Átfogó FreeSync demóprogramot tervez az AMD

Az Oasis nevű alkalmazás célja az, hogy a felhasználók tesztelhessék a FreeSync megoldások közötti különbségeket, illetve ezek működését.

Az AMD bejelentette, hogy hamarosan kiadásra kerül egy átfogó FreeSync demóprogram, amelyet tesztelésre, illetve a FreeSync megoldásaik közötti különbségek ellenőrzésére fejlesztettek ki. A variálható frissítési frekvencia működésének ellenőrzésénél ugyanis gond szokott lenni azzal, hogy erre vonatkozóan nem igazán kínálnak egyetlen alkalmazást sem. Persze a cégnek korábban volt már egy Windmill nevű tesztprogramja, de ezt valójában sose fejezték be, illetve hivatalosan nem is tették elérhetővé, noha például az egyes gyártópartnereknél azért elérhető.

Az Oasis nevű tesztalkalmazás a fenti űrt próbálja kitölteni, így ennek használatával tesztelhető maga a FreeSync implementáció. Az Unreal Engine-t használó programon belül a felhasználó szabadon konfigurálhatja a grafikai minőséget, így állítva be a kívánt képkockasebességet, de ez persze tetszőlegesen korlátozható egy adott szintre. Emellett a vertikális szinkronizáció is állítható, illetve maga a jelenet is tetszőleges sebességgel, oda-vissza játszható le, vagy akár meg is állítható. Ez megfelelő alapot kínál arra, hogy tetszőlegesen tesztelhető legyen az adott kijelző FreeSync tartományon belüli, illetve kívüli, valamint a variálható frissítési frekvencia nélküli működése.

További adalék, hogy megválasztható a képmegjelenítés is, HDR kijelző megléte esetén, ugyanis kérhető HDR mód, illetve megfelelő monitor mellett kiválasztható a FreeSync 2 HDR is. A két HDR beállítás között az a különbség, hogy előbbi esetben a program a Windows 10 beépített HDR futószalagját használja, ami lényegében az általánosan támogatott szabványos megoldás,  ugyanakkor FreeSync 2 HDR-rel az AMD meghajtója ezt megkerüli, így megszünteti a megjelenítő oldali tone mappingot, így az adott monitor képes a játék oldalán számolt tone mapping eredményét direkten megjeleníteni. Ez az megoldás számottevő mértékben csökkenti a képmegjelenítés késleltetését, hiszen megszüntet egy specifikált formában felesleges tone mapping fázist, továbbá a megjelenített tartalom meg fog egyezni azzal, amit a fejlesztő valóban meg is akar jeleníteni, mivel a kijelzőbe épített tone mapping nem módosítja a végső képet.


[+]

A FreeSync 2 HDR esetében fontos megjegyezni, hogy speciális támogatást igényel a program oldaláról, de már számos játék megbirkózik vele, többek között a Far Cry 5, a Far Cry New Dawn, az Assassin’s Creed Odyssey, a Strange Brigade és a Resident Evil 2 (Remake).

Az Oasis nevű tesztalkalmazás később lesz letölthető, arról nincs pontos adat, hogy mikor.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés