt arra, hogy tudni akarjon valamit. A tudásvágy kezd már elveszni. Már a választójog gyakorlásához szükséges elégséges információhoz sem lehet hozzájutni kutatás nélkül.Ha magatok mellé akartok állítani tömegeket, akkor dobjatok össze egy kalapba pénzt pl. egy alapítványban vagy bármiben és érjétek el az embereket marketing eszközökkel úgy, ahogy mindenki más teszi. Másképpen nálunk már nem lehet. Adjatok fel TV reklámot a csóri pedagógusról aki nem tudja feladni a csekket a hónap végén és stb. Találjatok ki baromi megható pici kis 30 másodperces történeteket. Ezek az emberek tökéletesen tájékozatlanok és bármit bevesznek. Természetesnek tartják, hogy etetik őket. Marketing ellen csak marketinggel lehet harcolni. Nektek nem érvelni kell. Nálunk a legmagasabb a választáson való részvételi arány az EU-ban úgy, hogy közben tudjuk, hogy a választási programok, amikre szavazunk nettó kamuból állnak 100%-ban.
Reklámozzatok először, aztán sztrájkoljatok, de előtte értsétek meg, nézzetek utána, hogy ha kiszakítotok magatoknak magasabb bért, akkor annak mi lesz a hatása és végsősoron a reálbéretek emelkedik e majd. Közérthetően fogalmazva jó copatni, csak nem mindegy melyik végén állsz a facnak. -
akaido
addikt
Lehet kissé túlságosan kiemeltem a megfelelési kényszer szempontot. Azért említettem meg egyáltalán, mert a jövő nemzedékét ugyebár közmegelégedésre kell(ene) fejleszteni...csak hát mi légyen az a közmegelégedés?
A "formálom a diákok gondolkodását" nálam úgy működik, hogy próbálom olyan kérdésekkel-feladatokkal "bombázni" a tanulókat, amelyekkel problémákat oldanak meg. Ettől még van fentartói-tanulói-szülői igény a feldolgozandó témakörök irányában, amelyeket megpróbálok beilleszteni az eleve "kivéreztetett" évi 36 órás infó tananyagba. -
priti
addikt
Az 1,9 millió egy felfelé kerekített szám valóban. Egy 2012 első negyedévi index cikkben volt. Itt megtaláltam tételesen felsorolva, hogy mit tartalmaz a Nemzeti Földalap (1, 822 millió hektár egészen pontosan) Elég nehéz bármit megtudni ebben az országban. Utálom, hogy semmiben nem lehetek biztos. Mindenki mindenről ferdít, hazudik. Dühít.
-
bambano
titán
ezek a számok még a trianon előtti országgal se jönnének össze...
parlagon már régen nem hagynak területeket, másrészt a parlagon hagyás sem azt jelenti, hogy nem művelik. manapság parlagon hagyni kb. azt jelenti, hogy parlagfüvet termesztesz, szóval ez nem megy, de nem is ez a fő ok.a többit hagyjuk.
-
priti
addikt
Én azt olvastam, hogy nagyvonalakban a mezőgazdasági terület 5,3 millió hektár körül van, nyilván perpill nem ennyi a ténylegesen megművelt terület nagysága.
Amúgy a földvagyon 46 százaléka az állami tulajdonú erdészeti társaságok vagyonkezelésében, 30 százaléka a nemzeti parkok és más arra jogosult szervezetek vagyonkezelésében van.
1,9 millió hektár föld tartozik a Nemzeti Földalapba, vagyis az állam kezeli a magyar termőföldek nagyjából negyedét. Adja tartós haszonbérletbe vagy csinál vele, amit akar. A legnagyobb problémája, hogy szétszórva vannak a területei és nem egybefüggően, illetve. gyakrabban találja ki, változtatja, hogy mit is akar, mint ahogy a haszonbérletek lejárnak.A gazdálkodás része a parlagon hagyás, tehát a terület alapú támogatás akkor is megilleti a gazdálkodót, ha nem csinál semmit a földjén, így viszont az ember arra kezd gondolni, hogy megéri nagyobb területhez jutni egy dilettánsnak is, mert már 100 hektár is évi 6 millát "hoz" az ölébe. Ráadásul a korábbival azonos termékszerkezetben gazdálkodóknak felkínálták a tavalyi támogatást, amit "egyetlen kattintással” jóvá is hagyhattak -ahogy azt az Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság büszkén közölte- , tehát nem is nagyon stresszes, ha egyszer már le van zsírozva az a tartós haszonbérlet. Kérdés persze a haszonbérleti bérfizetés díja, amiről senki nem tud átlagot, csak annyi van a levegőben, hogy a normál piaci ár egyharmada körül van, de olyan hírdetést már láttam, hogy Romániaban, magyar-román határmenti 50 és 3000 hektár közötti mezőgazdaságra kiváló földterületek bérelhetők, már 100 Eur/hektártól, szóval akkor most mi mennyi.
Sajnos az EU-tól nem idegen a piacszerzés ilyen formája, de én nem szeretném a szart venni drágán és azt enni így legalább a húsmarha és a gyesznó lehetne az amire egy kicsit figyelhetnének, mert most nem látom, hogy figyelnének. Nem állítom, hogy mutyi az egész, mert nem vagyok hozzá elég tájékozott, de bűzlik ez a földosztás. Persze az ATV-n rá is tesznek egy lapáttal, hogy valami tetőfedő vállalkozó nyert pályázatot. Ezekre persze már annyira nem harapok rá, mert lehet, hogy a felesége, testvére stb. meg 30 éve gazdálkodik, de jó lenne ...khm... nagyon örülnék egy tiszta és világos kormánykommunikációnak, hogy konkrétan mi is folyik itt azon túl, hogy éppen megvédjük a földet a külföldiektől és közben határozott arcot vágunk. -
bambano
titán
saps
még az idén sem értük el a volt eu15-ök támogatási szintjét. Az a 10% különbség pont elég arra, hogy nyereséges vagy veszteséges legyen a termelés. van, amikor gazdaságosabb parlagon hagyni a földet. sajnos.Tehát még baromira nem arról szól a történet, hogy mekkora profit legyen, hanem arról, hogy mekkora veszteség ne legyen.
-
priti
addikt
Adott a hízó átvételi ára mondjuk 150kg-ig "x" Ft/kg a túlsúlyos meg nyilván kevesebb kilónként. Ha tartja akkor megéri neki tartani. Megeszi/eladja tökmindegy. Nem az a gond, hogy eladhatatlan. A rossz hátékonyság persze igaz, de a földterületre igaz, a hízó attól még hogy 50db helyett 10db-van még eladható. Természetes, hogy kevesebb profitot termel annak a földnek egységnyi része mérjük akármiben, amit ilyen önellátó gazdák művelnek. Egyértelmű. Sőt igazuk van a kritikusoknak. Még az is lehet, hogy haszonállattal szántana.
Ezért vártam volna, hogy a vita arról szóljon , hogy mekkora a vonatkozó földterület mindösszesen aminél nem a maximális profit a prioritás a tervben, hanem a munkahelyteremtés. Ez a nagyságrendű földterület van e hatással Magyarország földbirtokrendszerére. Erős a gyanúm, hogy nincs. Ha odaadjuk az kb. hány munkahely? Ezen a földterületen mekkora a feláldozott haszon és ezzel a veszteséggel szemben mekkora nyereséget képez, hogy azok az emberek dolgoznak, nem mennek segélyért, munkából szerzett pénzüket elköltik, helyben költik el tehát fizetnek egy csomó adót még akkos is, ha feketén adják az állatot, mert 27% áfát fizetnek az első boltban, tehát lesz bolt, mert van kereslet, ott dolgozik eladó, de akkor már egy teherautó is előkerül, mert valamivel csak elviszik azt a gyesznót leadni, tehát ott a benzin/gázolaj aminek a fele adó és valószínűleg lesz a közelben egy fuvaros Pista aki ezeknek szállít felváltva tehát mégegy munkahely stb. Ne adj Isten vágóhíd, de ezt már tényleg csak félve. Multiplikátor hatásaival együtt végiggondolni, hogy miről beszél ez az Ángyán. Ehhez képest olyan hangnemet ütöttek meg sokan, de azonnal hogy én csak döbbenten néztem. Gyerekek ha mindenki ellenség, még önmagunk is akkor szerintem nem megy.
Egyáltalán minek kéne menni? A harcnak? Kedves adósság, akkor én most leszúrlak te meg halj meg oké? Na! Háromra! ...nevetséges. -
bambano
titán
-
priti
addikt
Politikai irányvonal vajnyi kevés van már ebben. Kényszerlépések sorozata megy. A kényszerlépések általános elszegényedéshez vezetnek sajnos. Kiszívják a pénzt. Most az egykulcsos témán lehet rugózni, hogy akkor legyen mindenki szegény vagy próbáljunk tartani egy réteget, hogy legalább a remény megmaradjon a kkv-k szaporodására, ha végre lesz hozzá élettér, de úgy egyébként a vállalt feltételek teljesítéséről szól már évek óta a történet. Opportunista politikus mindig van, nem velük kell foglalkozni.
Az is egy probléma amit írsz, de a birtokszerkezettel probléma van akkor is, ha egy működő egyébként profitábilis sertéstelepet egy éppen szezonálisan magas takarmányár miatt kell csődbevinni. Teljesen mindegy mekkora az a telep ha munkát ad egy olyan településen ahol zéró munkalehetőség van. Ahhoz birtok kell amin terem mittomén a kukorica és adott esetben bedobják a gyesznónak csövestűl, oszt egye. Az egy vicc, hogy kvázi föld nélkül tartanak állatot és annyira ki vannak szolgáltatva, hogy rögtön a túlélésért remegnek, ha áremelkedés van és ennek ellenére nem kapnak földet. Ezt csak akarni kéne, mert föld van ott, de más munka meg nincs. De mindegy, mert ez már vita, ami legalább vezethetne valahová, de ha még vita sincs... Lehet elüldözni a vidékről a parasztot, de a város már annak sem tud munkát adni, aki már most a városban él, akkor meg hová menjen szerencsétlen? Az kerül a legtöbbe mindenkinek, ha nem dolgozik.
Milyen munkát adsz neki? Nincs ott semmi, csak a föld. Az ezer éves megyerendszer, a zsákfalu meg a sár. Ez van ott még mindig. Mit tudsz még kitalálni neki, ha nem üldözöd el onnan? Ha elüldözöd, melyik városba üldözöd? Ha már van egy fostos telepe ami működik és pályázik a földre, akkor legalább már annak adjunk, legalább az maradjon meg ami már megvan. Azért ebben volt igaza az Ángyánnak. -
bambano
titán
Az, hogy a földet arra használjuk, amire Ángyán akarta, az nem a középkor, hanem a második jobbágyosodás időszaka. Széchenyi és környéke. De mindegy. A földdel egyébként az a baj, hogy a mai birtokszerkezet kezelhetetlen. Rengeteg olyan földtulajdonost ismerek, akinek a "birtokán" nem tudna megfordulni a kombájn, mert olyan kicsi. Ezek mit kezdjenek a maguk eltartóképességével? hint: semmit. Ezeknek a jelenlegi jogszabályi rendszerben egy lehetőségük van: tartós haszonbérletbe adni a földecskéjüket.
Azért nem értek egyet azzal, amit írtál, mert sok olyan döntés is született, amihez nemigen kell pénz, sőt, inkább viszi a pénzt, és eredményében rosszabb, mint a jelen állapot. Tehát ha tényleg a hitelfelvételi lehetőségek határoznák meg az ország politikai irányvonalát, akkor ezeket soha nem lépik meg. De nem akarok mélyebben belemenni a politikába.
Egy dolgot lehet: felvenni azoknak a játékszabályait, akiktől pénzt várunk, és a saját pályájukon a saját játékszabályaik szerint megverni őket.
-
priti
addikt
Semmi értelme azon vitázni, hogy mit miért nem lehet és közben egymást hülyézni. Azon kell vitázni, hogy mit lehet. Ott volt az Ángyán aki azt mondta, hogy tőke híján használjuk a földet, mint eszközt munkahelyteremtésre. Végre egy ember, aki legalább arról beszélt, hogy mit lehet. Le lett hülyézve "vissza a középkorba? hát ez hülye" felkiáltással, de feltette valaki a kérdést, hogy mekkora földterületről beszél? Ez a földterület meghatározza e Magyarország földbirtokrendszerét? Számolt valaki? Számolt. Mit számolt? Profitot. A föld eltartóképességének minimalizálása hozza a magasabb profitot. Nem volt tovább. Kiáll a pedagógus a parasztért? Lófaxt. Miért várja el, hogy bárki kiálljon érte? Senkit nem érdekel a "véleménye", hogy szerinte mi a baj ráadásul rendszerszinten, mint oktatási rendszer szakmai vitát értelmetlen kezdeni, mert nincs meg a számviteli oldala a szájtépésnek.
A Pokorni is csak ugat, de egy sort nem írt le. Dr. Hoffmann Rózsa megcsinált valamit, amire úgy nincs pénz ahogy van. Nincs pénz. Lehet szájtépni, de nincs pénz. -
MageRG
addikt
Ti azt hiszitek, hogy a kormány adja és most nettó szemétségből nem ad.
Szerintem nem feltétlenül e miatt balhéznak a tanárok.
Magyarországon nagy hagyománya van hogy úgy spóroljunk, hogy a minőséget nem mérjük.
Azt is lehet tudni, hogy az oktatásba fektetett pénz megtérül, de csak hosszú távon. Hosszú távú, fenntartható oktatáspolitika meg nincs.
Ennek része az is, hogy a jó tanerőt meg kéne fizetni, tökmindegy hogy közpénzből (nagyobb a társadalmi hozadéka) vagy fizetős iskolákkal. Lehet hogy ez többet hozna, mint pl. a "családi gazdaságok támogatása".A társadalmi elégedetlenségnek + butulásnak meg van pénzben mérhető értéke, még az általad példaként hozott sportautós juppigyerek képernyőjén is.
-
priti
addikt
válasz
KINKY_007 #213 üzenetére
Nem számít ki mennyire tud, mert nem véleményt kell alkotni. A vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van. Pénzt kell szerezni méghozzá olcsón. El kell tudni adni az állampapírt, de alacsony kamattal kell tudni eladni. Hitelhez kell jutni, de alacsony kamattal kell tudni hitelhez jutni.
Ti azt hiszitek, hogy a magyar kisember képezte háztartásokon múlik a ti béretek. Ti azt hiszitek, hogy a bérből és fizetésből élő -adóval megfogható- csóritól (például rólatok) le lehet még venni annyi pénzt adó formájában, hogy a centralizált pénzmennyiségből jusson nektek magasabb bérre. Ti azt hiszitek, hogy a kormány adja és most nettó szemétségből nem ad. Az a pénz már régen el van költve évtizedekre előre. Ráadásul a Medgyessy nektek legalább adott abból a pénzből, amikor előre el lett költve. Van aki egy fillért sem kapott.
Talán azt hiszitek, hogy az orvosoknak adott pénz nem hiányzik? Hatalmas tévedés. Óriási szarban vagyunk. -
MageRG
addikt
Ha a fentiekkel homlokegyenest ellentétes tanár ismerőseid vannak, csak gratulálni tudok - azoknak a tanároknak ...is
Nem, sajnos az összes jó tanár akit ismertem már vagy nyugdíjas, vagy már mást csinál.
De nem a mindenkinek megfelelésről beszéltem, hanem valami olyasmiről, amiről a Holt költők társaságban is szó van. Hogy formálom a diákok gondolkodásmódját, nem csak a száraz anyagot darálom. Mondjuk ott is útilapu lett a vége... -
priti
addikt
Jól látszik a hsz-eden az a szociális védőháló, amit az iskola biztosít még mindig. Sajnos már régen az van a valós világban amit írsz, csak még azt is tedd hozzá, hogy miután kirúgott derül ki, hogy még be sem jelentett.
Csak piac van. A kormányt csak az érdekli, hogy a pénzpiacon hogyan juthat olcsón pénzhez, mert a háztatrásoktól centralizált pénzmennyiség nem elég akárhogy paszírozzák a redisztribúciót. A gazdaság még mindig infláció alapú és az is lesz és a nemzetgazdaságban lévő pénzmennyiséget csak hitelpénzzel tudjuk növelni számottevően, mert a bankjegyek nyomtatása miatti infláció nem fér bele a kikényszerített feltételekbe és akkor még ennek a tetejébe csökkenteni is kell az államadósságot. Mi nem tudunk dollárt nyomni, de már Ft-ot se. Mi buktunk nem egy hatalmasat nem egy háborún és most copóágon vagyunk.
Ma Magyarország jövőjét alapjaiban meghatározó döntéseket nem kormánydöntésnek, hanem hitelezési feltételnek hívják és semmi köze a társadalomhoz ami felé kiáltasz. Csak a pénzpiachoz van köze. Nem tudom mi kell hogy felébredjetek. Tanácstalan vagyok. Ahogy az iskola kapuja bezárul úgy záródik a látókörötök is. Álomvilágban élsz Neo. A pénzt nem a Viktor adja, hanem a piac és ha nem csökkentik a kiadásokat akkor a piac nem ad pénzt. Senki le sem szarja, hogy szerinted mi mennyit ér ébredj már fel. Nem filozofálnak. Számolnak. Ha a számok profitot mutatnak felőlük meg is dögölhetsz. Nincsenek érzések. Nincs szánalom, nincs részvét, nincs semmi. Csak egy monitor van tele adatokkal, az előtt ül egy pofátlanul fiatal srác és dönt, hogy vesz e állampapírt vagy nem vesz, aztán beül a sportkocsijába ami annyit ér, mint a te életkereseted és gázt ad. Baxik rá, hogy szerinted mi a társadalom nagy problémája. Ebben a pillanatban keresett annyit, amit te a következő 40 évben fogsz. Max akkor hallgat végig, ha éppen a lányodat akarja megdugni.
A politikust meg a szavazat érdekli. Ha több szavazatot szerez szakmunkások képzésével, akkor szakmunkásokat fog képezni.
A ti érvelésetek sírásközpontú "hátha megsajnálnak" jeligére és amikor meg megpróbáltok gazdasági alapon érvelni " a gyerek a befektetés" jeligére az meg szakmailag olyan qrva gyenge, mert azonnal kiderül hogy fingotok sincs arról, hogy hogyan működik a világ.
Az jön le belőle, hogy ti elvagytok az iskolában és nektek igazából minden qrva jó úgy ahogy van és mindent qrva jól is csináltok, csak több pénz kéne. De csak úgy "kapni" szeretnétek azt a pénzt. Arra vártok, hogy valaki úgy ébredjen fel a mai világban, hogy akkor ő most ad. Nektek. Azé' me csak, mert eszébe jut, hogy már régen adott nektek egy kis pénzt. Mer' neki annyi van, hogy akkor ő most adományoz Magyarországnak. Nincs ilyen. Prioritások vannak. Hiába hozzátok a kormányt kényszerhelyzetbe, a ti kormányotok, a ti országotok. Ha lehetetlenné teszitek az adósságspirálból való kitörést csak magatokkal baxtok ki végsősoron. Ennyi pedagógus magas bérrel történő foglalkoztatására nincsen pénz. Nem dugta el senki. Nincs érted? Nincs. -
Alex91
félisten
Pedig ez egy velemeny
. Ami szerinted igy van, szerintem meg nem teljesen.
Mert megnezhetne a tarsadalom, ha tenyleg piac lenne ezeken a teruleteken is, de itt nincs piac!
Mert mit szolna a szaki, ha a fonoke azt mondana: Hogy sajna nem tudok ennyi embert foglalkoztatni, mert kell a penz az uj BMW-re, holnaptol a Pistat kirugom, ugyhogy Janos neked kell helyette is dolgoznod, igaz, talan tobb bert erdemelnel, de majd akkor emelek esetleg, ha majd a fiam matek tanara otosre megtanitja neki a matematikat. Ha ez igy nem tetszik, akkor teged ruglak ki, es a Pista marad... Mert kb. most ezt kaptak a tanarok is.
Es a tarsadalom nem erzi, hogy mi mennyit er. Mert azt hiszi, hogy neki kvazi jar az oktatas, egeszsegugy, kozbiztonsag ingyen. Persze, nem ingyen, mert az adojabol fizetik, csak azt nem erzi, hogy ehhez be kell fizetni az adot.
Igen, kell a szakmunkas is, kell a mernok is. De nem kell a tanar, az orvos, a rendor, a tuzolto stb.? Es most egy mernokot megfizetunk, mert kvazi termeli a profitot, de egy szivsebeszt nem, mert neki mar nem futja? De ahogy hazat tervezni se sokan tudnak, ugy szivet operalni se...
-
priti
addikt
Ez nem vélemény. Ez a szakképzett, gyakorlattal rendelkező -kvázi egyenragú- munkavállalók versenye a feladatért. Ez az élet. Próbáltuk a cucclizmust is teljes foglalkoztatással. Nem volt fenntartható. Nem a társadalom dönti el, hogy mi mennyit ér. A piac dönti el. A piac szerint az érettségi -mint végzettség- nem ér szart sem. Az egyetemek nagyon keveset profitálnak az alap és középfokú képzésből saját véleményük szerint. Nem szerintem! A szakképzéshez pénz kell, rengeteg pénz és itt a kör bezárul, mert a feladatra van pénz és nem a tanár foglalkoztatására. Befektetésre van pénz és nem iskola nevű szociális ellátóhely fenntartására.
Nincs olyan kötelezettsége az államnak, hogy minden tanári szakot végzett munkavállalónak állást biztosít -mint munkáltató- a gyermekek és a tanárok számától függetlenül. Nincs ilyen. Nem tudom mi kell a tanároknak, hogy felébredjenek, de itt verseny van és verseny lesz, mert fogy a gyerek. A feladatért van verseny. A mégtöbb munkáért, ami mellé magasabb munkabér is társulni fog ha nem költjük a bérmegtakarítást például színvonalas tanműhelyek építésére és fenntartására ami irdatlan pénzeket visz/vihet el. A társadalmi igény egyértelműen magas a szakképzett szakmunkásra Magyarországon, ha már a társadalmi igénynél tartunk. Nem szociológusra van igény! Hívj csak ki pár szórólapról egy-egy mester Jancsit, aki mindenhez ért. Úgy megjavítja neked, hogy megnézheted utána, de a pénzt elkéri. -
priti
addikt
Órázgatunk? El vagyunk tévedve. Munkavállaló van, havi bér van meg feladat van. Nincs óradíj. A fenntartó feladatokat ad amiknek bele kell férni a munkaidőbe és a munkabérbe. Nem az a kérdés, hogy kell e valakinek figyelni az ebédlőben, hogy az egyik gyerek ne szúrja hasba a villával a másikat és ezért kap e bért és az neki egy óra akkor most vagy két óra. Nem ez a kérdés.
Csak az a kérdés, hogy te figyelsz a gyerekre, vagy valaki más. Nincs tovább. Munkavállalóból van több mint kellene, ezért a munkavállaló van versenyben a feladatért. Qrva kellemetlen, de sajnos mindenhol így van és a közszférában is így lesz.
Ha te akkora nagy ász vagy, akkor majd a munkaadók lesznek érted versenyben és ha neked nem tetszik, hogy neked kell figyelni a gyerekekre az ebédlőben, akkor felmondasz és választasz egy olyan munkaadót a sok közül -aki mind tolong érted-, akinél nem neked kell figyelni az ebédlőben. Verseny van. Azért van verseny, mert sokan vagytok.
Kapsz e xy feladatért bért? Persze hogy kapsz. Minden feladatodért kapod a béred. Benne van a feladat a havi béredben.
Ami feladatot kapsz, azt kell megcsinálni a béredért amiben megegyeztél a munkaadóddal. Ilyen qrva egyszerű. Semmi mással nem kell foglalkozni. Munkavállaló vagy. A hóembert kiborítjátok, amikor nekiálltok bérszámfejteni. Feladat van. Nem haver igazgató van akivel jóban kell lenni. Feladatokat kell megcsinálni. Van a feladatra százezer Ft-om. Ha ezer ember hajlandó megcsinálni, akkor 100Ft-ot fog keresni mindenki. Leszarom, hogy ki tanított 20 évet együtt az éppen regnáló igazgatóval és ki kapja a különórát meg a helyettesítést. Meg kell oldani a feladatot x embernek. Vagy neked, vagy másnak. Dolgozni kell gyerekek. Meló van! Nem mindenkinek! A szorgalmasnak! A lusta nem kell, inkább odaadom a bérét a szorgalmasnak. Mehet. Menjen, hisztizzen az utcán. Lehet. -
akaido
addikt
szerki: A másik iskolába áttanítással eddig - itt ahol infó tanárkodom - még csak "fenyegetőztek",
de elképzelhető, hogy bevezetik. Elég nehezen megvalósíthatónak látom több iskola tanulói és tanári órarendjét úgy összehangolni, hogy az átvándorló tanár tuttira kezdésre odaérjen (hacsak pölö nem adnak neki egy lukas órát átmenetelre). Felmerülhet az áttanító tanár útiköltsége is, pláne ha több km-es a távolság.
Személyes példa:
A mi iskolánk is két egymástól (mindössze) 7-800 m -es távolságban van, így például ha a másik épületbe kell menni, vagy onnan jönni, az biza időt vesz el. Van olyan osztály amelyiknek 30-35 perces tesi (és úszás) órákra jut idő, mert pont órakezdésre vagy néhány perccel később érnek át, és még át kell öltözniük, ez 25 fős átlaglétszámmal számolva...
Na most mi legyen a megoldás? Legyen az átvonulás előtti óra hamarabb befejezve? Akkor megint jön a problem:
1. a tanár megkaphatja az egész órára szóló zsét? de azt tulajdonképp nem tudja ledolgozni, mert a skacok még meg sem jöttek vagy ő még nem ért át- attól függ kinek kell menni.
2. aki hamarabb befejezi az órát (mert a gyerekeknek át kell érni) szintén kapja meg a teljes 1950 Ft bruttó óradíjat?
3. A tanulók fejlődése elmaradhat az optimálistól, az ehhez hasonló másik épületbe való átvonulásra kényszerült órák időkiesése miatt. -
akaido
addikt
Természetesen értettem.
Az "nyalvánvaló", hogy van illen és ollan tanár is, ahogy van olyan ablakot cserélő "szakember", hogy a fél lakótelep csordában állva "anyáz" akkora hangerővel, porral, kosszal szedi ki a régi ablakot, és van olyan hogy, még otthon a szomszéd szobában sem hallom kivette-é a régit. Nem csak ezen múlik természetesen egy ablak beépítése, de jelezhet valamit. Frázissal puffogtatva: Kontár minden szakmában van.
"Aprópopó": az is kérdés, hogy a tanári munka szakmának vagy hivatásnak minősül-é?
Az lenne a jó, ha minden órát úgymond sok éves rutinból le lehetne hozni, de az osztályok ill. a csoportok különbözősége miatt ez nem műxik. Jelen témánkban - az informatikában- a folyamatos hw és sw fejlődés miatt, az adott tanév tervei (óravázlatok + tanmenetek) évre évre változnak, már amelyik tanár változtat--> és ezzel magam ellen is beszélek. -
priti
addikt
Na ettől a dumától fenntartó nem marad higgadt az tuti. Ezzel ki lehet őket borítani. Mindenki hibás, csak a tanár nem.
Az alapvető problémák:
- hogy a Medgyessy úgy emelt bért, hogy nem volt mellette követelményrendszer, pedig akkor lett volna lehetőség szűrni. Be tudták vezetni a piaci mechanizmusokat a szervezeteken belül, tehát volt motiváció. Volt rá pénz. Hitelpénz ugyan, de volt. Elqrták. Egyféleképpen lehet eredmény nélkül bért emelni, pont úgy ahogy csinálták.
-Egyre kevesebb a gyerek, sok a tanár. Ha megnézed, hogy hány gyerek jár a vonatkozó középiskolába és hány tanárt foglalkoztat az iskola kijön, hogy 10-12 gyerekre jut egy tanár ami sok. 20 gyerek/tanár még mindig bőven jó. Bőven.Arról egy tanár sem beszél, hogy mit szólna ő maga, ha a fenntartó azt mondaná, hogy én fizetem a béredet oké, több bért akarsz? Oké, de akkor dolgozzál is többet érte. Ja hogy csak ötödik órád van itt? Akkor menj át a szomszéd kerületbe a másik gimibe és tartsd meg ott az első 3 órát aztán gyere ide vissza, máris nem kell annyi tanár és több lehet a béred.
Háhht ha ez így megy most perpill, hogy neked csak ötödik órád van itt és tavaly is így volt meg azelőtt ... meg az idők kezdete óta így van, hogy te mondjuk pénteken húzol haza délben, hétfőn meg csak az ötödik órára jössz be délre és amiatt hogy ez így megy persze nem sírsz az ágy szélén a képzés színvonala, jajj a nevelés meg a többi szokásos dumával akkor hol van a probléma? Nem akarsz többet dolgozni? Qrva kényelmes így? Jó a 20 éves diákat vetíteni mi? Nem kell készülni. Tavaly is azt mondtad el töriből, föciből, irodalomból és stb.. Nem akarod hogy win7 legyen a gépen, mert te xp-t akarsz tanítani, mert ahhoz passzol a bemutatód és nem akarsz újat csinálni? Nem vagy szorgalmas, de sok a szabid? háhht akkor szar bér van gyerekek. Nem vagy megbecsülve? Te megbecsülöd a helyed? Kaparsz rendesen? Igyekszel B+? Hány tanórádat frissítetted az idén? Hány gyerekkel foglalkoztál külön? Azt se tudod mi a saját iskolád nevelési és oktatási terve, hát el se olvasod bökdmeg. Ne kamuzzál! A fenntartó se hülye!Ez most nem neked szól személyesen akaido, de minden tanárnak tisztelet a kivételnek.
-
akaido
addikt
Mint infó tanerő mondom, hogy kevés a jó tanár, mert:
- Minden tanítványodnak jól megfelelni lehetetlen, legalább egy lehülyéz, mert úgymond "beszóltál", mert ő beelőzött a büfénél két kisebbet, ezért Te rossz tanár leszel és kész, innentől kezdve nem számít hogyan tanítasz az órán.
- Minden szülőnek megfelelni detto nem megy, legalább lesz egy aki elégedetlen lesz pl bajuszod van, ezért nem vagy szimpi, de inkább azé' mert beszóltál a neveletlen kölkének. Innentől kezdve sz@r tanár leszel...
(Remélem egyre kevesebb hasonló szülő van!)
- Minden főnöknek megfelelni pláne nem műxik, hiszen ha bármiben akár csak egy kicsit is ellenvéleményed nőtt, akkor nem neki-a főnöknek- lesz igaza, így ismét sz@r tanár leszel...
(Remélem nem minden főnök ilyen!)
- ...és emiatt az állandó megfelelési kényszer(ítés) miatt is mondják sokan ránk: "ájláv_juh" "berka" tanárock, hajbókoló jáncsik stb...
Ha ezeket elfogadod még "jó" tanár is lehetsz mondjuk egy messzi-messzi galaxisban.
Ha a fentiekkel homlokegyenest ellentétes tanár ismerőseid vannak, csak gratulálni tudok - azoknak a tanároknak ...is.Ezen kívül az önkormányzat oktatási osztályvezetőjét, a szaktanácsadót még nem is említettem...
-
MageRG
addikt
A régi emberek hibáiból és erényeiből sokat lehet tanulni.
Ja, kár hogy kevés a jó történelemtanár. Ahogy írták már többen, a történelem rendszerint évszámok, események bemagolását jelenti.
Azon a színvonalon ritkán teremtenek kapcsolatot a társadalmi/technológiai változásokkal, nem lehet látni az összefüggést a jelenkor történetével, vagy egy modern állam működésével. (+ USA, D-Amerika, K-Ázsiával alig foglalkozik, de ez talán nem annyira baj).
Elvileg ötös voltam töriből, gyakorlatilag csak érettségi után 5+ évvel értettem meg sok mindennek a jelentőségét. Tudom, én vagyok későn érő... -
BonFire
veterán
„Én az egyetemi kurzosok valamilyen szintű átvételét el tudom képzelni. Itt lehetne választani tárgyakat, mondjuk emelt és alap szinten és lenne kötelező és választható. Kötelező lenne matek, irodalom, töri, informatika, tesi.”
Csakhogy nem egyetemről van szó, hanem általános iskoláról. Az általános ismereteket kell megtanítani elsősorban. Ha meg már válogatni lehet, akkor minek van egyáltalán kötelező? És ha már kell hogy legyen kötelező, miért pont az általad felsorolt tárgyak? Jó, oké, a matematika (nem a számtan), a kutatási módszerek leíró nyelve, tehát nélkülözhetetlen. Csak éppen általános iskolában nem matematikát tanítanak, csak számtant. Az informatikával dettó ugyanaz a probléma, viszont szükséges lenne. De az irodalom, a történelem és a testnevelés miért kéne, hogy kötelező legyen? A történelem minek? Az irodalom minek? Fentebb kettővel le lett írva, hogy nem az anyanyelvét tanítják a gyereknek irodalom címszóval, hanem pár emberke életrajzát. Ének-zene tanítás alatt megint csak Bach meg Dvorák életrajzát tanítják, nem a műveit. Rajzórán nem rajzolni tanítanak, hanem megtanítják, milyen a barokk, a román, a klasszicista, meg a reneszánsz építészeti stílus. WTF? Nem csak az informatika van nagyon elkanyarodva a gyökerektől, hanem majdnem minden tantárgy. Emlékszem: általános iskolában meg kellett tanulni biológia címszóval, hogy „faj, fajta, nemzet, család, osztály, rend, egyszikű, kétszikű, egylaki, kétlaki…”, és a vetélkedőben a felnőtt ember nem tudja, hogy a pingvin az madár, és azt hiszi, hogy Afrikában tigrisek és leopárdok élnek. 16 évesen meg olyan kérdéseket ír a gyakorikérdésekre, hogy teherbe eshetett-e tőle a barátnője, ha a nadrágjába élvezett. Ezek szerint eredményes volt a biológia óra?
Testnevelés órán miért nem tanítják meg a gyerekeket biciklizni meg úszni? Ja, hogy nincs rá keret! Meg könnyebb 45 percen keresztül körbe-körbe rohangáltatni a gyereket, mint az igáslovat cél nélkül.
A magyar nyelvet sem nyelvtanórán sajátítja el az ember. Látva az internetes fórumokon a legjobban képzett, egyetemet, főiskolát végzettek botrányos írását, azon csodálkozom, hogy nem vágták el már érettségin, aki így ír! Ha valaki életében nem vesz önszántából a kezébe egy könyvet, hogy szórakozzon, kikapcsolódjon, művelődjön, az olvasást nem tartja hasznos időtöltésnek, az nem fogja megtanulni az anyanyelvét, és nem fog megérteni egy összetett mondatot. Az iskolának az lenne a szerepe, hogy felkeltse a gyermek természetes kíváncsiságát, és segítse azt kielégíteni. De az mire jó, hogy beseggeltet Xcsillió évszámot, hogy ez a király ekkor és ekkor uralkodott, ekkor született, ekkor és ekkor nősült, ekkor és ekkor halt meg. Ja, arra már nem tér ki a történelemóra, hogy nem minden Károly magyar király volt, meg minden László. Ha igazán autentikusan akarna tanítani, akkor azt tanítaná, hogy 8. Henry volt a fejlevagdosós uralkodó. Egész kiskoromban meg voltam kergülve az idióta magyarosított nevek miatt. Nem bírtam felfogni, hogyhogy minden országban magyar volt az uralkodó! Elérte a célját a történelem oktatás? Frászkarikát. Utálom, mint a szaromat. Betiltanám az egészet, már csak azért is, mert cirka 10-15 évenként teljesen megváltoztatják, és homlokegyenest az ellenkezőjét tanítják, mint amit tanítottak eddig.
És ha már történelem, meg világtörténelem, akkor hol van belőle mondjuk kompletten Afrika? Meg Ausztrália, meg Ázsia? Az mindig ki van felejtve, max a lábjegyzetben van megemlítve. Szelektív történelem? Akkor én úgy szelektálok, hogy kihagyom kompletten.
Hogy megmondjam az őszintét, én az iskolában az égvilágon semmit sem tanultam. Sem az írást, sem az olvasást. A többi meg csak szimplán nem érdekel. Amiből élek, azt sem iskolában tanultam. Az iskola csak arra való, hogy legyen a gyereknek 12-16 éve eldönteni, miből akar majd megélni, ha felnő. Gyermekmegőrző, semmi más. Ha azt akarod, hogy a fiad ne maradjon bunkó, akkor tanítsd te magad, mert az iskola nem fogja.
-
priti
addikt
válasz
fodorzsolt #195 üzenetére
Jajj drága, az nem állás. Az egy juttatás lesz valakinek a suliban.
Nem képzeled, hogy az express tele lesz iskolai rendszergazda állással, amit majd betöltenek valakik az iskolán kívülről. Ne viccelj!
Informatikus nem megy iskolába max egyetemre, ha nagyon nincs más.
Ha elmegy egy gimibe vagy ált. isk.-ba azzal felakasztotta magát. Vége. Soha többet nem lesz normális állása.
Valakinek meglátják az önéletrajzában és annyi, be se hívják. Esélye sincs még ha előtte jobb helye volt még akkor se. Az kb. olyan, mintha beírná, hogy nem értek hozzá. Max megbízásra valami mellett oda is beszaladgál, az önéletrajzban meg letagadja. Esetleg úgy, mert egyszerűen égő. Ha keveset van ott, akkor meg nem tesz csodát ő se.Azok miatt a tanárok miatt nem megy oda, akik megpróbáltak megszökni a pályáról, mint informatikus, csak mivel az életben nem dolgoztak üzleti szférában pici baj volt a hozzáállásukkal, meg a fene nagy önérzetükkel. A piszok büszke Tanár Úr egyrészt nem úr, csak egy csicska a többi között és ezt képtelen felfogni, mert megszokta, hogy ő a főnök a sok kis nebuló között. Pofázik, ha dolgozni kell, mert megszokta, hogy ő pénzt kap a helyettesítésért meg a mit tudom én miért, amit nagyon nem csípnek, főleg ha mellé harmatos a tudása és persze az. A tetejében gyenge a munkabírása, mert megszokta a langyosvíz iskolás pancsolást, hogy kettőkor indulok ide meg oda, meg csak 11-re jövök mert ma csak ötödik órám van.
Keveri a szart, mert megszokta hogy hazudozásból, áskálódásból meg pletykálásból állnak a munkakapcsolatai.
Van olyan cég, ami a hírdetésében ki is írja külön, hogy tanárt nem vesz fel. Ingyen se érted? Azért az már jelent valamit, tekintettel arra, hogy betűnként fizet...Na ezért már nem megy képzett szakember iskolába és akkor még ott vannak az olyan apróságok, hogy 6 éve nem volt béremelés sőt több alkalommal volt bércsökkentés juttatások elvétele formájában. Szóval a biztos nyomor.
-
Godefroy
senior tag
Budapesten elég sok helyen.
Ahol én voltam ott a rendszergazdáknak 35 000 (igen harmincötzezer) forintot biztosítottak havonta és meg voltak sértodve hogy ezért a pénzért csak foiskola/egyetem mellett jöttek el tanulók azok is hetente max 1x.
Ezek után vált divattá az "odadjuk a tanároknak" felállás mintegy fizetés emelésként. Mivel általában 2 számtech/info tanár volt fejelnként 17 500 Ft ot jelentett. Ja azt elfelejtettem mondani , hogy brutto -
akaido
addikt
válasz
fodorzsolt #192 üzenetére
Betöltött állás vagy meghirdetett vagy 4 iskolának jut 1 db rendszergizda vagy hiszem ha látom.
Komolyabb vizekre evezve: Legyen igazad! -
fodorzsolt
csendes tag
válasz
#32839680 #189 üzenetére
Azt ugyan nem tudom, hogy miképpen kapcsolódik hozzászólásod az enyémhez, de
"Amúgy sajnálatos, hogy az új NAT pont a fiatalok elbutítására megy rá, mikor manapság már gáz vagy ha tudsz gondolkodni, meg nem vagy teljesen idióta, egyszerűen kiment a divatból..."
Legyél szíves a jelezni, hogy a NAT mely részéből vontad le a következtetést.
"Lehet kicsit offnak fog tűnni de ide tartozik:
És ahogy édesanyámnál látom az iskolában hogy milyen képességű gyerekek kerülnek fel... "Biztos, hogy a képességre gondolsz? A népesség képesség szerinti megoszlása azt hiszem alapvetően nem más, mint 20 vagy 40 éve. Az lehet, hogy egy iskolába most éppen gyengébb képességűek jutnak.
-
válasz
fodorzsolt #192 üzenetére
Van, ahol eddig is volt
Nem baj, ha mindenhol lesz!
-
akaido
addikt
válasz
fodorzsolt #188 üzenetére
Köcce az infót!
Az általad vázoltak akkor is kedvezőbbek annál, mint ahogy én "bűvölöm" az iskolai infót alsóstól-felsőstől-királyostól...ingyé'...illetve hazudok, hiszen a tanári fizut megkapom...2013. januárig...aztán majd a "Klebelsberg atyánk" megszabja mennyien maradhatunk...szerki:
morgyi: Nálam a hatodikosok cirka 20-25%-a "vágja" az Imagine Logo-t, pedig a viszonylag nehezebb eljárásokra épp csak 2 óra marad az évi 18 órából. -
fodorzsolt
csendes tag
Általában nem az egészet.
Egy kolléganő nemrég írta, hogy rendszergazdaság+miegyéb együtt 30eFt számlára egy általánosban.
Tudok helyről, ahol kb. 250 gép, szerverek, egyéb eszközök karbantartása bruttó 90eFt megbízással. Nem biztos, hogy olyan csábító. Az eszközparkok általában igencsak inhomogének.Az iskola lehetőségeitől függ alapvetően, persze alku tárgya is. (Az államosítás után nem biztos, hogy marad ez a helyzet. A rendszergazdai státusz jellemzően nem diplomás bérrel jár az oktatási intézményekben. Lásd korábban valamely topicban Auth Gábor fizetési jegyzékét.)
-
priti
addikt
válasz
philoxenia #164 üzenetére
Mivel az osztály/csoport helyes háttértudását tartva szem előtt messzemenően nem homogén, így szinte képezhetetlen attól a pillanattól kezdve, ha nem egy fix célprogram használatáról beszélünk.
Egyszerűen a rendszerszinten értő felhasználáshoz -ami szerintem az igazán hasznosítható tudás- annyi háttéreismeret kell és ezek közül annyi taníthatatlan érdeklődés, vagy óraszám hiányában, hogy reménytelen.
Onnan meg soha nem lesz egyetértés, ha azon kezdünk vitázni, hogy na akkor melyik célprogramot oktassuk.Konkrét példák:
Mást ír be valaki a gugliba, ha tudja, hogyan működik egy kereső, tehát gyorsabban, eredményesebben kutat, más találatot fogad el hitelesnek, helyes irányban önképez máris. Értékes tudás. Nem kell hogy keresőt tudjon fejleszteni, elég ha érti. Az már tudás és máris nincs betojva attól, hogy melyik keresőt kell használnia.
Másképpen keres opciót egy programban az, akinek vannak programozási alapismeretei ami nem arról szól megint, hogy mit jelent a GOTO. Arra gondolok, hogy lásson már egy stuktúrát és ha nem rajzolja le nekem helyesen az egészet buktatom is azonnal, értse meg hogyan kapcsolódik az egyik modul a másikhoz. Hogyan működik egy szoftver. Tervezzen nekem szoftvert. Ne legyen utána beszarva egy idegen grafikus felülettől.
Másképpen készít egy szimpla adattáblát az aki tudja hogyan működik egy adatbázis és lehet sorolni szakadásig.
Helyes háttértudás kell, de ez piszok nehéz olyan marketing mellett ami arról szól, hogy
"Tojjál még a könyvtárszerkezetre is! Maradj teljesen hülye! Legyél versenyképes, mint a mi vásárlónk és tartsd, rendszerezd az állományaidat webes felületen a google-nál! Diákként ráadásul ingyen! A tanár az hülye, itt rögtön meg is oszthatod, minek szenvednél e-mail-ben csatolt file hozzáadásával és küldözgetnéd, mint a lúzerek? Nálunk jó helyen leszel, csak fizess!!!"
Most mit mondjak erre? Ha nektek ez kell... Tartsátok az Isten tudja melyik szerveren az életetek. Én nem fogom azt tanácsolni senkinek, hogy szolgáltassa ki magát harmadik félnek, mert az nettó marhaság. Nem hozok senkit olyan helyzetbe, hogy a versenyképessége azon múljon, hogy fizet e egy funkcióiban nulla többletet adó segédprogramért, amit max azzal lehet fényezni, hogy praktikus egy szempontból, másik százl szempontból meg nem.
-
-
Az óraszám kevés, abban nem is vitatkozott senki...
Én otthon tanultam a legtöbbet, saját tapasztalatból, de hát nem is véletlenül mentem informatikusnak. Ez egy mezei tanulótól, aki csak használ egy számítógépet, nem várható el.@godefroy : Ezért van a windóz jobban elterjedve. Annak idején jó volt az MS marketingje, ha az IBM kicsit a sarkára áll az OS/2-vel, akkor lehet más lenne ma a helyzet.
-
Godefroy
senior tag
Nem akartam flamelni... tényleg, elnézést ha valakit megsértettem.
Számomra a Windows/Linux stb op rendsserek egyenlőek, nem fogalakozom a melyik jobb stb kérdésekkel, annyi csak csupán desktop fronton a Windows van elterjedve így ahoz kell érteni ha a tömegek igényeit akarod kielégíteni -
válasz
Godefroy #175 üzenetére
"Az összes Linuxos ismerősöm/kollégám egyrészt vallási okokból másrészt mert tényleg nem ért hozzá fogalma sincs Windowsról."
Érdekes, én nem sokat ismerek ilyet.
Mondjuk az eszedbe jutott már, hogy direkt nem akarnak érteni a windózhoz? Mert úgy kevesebbet zaklatják őket(Meg olyanból, aki azt hiszi, hogy ért a Windowshoz, amúgy is sok van...)
Különben mint mondtam, én pl. windózt supportálok melóban, szal lehet, hogy akad némi tapasztalatom. Itthon meg Linuxot használok elsődleges rendszerként.
-
-
Godefroy
senior tag
Az iskolás tisztaszoftver licensszel lehetett upgradelni 2007 Ofiice-re, és Win7re is.
512 RAM-al vel már elfutnak igaz nyögvenyelősen.
Igaz az átlag gép ahol én voltam 2002-2005 ös beszerzésű Celeron 733/256 Rammal és Celeron 2,2 Ghz közötti, így sok esély nem volt rá. Az útobbi 2 évben meg nem volt beszerzés ahogy máshol sem a közigazgatásban.
Most a tisztaszoftver megállapodás módosulásával úgyis változik a helyzet, nem biztos legjobb irányba.(#172) hcl : "Ugyanis aki Linuxot használ, az általában ért a winnyózhoz is". Ez mekkora égbekiálltó baromság már megbocsáss! Az összes Linuxos ismerősöm/kollégám egyrészt vallási okokból másrészt mert tényleg nem ért hozzá fogalma sincs Windowsról. A legjobbak is kb felhasználó+ szinten tudtak róla valamit, rendszergazdaként teljesen használhatatlanok. Nagyon kevés kereszt ismeretekkel rendelkező szakember van, az más, hogy sokan hiszik magukról.
-
Nem mondom, hogy jobb... Egyik sem tökéletes.
Meg a MS a vállalati szektor miatt nagy előnyben van elterjedtségben (ahogy a Windows is ezért egyeduralkodó desktopon) , de korántsem azért, mert olyan jó lenne. Illetve van ugye még Lotus Notes is, de az is elég katasztrofális. -
"Akkor mégis mire építsen az oktatás? ... hogy nem fogja használni a diák az ismereteit? Ez eléggé érdekes megközelítés."
"De most nem arról van szó, hogy mit kell tanítani, hanem arról, hogy mit,"
Az időkeret tényleg kevés az igaz."Nem, az ms office nem olyan, mint amit te gondolsz róla."
Tényleg nem. Még annál is rosszabb.Ugyanis aki Linuxot használ, az általában ért a winnyózhoz is (mert attól függetlenül zaklatnak vele...), aki csak windózt, az nem szokott a Linuxohoz és az azon előforduló cuccokhoz.
A melóhelyemen windóz van. Kösz, itthonra nem kérek belőle. -
bambano
titán
a word97 és a 2000 nem pakolta át a menük sorrendjét, tehát igen, jópár évig használni tudta a tudását, egész pontosan 2003-ig vagy 2007-ig, nem emlékszem pontosan. utána jött, hogy a nem használt menüelemeket elrejti az office, ott már bukik az, aki a te elméleted szerint megtanulta, hogy mi hol van a menüben. Nincs ott, el kell olvasni a menüt. szóval ne terelj, mert az ms office nem olyan, mint amit te gondolsz róla.
Ha hallottál a metro ui-ról, akkor tudod, hogy a ribbon már a kukában van. tehát a szalagos felület eddig tartott ki, ami egyébként mellékes abból a szempontból, hogy az állításod szerint meg kell tanulni a menüket. nem lehet megtanulni a menüket ezekben sem.
-
pigster
senior tag
Az általános informatikaoktatás meg nem ennyire építhet arra, hogy az a diák fogja az ismereteit használni.
Akkor mégis mire építsen az oktatás? ... hogy nem fogja használni a diák az ismereteit? Ez eléggé érdekes megközelítés.
Nyilván nem fog mindent használni. Lehet, hogy semmit sem. Ugyanez elmondható az összes tantárgyról.
Azt is tudom, hogy mondjuk, amit én is tanítok (pl. Access) a diákok 99%-a semmire nem fogja használni. Arra jó, hogy kicsit tornásztassa az agyat (ami azért nem káros) Ha rajtam múlna, ki is venném a tananyagból. A könyvtárhasználati ismereteket szintén. Nem én döntöm el. De most nem arról van szó, hogy mit kell tanítani, hanem arról, hogy mit, és mennyi az erre szánt időkeret. Az pedig kevés. -
pigster
senior tag
Aki megtanulta annak idején mondjuk a word 97, vagy 2000, az még azért jó pár évig tudta használnia a tudását, főleg úgy hogy még ma is sokan, sok helyen 2003-as officet használnak. Úgyhogy azért olyan 10 évig csak jól jött. Ha szerencsénk van (nincs szerencsénk - nézőpont kérdése), akkor szalagos felület is kitart egy darabig.
-
fodorzsolt
csendes tag
A vitaindító cikk és az azt megelőző pont ezért született. Ami jövő évtől lesz, az kevés, lásd megjegyzéseimet.
"Szakiskola: 2 év alapozó + 1 (ritkán 2) év szakma. 36-90 informatika óra."
Ez kérem 0 óra jövő évtől. (Ha valaki nem tudná, a szakmai tárgyakon, gyakorlaton kívül heti 5 óra testnevelés, 1 óra osztályfőnöki, 2 óra idegen nyelv, 1 óra matematika, 1 óra kommunikációs, 1 óra természettudomány, 1 óra társadalomismeret)
"Szakközépiskola: 4 év érettségiig + 1-2 év szakma. Akár 288 informatika óra érettségiig + szakmai informatika."
9. évfolyam, heti 1 óra, azaz összesen 36
"Gimnázium: 4-6-8 év. A fene se tudja mennyi informatika, de a 36-288-ig bármit el tudok képzelni."
Nos, 4 évfolyam gimnáziumban 9. és 10. évfolyamon heti 1-1 óra, tehát 72.
-
bimbiri
tag
válasz
philoxenia #164 üzenetére
Mindig csak az a rosszindulat.....
"Nem lehet egy kalap alatt beszélni róla."
Általános iskola 6-14 éves korosztály, más érettségi szint, más pedagógiai módszerek.
Szakiskola: 2 év alapozó + 1 (ritkán 2) év szakma. 36-90 informatika óra.
Szakközépiskola: 4 év érettségiig + 1-2 év szakma. Akár 288 informatika óra érettségiig + szakmai informatika.
Gimnázium: 4-6-8 év. A fene se tudja mennyi informatika, de a 36-288-ig bármit el tudok képzelni.Ha valakinek van pontosabb információja szóljon!
-
Ha hülye vagyok, akkor meg mit vitatkozol?
"Már ne tanítson Office 2003 programmal, használjon Office2007-et vagy Office 2010-et."
Persze, mert az iskolákban pont olyan vasak vannak, hogy az Office2010 megy rajtuk, meg a winnyóz hét. Ha meg menne, akkor vagy van rajta, vagy nincs."Egy állás felvételi procedúrájának utolsó lépésében, a próbanapon vagy a próbaidő alatt elküldik ha kb. a tudása."
Khm, nálunk elég egy alapszintű, és a felvettek nem teljesen titkárnői feladatokat oldanak meg.
Mondjuk van is pár meredeken hülye user."Hozzáteszem, ez olyan diákokra vonatkozik akik utána napi szinten használják majd az adott programot. De én ilyeneket tanítottam."
Az általános informatikaoktatás meg nem ennyire építhet arra, hogy az a diák fogja az ismereteit használni.
Úgy sokkal könnyebb lenne, mert amit használsz, azt tudod."Tudom vannak különbségek, néhol elenyésző, néhol lényeges. De nem változnak olyan sűrűn."
Nem sok olyan user volt, aki be is állította. Másrészt, a tálca-startmenü a 3.x -hez képest előrelépés volt, a Metro meg tábagépen előrelépés, asztalin vissza. -
bimbiri
tag
válasz
philoxenia #158 üzenetére
Igazad van, régi volt az információm, középiskolai befejező évfolyamának elvégzése kell a szakmához, de érettségi nem. Azt még nem sikerült tisztáznom, hogy az a középiskola az csak szakközép vagy szakiskola is lehet. A lenézést nem is tudom honnan vetted?
-
bimbiri
tag
A "megbeszéltük" egy kicsit túlzás. Folyamatosan elbeszéltünk egymás mellett, nem sikerült megértetni veled egy másik álláspontot. Így nem folytattam egy parttalan vitát, amíg nem jut eszembe újabb megközelítés.
De talán most sikerül:
"Ha megtanulja használni az wödör2003-at, akkor a 2010-től hülyén fog nézni.
Ha tudja az alapműveleteket, és azt a lényegtelen információt, hogy ezeket kb. minden programban így kell, akkor megvan az alapja."
Az iskola feladata, hogy naprakész, piacképes tudást adjon a diákok kezébe. Már ne tanítson Office 2003 programmal, használjon Office2007-et vagy Office 2010-et. Mert ma ezek a legelterjedtebbek. Így a piacon ezen programok ismerete a leghasznosabb.
"A kb. minden programban így kell..." kevés. Szükséges egy program készség szintű használata. Egy állás felvételi procedúrájának utolsó lépésében, a próbanapon vagy a próbaidő alatt elküldik ha kb. a tudása. Egy program napi szintű használatánál nincs idő bogarászásra. Az adott feladatra adott idő van, a majdnem kész kevés. A több program "egyszer láttam" tudásszint kevés. Szintén saját tapasztalat, gépipari iskola, informatika tagozat. Tudom nem közismereti informatika, hanem szakmai. A használt program AutoCAD2000, AutoCAD2004, Inventor6, Autodesk termékek. Ott nem lehetett különböző gyártó termékét bemutatni, program lett volna: SolidWorks, CATIA, stb... legyen egy programban "profi" felhasználó és a meglevő tudására alapozva meg tudja tanulni az új szoftverek sajátosságait. Hasonlóan a nyelvtudáshoz, egy erős bázisra rá lehet építeni egy másik eltérő nyelvet, de alapelvek ismeretével és kb. tudással nehezebben tanulsz újabb nyelveket.Hozzáteszem, ez olyan diákokra vonatkozik akik utána napi szinten használják majd az adott programot. De én ilyeneket tanítottam.
Egy olyan területen, ahol a felhasználói felületek pár évente változnak, másképp nem tartom jónak.
(Ld. még win8.)"
A példa jó, az 1990-ben megjelnő Win 3.0 felhasználói felületét még 1997-ben megjelent Win95 osr2-ben is be lehetett állítani. A későbbi verziókban nem próbáltam mert megszokottá vált a tálca és a start menü. Az 1995-ben megjelent Win95-ben megjelent tálca, startmenü alapú munkaasztal még elérhető (személyesen nem próbáltam, tévedés jogát fenntartom) az 2012-es Win8-ban.
Tudom vannak különbségek, néhol elenyésző, néhol lényeges. De nem változnak olyan sűrűn. -
philoxenia
MODERÁTOR
Ebből kiindulva, gondolom ez azt is jelenti, hogy nemcsak a matematikában alkalmazható ez a gondolkodás csak alkalmaznunk kéne jelen helyzetre/problémára ezt a metódust....
-
válasz
philoxenia #158 üzenetére
Autószerelő a felőoktatásban= gépészmérnök
-
philoxenia
MODERÁTOR
Autószerelőt csak szakközépben képeznek, legalábbis felénk...
Másik ismerősöm pedig informatikusnak tanult szakközépben, de azzal a papírral legfeljebb kitörölni tudja, CNC tanfolyamot végzett mellette, azzal dolgozik több mint öt éve, 150 alatt nemigen kap nettó és ez rendes, bejelentett meló!
Nem kellene ám lenézni a kétkezi munkásokat..... -
Ezt megbeszéltem a másik kollegával korábban.
Ha megtanulja használni az wödör2003-at, akkor a 2010-től hülyén fog nézni.
Ha tudja az alapműveleteket, és azt a lényegtelen információt, hogy ezeket kb. minden programban így kell, akkor megvan az alapja.
Egy olyan területen, ahol a felhasználói felületek pár évente változnak, másképp nem tartom jónak.
(Ld. még win8.)(Nem mellesleg, ha egy programot tanul meg egy diák középiskola 2. osztályban mondjuk, és azt a tudást nem használja, akkor mire egyetemen beadandót kell írnia, ugyanúgy nem fogja tudni.)
-
pigster
senior tag
Tudod mit, legyen: felesleges tanítani, hogy mi hol található egy programban, majd rájönnek a diákok.
Meg felesleges bármit is tanítani: majd rájönnek maguktól, meg megkeresik.
Hát persze...
Aztán majd elmegy a jobb helyen végzett diák egy irodába dolgozni, és meg kell írnia egy levelet, akkor meg néz ki a fejéből, mert nem tanult meg használni egy programot, hanem megtanulta a szövegszerkesztést úgy általában. -
" de azért csak könnyebb, ha valaki elmondja mi hol van, mire és hogyan kell használni. Egy iskolában pont ez történik, elmondják, mi micsoda és gyakorolják."
Nyilván, itt a módszer volt a kérdés. Lehet az ikonok helyét tanítani, csak felesleges."Ha valaki a gyakorlatban használ egy programot - mondjuk a munkája során -, akkor azért jóval hatékonyabban tud dolgozni, ha nem kell folyton keresgélnie "
Én korábban írtam, hogy NEM használom naponta a wödröt, mert nem vág a munkámba. Szinte alig. Ha használnám, akkor fejből nyomnám, mi hol van, így csak a műveleteket tudom, amiket lehet vele."A szövegértelmezés duma meg hát..."
Miután azt magyarázom, amit 2 kommenttel korábban írtam, hát, nem volt alaptalan.@Nekomajin : "Viszont a jó tanárok most se Wordöt tanítanak, hanem szövegszerkesztést."
Jobb helyeken tényleg. -
Nekomajin
aktív tag
válasz
philoxenia #151 üzenetére
Az algoritmikus szemlélet nagyjából megegyezik a problémamegoldó gondolkodással, csak az előbbit inkább az informatikában használják, az utóbbit meg inkább a természettudományokban. Egészen véletlenül biológia-informatika szakos tanár leszek, ezért elég jól látom az összefüggést. Sok ember számára az algoritmus szóról rögtön a programozás ugrik be, pedig algoritmusokkal van teli az életünk. Egészen olyan alapvető dolgoktól kezdve, mint egy szendvics elkészítése. Bár ezt te szerintem érted, szóval ez most nem is elsősorban neked szólt.
A gondolkodási műveletekről már korábban írtam, de ebben a topicban már én magam se tudnám visszakeresni, szóval mégegyszer:
Az emberi gondolkodás különböző elemi és összetett műveletekből áll. A teljesség igénye nélkül ilyen például az összehasonlítás, az elvonatkoztatás, a konkretizálás, az analógiás gondolkodás, az analízis, a szintézis, stb. Ezekből a lépésekből áll össze az a rendkívül bonyolult művelet, amit gondolkodásnak nevezünk.
Az iskolában (a készségtárgyaktól most eltekintve) alapvetően háromféle területen fejlesztik a gyerekeket. A legkézenfekvőbb a ténybeli tudás (évszámok, nevek, helyek, képletek, tételek, stb) és az eszköztudás (írás, olvasás, számolás, idegen nyelv, számítógép használat, stb). De ott van egy harmadik, ami sokszor ezek mögött bújik meg, az pedig a gondolkodás fejlesztése. A memória fejlesztése (pl versek tanulása), az összefüggések felismerése, az induktív gondolkodás, a deduktív gondolkodás, az algoritmikus gondolkodás, stb.
Ez az a terület, amit a kívülállók és a gyerekek sokszor nem vesznek észre, de a tanár tudja, mert megtanulta az egyetemen. A tanár tudja azt, hogy mi értelme van bemagoltatni a verset, mi értelme van megtanítani a párhuzamos szelők tételét, miért rendez egy feladatot táblázatba, ha felsorolással is lehetne, és úgy általában miért ad olyan feladatokat, amilyeneket ad.A Word meg MS témához csak annyit, hogy annak rengeteg különböző oka van, hogy miért Wordöt használnak az iskolákban. Ezeknek egy része a tanároktól teljesen független, külső tényező. Viszont a jó tanárok most se Wordöt tanítanak, hanem szövegszerkesztést. Ha van rá idő, akkor bemutatnak alternatív szofvereket is, de itt a hangsúly a "ha van rá idő" részen van.
-
pigster
senior tag
Ha valaki a gyakorlatban használ egy programot - mondjuk a munkája során -, akkor azért jóval hatékonyabban tud dolgozni, ha nem kell folyton keresgélnie az adott parancs helyét. Biztosan sok mindent meg lehet találni, de azért csak könnyebb, ha valaki elmondja mi hol van, mire és hogyan kell használni. Egy iskolában pont ez történik, elmondják, mi micsoda és gyakorolják.
Lehet, hogy neked egyértelmű, de hidd el, nagyon sokan vannak, akiknek nem.
A szövegértelmezés duma meg hát... -
bimbiri
tag
válasz
philoxenia #151 üzenetére
Továbbra is hangsúlyoznám, hogy más vonatkozik az általános iskolákra, a szakiskolákra, a szakközépiskolákra és más a gimnáziumokra! Nem lehet egy kalap alatt beszélni róla.
Az általad említett Pistike szakiskolába jár, ha esztergályos vagy autószerelő lesz. Eleve csak 2 évig tanul informatikát, heti 1-2 órában. Kb 90 informatika órája volt az iskolában. Ebből a 90 órából Talán 20 óra jut a szövegszerkesztésre. Ennyi idő alatt nem lesz "wordvarázsló", Különböző szakmai órája 500-1000 között lesz.
A táblázatkezelésre hasonló adatok vonatkoznak, talán még kevesebb órában.
A programhasználatról, vesd össze (csak egy röpke pillantással) a piacon kapható szakkönyvek és tankönyvek összetételét! Alap és középiskolában tanítani tankönyv alapján szoktak, a piac szinte kizárólag csak MS könyveket tartalmaz. Részben ezért használnak MS szoftvereket. Ha lenne kellő mennyiségű, minőségű és választékú tankönyv más programokhoz, könnyebben elterjednének. A könyv írása és kiadása pénzbe kerül, amit az MS (részben vagy egészben, nyíltan vagy titokban) finanszíroz.Az algoritmikus szemléletről csak röviden, mert nem ragadnám el a szót a lelkes kollégától! Sokal jobban képben van a témában. Csak ezt a forrásanyagot osztanám meg. De itt is hozzáteszem, hogy nem mindegy milyen életkorban, milyen iskolaformában van szó róla!
-
philoxenia
MODERÁTOR
Azt hiszem volt amikor félreérthető voltam, legalábbis ez szűrődött le bennem a reakciók olvasása után...
Először is, mint mondani szokták: "Érted haragszom, nem ellened" A kritika nem egyes, ráadásul fórumokon a témával foglalkozni akaró lelkes és lelkiismeretes pedagógusoknak szólt, hanem a rendszer egészének.
Minden oktatásnak akkor van értelme, ha eredménye is van. A mai fiatalok sokban különböznek a mi korosztályunk akkori fiataljaitól, nyilván pozitív és negatív irányban is. A diák azonban ahhoz a rendszerhez alkalmazkodik, amiben oktatják. A fizika, kémia, biológia tananyagának eltérései az akkoritól, nem indokolhatók társadalmi változásokkal, mint a történelem, vagy az irodalom anyagának változása. Jobb-e, rosszabb-e, nem tudom. Azt azonban igen, hogy a megszerzett és megtartott tudás kevesebbnek érződik, mint akkor. A világ működéséről volt egy kép, ami vagy helyes volt, vagy nem, de koherens volt és érthető bizonyos szintig. Ma úgy érzem, sok az anyag, a gyerekek jelentős része, merem állítani nagyobbik "fele" csak evickél, hogy felszínen maradjon, a követelményszintet pedig úgy kell beállítani, hogy azért legalább nyolc-kilenctized rész ne bukjon meg...
Na most átlag Pistike, ha önéletrajzot ír, aminek sok értelmét a legtöbb esetben szintén nem látom, de ez az én bajom, mert "megpályáz" egy CNC vagy egy autószerelő állást például nyilván a Word képességeinek töredékét sem használja. Full egyszerű szövegszerkesztő programok elegek kellene hogy legyenek ahhoz, hogy azt a pár személyes adatot bepötyögje otthon magáról, úgysem azt nézi a leendő főnöke, hogy milyen "wordvarázsló" az ifjonc, hanem azt, hogy a franciakulcsot a csavarhúzótól meg tudja-e különböztetni. Aki magasabb szintekre pályázik, az természetesen tanuljon többet, de az az alapóraszámban ne terhelje az összes tanulót. Ráadásul ugye MS terméket használva, ha otthon nem rendelkezik vele, hol a csudában írja meg azt az önéletrajzot például? Táblázatkezelés bizonyára szintén hasznos lehet, sok gyereknek egy szint fölött, de akinek az egyismeretlenes egyenlet már magasabb matematika, mihez kezd azzal, hogy:
"A táblázatkezelés szintén hasznos lehet, de ott a hangsúly inkább az algoritmikus szemlélet kialakításán van. A képletekkel nagyon sok gondolkodási műveletet lehet fejleszteni."
Már az algoritmikus szemlélet sem igazán érthető csekélységem számára, /bár hatalmas "irodalma" van../ de a "gondolkodási műveletek fejlesztése", mint fogalom, abszolút értelmetlennek tűnik nekem...
Nem egy nyelvet beszélünk, mint az elején írtam is...
Az algoritmikus szemlélet jól hangzik, de el tudja ezt nekem valaki pár szóban magyarázni, hogy mit is szeretne jelenteni? Kerestem, de nem igazán találtam ilyet.... Problémamegoldó gondolkodásról lenne szó?akkor gondolom arról beszélnének....
Mik azok a "gondolkodási műveletek" és milyen módon fejleszthetők?
Amikor egy űrlap kitöltése gondot okoz frissen érettségizett embereknek, persze ezek a mai űrlapok is megérnének egy misét...., akkor mit akarunk tovább bonyolítani? -
Nekomajin
aktív tag
válasz
philoxenia #111 üzenetére
Az általános és középiskolai tananyag viszonylag naprakész, de legalábbis semmivel sem idejétmúltabb, mint a többi tárgy anyaga. Az egy dolog, hogy az informatika milyen gyorsan fejlődik. A legújabb fejlesztések akkor is csak évek múlva kerülnek az átlagember elé.
Az, hogy milyen operációs rendszer van a gépeken, egyrészt az iskola anyagi helyzetétől függ, másrészt meg teljesen lényegtelen, mert a GUI alapelemei megegyeznek, ahogy a fájlműveletek is.
Ezen felül a tananyag legnagyobb részt szövegszerkesztésből áll, aztán táblázatkezelésből, prezentáció készítésből és internetes keresésből.
A szövegszerkesztés alapvető fontosságú, hiszen legalább egy önéletrajzot mindenkinek meg kéne tudni csinálni önmagától, de emellett a szövegszerkesztés nem csak a vastag meg a dőlt betűről szól, hanem sok nyelvtani dolgot is ismétel, és megalapozza a további témaköröket is.
A táblázatkezelés szintén hasznos lehet, de ott a hangsúly inkább az algoritmikus szemlélet kialakításán van. A képletekkel nagyon sok gondolkodási műveletet lehet fejleszteni.
A prezentáció készítés az véleményes, ezt belátom. Egy gimnáziumban, ahol a tanulók nagyobb része tovább akar tanulni, mindenképpen szükséges. Egy szakiskolában nyilván nem.
Az internetes keresés egyre nagyobb hangsúlyt kap. Ma már nem abból áll, hogy keress meg egy képet a neten, és küldd el emailben, hanem például menetrendek értelmezéséből, vagy térképszolgáltatások használatából.
Ezeken kívül persze van némi rajzolás, főleg általános iskolában, egy kis adatbázis kezelés, meg van weblap készítés. Ezt az utóbbit ne kérdezd, hogy minek! Én se látom értelmét, de benne van az érettségi követelményekben, úgyhogy muszáj.Természetesen lehetne még néhány témakört hozzáadni a tananyaghoz, bizonyos dolgokra elég nagy szükség lenne, de egyszerűen nincs rá idő. Azt se mondom, hogy ami most benne van, az mind úgy, és annyira kell, amennyi óraszám meg van rá adva, de azért borzasztó nagy túlkapások nincsenek e tekintetben.
Azt viszont tudni kell, hogy a számítógép hiába eszköz, attól az informatika órán még nem csak eszköz jellegű tudást kell átadni, hanem a képességeket is fejleszteni kell. Ez viszont azzal jár, hogy olyan dolgokat is kell tanítani, ami a kívülálló számára feleslegesnek tűnhet. -
-
Te meg nem tudsz értelmezni egy szöveget...
Nem arra vagyok büszke, hogy nem tudom fejből a menüket, hanem hogy megtalálom, amit keresek benne, ha kell. Én mutatom meg a usereknek, hogy mi hol van, akik többet használják, mint én."Te hogyan tanítanád meg egy vak tanulónak a szövegszerkesztő használatát? Ráadásul nem szegregált intézményben, hanem ép látásúak közé integrálva."
Azért ez tényleg nagyon meredek, és kirívó eset. -
bimbiri
tag
"Akkor meg miért hivatlkoztál " a tantervre"?"
Mert az a helyi tanterv a tanterv a kerettantervet kerettantervként emlegettem vagy ha nem tisztázott melyikre hivatkozok akkor használom még a (keret)tanterv megjelölést. A többi a szövegkörnyezetből adódik. De már bizonyítottam, hogy én sem vagyok tévedhetetlen."Kivéve, ha alapból rosszul tanították meg neki, mert nem a műveletet tanulta meg, hanem az ikont."
Értem én, hogy nehezen elképzelhető a menü bemagolásának indoklása. De saját, konkrét példát mondok. Eddig el akartam kerülni, mert hatásvadásznak és kivételesnek tűnik. Te hogyan tanítanád meg egy vak tanulónak a szövegszerkesztő használatát? Ráadásul nem szegregált intézményben, hanem ép látásúak közé integrálva. Ott nem működik a valahol ott van, csak keresni kell. -
"A kerettanterven célkitűzések vannak. Ezért nem kell évente újraírni. Az ott megfogalmazott célok jók, de tartalommal megtölteni a helyi tantervben szokták"
Akkor meg miért hivatlkoztál " a tantervre"?
Ha hülyeséget írsz bele, az akkor a te bajod"És akkor újra meg fogja tanulni a helyét a neki legmegfelelőbb módszerrel."
Kivéve, ha alapból rosszul tanították meg neki, mert nem a műveletet tanulta meg, hanem az ikont."A tanár feladata a leghatékonyabb módszer használata, ebbe beletartozik a bemutatás, az olvasott szöveg alapján önálló feldolgozás és a "bemagolás" is. Ez viszont diákonként eltérő lehet."
Meg esetleg feladatonként is. A Wödör használata nem lexikális tudás."Saját tapasztalat felsőoktatásból, a valahol van olyan nem szervezett kereséshez vezet, hanem a menüszalag ikononkénti átvizsgálásához. "
Ha nagyon nem találok valamit, én is ezt szoktam... De ha használja, úgyis rögzül.
Ha meg az iskolában még ofisz xp van, akkor amikor megveszi az első laptopját, amin 2010 lesz, úgyis keresgélni fog mindent egy csomó ideig.Én csak a usereimet "tanítom" (sokszor kell nekik megtanítani új dolgokat), de a "megmutatjuk, hogy az ott van" nem működik.
-
bimbiri
tag
válasz
Godefroy #140 üzenetére
"Örülök, hogy akkor te megértetted miről írok. "
Gonosz leszek: a pontosítás után könnyű volt megérteni.A tapasztalatodat csak megerősíteni tudom. Általában hasonló a helyzet mind a feladat méretében és sokféleségében, mind a bérezésben. Annyival egészíteném ki, hogy a finanszírozási formától függően egy eszközt minimum 5 illetve 8 évig üzemben _kell_ tartani! Ezáltal a géppark igen heterogén.
-
bimbiri
tag
"Te csak tantervet írtál az elején. Gondoltam a központira gondolsz."
A kerettanterven célkitűzések vannak. Ezért nem kell évente újraírni. Az ott megfogalmazott célok jók, de tartalommal megtölteni a helyi tantervben szokták.A következő ofiszban máshogy lesz.
És akkor újra meg fogja tanulni a helyét a neki legmegfelelőbb módszerrel."Pont arról beszélek, hogy nem. Ha tudja, hogy van valahol olyan, csak keresni kell, akkor magától megtalálja."
Saját tapasztalat felsőoktatásból, a valahol van olyan nem szervezett kereséshez vezet, hanem a menüszalag ikononkénti átvizsgálásához. Még a szájuk is mozog ahogy böngészik a feliratokat.
Nem a tanuláshoz használt módszer a lényeg, hanem a tudás maga. A tanár feladata a leghatékonyabb módszer használata, ebbe beletartozik a bemutatás, az olvasott szöveg alapján önálló feldolgozás és a "bemagolás" is. Ez viszont diákonként eltérő lehet. -
bimbiri
tag
Ismételten hamut szórók a fejemre, az alap mondatodat teljesen félreértettem. A valóság meg sem fordult a fejemben, mert túl abszurd. A megszerzett tudáshoz és a befektetett munkához pedig minden elismerésem!
A kérdést feltettem magamnak és most már egyértelmű a válasz. És én sem lendítettem pozitív irányba a megítélésüket. Pedig én nem is vagyok pedagógus, csak legfeljebb tanár, de inkább oktató. Nevelni nem szeretek és nem is értek hozzá, a megszerzett tudásomat viszont szívesen átadom az azután érdeklődőknek.
Az irgalmatlan vers megtanultatására viszont továbbra sincs értelmes válaszom. A saját idiótaságom miatt most már kötelességemnek érzem, hogy írjak róla, de nem vagyok kompetens a kérdésben. A verstanulásnak megvan a maga helye és szerepe a pedagógiában, már az óvodás kortól kezdve. De ami veled/veletek történt az nettó baromság, tanári ámokfutás. A hátterében talán szakmai féltékenység állt. És remélem nem ma már nem folytatja áldásos tevékenységét!
-
Godefroy
senior tag
Örülök, hogy akkor te megértetted miről írok.
Sajnos nem ideális világban élünk, gyakran minden embernek több feladatot meg kell oldania.
A tapasztalataim valósak.
Ráadásul ezek nem 120 gépes rendszerek voltak hanem egy 20-50 gépes hálózatot kell elképzelni iskolánként (ahol több volt ott volt is saját rendszergazda mielőtt ezeket e pozíciókat megszüntették volna).Viszont én a "másik" oldalról az üzemeltetésről azt tapasztaltam, hogy egyre több feladatot kell kötelezően megoldanod pl. nemrég egy középiskolában kerestek rendszergazdát és elmentem az állásinterjúra. A 200 gépes rendszer egymástól 25 kmre lévő két telephelyen(saját autóval) üzemeltetés, beszerzés, karbantartás, írásvetítő, digitábla kezelése (oktatástechnikusi feladat) rendszergazdai feladat lett volna a tanulok regisztrálása, adatainak bevitele (iskolatitkári feladat), elektronikus napló kezelése a 400+ diák jegyeinek bevitele(tanárok nem voltak hajlandóak/nem tanulták meg?), a weboldal karbantartása, video és fotók készítése a rendezvényekről ezek 100+ darabos dvd-s sokszorosítása egyetlen DVD íróval, 4 szerver (Linux, Win2003, Win2008, Novell) üzemeltetése reggel 7 től este 6 ig. Szabadság csak nyáron és 20 napot adtak volna (a 29 helyett ami életkorilag járna) a többit bent kell tölteni nyáron is.
Ezért adtak volna kb netto 72 000 et mérnöki végzettségre.
De ez már nagyon OFF. -
Te csak tantervet írtál az elején. Gondoltam a központira gondolsz.
A helyit meg ha te írod, nem írsz bele olyat, ami szerinted nem jó." Azt viszont ismerni kell, hogy ne kelljen pecekig keresni a kép beszúrását,"
A következő ofiszban máshogy lesz."Ez akkor is bekövetkezik, ha nem magolással tanulta meg. "
Pont arról beszélek, hogy nem. Ha tudja, hogy van valahol olyan, csak keresni kell, akkor magától megtalálja.(Jah, a menük magyarul vannak - hát elvileg meg tudnak olvasni, persze gyakorlatban nem... De ez felnőttekre is igaz...)
"Idézem: "(Meg a cégnél van Word 2003-2007-2010, otthon meg LO, hát ezeket jegyezd meg...)""
Akkor kellett volna a hangsúly is hozzá. Szarkasztikus lett volna. -
pigster
senior tag
Akkor biztosan ismered: Akár még gondolkozni is érdemes rajta... (Bevallom, nem fejből írtam.)
A Hortobágy poétája
Kúnfajta, nagyszemű legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát őrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nőre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett. -
bambano
titán
válasz
philoxenia #105 üzenetére
Az eleje, az alapok szerintem jók, de ahogy haladnak a bonyolultabb dolgok felé, úgy nő a lemaradás.
Tehát pl. el kell magyarázni, hogy a vga monitor hogy működik, milyen felbontás, színmélység, stb. stb. de hogy ezt utána hogy vezetik át jpg tömörítésbe és hasonlók, ott már nem annyira fényes a téma. illetve szó van pl. az mpegről, de nem fejtik ki olyan mélyen, hogy a gyerek meg is értse.mindezt a lányom idei érettséginél használt tankönyve alapján mondom.
(#107) kokov: az orvosod sem úgy műt szerencsés esetben, hogy dehát nem látja maga, hogy vakbeles? utána meg a műtő ajtajából belédvágja a szikét, mint spanyol késdobáló artista a nagycirkuszban, nyiszatol kicsit, meg csomóz kettőt, oszt jónapot. Minden szakmának megvan a metodikája, azt be kell tartani, ha tetszik, ha nem. Az emeletes tört egyszerűsítésének lépéseit pedig be kell mutatni, másképp jogos a puskázás gyanúja.
-
bambano
titán
akkor mégis megpróbálom.
középiskolában tanulsz egy csomó költőről. ezek közül egy Ady. Ady Endrének van egy csomó verse, ezek közül egy csomót tanultunk (a következő mondatban található infók alapján ez a szám magasabb, mint 160). Az általunk tanult Ady versek közül kiválasztott a tanár 160 darabot, amiből legalább 3 versszakot meg kellett tanulni kívülről. Tehát a 160 darab versből volt valamennyi, amiből csak 3 versszakot tudtam (nem összesen, hanem versenként), volt egy másik részhalmaz, amiből meg 4-5-6 versszakot is tudtam. Hogy megértsd, csak neked összeszorzom: 160*3 az 480 versszak, ha több, mint háromnak veszem az átlagot (fentiek miatt megtehetem), akkor mondjuk 160*4=640 versszakot tudtam kívülről csak Adytól.További könyvnélküli ismeretet vártak el más, nem Ady Endre által írt versek terén, illetve ehhez jöttek még nem vers formájú könyvnélkülik, pl. Tiborc panasza teljes terjedelemben a Bánk Bánból és társai.
Na ez volt nálunk irodalomból a szint, egy spec. mat osztályban.
Ezt én összevetettem, légy szíves, te is vesd össze a saját állításoddal, miszerint 20-30 verset kell ismerni egy írótól (ezt alsó hangon ötszörösen teljesítettük túl) és 2-3 verset kell tudni kívülről, ezt meg vagy ötvenszeresen teljesítettük túl.
Ezek után tedd fel magadnak a kérdést: miért gondolok rosszat a pedagógusokról és fentiek alapján tegyél kísérletet a megválaszolására.
-
bimbiri
tag
"A tanterv is lehet rossz. Persze oké, ha abban az van leírva, azt kell tanítani"
A _helyi_ tantervet helyben írják az ott tanító tanárok, ezt minden tanárnak tartani kell. Ez alapján készítik el saját óravázlataikat, amiben lehetnek eltérések. Ha ha _helyi_ tanterv rossz, tessék újraírni!"Végiggondoltad, amit írtam? Gondolom nem alaposan"
Visszapasszolnám a kérdést. És mielőtt elbeszélnénk egymás mellett, meg is válaszolnám miért nem. Én folyamatosan a menüfelépítés ismeretéről beszélek, nem pedig a menüpontok tételes felsorolásáról. Azt viszont ismerni kell, hogy ne kelljen pecekig keresni a kép beszúrását, tartalomjegyzék generálását, a tabulátorpozíciók felvételét. Ehhez általában elég megmutatni 2x-3x és gyakoroltatni példákon keresztül, bizonyos esetekben, néhány tanulónál jobb eredményre vezet a magoltatás.
"A gyerekek elég találékonyak, ha tudja, kb. mit kéne elkövetnie, hogy az a szöveg úgy nézzen ki, ahogy szeretné, akkor megkeresi, és így sokkal jobban is rögzül"
Általában, de nem minden esetben és ilyenkor módszert kell váltani, nem mindenkinél, nem mindenkor.
"A menüpontok nevének magoltatásából az lesz, hogy amikor Gizike a 2003 elől 2007 elé ül, akkor azt se tudja, mi van, mert másképp néz ki"
Ez akkor is bekövetkezik, ha nem magolással tanulta meg. A példában említett Gizike (ha számára a magolás eredményesebb tanulási forma) kap egy menütérképet és egy szabad délutánt, újra bemagolja és minden mehet tovább."Miért, én mit mondtam?"
Idézem: "(Meg a cégnél van Word 2003-2007-2010, otthon meg LO, hát ezeket jegyezd meg...)"
Majd hozzátettem, hogy Office 2000-2003-2007 programokat tanítottam, így azokat megjegyeztem a szükséges mértékben. De miért jegyezném meg a 2010 és a LO verziókat? Majd ha használnom (tanítanom) kell. De a tanulóktól sem várom el az ismeretét. -
KEndre
HÁZIGAZDA
Egy összefoglaló anyag az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) véleményéről:
http://www.isze.hu/download/ISZE_informatika_kerettantervi_velemeny.pdf -
" Így a kezdetektől ismert a cél, és az eléréséhez szükséges eszközök."
A tanterv is lehet rossz. Persze oké, ha abban az van leírva, azt kell tanítani"még nem indok, hogy ne legyen benne a tananyagban a szövegszerkesztő menüfelépítésének az ismerete."
Végiggondoltad, amit írtam? Gondolom nem alaposanNem mondtam, hogy ne legyen benne. De pontonként tanítani a menüt, elég felesleges. Amit én mondtam, hogy hogyan használom, csak arról szólt, hogy gondolkodni (absztrakció) tanuljon meg a tanuló, azt, hogy ha van egy szövegszerkesztő, abban kb. miket lehet csinálni. A gyerekek elég találékonyak, ha tudja, kb. mit kéne elkövetnie, hogy az a szöveg úgy nézzen ki, ahogy szeretné, akkor megkeresi, és így sokkal jobban is rögzül
Én is úgy tanítottam a szőnyegszerkesztést, hogy elmagyaráztam a főbb dolgokat, meg igen, a menüpontokat is, de nem vártam el, hogy megtanulják. Viszont csináltattam gyakorlati feladatokat, amiből kiderüült, hogy értették.
A menüpontok nevének magoltatásából az lesz, hogy amikor Gizike a 2003 elől 2007 elé ül, akkor azt se tudja, mi van, mert másképp néz ki
Egy rakás irodai munkához meg olyan szintű szőnyegszerkesztési simeretek kellenek, hogy max. az alapdolgokat használja a user"Miért kellene megjegyeznem, de most komolyan? Majd megjegyzem ha szükségem lesz az információra."
Miért, én mit mondtam? -
bimbiri
tag
A tantervben le van írva a tananyag, az óravázlatok a példafeladatok, a számonkérés feladatai előre ki vannak dolgozva. Így a kezdetektől ismert a cél, és az eléréséhez szükséges eszközök.
Számon kérni pedig csak azt lehet amit ismertetve lett az órán (akár önálló tananyag-feldolgozással is). Minél fiatalabb a diák, annál több tanári magyarázattal. A toolbar felépítésének ismerete, nem egyenlő annak pontonkénti felsorolásával. Bár vannak olyan tanulók akik inkább megtanulják így és végigkántálják magukban, amíg el nem érnek a megfelelő ponthoz. Az pedig, hogy te nem használod a szövegszerkesztőket olyan gyakran, hogy szükséged legyen erre a tudásra még nem indok, hogy ne legyen benne a tananyagban a szövegszerkesztő menüfelépítésének az ismerete."(Meg a cégnél van Word 2003-2007-2010, otthon meg LO, hát ezeket jegyezd meg...)"
Miért kellene megjegyeznem, de most komolyan? Majd megjegyzem ha szükségem lesz az információra. Tanítottam Office 2000-2003-2007 programok használatát, azok felépítését ismerem. De csak annyira emennyire szükséges. Tanítottam ügyintéző titkári szakmát, ott elég részletesen bele kellett menni a 2003 használatába, mert az volt a fő munkaeszközük. -
-
bimbiri
tag
válasz
Godefroy #114 üzenetére
Első körben én is felhúztam a szemöldököm a bejegyzés olvasása után. A tanár tanítson, a rendszergazda/oktatástechnikus üzemeltessen. Attól, hogy képes (ha képes) megoldani a problémát, nem feladata folyamatosan megoldani. A magyartanár sem tartja karban a könyvtárat, a matematika tanár sem segít számszakilag összegezni az iskola költségvetését, a gépírás tanár sem segít be az iskolai levelezésbe.
Később írtad, hogy ezek a tanárok rendszergazdák is voltak. Így már más a helyzet, ha elvállalják valamiféle díjazásért (én heti 5 óra kedvezményért üzemeltettem egy 120 gépes iskolai hálózatot, Novell 6 és Win 2000 szerverrel), akkor teljesítsék is. Ha nem megy adják vissza a megbízást.
-
bimbiri
tag
válasz
proci985 #113 üzenetére
Miért ne lenne hülyebiztos? Legalább 2x visszakérdez mielőtt végrehajtaná. A szándékos károkozás ellen nem véd. Az XP esetében már nem engedi a rendszermeghajtót maga alatt megformázni, korábbi rendszeren nem tudtam most lepróbálni.
"bimbiri: gyakran használt utasításokat az ember tudja, ha meg kell más is, az egy idő után átmegy gyakran használtba. a teljes ref manualt viszont senki nem fogja fejből felmondani."
A példa a memoriterek tanulásánál volt felhozva és jeleztem is, hogy elég hülye példa, nagyon sarkított. De mond már megy honnan tudja a gyakran használtakat? Gyakran használja, rákeres, elolvassa a hozzá tartozó bekezdéseket, begépeli. Azaz megtanulja, memorizálja. Pont mint egy verset. Ezért használtam példaként. Ha nem kondícionálnánk az agyunkat a tanulásra "felesleges" tananyagok megtanulásával, akkor a szakma (programozás) tanulásánál lenne gondban az agyunk, mert nem tudja hogyan kell megjegyezni, megtanulni az információt.És itt is megjegyezném, hogy (miután szembesítettek saját idiótaságommal és megvilágosították az elmém) Bambano és sorstársai ellen elkövetett túlzott és értelmetlen verstudási elvárás nem normális és alkalmazott pedagógiai módszer. Mégegyszer elnézést kérek tőle saját értelmetlenségemért!
-
-
priti
addikt
Qrvanehéz ám tanítani. Próbáljátok meg!
Az a legrosszabb, amikor valakinek meggyőződése, hogy valamit tud és emiatt nem érdekli, amit mondasz, pedig nem tudja, de oda se figyel.
Lövése sincs, hogy mi az a fájlkezelés, nem tudja mi az hogy könyvtár, mi az, hogy kiterjesztés, de ezekkel őt hagyd békén, mert az asztalra tudja tenni a célszoftverből ami neki kell és akkor ő ezt tudja.
Nem tudja mi az, hogy könyvtárszerkezet, sőt rosszabb. Nem érti. Nem is csodálom, mert milyen hülyeség az, hogy az egy mappa? Az nem egy mappa, egy behatárolt valami, hanem egy könyvtár, amiből bármekkorát építhet képzeletben és bármennyi alkönyvtárat nyithat benne, de hagyd vele békén, mert a start menüben ott a keresés. Micsoda lúzer vagy, hogy létrehozol valaminek, bárminek egy helyet, hogy struktúrát építesz. Ott a keresés, minek? Te le vagy maradva.
De azt már nem tudja, hogy mi az hogy indexelés. Nem tudja, hogy mitől függ, hogy a kereső megtalál e valamit vagy nem. Szerinte ha a kereső nem találja, akkor az nincs is.
Igazából fogalma sincs, hogy mit csinál és nem érted őt úgy a saját hülységében ahogy kéne, nem tudod megfogni az anyaggal amit tanítanod kellene, nem tudod elérni, hogy érdeklődjön. Mert ő szerinte tudja. Ha gyengének értékeled egy szemét vagy. Ha máshogy kéred hülye vagy, mert az úgy a legegszerűbb, ahogy ő azt tudja, de mit tud? Igazából semmi más szoftverrel kompatibilis, semmi alkalmazható tudása nincs.Ül 20 gyerek 20 féle háttértudással, 20 féle tévedésben élve, meggyőződve arról, hogy az ő tudása naprakész és te a tanár meg egy lúzer vagy, ha szerinted nem úgy kell csinálni valamit, ahogy azt ő elképzeli. Az infót nem lehet magolni, azt érteni kell. A gondolkodásmódot kell érteni, átadni. De hogyan értsen valamit amiről lövése sincs?
...és akkor állsz ott meglőve, hogy van egy kijelölt anyag, ami nem érdekli, nem is tudja, ha tanítod az a baj, ha nem tanítod az a baj. Fú nem lennék infó tanár. Piszok nehéz, gyakorlatilag nincs homogén csoport. Az önképzés gyors, de hibás alapokon rossz irányú.
-
válasz
proci985 #113 üzenetére
net localgroup add helyicsoportnév /usernév/tartománynév
ipconfig -all
ipconfig -renew
shutdown -s -m //gépnév
ping 192.168.1.1Ezeket windóz alatt szokás használni, parancssorból. Igaz, nem DOS parancsok... De sokszor előkerülnek
És a pinet meg az ipconfigot nagyon sokszor kell bediktálnom home usereknek, amikor nem megy a net... -
@bimbiri : Én pl. tök nem tudom, hol vannak az egyes wödör verziókban, meg a Libreoffice-ban az utasítások. Ha kell, megkeresem. Nem használom olyan gyakran, hogy fejből tudjam, de tudom, hogy egyes feladatokhoz mire lesz szükség, ill. végig tudom gondolni.
(Meg a cégnél van Word 2003-2007-2010, otthon meg LO, hát ezeket jegyezd meg...)"írásbeli vizsgákra általában 3-5 órát szoktak allokálni,"
He? Nekünk 1db 45 perces, vagy 1,5 órás ZH-k voltak (írásbeli vizsga is ugyanez volt)."erre kb 2-3 figyelő van 40-50 főre, speciálisan a célra kialakított vizsgatermekkel."
Ez jóDe nem mindenhol általános. Itt Pécsett pl. vannak lepukkant épületekben lepukkant termek a legtöbb karon. Egy, max. 2 tanár szokott bent lenni az adott helyen írásbeli vizsgán, ott, amiről beszéltem - a többin meg rendes szóbeli vizsga a divat, ahol beül-tételkidolgoz-elmeséli a tanárnak. Szigorlat esetén több tanárnak.
-
fodorzsolt
csendes tag
válasz
Godefroy #116 üzenetére
"Akkor szerinted aki tanítja az ne is értsen hozzá a gyakorlatban?"
Amiről itt szó van, az közismereti informatika.
Hálózatüzemeltetés != a működés megértése, a ping, traceroute/tracert, ifconfig/ipconfig stb parancsok tudatos használata. Utóbbit tudnia kell, de előbbi óriási távolság. Egy otthoni router, hálózati kapcsolat beállítása még belefér, de ez még mindig nem hálózatüzemeltetés.
"A magyar tanáros hasonlatod sántít. Könyvet nyomtani, kötni az könyvkötő, nyomdász feladata mi köze az irodalom (nem magyar) tanárhoz?"
Az informatikai eszközök használatát, annak lehetőségét a hardveres, a hálózatüzemeltető, stb biztosítja. Az irodalom elérését pedig az a könyv, amit a kezünkbe veszünk.
"Én sem azt várom az informatika tanártól hogy programozzon,"
Pedig az közelebb áll a munkájához. Programozni - valamilyen szinten - meg kell tanítania az érettségire készülő diákokat. Az más kérdés, hogy valóban nem operációs rendszert ír és nem is mondja, mondhatja magát programozónak ettől.
-
misx
senior tag
válasz
proci985 #113 üzenetére
Hát azért néha jól jön, hogy ha az ember emléxik 1-2 DOS parancsra. Pl. amikor leszedtem DOSBOX-ra néhány ősi játékot, azokat valahogy el is kellett indítani. Igaz aztán rányomtam az NC-t, hogy könnyebb legyen.
De egyes cégeknél is lehetnek ősi DOS-os programok, pl. NYENYI bevallásból nálunk még mostanában is kellett lekérni adatokat. Bár XP-s gépen van, így elég egy parancsikon, de nyomtatni csak LPT porton tud...
-
Nobuo
tag
Leírtam egy hosszabb hozzászólást, de inkább kitöröltem és nem megyek bele. Nem maradunk a tárgynál és sok a személyeskedés. Az előzmény cikkhez még írtam egy nagyon rövid véleményt, de inkább ennyinél maradok. Nem feltétlenül jó egy olyan cikk alatt vitázni a többiekkel, ahol többek közt még a moderátor is személyeskedik.
-
Godefroy
senior tag
válasz
fodorzsolt #115 üzenetére
Nem vagyunk egy véleményen.
Akkor szerinted aki tanítja az ne is értsen hozzá a gyakorlatban?
Ezekben az iskolákban a rendszergazdák is az informatika tanárok voltak, ezzel emelték meg fizetésüket. Ha már felveszi a pénzt csinálnia is kellene nem?
A magyar tanáros hasonlatod sántít. Könyvet nyomtani, kötni az könyvkötő, nyomdász feladata mi köze az irodalom (nem magyar) tanárhoz? De mondjuk egy esszét meg kell tudnia írnia nem, vagy egy vers megtanulása elmondása nem lehet nehézség számára? És olvasnia írnia is tudnia kell ez kb az szint amikor egy gép újrainstalláláshoz az informatika tanárnak külső segítséget kell igénybe vennie, vagy ha nem kap IP címet az egyik gép akkor meg sem nézi az alapvető dolgokat.Én sem azt várom az informatika tanártól hogy programozzon, operációs rendszereket írjon (ez lenne kb. az "írjon drámákat" hasonlatod"), de egy operációs rendszer frissítés, kb a tábla letörlésével egyenlő szerintem.
"Szerintem a hálózatüzemeltető, a hardverkarbantartó, (a rendszergazda, programozó, webdesigner)... mind külön szakma" Igen ez egy ideális világban így kellene hogy legyen, de voltál mostanában állásinterjún vagy néztél állásoknál elvárásokat?
-
fodorzsolt
csendes tag
válasz
Godefroy #114 üzenetére
"Az meg számomra elfogadhatatlan, hogy egy informatika tanár egy hálózatot ne tudjon üzemeltetni, hardveres és szoftveres karbantartásról nem is hallott, elég neki ha nyári szünetben újrahuzza (más) a gépeket."
Szerintem a hálózatüzemeltető, a hardverkarbantartó, (a rendszergazda, programozó, webdesigner), ... informatikatanár mind-mind külön szakma. A fenti elvárás olyannak tűnik számomra, mint egy magyartanárnál elvárni, írjon drámákat, szerepeljen színházban, értsen a művek kinyomtatásához és bekötéséhez, adja el a könyveket és közben tanítsa meg. Az ilyen elvárások túlzásnak tekinthetők. Tudjon róluk, az rendben, de csinálni az túlzás.
-
Godefroy
senior tag
Volt szerencsém informatika tanárokkal foglalkozni tíz éven keresztül.
A kép lesújtó volt, 40 tanárból jó ha 5 volt képben, a legtöbb csak kényszeruségbol került a pályára vagy nem tudom miért csinálta.
A tanítási módszereik változatosak voltak, de a legtöbb csak a kötelezo tantervet követte nem éreztem, hogy élvezné szeretné amit csinál.
Az meg számomra elfogadhatatlan, hogy egy informatika tanár egy hálózatot ne tudjon üzemeltetni, hardveres és szoftveres karbantartásról nem is hallott, elég neki ha nyári szünetben újrahuzza (más) a gépeket.Az baj, hogy a tendencia általános, alacsony bérekért alkalmazott eleve nem motivált emberekrol beszélünk akiknek a napi megélhetés gondot okoz, ez természetesen kihat a munkájukra is.
-
bimbiri
tag
válasz
philoxenia #111 üzenetére
Az operációs rendszer elmélet nem a működésének elmélete, hanem elméleti háttérismeret az operációs rendszerekről. Fogalmak bevezetése, magyarázata. Feladata, hogy működteti a számítógépet és kapcsolatot teremt a hardver és a felhasználó között. Van tisztán parancssoros működésű, és grafikus felületű operációs rendszer. A parancssor szükséges az alapvető utasítások bemutatására. Egy felhasználós, több felhasználós operációs rendszer. Egyfeladatos, többfeladatos. Hasonló szinten csak.
Az előz felsorolásomból kimaradt a hardverismeret, leginkább csak bemutatás szinten, egy-két jellemző megemlítésével.
Az XP használata vagy a vas indokolja, mert nem megy el rajta jobb vagy a rendszergazda/oktatástechnikus hozzáállása. Max netto 100e-ért nem kapsz sem Linux sem MS expertet.
Az általad említett adatvédelmet tartalmazó fejezet neve Az információs társadalom. Szintén erős szórást mutat. Általában nem jut rá idő, olvassátok el a könyvben. Ami viszont nem tartalmaz még facebook információkat.
A táblázatkezelés sajnos nem mindenhol megkerülhető témakör. Egy asztalost képző szakiskolában igen, ott talán nem is tanítanak. De egy esetlegesen biológust képző szakközép vagy gimnáziumban kell, mert ugyanabból az iskolából mehet mérnöknek, közgazdásznak. Ahol szükséges a táblázatkezelés. És a biológus is, sőt egy bölcsész is használ táblázatokat, saját kutatásainak elemzésekor. És a táblázatkezelő program használatát nem lehet a felsőoktatásra ráterhelni (elvileg, gyakorlatilag az alapoktól újratanítjuk).
A grafika az elemi vektorgrafikus rajzolástól (geometria ábrák, szervezeti és egyéb diagramok), a vektorgrafikus képek alap szerkesztéséig, kivágás, átméretezés, stb. tart.A DOS parancsok feleslegessé váltak, de mégis megkerülhetetlenek. Már nem tanítják, de megemlítik őket.
Sajnos nincs mindenki által használt anyag, vagy olyan kevés ami alig mérhető. Arra tényleg elég a csökkentett óraszám. De akkor az adott szakterületen használt ismereteket hol tanítsák meg? Középiskolában erre vannak szakmai tárgyak. Az oktatási rendszerünk átjárható, bárkiből lehet bármi. Nincs különbség érettségi és érettségi között. Eü suliból mehetsz programozónak és gimnáziumból kohómérnöknek. Ők hol tanulják meg a most feleslegesnek ítélt, de egykor még szükséges információkat?
-
philoxenia
MODERÁTOR
Ez egyszerre sok és kevés, gyakorlatilag már történelem, XP-t a diákok már nem használnak általában, operációs rendszerelmélet, például? minek az egy nem informatikusnak?
Azt látom, hogy itt is az dívik mint a legtöbb tantárgy esetében, óriási a merítés, de mivel ez megtanulhatatlan, a számonkérésnél jön be a csalás... A mi időnkben, úgy harminc-negyven éve nem volt ekkora az anyag, de azt számon is kérték, szigorúan. Akkor az 50% kettest ért. Manapság....
Ezzel szemben a Facebook adatvédelmi beállításai, a böngészők és keresők különbségei és használata, a blogok, fórumok ismerete, használata, veszélyei, fontosak egy általános felhasználónak. Egy asztalos, egy biológus nem fog HTML-ben programozni, táblázatkezelni sem valószínűleg, mert minek?
A táblázatkezelő, szövegszerkesztő programok legalább tízszer olyan bonyolultak, mint kellene. Képszerkesztésben a felhasználó kiszolgálása az irány, nem a RAW-Therapee a mindenki által használt program, hanem az Instagram, a Dos parancsok feleslegessé váltak gyakorlatilag, átlagjúzer parancssorból nem dolgozik, az UI egyre távolodik a szakmai iránytól és egyre felhasználóbarátabb lesz.
Az iskolában a kevés órában a mindenki által használt dolgokat kellene oktatni, nem azt, amit a legtöbb ember a büdös életben nem fog hasznosítani, használni...
Egy Ady verset egy Tóth Árpád verssel össze tud hasonlítani egy átlagember, de egy Windows-Mac-Linux különbség a legtöbbnek mindörökre kínai marad... -
bimbiri
tag
válasz
philoxenia #108 üzenetére
Revideálom az álláspontomat, tényleg idióta vagyok. Fel sem merült bennem ez a megoldás, annyira abszurd. Viszont magyarázatot ad a verstanulással szembeni ellenszenvre. Ezennel megkövetem Bambanot!
A 160 vers erősen tipp jellegű volt, nem voltam elég hatékony a keresésben, nem találtam meg a versek számát.
-
bimbiri
tag
válasz
philoxenia #105 üzenetére
Moderátorral csínján bánunk, de tipikusan hü..., hogy is fogalmazzak.... pontatlan kérdésre, pontatlan válasz:
Eléggé aktuális.
Milyen iskolára gondolt? Általános alsó vagy felső tagozat? Gimnázium vagy szakközépiskola, esetleg szakiskola? Vagy netalántán speciális info tagozatos iskola? Mind eltérő tananyag.A (keret)tanterv elég naprakész. Nem konkrét ismereteket tartalmaz, hanem ismeretterületeket. Erre épül az iskola helyi tanterve. Ezt az adott iskola munkaközössége/tanárai írják. Akár évente újraírják, ha eléggé elkötelezettek. Ők töltik fel tartalommal a keretet. Ahol van eszköz és odaszánás, ott naprakész szoftverek naprakész információk várják a tanulókat. Ahol a tanárok nem állnak a helyzet magaslatán, ott hamar elavulttá válik az anyag.
Általánosságban elmondható, hogy az iskolák PC és MS orientáltak. A vasak teljesítményéből és az emberi lustaságból adódóan XP-t futtatnak. Irodai programcsomagként MSO 2003 vagy 2007 fut, köszönhetően a Tisztaszoftver programnak.
A tanított anyag:
- az info történet az abacustól napjainkig
- számelmélet, számrendszerek (2, 8, 10, 16)
- operációs rendszer elmélet (feladata, fajtái, jellemzői)
- a használt operációs rendszer használatának jártasság szintű ismerete (könyvtár és fájl műveletek)
- szövegszerkesztés a karakterformázástól a körlevélkészítésig (stílushasználat, tartalomjegyzék, ábrajegyzék)
- táblázatkezelés az egyedi képletszerkesztéstől az keresőfüggvényekig(?)
- prezentációkészítés alapszinten, talán még a mozgó kép beszúrási is benne van
- grafikai ismeretek egy kis színelmélet és valamilyen képszerkesztőprogram valamilyen színtű használata (itt elég nagy a szórás)
- html programozás, már ahol van. Általában egy wyswyg szerkesztő használata alap szinten.
- programozás, már ahol van. Általában Pascal vagy Visual Basic nyelven. De inkább csak szakirányú iskolában.Ezt lehet naprakészen és 10 éve megírt óravázlatokból is tanítani. Az ismeretségi kör inkább naprakész tananyaggal dolgozik, a lemaradók nem járnak szakmai közösségbe.
Remélem megfelelő volt a válasz.
-
kokov
tag
Ez magyarázd meg egy pici gyereknek, aki nem beszél. Nem kommunikál veled, nem mondja el, hogy mi a baja. Két éves elmúlt, mire egyáltalán beszélni kezdett és rettenetesen sejpített ami miatt mindenki nevetett rajta és nem szeretett beszélni később sem.
Van egy nagy tört. Nevezőben is, számlálóban is alapműveletek zárójelekkel tarkítva és rettenetesen élvezi, hogy látja, kirakja a képet, hogy az egy hatos. Az az egész egy hatos. Majd felrobban belül, hogy valakinek elmondhassa: az ott hat. Miért kell leírnia, hogy hat egyenlő hattal, tovább egyenlő hattal és csak utána azt, hogy az hat, amikor a hülye is tudja, hogy a hat az egyenlő hattal, de nem szólal meg. Nem mondja azt a tanárnak, amikor azt mondja, hogy "igen hat, de miért hat?" hogy azért te fax, mert az egy hatos amit felírtál és nem kell egyszerűsíteni, ezen nem kell gondolkodni, ezen látszik, hogy ez egy hatos, csak ki kell rakni a képet. Ezt nem számolni kell, mert ezt látni lehet és nincs tovább, ez hat. Ezzel nem kell foglalkozni. Miért kell a hatot felírni másképpen mellé? Az mitől egyszerűbb? Azon is látni, meg ezen is. Az már unalmas, hogy az hat, amit melléírsz. Ez így nem unalmas, ilyeneket írjál még én meg megmondom, hogy az mennyi.
Csináljad már, imádom, írjad a következőt!
Ezt kellett volna mondanom, amikor ez így ment akkor ott annyi idősen, de nem szólaltam meg, csak duzzogva elslattyogtam a helyemre.Ehhez kell a jó pedagógus, hogy felismerjen, hogy foglalkozzon veled, ha kell másképpen. Rávezessen, vagy kitaláljon valami trükköt vagy mit tudom én, de ne vegye el a kedved. Lehet, hogy ez teljesen fals megközelítése a matematikának és az alapműveletek begyakorlásán kívül semmire nem jó, de akkor is, legalább szerettem megoldani a példát. Nem gyakoroltam miután nem jött a hatra a válasz a felnőttől akire felnéztem, hogy kiváló, elfelejtettem az automatikus válaszaimat, valahogy szétesett az egész. Nem láttam át már, vége lett az egésznek 1-2 év alatt és miért? Egy másik módszerért amivel átlagos hülyeként végigültem a többi között az egész rendszert és meg sem próbáltam tényleg tanulni a matematikát. Abból éltem amit az órán hallottam. A házit mindig a szünetben másoltam. Semmit nem dolgoztam egész középsuli alatt, utána meg már nem is volt matek. Ennyi.
Most a rendszer a fontos, vagy az eredmény?
Tudod mi a fontos? A jó pedagógus. Az összes többi csak sallang. Egy gyerek meg egy tanár. Ennyi kell a tanításhoz. -
bimbiri
tag
Akkor nem fogunk vitatkozni. Az "amikor én érettségiztem, 160 Ady versből tudtam legalább 3 versszakot könyv nélkül idézni." mondatodat önmagában értelmezni tényleg nem tudom. Mivel egy tényközlés. Ebből csak az derül ki, hogy Ady 160 verset írt és te ebből 3 versszakot tudtál könyv nélkül idézni és pont. Ebből lehet következtetéseket levonni, de az sem az én feladatom. Ez talán sok, talán kevés, ha nem pont megfelelő az érték, akkor megvizsgálható, mi az oka az eltérésnek a megfelelőtől. De még most sem értem miért tőlem vártad ennek a mondatnak az értelmezését. És most már nem is fogom megtudni. Béke poraira...
-
philoxenia
MODERÁTOR
Csak egy kérdésem volna a Tanár urakhoz: Az iskolában informatikaként oktatott anyag mennyire aktuális?
-
bimbiri
tag
Igaz nem nekem írtad, de mint tanár nem mennék el szó nélkül a hozzászólás mellett. Süt belőle a tanárokkal szembeni előítélet.
"az unokahugom waldorfba jár, még nem tud írni meg olvasni, pedig már rég nem elsős. de abban a suliban ez a menő. a kölök nyáron könyörgött rendes tankönyvek után, majd magától tanult rendes tananyagot."
Ha ennyire nyilvánvaló, hogy a waldorf nem a gyereknek megfelelő iskolatípus, akkor nem kellett volna a szülőknek iskolát váltani? Különösen egy olyan családban, ahol a rokonság tele van pedagógusokkal, hiszen van kitől segítséget kérni ha látják a problémát. Remélem ez azóta már megtörtént."(#82) Nekomajin: "És ha találsz egy jót, akkor mondhatod azt, hogy na, eddig hülyék voltak a tanárok, de ebben az iskolában végre nem": én elsőre találtam jót, általánost is, középsulit is. ez (is) az én felelősségem, hogy hova jár a gyerek, erre nekem kellett odafigyelnem."
De azt is írtad:
"a gyerekem iskolájában énekből buktatnak. hogy mit csinálnék egy ilyen pedagógussal, az kiüti a jólneveltségemet.a tantárgyak között meg soha nem tanították az összefüggéseket...
és igen, nincs jó tapasztalatom infó tanárokkal, se saját magammal, se gyerekkel kapcsolatban. jó matek tanárral, jó fizika tanárral viszont van saját tapasztalatom, el tudom képzelni, minek hogy kellene működnie."
""Híres hazai és külföldi zeneszerzők műveinek ismerete.": ennek kb. annyi értelme van, mint hogy Jókaiból még mindig az Egy magyar nábob meg más, hasonlóan olvashatatlan és emészthetetlen szemetet követelnek meg, nem olyat, amit a gyerek el is olvas. Ha már Jókai, akkor legalább És mégis mozog a föld. A mostani humán jellegű tananyagokat pár sznob tanár találhatta ki úgy 500 éve, akik már akkor is régebbiek voltak, mint az egyiptomi piramisok. Utána meg jön a nagy kerek bamba szemekkel nézés, hogy dehát nem olvasnak a gyerekek... Nem hát, ennyi szemetet, minek is olvasna.
"A tantárgyak közötti összefüggéseket tanítani kell?": sőt, gyakran a tantárgyon belüli összefüggéseket se ártana tanítani, pl. a történelmet se úgy kéne tanítani, hogy bemagoltatnak egy halom, önmagukban hasznavehetetlen évszámot csatákról meg egyebekről, hanem pl. el lehetne kezdeni a magyarázást ott, hogy ki mikor hova házasodott, emiatt ki kivel került szövetségbe vagy ellenségbe és ennek a vége hol lett háború és hol nem. A nagy októberi szocialista forradalmat is lehetne úgy tanítani, hogy Ványadt Ványatovics Vinov lop egy szamovárt a putyilov gyárból..."
Igaz itt nem írod, hogy ez a gyermeked iskolájában történt csak én valószínűsítem. Mert ha ez így menne abban az iskolában talán máshogy fogalmaztál volna.Igaz ezektől még lehet jó az az iskola amit találtál. De most tényleg, ha sikerült elsőre jó iskolát találni, akkor honnan is ez a sok rossz tapasztalat (a kérdés költői, a válasz opcionális)?
-
bimbiri
tag
"egy kicsit furcsán néznék arra az iskolára, amelyik meg akarja nekem magyarázni a saját családomon belüli értékrendet..."
Nem a _te_ családodon belüli értékrendeddel van gond (nem is megítélhető, hiszen nem ismert). Hanem az átlag család értékrendjével. Ha nem így lenne akkor pl. a tömegközlekedésen az idősek és az arra rászorulók ülnének nem a diákok. Nem vernének a fiatalok másik fiatalt/hajléktalant/időset. Nem a tv szocializálná a gyerekeket, hanem a család. Nem az lenne a követendő példa, hogy ki milyen módon szúr ki a tanárral.A nyelvi kérdéshez. Inkább az MTA döntsön, mint az utca. Az utcát a média befolyásolja, az pedig jelenleg a béka feneke alatti szinten van nyelvművelés szempontjából.
A helyesírási hibákhoz való viszonyunk minket minősít. És remek példa az elbutulásra! Amíg kötelező volt figyelni rá, addig mindenki elfogadható szinten ismerte a szabályokat és be is tartotta. Amikor nem kötelező betartani, akkor szépen lassan leszokunk róla. És egy idő után észre se vesszük, ha hibázunk. De ha szükségünk van rá, akkor feltétlenül megbízunk a technológiában (a szövegszerkesztő helyesírás ellenőrzőjében), ami megtréfálhat, mert csak szintaktikailag ellenőriz. Egy ilyen levélen akár munkahely is múlhat. -
bimbiri
tag
""Sajnálom, de nem érzem feladatomnak, hogy megmagyarázzam mi értelme verseket tanulni.": apró probléma, hogy nem is ezt kértem tőled. Te, mint tanár, nem érted a kérdést? A diákjaid kérdéseit se?"
Én azt kérdeztem: minek megtanulni kívülről ilyen józan észt, oktatási szükségletet és pedagógiai igényt ennyire túlhaladó mértéktelen mennyiségű verset. Nem könyvtár a fejem. Pláne érdekelne a válaszod, ha hozzáteszem, hogy ez messze nem humán szakos osztály volt, sőt.
Idéznék a #34. hozzászólásból:
"amikor én érettségiztem, 160 Ady versből tudtam legalább 3 versszakot könyv nélkül idézni.
fogj hozzá, magyarázd meg, ennek mi értelme volt?""
Én erre írtam, hogy nem érzem feladatomnak, még akkor is ha te ezt felsőbbrendűség sugalmazásának veszed. De ha durvábban fogalmaznék azt is mondhatnám, hogy ne utasítgass, főleg ne ilyen felsőbbrendűséget sugalmazóan!
Egy saját állítása szerint valamikor tanárként is dolgozónak ezt magyarázni kelljen?
Az alap állításodban 3 versszak könyv nélküli idézését írtad, ez lenne a pedagógiai igényt messze túlhaladó mennyiség?
"most következik tőled a magyarázat a 160 versre, hogy miért nem a zsebemben van a digitális tudástár, miért a fejemben az analóg."
Miért következne? Milyen 160 versre? Ady 160 versére? Vagy 4 év alatt kellett 160 verset megtanulnod? Ezt a kérdést tényleg nem értem!" errefelé szoktak és azért, mert készségtárgy. ráadásul ez az osztály sem humán szakos, viszont itt is van pár dacos csakazértis tanár, aki megmutatja, hogy egy matek-infó szakos osztály csakazértis az ő tárgyát fogja tanulni matek meg infó helyett."
Vannak idióta tanárok, egyesek szerint én is az vagyok. ~300 hallgatóm közül van aki kedvel, van aki utál. Nem lehet mindenkinek egyformán megfelelni. Műszaki képzésen tanítok és a sok gimnáziumból, közgazdasági középiskolából érkezőnek gyors a tempó és magasak a követelmények.A kötelező irodalom választás szintén tanár szintű döntés (bizonyos határokon belül). De attól, hogy neked az És mégis mozog a föld jobban tetszik/érthető még nem indokolja annak a választását. Emlékeim szerint adott témakörből több hasonló könyvet adtak meg, ami közül az egyiket volt kötelező elolvasni. Tehát a diáknak is volt döntési szabadsága. Ha ez nálad nem volt meg, akkor szintén az idióta tanár esete forog fent.
A mesteremberek megtalálása nem egyszerű voltát szerettem volna szemléltetni. A tanár is mesterember. Csak nem az autóját/lakását/stb... bízza rá, hanem a gyerekét. Nagyobb a felelősség, mégis sokkal kisebb a megbecsülése. Erről ők maguk is tehetnek, de a szülők nagy része úgy gondolja tévedhetetlen a gyereknevelésben és baj esetén a tanár a hibás. Miért hiszi el az kétkezi mesterembernek, hogy ért a szakmájához és miért nem hiszi el a tanárnak?
"Azért az egy érdekes pillanat lesz, amikor engem akar valaki meggyőzni a tisztaszoftver akció balfékségéről... de próbáld meg, legyen egy jó napja a topictársaknak..."
Dehogy akarlak meggyőzni! Nincs semmi értelme, csak parttalan szóváltás lenne. Különben is csak beleugatunk a nyomorba, a döntéshez semmi közünk nincs."" Ez gépenként 3000 Ft évi bérleti díjat jelent, operációs rendszer és irodai programcsomagra.": ez egy igen fals és rossz adat, a költségek érdemi részét kifelejtetted a számításból."
Csak egy linket kérnék szépen a valódi adatokról, esetleg a tételes költséglistáról, hogy ne maradjon ki az érdemi rész!
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Dell XPS 3K Érintős,core i7,16GB RAM,256-512GB SSD,ÚJ AKKU,ÚJ TÖLTŐ,Szép állapot
- AKCIÓ!!!Acer V3,FullHD core i5 6200u(4X2,8Ghz),8GBRAM,nVme
- Újszerű Lenovo,15,6"FullHd IPS,Ryzen 5(8x3,7Ghz)VEGA 8 VGA,12-20GB RAM,SSD+HDD
- Lenovo 14,1"Áthajtható Érintős FullHd,Ryzen 3,VEGA VGA,8-16GB DDR4 RAM,256-512SSD,Szép állapot
- ASUS GeForce GTX 1650 Phoenix OC 4GB GDDR6
- Telefon felvásárlás!! Apple iPhone SE (2016), Apple iPhone SE2 (2020), Apple iPhone SE3 (2022)
- Xiaomi Redmi A3 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Olcsó laptop! Lenovo Ideapad R3 3250U / 8GB RAM / 128Gb SSD!
- MacBook, Apple M1 / M2 kompatibilis dokkolók, DisplayLink 4K, USB-C, Type-C
- Új! Targus - USB-C Dual HDMI 4K HUB - 2 HDMI-vel. Saját töltő nélkül 2 monitorral (120Hz)
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest