-
PROHARDVER!
OLED Televíziók - témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
janos666
nagyúr
Szerintem alapjában semmi baj nem lenne azzal a chip nélküli DV móddal. Sőt, én talán egyenesen azt preferálnám, ha lenne választásom és jól működne. Csak annyi, hogy ugyan úgy jól kéne megcsinálni ezt is, mint minden mást.
Tudom, hogy ez alapvetően csak a neve, de fogalmam sincs, hogy megnézte-e már valaki, hogy okoz-e számottevő késést a chip. Én még csak azt próbáltam ki, hogy működik a G-Sync Compatible VRR az RGB-be pakolt DV-vel (120Hz-en is), és annyit próbáltam szubjektíven megállapítani róla, hogy ha nőtt is a lag (SDR-hoz, vagy HDR10-hez képest) még kellemesen játszható vele egy FPS.
Ezt azért emelném ki, hogy ne felejtsd el: a Sony-é a PlayStation is, így gondolnak a játékra is.A Sony szerintem egyértelműen le van már maradva a Pana és LG mögött kb. 2017 óta. Valamikor az FHD korszak vége felé voltak a csúcson (leginkább a Samsung VA paneles LCD-ikkel), de megragadtak a processzorukkal és szoftverükkel (nem az Android-al és a grafikus felülettel, hanem ami a képfeldolgozást illeti) az UHD és HDR kapujában (nem szálltak be a LUT-ozásba, stb).
A profilmegosztás még jól is működne, ha mindenki kizárólag gamma 2.2-vel szeretné nézni az SDR-t és ugyan olyan max panelfényerővel. Csak hát van, aki gamma 2.4-re esküszik SDR-hoz, és nyilván nem csutka fényerő passzol mellé (legalább is sötét szobás filmezéshez). Az már csak az extra, hogy LG WOLED-nek, ha nagyon sokat változtatunk a panel fényerőn, akkor kicsit elcsúszik a szürke-skála is. Erre az a megoldás, hogy az egyik profilt SDR-hoz kalibrálod, a másikat HDR-hez és kézzel váltogatsz (de ezt talán még megjegyzi, hogy melyik profilban voltál legutóbb melyik formátumhoz, de nem vagyok benne biztos).
Náluk 48 fehér 72 fekete volt régebben a BFI, mikor az LG és Pana 60+60 módot tolt. Akadozásmentes, de vibrálósabb volt. Most ugyan ezt szorozták fel kettővel, mikor a kijelző 120-ról 240-re lépett. Szerintem még jó is lehet, de nyilván még jobb, ha több opcióból választhat a felhasználó.
Új hozzászólás Aktív témák
- Mindenki mosolyog a OnePlus 15T tesztfotóin
- Milyen légkondit a lakásba?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Gitáros topic
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Xiaomi 17 Ultra - jó az optikája
- Hobby elektronika
- A tajvani chipgyártóknak is beteszi a kaput a Hormuzi-szoros lezárása
- Hosszú premier előzetest kapott az Arknights: Endfield
- Milyen egeret válasszak?
- További aktív témák...
- 226 - Lenovo LOQ (15IRX10) - Intel Core i7-13650HX, RTX 5060
- Eladó Realme gt neo 2 5g Dobozában tokkal
- Windows, Office licencek kedvező áron, egyenesen a Microsoft-tól - Automata kézbesítés utalással is!
- Újra raktáron! MacBook Pro 14" M1 32GB RAM 27%-os áfás számla
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i9 14900KF 32/64GB DDR5 RAM RX 9070 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

Vhiktor
