Magyar szervezeteket is támogat az Accenture

A vállalat a következő három évben kétszázmillió dollárt szán oktatási, tréning és készségfejlesztő kezdeményezésekre, hogy felkészítsék az embereket a digitális kor kihívásaira.

Az Accenture bejelentette, hogy a következő három évben több mint kétszázmillió dollárt szánnak arra, hogy segítsenek felkészíteni az embereket a digitális korban szükséges munkahelyi készségekre. A program keretében a vállalat magyar szervezeteket is támogat, többek között a NESsT-et, az Alko-Softot, a Kiútprogramot és a Skool-t.

Hirdetés

„Technológiai vezetőként kötelességünk az új, skálázható megoldások alkalmazása, hogy segítsünk megoldani az összetett társadalmi kihívásokat” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Tomas Volek, az Accenture Magyarországért és Szlovákiáért felelős ügyvezető igazgatója. „Befektetéseink és tudásunk révén az Accenture olyan szociális jellegű együttműködéseket és programokat kíván létrehozni, amelyek világszerte jelentős hatást gyakorolnak majd több millió ember életére.” Az Accenture több proogramot is támogat: egyik a fent említett Skills to Succeed, avagy Képességek a Sikerért, de emellett a Tech4Good, illetve az Accenture Development Partnerships.

Magyarországon az Accenture 2017 óta működik együtt NESsT-tel, amelynek keretében pro bono szolgáltatásokat nyújt a cég által felkarolt társadalmi vállalkozások számára. Az Accenture az alábbi szervezetekkel működik együtt:

  • Alko-Soft – látássérült emberek számára informatikai támogatást, tanácsadást és karbantartási munkákat nyújtó társadalmi vállalkozás. Az Accenture toborzási, technológiai és tanácsadási segítséget nyújt a látássérült munkaerőt is alkalmazó cégnek
  • Kiútprogram – több éve harcol a tartós munkanélküliség ellen, amely jelentős probléma az ország elmaradott régióiban. Az Accenture HR szakértői képesség-, igény- és motivációfelméréssel támogatja a programban résztvevő embereket, hogy sikeresen pályázhassanak teljes munkaidős állásra
  • Skool – független magyar szervezet, a kitűzött közös cél, hogy a fiatal lányok és szüleik gondolkodása megváltozzon a technológiáról, amelyre akár tanulási vagy karrierlehetőségként is tekinthetnek a jövőben. A workshopokon zajló interaktív, játékos programozási feladatok kiváló lehetőséget nyújtanak erre

Előzmények