Már a chipletre készíti a GPU IP-it az Imagination

A B-Series termékcsalád elindul a többmagosítás irányába, ami a grafikus fejlesztések tekintetében inkább több GPU-t jelent.

Az Imagination a múlt év decemberében mutatta be az A-Series GPU IP-it, amelyek az Albiorix kódnevű architektúrát vetették be. A vállalat most előállt a B-Series fejlesztésekkel, amelyek az alapvető működésen, illetve kialakításon nem változtatnak, viszont megmozgatják az állóvizet a skálázhatóság jelentős növelésével.

A B-Series dizájn a multiprocesszor kialakításán nem módosít, így a korábbi hírünkben leírtak teljes mértékben elmondhatók az Imagination friss fejlesztéséről, de az architektúrára vonatkozóan 15%-nyi előrelépés azért várható a teljesítmény szempontjából. Ez nagyrészt az IMGIC technológiából ered, ami egy komplex tömörítési protokoll a képkockákra vonatkozóan, így azok kevesebb helyet foglalnak a memóriában, illetve ennek megfelelően kevesebb memóriamásolás is szükséges. A fejlesztésnek négy működési módja van, amiből az alapértelmezett a veszteségmentes tömörítés. Ugyanakkor választható 75, 50 és 25 százalékos opció is. Ezek közül az első egy bizonyos memóriaterhelésig veszteségmentes, a második vizuálisan veszteségmentes, míg a harmadik láthatóan veszteséges, de sokat spóroló megoldás. Az IMGIC egyébként leváltja a korábbi PVRIC-t. Ebben sokat segít, hogy a PVRIC4-et támogató A-Series és PowerVR Series 9 dizájnok képesek lesznek kezelni az IMGIC-t is, bár nem olyan hatékonyan, mint az új hardver.

Az Imagination a skálázhatóságot egy érdekes módon próbálta új szintre emelni, ugyanis azzal, hogy nem változtattak a multiprocesszorok felépítésén, máshogy kellett hozzányúlni a rendszerhez. Ezt szándékosan tervezték így, ugyanis a cég úgy látja, hogy a jövőben a chiplet dizájnok az ultramobil szinten is elkezdenek majd terjedni. Mindebben nagyon is van logika, hiszen kevesebb lapkát kellene tervezniük a cégeknek, ha több chipletre bonthatnák a fejlesztést. Például a prémium rendszereknél lenne egy vezérlőlapka, amit kiegészítene mondjuk két CPU és két GPU chiplet. Ez egy tokozáson öt lapkát jelentene, és ebből a középkategória mindössze annyi lenne, hogy egy-egy CPU és GPU chipletet elhagynak. Esetleg lehet a kettő közé átmenetet is tervezni. Mindez nem járna új lapka tervezésével, hiszen meglévő chipletekből lenne felhasználva valamennyi. Ezt a fejlesztési modellt az AMD már alkalmazza a processzorpiacon, és látható, hogy milyen gyilkos fejlesztési tempót diktálnak vele, gyakorlatilag az asztali és a szerverek területén üldözőből mára üldözötté váltak.

A B-Series termékcsalád fő iránya tehát felkészülni a chiplet érára, és ezzel behozni a többmagos irányt. Itt persze a magokon külön GPU-kat kell érteni, amelyek egymással össze vannak kapcsolva. A működés tekintetében egy ilyen konfigurációban lesz egy kiemelt GPU mag, ami vezérli az összes többi, szolgaként működő magokat. Mivel az Imagination régóta mozaikos feldolgozást használ, így a feladatok felosztása is ilyen formában valósul meg, vagyis a mozaikokat egységesen szétosztja a vezérmag a segédmagok között. Ehhez nem szükséges speciális szoftveres támogatás, az egész csak úgy megtörténik, a hatékonyság viszont nem lesz tökéletes, de elég közel lesz hozzá.

Hirdetés

Első körben nem biztos, hogy külön lapkára kerülnek majd a GPU-magok, de a lényege a felépítésnek az, hogy ezek szétválasztva legyenek, hiszen úgy egy kisebb lapkát kellene gyártani, majd abból többet felhelyezni a tokozásra. Az eredmény nagyjából ugyanaz, miközben a vállalt kockázatok, illetve a költségek tekintetében jobb opció a chiplet dizájn.

[+]

A jelölések tekintetében a vállalat megkülönböztet több multiprocesszorra vonatkozó konfigurációt. A BXT jelöli a kompromisszumtól mentes kialakítást, ahol egy multiprocesszorban két feldolgozótömb és két textúrázótömb található. A BXM az arany középút, ahol multiprocesszoronként egy-egy feldolgozó- és textúrázótömbre csökken a részegységek száma, ráadásul előbbiek sem annyira combosak, míg a BXE a belépőszint, itt már a feldolgozótömbök lényegesen gyengébbek, ráadásul többmagos kiépítés mellett csak a vezérmag kap geometriai egységet.

Az Imagination továbbvitte a korábban bevezetett elnevezési rendszert, így például a BXT-32-1024 jelölésű csúcskonfiguráció órajelenként 32 texel, valamint 1024 FP32 operációt biztosít. Ebből a dizájnból elérhető lesz MC1, MC2, MC3 és MC4 kiépítés, ami az egy, két, három és négy GPU-magot jelzi, vagyis az előbbi két értéket egy, kettő, három vagy néggyel kell szorozni. Legnagyobb kiépítésben tehát 128 texel és 4096 FP32 operáció érhető el.

A teljes B-Series felhozatal
A teljes B-Series felhozatal [+]

Mind a BXT, a BXM és a BXE opcióból lehet kérni maximum négy GPU-magot, és az Imagination szerint az egyes kategóriákat célzó fejlesztések tekintetében a BXT, BXM és BXE csúcskonfigurációja rendre 6144, 256 és 128 GFLOPS-nyi számítási teljesítményt, illetve 192, 16 és 16 gigapixel/másodpercnyi pixelkitöltési tempót kínál.

A sorozaton belül egy speciális kategóriát képviselnek a BXS opciók, amelyek az autóipari felhasználásra készültek, és rendelkeznek OpenGL SC ISO 26262-es natív meghajtóval, vagyis funkcionálisan biztonságos működést garantálnak. Az Imagination egyik legfontosabb újítás erre a termékcsaládra vonatkozóan a Tile Region Protection technológia, amivel kijelölhető, hogy mely mozaikok legyenek leképezve ISO 26262-es hitelesítésű futószalagon, és mely mozaikok esetében nem annyira fontos a tökéletes pontosság és a minimális válaszidő. Itt példaként felhozható az autónak a sebesség- és fordulatszámmérője, ahol nagyon is lényeges, hogy a vezető hiteles adatokat lásson minél előbb, de a kijelző más részein ez annyira nem kritikus.

A BXS opciók egy és két GPU-magos konfigurációban érhetők el. Mindkét kiépítés támogatja az IMGIC-t, illetve rendelkeznek hibadetektálással, valamint gondoskodnak az adatintegritás védelméről, továbbá a Hyperlane technológia is elérhető. Utóbbi az Imagination titkos fegyvere, ugyanis a licencelhető dizájnok viszonylag széles határok között particionálhatók, ezzel biztosítva a valós idejű választ a kritikus feladatok szempontjából.

A vállalat a fentieken túl a BXS fejlesztéseket némileg specifikusan tervezi, ugyanis mások az autóipari igények az ultramobil szinthez képest. Emiatt ezekben a dizájnokban valamivel erősebb geometriai motor dolgozik, illetve más szempontból is vannak bizonyos optimalizálások.

Az egész fejlesztés az Imagination mérései szerint összességében 30%-os tempóelőnyt kínál azonos fogyasztáson az előző generációhoz viszonyítva. Ez a korábban már említett, architektúrából biztosított 15%-ból, illetve a további, fizikai dizájnra vonatkozó optimalizálásból jön össze. A vállalat természetesen várja az érdeklődőket a B-Series termékcsalád licencelésével kapcsolatban.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés