Hirdetés

Fehérben is megjelenik a BitFenix túlélőház

A BitFenix két évvel korábban mutatta be a Survivor névre keresztelt számítógépházat, mely elsősorban a játékosokat célozta meg, és fogantyújával egyszerű hordozhatóságot kínált. Ennek a terméknek most elkészült egy fehér verziója, mely pont a színével próbálja felhívni magára a figyelmet. Ez a stratégia még hasznos is lehet, hiszen egyre kevesebb fehérre festett ház van a piacon, pedig lenne rá igény. A termék Mini-ITX, ATX vagy microATX méretű alaplapot fogad, és négy darab 5,25, hét 3,5, illetve kilenc 2,5 colos rekeszt kínál. A kisebb fiókok természetesen rejtve vannak, illetve konkrétan átfedik egymást, vagyis az összes 3,5 hüvelykes rekeszt felhasználva nem marad 2,5 colos, és fordítva. Ezenkívül fontos kiemelni, hogy az egyik 5,25 hüvelyes hely is rejtett.


[+]

Az 502 mm magas, 230 mm széles és 510 mm mély házban a meleg levegőt a felül elhelyezkedő 20 cm-es ventilátor távolítja el, míg a hűvös légáramlatokat az előlap mögé szerelt szintén 20 cm-es légkavaró kelti (mindkét egység piros LED-del világít). Utóbbi lecserélhető két darab 12 cm-es ventilátorra, illetve a hátoldalra egy további 12 cm-es szélgép szerelhető. Az I/O panel a ház tetején kapott helyet, és a hangkimeneten, illetve a mikrofonbemeneten kívül két-két darab 2.0-s és 3.0-s USB, illetve egy eSATA csatlakozóval rendelkezik.


[+]

A gyártó a processzorhűtő egyszerűbb szereléséhez, valamint a kábelek ízléses elvezetéséhez biztosította a megfelelő kivágásokat, továbbá a vízhűtő csövei is utat találnak majd az erre kialakított hátulsó nyílásokon keresztül.

A fehér BitFenix Survivor forgalmazása még ebben a hónapban megkezdődik, az ajánlott fogyasztói ára pedig 99 euró lesz.

Előzmények

Hirdetés