Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
szőröscica
addikt
Neked meg csak azt kívánom, hogy soha ne kerülj olyan helyzetbe, hogy amikor majd az ellen a kultúra ellen háborúzunk, ahol a nők elsődleges célja nem az évi 100 ezer fontos fizetés, hanem a családanyai szerep, és ennek megfelelően ők nem egy csökkenő létszámú, erősen öregedő társadalomban élnek, akkor majd a szőke, vasalt hajú "férfiak" nehogy véletlenül azt mondják, hogy ők nem mennek katonának megvédeni a hazát, mert a rohamsisak elnyomja a frizurájukat, és különben is, a nők is tudják kezelni a páncélöklöt.
És ennek a kultúrának az előörsei már megérkeztek, csak ti éppen nem érzitek, mert egy szigeten laktok, illetve mi, magyarok sem, mert ez a magának sírt megásott kormány volt az első, aki felismerte a veszélyt, és képes volt a problémára választ adni.
concret_hp: szerintem Ákos, a zenész művészi teljesítményéből a kijelentése semmit nem von le. El tudom fogadni a döntésüket, csak én nem tartom korrektnek. Ezt egyféleképpen tudom kifejezni, elmegyek a telekomhoz, és lemondom az előfizetésem. Szerencsére van alternatíva a környékemen.
-
concret_hp
addikt
válasz
szőröscica
#50397
üzenetére
miért szégyen amit a telekom csinált? szponzorációt azt nem puszira adják, hanem mert úgy gondolják, üzletileg megéri. most úgy gondolják nem éri meg.
+ a 2 fél szerződéséhez nagyjából senkinek semmi köze
-
tildy
nagyúr
válasz
EQMontoya
#50394
üzenetére
Sajnos ez varhato volt, ez a kormany ilyen. Elegge szegyen. Nem baj, hire mar van, assak maguknak a sirjukat. Kulfoldon legalabbis tuti. Eleg konkret uzenete van ennek kifele.
Viszlat: Mint irtam, vannak olyan dolgok, kijelentesek, amelyek vallalhatatlanok. Csak van ami felett meg sikk otthon szemet hunyni, van ami felett nem. Gondolom az ilyen szponzoracios szerzodesekben benne van, hogy a valllalatra rossz fenyt nem vethet, marpedig egy ilyennel siman azt teszi. A Telekom felvallaltam kiall es kiallt amellett , hogy ne nemi alapon kulonboztossek meg a fizeteseket.( pl csaladbarat munkahely dijat is nyertek korabban)
Azt mondod mufelhaborodas? En azt mondom helyes, hogy vegre nem hagyjak magukat a nok a foldbe taposni. Kozszereplokent nem illik sem zsidozni, sem n......i, sem pedig noket lealacsonyito kijelentest tenni, tobbek kozt. De ha mar megtette, hat nem kovetkezmenyek nelkul. Sehol nem mondja ezekben a mondatokban , hogy a felesegerol anyjarol van szo. Altalanosan kijelent. Hogy ez szerinte nem normalis.Lenox: amig egy no egy villamosmernoki karon ilyet megkaphat, hogy hat maganak nem itt lenne a helye, mit keres itt, addig sokminden nincs rendben a fejekben. Lehet mas a testfelepites, netan az agyi teruletek fejlodese de ha tudja hozni a szintet, jol teljesit, nem tok mindegy mi van a laba kozt?
A sulyemelos peldaval, amirol beszel ezeket a noket is serti. Akik olyan teruleten vannak/dolgozak, ami tobbnyire ferfias terulet. O maga mondja, nem normalis. Hat szerintem meg az o velemenye nem normalis.
-
szőröscica
addikt
válasz
concret_hp
#50396
üzenetére
Szerintem meg az a gáz, amit a telekom csinált. Gondolom, ha Ákos a buzilobbi mellé állt volna, akkor most a legmagentább kitüntetést vehetné át tőlük, ellenben a hagyományos családmodell támogatása manapság már nem píszí.
És számomra a legundorítóbb továbbra is a magát liberálisnak nevező média boszorkányégetésre hajazó hozzáállása, hiszen ők hangoztatják mindig a véleményszabadság és elfogadás fontosságát. Persze csak addig, ameddig az érdekeiket szolgálja, és hozzájuk hasonlóan gondolkodsz, ellenkező esetben jobban tetted volna, ha csöndben maradsz, mert ezek a keselyűk nem nyugszanak.
-
lenox
veterán
Jogos egy nonek ugyanazert a munkaert ugyanannyi penzt keresnie, ha ugyanugy helytall. Nem jogos a noknek osszeallni es zaszlora tuzni a celt, hogy marpedig a statisztikakat kiegyenlitjuk, mert a tulajdonsagok es a kepessegek sem egyforma eloszlasuak. En igy ertettem, amit mondott.
-
EQMontoya
veterán
válasz
Viszlát
#50392
üzenetére
Nekem ebben az egészben az a fura, hogy Ákos kijelentésén lovagol mindenki, meg a T szerepén. Pedig amit a kormány reagált az egészre, az way off gázabb volt. Infantilizmusban mindenkire vertek két kört.
kraftxld: van felétek hőingás... Nálunk mostanság egy hónap alatt nincs ennyi, akkor sem, ha minden napit összeadjuk.

-
Viszlát
addikt
Továbbra sem értem miért ekkora probléma, hogy ő így gondolja. Ráadásul ha láttad az egész interjút, láthattad, hogy igen nagy tisztelettel viseltetik a nők iránt (kezdve attól, ahogyan az édesanyjáról beszélt), egyáltalán nem a nők ellen beszélt, hanem a kialakult helyzetet kritizálta. Szíve joga véleményt formálni, ahogy neked is meg mindenkinek. A hiszti ott lép képbe, hogy az ő véleménye semmilyen hatással nincs a te, vagy akárki életére, egyedül a felesége lázadozhatna, de ő nyilván meghozta a maga döntését amikor összekötötte az életét Ákossal és ehhez senkinek semmi köze. Cserébe ez a műfelháborodás-áradat konkrét következményekkel van az ő életére, amire persze lehet azt mondani, hogy közszereplőként ez benne van a pakliban, de ettől még nem lesz fair a dolog. Szerintem.
-
tildy
nagyúr
válasz
Viszlát
#50390
üzenetére
"A noknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi penzt keressenek mint a ferfiak " - persze nem azt mondta , hogy a noknek kevesebbet fizessenek , nem o megmondta hogya a noknek mi nem a dolguk, meg mia dolguk.
"Eleve problémás a minden nőt sért kijelentés, nagyon sok nőt ismerek, aki bizony keményen szenved attól, hogy bele van kényszerítve a pénzhajhászásba és nem teheti meg, hogy a családjának éljen"
Ezt meg lehet ugy is fogalmazni egy ferfi reszerol, hogy orommel tartana el a feleseget, aki elhetne a gyereknevelesnek, mert szamara ez a fontos ( Hozzateszem, valakinek ennel azert tobb kell, de elismerem, hogy vannak ilyen nok, akik szivesen otthonmaradnanak, mitobb azt mondom, tehessek meg. Nem jo az , ha boldogtalan az ember) ebbe nem tud belekotni senki.
Most azert mozgok kismamacsoportokban, magyarban is,itteni uk magyar csoportban is, de 1-2 kiveteltol eltekintve szinte mind eliteli ezt a kijelentest, amit Akos tett. Meg az is, aki esetleg tok szivesen otthonmaradna a gyerekkel. Mert ez az egyen dontese kell , hogy legyen. Nem pedig valaki itelete, miszerint nem normalis , ha megsem.
-
Viszlát
addikt
Nehari, de számomra "vicces", hogy a valós problémákkal nem foglalkozunk, de ha Ákos hangoztatni meri a saját véleményét, hát hogy képzeli (és még mindig nem azt mondta, hogy a nőknek fizessenek kevesebbet...)?! Eleve problémás a minden nőt sért kijelentés, nagyon sok nőt ismerek, aki bizony keményen szenved attól, hogy bele van kényszerítve a pénzhajhászásba és nem teheti meg, hogy a családjának éljen. Őket nemhogy nem sérti ez az értékrendszer, hanem kifejezetten élveznék ha megtehetnék, hogy otthon maradjanak a gyerekekkel és nem kéne karriert építeni, mert különben nem tudják eltartani magukat.
Ákos polkorrektségből bukott meg, mert nem hagyott választást, hanem kategórikus kijelentést tett. Az öntudatoskodás hőskorában ez óriási hibának számít egy közszereplőtől.

-
tildy
nagyúr
válasz
Viszlát
#50388
üzenetére
En vegigneztem, sajnos a video tobbi resze sem teszi szimpatikussa Akost, vagy tompitja az elet a szavainak, nem.
"Ahogy te így vagy ezzel, úgy a példaként emlegetett típusok is így vannak ezzel és innentől fogva válik - számomra - nevetséges és szánalmas hisztivé az egész". Es itt el is erkeztunka rra a pontra, hogy pontosan fel is lehet ezt emlegetni, hogy no lam, hisztisek a csajok.
Pontosan azert kerik ki sokan, es tobben is a tobbi no neveben, mert senkinek sincs joga megmondani igy, hogy ki mire hivatott. A 21. szazadban pedig pontosan annyira idejetmult egy olyan eszme, hogy a nonek jogos kevesebbet keresnie, mint amennyire idejetmult a feketeket a busz hatuljaba utltetni, a zsidokat megcsillagozni , es meg lehetne sorolni. Vallalhatatlan.Hat nem azert van a ferfiaknak szelesebb valla, a noknek szelesebb csipoje? Ahogy o monda? Az evolucio az evolucio, de tobbek kozt ebben is mas az ember az allatoktol, hogy (tobbnyire) nem potyogtatja ukkmukkfukk a vilagra a gyerekeket es a Maslow piramis onmegvalositas foka egyarant fontos lehet nonek es ferfinak.
Lehet csukva tartani a szajakat, de pont ez az eset megmutatta, van egy hatar, aminel elpattan a hur.
-
Viszlát
addikt
Egyrészt kíváncsi lennék hányan nézték végig a teljes interjút, mert a kiragadott rész nem igazán korrekt. Nem védem én őt és ebben a formában nem is tudok vele semmiben egyetérteni. Felőlem mindenki azt gondol amit akar, de például nem kiragadva a részletet egyből kiderül, hogy nem arra gondolt, hogy kevesebbet fizessenek a nőknek mint a férfiaknak, hanem arra, hogy szerinte a nő elsődleges céljának nem a karriernek kéne lenni. Nyilván ez is - mint minden általánosítás - sántít, de mégiscsak egész másról van szó, mint amit a média felkapott, a hagyományos családmodellben hinni egészen más, mint a nők munkáját kevesebbre tartani...
Másrészt a reakcióval pontosan az a bajom, hogy ahogy te is, úgy minden más nő is elegendő alapnak érzi női létét arra, hogy az összes nő nevében háborogjon, véleményt formáljon és világgá kürtölje. Ahogy te így vagy ezzel, úgy a példaként emlegetett típusok is így vannak ezzel és innentől fogva válik - számomra - nevetséges és szánalmas hisztivé az egész. Sokkal komolyabb problémák felett hunynak szemet a nők nap mint nap (sőt önként és dalolva vesznek részt bennük), olyan dolgok felett ami kihatással van a mindennapi életükre, önértékelésükre, döntéseikre, jövőjükre.
A Telekom üzleti alapon hozott jónak tűnő döntést, majd kiderül.
-
tildy
nagyúr
-
válasz
parandroid
#50385
üzenetére
ez is mutatja, milyen régimódi vagy.

Ui. de a tárhely címét a bikinis fotókkal azért várjuk.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
parandroid
félisten
válasz
fokukac
#50380
üzenetére
Ja, hogy úgy. Sorry, amióta nem javítok dolgozatokat (kb sose tettem, vagy alig), azóta autocorrectel az agyam az elgépelésekre. Mondjuk a fórumot másképp nem is lehetne kibírni, néha még így is felsikítok olvasás közben
Katica aktjainak a mentése meg sosem okozott gondot, mert nincsenek, max egy-két bikinis kép, amit tök nyilvánossá ugyan nem tennék, de nem is rázna meg, ha bárki látja (pláne, hogy eleve nyilvános helyen készült mind). A rekreációs jellegű szabadidős tevékenységet meg live csináljuk, valahogy eszembe sem jutott, hogy bármilyen technikával fögzíteni kéne.
p
-
EQMontoya
veterán
válasz
szőröscica
#50381
üzenetére
Mármint Katica képeit vagy a Star Warst?

-
válasz
parandroid
#50379
üzenetére
na jó, de itt a feleség fotóaktjairól volt szó

"Szeretnem ravenni a feleseget, hogy a fotoakt, videokat toltse fel a serverre"
Más téma.
kicsit álmos vagyok, éjjel láttam a star wars-t. Hajnali 3-ra volt kiírva, tömve volt a mozi a sok nemnormálissal. A mozi pedig 40 perc reklámot tolt még a képünkbe, így 3:40-kor el is kezdtük...
6:15-kor értem haza, lefeküdtem, aludtam 7:50-ig, 8:30-kor meetingem volt ügyfelekkel.
Próbáltam aludni előtte is, úgy 10-től 2-ig, de nem sok sikerrel. Kicsit álmos vagyok, három kávét ittam eddig, de mindjárt ráborulok az asztalra...
-
parandroid
félisten
-
bobsys
veterán
Tudtok ajanlani valami privat "felhos" server appot, olyasmit mint az OwnCloud? Szeretnem ravenni a feleseget, hogy a fotoakt, videokat toltse fel a serverre es jo lenne ha ezt egy weben keresztul is tudna (meg ugy konyebb megosztani a csaladdal). Futnia kene Windows Serveren, OwnCloud elvileg nem tamogatott rajta igy nem is probaltam. Amit felraktam az a Seafile, de azzal meg az a problemam, hogy a feltoltott fajlokat darabokban tarolja (szamomra random fileneveket hasznalva) igy nehezkes a backup, jobb lenne ha egyben tudnam latni a mar meglveo mappa strukturamat.
-
ToBeY
nagyúr
Jó hogy digi-s és telenor-os vagyok, így nem érint a dolog.

-
válasz
fokukac
#50364
üzenetére
Még jó hogy egyébként a legnagyobb telekommunikációs cég a T Magyarországon, meg ép fejlesztenek ... na ebből mi fog kisülni, alig támogat pár sportot, meg kitudja még mit, és ha T meg benyögi, ok, akkor mi meg felmondunk minden szponzorációt aminek köze van az államhoz.
UI: Ja és pill. Blue-s vagyok, ami a T-s (15 éve lassan 30-as), most akkor kormányellenes vagyok, pláne hogy állami cégnél dolgozom ?
-
EQMontoya
veterán
válasz
parandroid
#50366
üzenetére
Most vettem egy kommunista hálózsákot (bal oldali cipzár, piros), kezdek aggódni...

-
parandroid
félisten
válasz
fokukac
#50364
üzenetére
Megbánja még a telenor, hogy már nem pannon gsm. A voda meg ugy eleve vörös, pfej. Szerencsére ezt a buzirózsaszín céget most jól meg lehet szivatni. Menjen csak az eon, meg a többi után. Azért arra kíváncsi lennék, ha a suzuki, a mercedes, vagy az audi lett volna
KövérÁkos támogatój, azt is elzavarnák? Gondolom amúgy igen, ez azért mégiscsak egy fontosabb kérdés. Ákost amúgy kezdem sajnálni (not). Az ok, hogy pár hónapja hülyeségeket beszélt (nem először, nem most kezdte, és nem feltétlen ebben a témában), de nem ő fújta fel az interjút most akövérbajszos kiszólása után.Amúgy meg lol, és hajrá, magyarok! Másrészről pedig én épp tervetrem, hogy felbontom az összes szerződésemet a magyar állammal, de ahogy látom ez mindkét fél megelégedésére fog szolgálni.
p
-
parandroid
félisten
válasz
EQMontoya
#50359
üzenetére
Olyanom nekem is van, yay*! Lehetek még bölcsész?
* Amennyiben egy bizonyos óvodai dolgozó iránti akut, és alaposan elhúzódó vonzódás is számít, és nem feltétel, hogy mindet akarjam.
Amúgy education is important, but a big biceps is importanter, ahogy a művelt francia mondaná.
p
-
-
szőröscica
addikt
Egy kémikus segítsen már abban legyen szíves, hogy ha egy kizárólag PVC-ből készült tárgyat betennék a mikróba, azzal történne-e valami, azaz felmelegedne-e vagy sem.
Tudom, hogy a legtöbb műanyag apoláris, és nem hatnak rá a mikrohullámok, de annyira nem jó a kémiatudásom, hogy a PVC-ről ezt ki merjem jelenteni.
-
Tim82
félisten
válasz
concret_hp
#50353
üzenetére
Pedig a tartalom és a forma közötti disszonanciából (ld. pl. Kövér László-nyilatkozatok és Marcel Duchamp Forrás c. műve) számomra ugyanaz a kompromisszumokat elutasító művészi attitűd bontakozik ki.
#garbóskritikus
-
e=mc²
őstag
Felsooktatasban mar igaz, kozoktatasban meg nem.
Pontositanam a felsooktatasra vonatkozo reszt:
"biztosítja a Microsoft Windows Enterprise operációs rendszer frissítés (alap OEM továbbra is szükséges) és a Microsoft Office Professional Plus irodai programcsomag, valamint a Microsoft Core CAL kliens hozzáférési jog mindenkori legfrissebb vagy bármely korábbi verzió jogtiszta használatát."
-
HdRew
őstag
Sziasztok!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy a diákoknak elméletileg jár a jogtiszta windows, nem? Most nekem azt mondták, hogy sajnos csak az office programcsomagot tudom igényelni, valakinek ezzel kapcsolatban van tapasztalata?
-
-
Ez egy annyira magyar történet.
Pár közszereplő kimond valamit, ami ténylegesen probléma (a magyar demográfia sajnos borzasztó tendenciákat mutat), de azt is annyira fityeszesen bunkó, agresszív módon teszik, hogy az hihetetlen.
Ami pedig azóta megy, az üzengetés, meg a fészbúk-kommentelés, na, az megmutatja, hogy tényleg milyenek vagyunk.És mondom, még egyszer, útálom ezeket a politikusokat, tényleg, 99%-ban idióta intézkedéseket hoznak, vagy értelmetlenül hergelnek, és amikor tényleg felhoznak valamit, ami szerintem is probléma, azt is így hozzák fel.
Ui. a magyar hírlap pedig semmilyen szinten nem vehető komolyan, sajnos. Pedig 10-15-20 éve az egyik kedvenc újságom volt. Csak aztán megvette a szélesgábor, aki a vízbű' szedi ki az okszigént. JA nem, a zenergiát a levegőből. vagy a békamenetből.
-
Viszlát
addikt
válasz
EQMontoya
#50347
üzenetére
Nem tudom, nalam ez is szanalmas kategoria. Korrupcio oke, de ha nem vagy up to date, hogy eppen mit kell mondani a nokrol, akkor fel is ut, le is ut. Az egyiknek kezzelfoghato hatasa van szamtalan teruleten a komplett orszagra, a masik meg mubalhe, mert erosen ketlem, hogy barkinek hajszalnyit is valtozott attol az elete, hogy x miniszter nem eleg trendi. Kepmutatas lvl999...
-
-
Viszlát
addikt
-
válasz
szőröscica
#50343
üzenetére
Ezzel a kijelentessel nem tudok vitatkozni.

-
válasz
Viszlát
#50338
üzenetére
Mondjuk a 50 SoG eladasi statisztikai nem teszik kevesbe idiotava Akost, szerintem.
Nem tudom, ki akarta felakasztani, az talan tulzas, de ha a masik oldalrol nezzuk, akkor a Telekonmak tenyleg nagyon ciki lett volna ezek utan par nappal vele reklamoznia magat. Evekre kidobhattak volna az equal opportunity employer zaszlojukat. -
válasz
szőröscica
#50339
üzenetére
Mondjuk mh-t linkelni kb. barmilyen temaban eleg kellemetlen szerintem. Foleg ha az illetonek, akit linkelsz, par nappal ezelott sikerult ezt a cikket megirnia...
-
EQMontoya
veterán
-
válasz
concret_hp
#50337
üzenetére
Megszoktam, melótársak nagy részével jó dolgozni, talán csak ennyi. Nem befolyásol, csak érdekel/t a terület.
#50338 Viszlát: Szerintem csak kifejtette a véleményét. Azért mert ismertebb emberről van szó, már el is van ítélve. Attól függetlenül hogy nem értnek vele egyet páran, még nem kellene ennyire felkapottan kezelni a dolgot.
-
Viszlát
addikt
Hihetetlenul szanalmas ami Akos korul zajlik... De a 50 shades-re meg tomott sorokban alltak, hetvegen meg olyan szamokra razzak amik nagy resze szimplan szexualis targgya degradalja a noket (az ezekbol lemasolt gusztustalan magamutogatasrol nem is beszelve). De ha valaki ugy gondolja, hogy a nonek a konyhaban a helye, na az vilagvege, akasszuk fel.

-
concret_hp
addikt
válasz
Tothgera30
#50336
üzenetére
a középtávú terveidet elősegíti bármiben, hogy még nem mondtál fel?
-
-
BlacKSouL
addikt
válasz
fokukac
#50324
üzenetére
Nem, nem ezért. Addig gyártanak jó autókat, amíg a munkakultúrát ahol az autó készül, és ahol az alkatrészek készülnek kizárólag azonos platformon tartják. Egy japán egy másik japántól elvárhatja azt, amit mindkét fél magáénak tart. (Házon belül jól működik a tipikus hülyeségük, mert minden fél ugyanolyan) De bárki más aki másféle munkakultúrából jött, más a motivációs rendszere, és nem annyit keres, mint amennyit a japánok, az a japán elvárásoknak nagyon nehezen fog tudni hosszútávon megfelelni. És az ellentétek jellemzően mindig egyre nőnek. De van ám az országban olyan japán tulajdonú vállalat, ahol nem japán a vezetés, és érdekes mód az meg jobban működik, mint a japán vezetésű.
De ez nem csak japánokra igaz, csak talán hozzájuk képest látványos a különbség.
Egyik japán tanácsadónk mondta, hogy nekünk úgy tűnhet hogy ők "workaholic people", de ez nem igaz, csak más alapokon áll a munkával való kapcsolatuk, mint nekünk. Más a kulturális gyökerezettség, és más a külső hatás egy túlzsúfolt szigeten, mint egy sokországos régióban, vagy egy multikulturális országban. -
EQMontoya
veterán
válasz
bandus
#50325
üzenetére
Glenmorangie
Ha nem találsz olcsóbban, akkor 0.7-es tutira belefér a keretbe.Mod: jah, hogy írt keresel.
Akkor nem feltétlen... -
szakértő urak, whiskynet-ről 15k-i bezárólag tudnátok-e ajánlani ír whyskit, ajándékba lenne
köszönöm! -
válasz
Racecam
#50318
üzenetére
"azt direkt nem írom, hogy mindent egyedül csináltam"
Pedig egyedül azért nem olyan jó ám dugni.

@Bleki: lehet, hogy ezért gyártanak a japánok jó autókat...

@Többiek : mindenki hagyja ott a munkahelyét, ahol rosszul érzi magát! Keressétek a boldogulást az életben, rövid ez ahhoz, hogy beletörődjünk a rosszba és az elviselhetetlenbe.
UFF -
BlacKSouL
addikt
válasz
Tothgera30
#50319
üzenetére
DejaVu

Felvettek suliba, kérdeztem hogy nem lesz gond, ha péntekenként, meg vizsgákra majd eljárok? Neeem, támogatjuk a kollégák szakmai fejlődését. Ok. Aztán a második félévben szóltam, hogy akkor 4 nap múlva mennék vizsgázni, hát azt nem lehet, itt kell lenni. Kérdeztem miért, hisz 4-en lettünk arra a melóra, amire addig 3-an, hát azért, mert csak. De eddig nem erről volt szó. Ja, de ők azt várták, hogy én szeptember elsején csinálok egy ütemtervet, hogy abban a félévben pontosan mikor megyek konzultációra, pontosan mikor megyek vizsgázni, és az ezek miatt kieső időt egy táblázatban percre pontosan lebontva írjam meg hogy majd mikor pótolom... valóban reális, a valóságtól nem elrugaszkodott dolog. Főleg, hogy néha 12 órával előre változtattak időpontot... -
ngabor2
nagyúr
válasz
Tothgera30
#50321
üzenetére
Egy dolgot már megtanultam: mindig van lejjebb.
-
-
EQMontoya
veterán
válasz
Tothgera30
#50319
üzenetére
Azért nem ismernek empátiát, mert nincs, aki megmutassa nekik, hogy ez a hozzáállás nem vezet sehová. Kell még ebbe az országba jó néhány olyan balhé, mint a Szent Imrében meg Veszprémben volt mostanság.
-
válasz
szőröscica
#50306
üzenetére
Már TP-n vagyok, de úgy érzem ez még vissza fog csapni. Januárban a vizsgaidőszakom tuti olyan beosztással fog társulni, ami nem igazán lesz kompatibilis egymással.
#50305 NoLF: Évek óta ez meg, különösebben meg sem lepődtem már. Rabszolgák vagyunk, egy olyan rendszerben ahol minimális bérért, empatikusan kell viselkednünk, empátiát nem ismerő vezetők keze alatt.
-
BlacKSouL
addikt
válasz
concret_hp
#50308
üzenetére
Nincs csodálkozás, csak leszarják. Itt csak a betegnek lenne fontos, hogy legyen orvos, ápoló. Nem véletlen, hogy egyre kevesebben érzik ezt hivatásnak, és egyre többen csak munkának, munkaerőpiaci árunak, amin nem is lehet csodálkozni.
NoLF#50305: Én akkor akartam felborítani az asztalt, mikor a japán ügyvezető a 3 hetes táppénzem után elkezdett a különszobában tolmáccsal kérdezgetni(pedig tud angolul), hogy mégis mik voltak a tüneteim, mik voltak a vérnyomásadataim, milyen gyógyszert írt az orvos, hogy kell szedni, és mikor kitért arra, hogy szerinte egy magas vérnyomás, és stressz miatti szívritmuszavar miatt nem kéne táppénzre menni, akkor megkértem a tolmácsot, hogy mondja meg neki, hogy még ha kívánja elemezni a teljes egészségügyi állapotomat, akkor a vérkép mellé nagyon szívesen hozok neki vizelet és székletmintát is, de cserébe én meg elkérném a kardiológus szakorvosi diplomáját, akkor meg csak ment a nagy pislogás...egy hétre rá eljöttem.
Fura, azóta nincs ritmuszavarom, a vérnyomásom meg örökölt, de alacsonyabb. -
lenox
veterán
válasz
concret_hp
#50308
üzenetére
Az nagyon kiraly jatek. Majd olvasd el a szabalyokat, mi ugy szoktuk jatszani, hogy nem kell betartani a kezben levo kartyak sorrendjet, hanem ahogy jolesik, az meg kiralyabb.
-
válasz
parandroid
#50307
üzenetére
Az ország ezért tart itt, mert nem a közérdek a cél, hanem az egyéni érdek az első. Arra bezzeg nem gondolnak, hogy mi lenne, ha jól végeznék a munkájukat.
-
concret_hp
addikt
válasz
parandroid
#50307
üzenetére
nagyjából az egész állami szféra itt tart
aztán megy a csodálkozás amikor tizesével mondanak fel az emberek a kórházban...lenox: vetten egy ilyen babosat, kíváncsi leszek

-
parandroid
félisten
Ilyesmik előfordulnak, amikor a politikai affinitás előbbrevaló a vezetők kinevezésénél, mint a szakmai hozáértésük. Egyenesen adódik ebből, hogy a kinevezett 'vezető' hálás lesz a kinevezőjének, és kényszeredetten próbál eredményeket produkálni, miközben a saját kisebbrendűségi komplexusa ott motoszkál a fejében, és mivel tudja, hogy szakmailag és emberileg nehezen fogadják el, szigorú vezetőként megpróbálja megkövetelni a tiszteletet. Az egészségügyre korlátozott a rálátásom, de az oktatásban mindenhol ez megy: nem számít, ha egy igazgató évtizedek óta vezet egy intézményt, ha nem tolja elég lelkesen az állampárt szekerét (nem kell, hogy ellenzéki legyen, aki nincs velünk, az ellenünk van, józan ész kizáró ok), akkor esélye sincs a kinevezése meghosszabbítására, sőt, sokakat a megbízásuk lejárta előtt már cserélnek. Innét kezdve a szakmai munka nemhogy nem szempont, de hátráltató tényező, és átmegy az egész ideológiai hadviselésbe. És az sem mentség, hogy ha ennyire nem is nyíltan, de a korábbi kormányok idején is létezett a jelenség, csak a legutóbbi váltás óta tényleg teljesen elszabadult a dolog. És hiába van szakemberhiány, ha keresztbe teszel egy ilyen gerinctelen féregnek, nem fogsz tudni a szakmádban elhelyezkedni a közelben (tekintve, hogy az intézményfenntartókat központosították, gyakran több megyét (nem) fog össze ugyanaz a csapat).
És nem, nem a hatvanas évekről beszélek, isten hozott a 21. században!
p
-
szőröscica
addikt
válasz
Tothgera30
#50304
üzenetére
Mondtam. Házirorvoshoz elmész, táppénzre kiír, munkaadónak megmondod, hogy beteg vagy és táppénzen vagy.
-
NoLF
veterán
válasz
Tothgera30
#50304
üzenetére
Ez egyenesen verlazito. Honnan veszi a batorsagot hogy eldontse beteg vagy-e es milyen vizsgalatokra szeretnel elmenni? Nincs ember? Es ennek te vagy az oka vagy mi? Jesszusom de taknyan tenyerelnem...
-
válasz
parandroid
#50266
üzenetére
Ez mind úgy kezdődött hogy szombaton lebetegedtem, vasárnap reggel hívtam (9:30-kor). Sokadik hívást követően visszahívott, közöltem vele hogy beteg vagyok. 15 percben taglalta hogy nincs helyettem ember, várjuk meg a hétfőt. Hétfőn hívom hogy még mindig változatlan az állapotom, levetetnék egy teljes vérképet és egy orr-torok mintavételt. Jóváhagyta, de TP-re ne menjek, várjuk meg a szerdát. Ma hívom hogy még mindig nem jó a helyzet, mintákat levették, de valószínű TP lesz. Újabb 10 perc hogy nincs helyettem ember, hogy gondoltam ezt, és társai. Illetve hogy maradjunk annyiban hogy péntek éjszakára rendbe jövök, és megyek éjszakás műszakban az osztályomra. Milyen érdekes.
-
lenox
veterán
válasz
concret_hp
#50300
üzenetére
Igen, bohne, vagy babszuret vagy mi.
-
lenox
veterán
válasz
EQMontoya
#50281
üzenetére
Tarja kevéssé hiányzott, nekem Floor jobban bejön.
Mar milyen szempontbol? Voltam amugy Tarjas Nightwish koncerten is, ehhez kepest ez a mostani enekhang szempontbol sokkal-sokkal gyengebb volt, legalabbis nekem. Meg Amorphis koncerten is voltam korabban, lehet akkor is egyutt voltak, es akkor meg Elegyrol is jatszottak szamokat, az is jobban tetszett. Tehat regen minden jobb volt.
Új hozzászólás Aktív témák
- Gitáros topic
- Bestbuy játékok
- BestBuy topik
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Interactive Brokers társalgó
- OTP Bank topic
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- Ingatlanos topic!
- Polgári repülőgép-szimulátorok
- További aktív témák...
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4062
- Eladó ÚJ BONTATLAN Samsung Galaxy A17 5G 8/256GB / 24 hó jótállás
- Lenovo ThinkPad X1 Yoga G6 (6th Gen) - i7-1185G7, 32GB, 512GB SSD, multitouch + TOLL
- Azonnali készpénzes GAMER / üzleti notebook felvásárlás személyesen / csomagküldéssel korrekt áron
- Bontatlan! Samsung Galaxy A56 8/256 GB Awesome Lightgray 2 év Garancia Beszámítás Házhozszállítás
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest




![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)








