Szingapúr is követi Japánt az otthoni routerek szabályozásában

A szigetországban bevállt az egyedi belépési azonosító használata, illetve a frissítések automatikus telepítése is.

Az internet egyre nagyobb támadási felületté növi ki magát, ugyanis ma már igen sűrűn derülnek ki bizonyos hardvereket vagy szoftvereket érintő biztonsági rések. Ezek egy része lehet a routerben is, amire Japán korábban felfigyelt, és elkezdték szabályozni az otthoni területre szánt útválasztókat, amelynek a célja a világhálóra való csatlakozás biztonságosabbá tétele volt. Az elsődleges kritérium a gyártók felé, hogy automatikusan frissítsék a hálózatba kötött eszközeik firmware-ét, ezzel gyorsan lefedve a felfedezett biztonsági réseket, és az eddigi tapasztalat szerint ennek van is haszna.

Most Szingapúr döntött úgy, hogy bevezetnek egy hasonló szabályozást. Az IMDA (Infocomm Media Development Authority), vagyis az infokommunikáció fejlesztéséért felelős kormányhivatal bejelentette, hogy 2021. április 13-tól csak olyan routert lehet az országba bevinni, amely automatikusan telepíti majd a gyártói frissítéseket, illetve a belépési azonosítója is egyedi. Utóbbi ugye azt jelenti, hogy a gyártók által alkalmazott felhasználónév és jelszó párosítás végeredményben minden egyes eladott terméken különböző lesz. A routert tervező cégek mindig kiemelik, hogy a kezdeti azonosító csak az első belépést segíti elő, és azt azonnal érdemes megváltoztatni. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy ezzel a vásárlók alig foglalkoznak, pedig lényeges szempontnak számít a biztonság tekintetében. Az egyedi azonosítók azt szolgálják, hogy ha a vásárló nem is változtatja meg a paramétereket, akkor sem lehet majd pusztán az eszköz típusából kikövetkeztetni a gyári belépési adatokat.

Mivel az egyes kereskedők jó előre feltöltik a készleteiket routerekkel, így Szingapúr ad némi türelmi időt ezek eladására, vagyis az új szabályozásnak nem megfelelő eszközöket 2021. október 12-ig lehet majd forgalmazni.

Valószínűleg különösebb gyártói ellenállásba a tervezet nem ütközik majd, hiszen Japán miatt eleve több cég kidolgozta már a szigorúbb feltételeknek megfelelő rendszereit, ezeket pusztán át kell ültetni a szingapúri szabályozáshoz, ami igazán nem nagy munka. Ráadásul egyre több állam szemez hasonló lépésekkel, például az Egyesült Királyságon belül is téma a biztonság ilyen irányú erősítése.

Előzmények

Hirdetés