Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
BlacKSouL
addikt
válasz
fokukac
#46497
üzenetére
Hmm, ez érdekes...
Tegnap az én asztalim is ezt csinálta. Épp anyám váltotta volna apámat a gépnél, amikor kiderült, hogy kikapcsolás helyett vagy 2x újraindulgatott, meg nekapcsoljaki, meg konfigurálás, meg 33-66%, majd a 3. újraindulás és konfigurálás után a bejelentkezőképernyőbe belefagyott. Semmi nem volt a monitoron, csak a 7-es bejelentkezési háttérképe, meg a bal fölső sarokban nem kattintható módon a HU, de semmire nem reagált. No egy reset segített az ügyben, de utána rögtön ráeresztettem a kergetőket, mert nekem meg pont hogy ez a gép ezzel a hetessel sohasenem csinált még ilyet.Jó lenne tudni melyik frissítés csinálja ezt, de tegnap települt vagy 20, nem volt egyértelmű mivel volt baja.
-
EQMontoya
veterán
válasz
Winner_hun
#46490
üzenetére
A 8x8-as négyzetekből én inkább egy megsült rammondulra gyanakodnék, főleg, ha viszonylag szabályos az elhelyezkedésük.
-
Részvétem...
Nekem a csajom t410-ese csinálta azt ma hajnalban, hogy felébredt a sleep-ből, és frissítéseket kezdett telepíteni,
majd reggel nem indult el, belefagyott a frissítések konfigurálásába, és semmit nem csinált. Ez már a harmadik számítógép, ami ezt produkálja nekem az elmúlt 2 hónapban.szerencsére úgy néz ki, egy safe módos indítás után helyrejött.
-
Tim82
félisten
válasz
Tothgera30
#46495
üzenetére
De, befolyásol, mert az előéletéről nem tudok szinte semmit a gépnek, lehetett akár már korábban is gyíkja az alaplapnak, amit javítottak... garancia meg nem volt már rá.
A táp jó. Egy szervízes köröm lesz még.
-
Őszintén szólva ilyennel sem találkoztam még. Az hogy használt volt semmit nem befolyásol. A Latitude E6430-asom is majdnem egy évesen lett véve, történt alaplap csere, és még garancia is maradt rá. De garancia nélkül is megvenném, mert business class. Nem gondoltál arra hogy töltésvezérlő vagy táp lehet a hibás?
-
Tim82
félisten
válasz
Tothgera30
#46492
üzenetére
Egy pukkanás és meghalt. Ennyit a "nehezen kivitelezhető" eseményekről. Mondjuk eleve használt gép volt, én raktam össze ősszel a mostani formájára (AFFS kijelző, 8 GB RAM).
Dokkolón volt, feltöltött akkuval, 90W-os táppal. Linuxos csomagfrissítés közben, az kb. 20-30%-ra terhelte csak a CPU-t. Azóta nincs életjel.
-
-
Tim82
félisten
Nekem a változatosság kedvéért a Thinkpad X201-em halt meg tegnap este. Örülök is neki nagyon.
-
Winner_hun
félisten
válasz
EQMontoya
#46488
üzenetére
Kérdésem, kérésem nem volt hogy hova írjak

Elvileg a GPU adta meg magát. Szombaton öcsém lekapja és újraforrasztja, majd kiderül hogy esetleg csak forrasztás engedett-e el. 2 ventilátor van a kártyán, de hogy mind a kettő megállt-e amikor beszorult a kábel azt nem tudom. amikor a gép alá nyúltam akkor éreztem hogy az egyik nem megy, kirángattam a kábelt, utána ment. A kártya túloldala se volt túl forró.. minden esetre ~8x8 mm-es fehér kis négyzetek jelentek meg a monitoron, néhány villogott és lefagyott a gép. Na mindegy, haladni kell a korral, nézek egy használt. újabb generációs VGA-t mert mert az alaplapival a böngésző se olyan gördülékeny. Felbontást elvileg bír sokat, szóval most első körben driver frissítés lesz.
- Supports HDMI Technology with max. resolution up to 1920x1200 (1080P)
- Supports Dual-link DVI with max. resolution up to 2560x1600 @ 75Hz
- Supports D-Sub with max. resolution up to 2048x1536 @ 85Hzmod: No fent is van a driver, legalább full hd van már.
-
válasz
Winner_hun
#46487
üzenetére
részvétem a vga-nak. Nekem a sandy-s pentium ventije nem ment elsőre, mert begyűrte a kábelt... de szerencsére az annyira kevés hőt termelt, hogy elment passzívban is.
Amúgy szerintem az elmúlt 5 évben gyártott alaplapi vga-k el kell, hogy vigyék a full hd-t.
Az én régi G45-ös intel alaplapom is tudta már. (2008 Q3-tól gyártották)
-
EQMontoya
veterán
válasz
Winner_hun
#46487
üzenetére
Válasz a Te stílusodban:
Eső után köpönyeg topic
Jövőbe tekintő topic
Sajna, benne van a pakliban. Mit sikerült megsütni?
-
Winner_hun
félisten
Hogy alaplapi VGA-n 1400x1050 a max. felbontás

Böngészés közben bekockásodott a kép, aztán lefagyott a gép. Egy VGA-val kevesebb. Ez van ha a ventilátorhoz beszorul egy kábel és a ventilátor nem tud forogni.
-
BlacKSouL
addikt
válasz
concret_hp
#46475
üzenetére
Én 2007 óta magamnak csinálom, és szerintem 2008 óta abevvel, vagy amióta létezik, de mint mondtam, eddig 1 db jogosultsági hónapot nem írtam be, ez volt az egyetlen "hiba". És igen, eddig mindenhol normális igazolást kaptam, egyértelmű volt 1 db normál munkabéres jövedelem esetén. Most is csak az álláskeresési járadék akasztott meg, de a legutolsó 2011-es tájékoztatóban már szerepel, hogy az "más jövedelem", és így ki is jött minden. Fura program az abev, de nekem eddig mindig működött. Ja, anyámnak is már 4 éve ezzel csináltuk.
És igen, egyetértek, nem nagy kunszt, nekem tényleg kb. 10 perc általában, ezért csodálkozom, hogy a legtöbb olyan ember, aki legalább annyira kvalitált mint én, és számítógéppel dolgozik, és pénzügyekkel, és kereskedelemmel, az "lusta?" arra, hogy 10-15 percet szánjon erre. Persze, lehet félni hogy rosszul adja be, elszámolja, stb., de a program 95%-ban javít, ha nem stimmel valami, meg a sima munkabéresek esetén 2 db számadatot kell megadni, még a bevallást készítő személyi sablonja is elmenthető későbbi évekre.Na mindegy, túl vagyok rajta, és 2 Ft visszajár...

-
BlacKSouL
addikt
Itt a többség egyébként magának szokta csinálni az adóbevallását? Illetve úgy általánosságban mi jellemző? Inkább munkáltatóval, ismerőssel csináltatják az emberek?
Azért kérdezem, mert pénzügyes kollégákat kivéve mindenkitől azt halom, hogy mással csináltatja. -
EQMontoya
veterán
válasz
parandroid
#46466
üzenetére
Jó ez a szín szerintem teljesen.
-
tildy
nagyúr
válasz
parandroid
#46466
üzenetére
Gratula, az a lenyeg, nektek tetszik.

-
Viszlát
addikt
válasz
parandroid
#46466
üzenetére
Neked is grat, úgy tűnik, mindenki boldog vele, jó választás volt.

-
-
ladybug
őstag
Ugy latom, hogy Peter meg nem irt.
Juhuu, megvan a Mini.

-
tildy
nagyúr
válasz
BlacKSouL
#46458
üzenetére
Ezen ne is aggodj. En a hetvegen vettem szre, hogy max szerda reggelig lesz eleg az inzulinom, ezert tegnap reggel elbattyogtam a haziorvoshoz receptet kerni, mondvan fogyok ki az inzulinbol,kellene ... A recepcio azt mondja, szerda reggel menjek a receptert... Altalaban masnap szokott lenni mar recept, most nem tudom mi van. Vajon a szivgyogyszereseket is igy kezelik?
Kozben kiderult, hogy mar ma este kifogy, szoval szepen vagyunk. Na nembaj, benezek ma is hozzajuk, hatha kesz van, ha meg nincs akkor adjanak tanacsot, hogy ilyen emergency esetben hogy jutok inzulinhoz.
-
BlacKSouL
addikt
Nohát a mai nap, az valami csodálatos. Előző napokról felgyűlt függőben lévő megoldatlan témák közül egyik sem rajtam múlik, de a vevő engem basztat, mert én vagyok a window person, viszont én is csak kérdezni érdeklődni tudok, de előrébb nem jutok.
Egy téma van, amihez telefonálnom kéne a vevőnek, de a telefonrendszerünk lehalt, szóval az is áll. -
BlacKSouL
addikt
Ezaz, hogy a rutinpakkomban is kerestem (amiben végzettséges meg nyelvvizsgás doksik vannak) de nem volt. Nekem is rémlett, hogy mintha el kellett volna vinni az új helyre...rákérdezek
Ezért utálom az ilyen évet, mikor két helyről, két igazolást kell összevetni, és abból számolni, meg még nyugdíjpénztár, meg még egészségpénztár, meg még álláskeresési járulék, meg anyámkínja... jó, nem egy vállalkozói bonyolultság, ráadásul ha értelmesen adták ki az igazolást, még igazából gondolkodni meg számolni se kell, az abev-vel megvan pikkpakk. Évek óta magamnak csinálom, meg idén anyámnak is, egyetlen egyszer volt bajom, mikor visszadobták, mert valami ponton nem írtam be az adójóváírásra jogosító hónapok számát. Azaz egy db 1-est.
De most elment 3 órám a kereséssel, és nincs meg. Megvan a közös megegyezés, megvan a tört hónap bérigazolása, csak épp ez a rohadék nincs ami kéne. Egyszerre kaptam pedig, de még emlékszem is, hogy külön tettem, úgy rémlett az adóbevallásos barnaborítékok közé. Ahogy minden évben. Egy helyre összek.rom, aztán mikor motivációm engedi megcsinálom szépen.Mindazonáltal. Tulajdonképp mi is a célja az adóbevallásnak? Mert ugye ha valamit elb.szok, azt egyből kiszúrják. Ha valamit nem vallok be, azt is kiszúrják. Akkor ők amúgyis mindent jobban tudnak mint én, miért kell nekem arról nyilatkozni, ami mindkét fél számára ismert?

-
tiv83us
veterán
válasz
Tav-Csoves
#46452
üzenetére
Valamit tudhatnak azok a topikok!
-
Tav-Csoves
őstag
válasz
Winner_hun
#46451
üzenetére
Úh!

Nagoyn szépen köszönöm! Már ismételten!
Elmentem!!

-
Winner_hun
félisten
-
Tav-Csoves
őstag
Ajjaj! Eltévedtem, tudok adni egy linket, androidos telefont venne ismerősöm, s van 3 de nem tudja melyiket vegye.

Köszönöm szépen ismét a segítségeteket!

-
BlacKSouL
addikt
Előző munkáltató ad ki kérésre adott évre vonatkozó jövedelemigazolást az adóbevalláshoz? Történt már valaha valakivel olyan, hogy elveszett amit akkor kapott, mikor hanyatt homlok menekült a cégtől?
-
-
intenzív a beszélgetés az elmúlt napokban :-)
-
válasz
concret_hp
#46439
üzenetére
Milyen verseny volt? Mostanaban nagyon mennek a tokerulgetesek ahogy lattam.
-
válasz
EQMontoya
#46437
üzenetére
En mar tobbszor talalkoztam azzal a csodalatos jelenseggel, hogy 35 koruli tempo, sik uton, laza tekeressel elerheto es kvazi szelcsend menet kozben. Odafele egy picit szenvedosebb volt, de igy visszafele eleg nagy elmenyt adott a dolog.
2-3 alkalommal volt ilyen szerencsem, mindig ugyanabba a Miskolc kornyeki faluba mentem, majd onnan jottem vissza. -
BlacKSouL
addikt
válasz
Viszlát
#46432
üzenetére
Tervben van, de még pár hónapig maradok. Nem azért, mint a vadász, aki szopni járt az erdőbe. De mindenféle szempontból közeleg a változás.
Amúgy itt negyedik felhőszakadás már nem volt, úgyhogy megtartottuk a szabadtéri rendezvényt. Most értem haza, 5 fokot mutatott az autó.
-
KMan
őstag
válasz
concret_hp
#46428
üzenetére
Az kemeny! Az meg kocsival is sok

-
parandroid
félisten
válasz
fokukac
#46433
üzenetére
Jó árnyékolással, megfelelően megválasztott burkolattal, bútorokkal és növényzettel az erkély a lakás leghangulatosabb "helyisége" lehet. Érdemes utánanézni, miket lehet belőle kihozni, álleejtősen otthonos példányokról lehet találni képeket.
Ha meg te kijársz, akkor a madarak sem szarják össze, mert ahol rendszeres emberforgalom van, oda nem járnak be.
Viszlát: Mer' szétfeszíti belül a rock'n'roll rugója.
p
-
válasz
parandroid
#46424
üzenetére
Nekem van erkélyem, de sose megyek ki rá, leülni eddig egyszer ültem le 5 év alatt...
Amúgy pedig mindig összeszarják a madarak.
-
EQMontoya
veterán
válasz
concret_hp
#46428
üzenetére
Az vagy 7 óra... Te aztán ráérsz. 😊
-
concret_hp
addikt
én meg bringáztam 198km-t a 40-50km-s szélben, úgyhogy nektek ...
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
parandroid
félisten
válasz
BlacKSouL
#46419
üzenetére
Frankfurt. Ebéd után ragyogó napsütésben lebicikliztünk a Majna-parton 22 km-t, utána jól megsétáltattuk a kutyákat (egy jó óra alatt letoltunk velük 5 km-t), gyönyörűszép idő van, ha lenne erkélyem, most kiülnék egy jegeskávéval, de még lehet, hogy kilépek a nappaliablakon át a tetőre egy pléddel, meg pár párnával, és gyönyörködöm a felhőkarcolókban, miközben süttetem a hasam a nappal.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
p
-
e=mc²
őstag
válasz
BlacKSouL
#46419
üzenetére
Esztergom, talan annyira nincs is messze, delen sem vagyunk, tegnap megis kint sutogettunk.
Mara mar fuj a szel, van egy kis felho, ami megszakitja a napsutest, de ennyi.Az teny, hogy visszaesett a homerseklet, de nem annyira veszesen, hogy ne lehetne kibirni.
Tenyleg rossz helyen laksz. -
válasz
BlacKSouL
#46419
üzenetére
Villányban voltunk, olyan kemény volt a hidegfront, hogy éjfél körül már felvettem a bőrdzsekimet a rövidujjúra, miközben ittuk a huszonharmadik borkóstolót. Legalább három csepp eső is esett... Aztán nyitott ablaknál aludtunk. Ma egész nap rövidgatyában voltam, és amúgy strandoltunk is Harkányban a sok mammer között. Még törülközőm sem volt, mégse fáztam. Sehol semmi eső nem volt. Most értünk vissza Pestre, de itt sincs hideg, és a felhők között átsüt a Nap.
Szóval szerintem el kéne költöznöd Mordorból déli irányba, és akkor sokkal boldogabb lennél... :-)
-
BlacKSouL
addikt
válasz
Pttypang
#46418
üzenetére
Esik? Ja persze, hétvége van. Ma még csak 3 db felhőszakadás volt, jó lenne tudni lesz-e negyedik is még ma estig, mert lenne kinti programom...
Tegnap természetesen szarrá áztam mikor a szúnyogháló-ajtót ácsoltam nagyanyámnak, dehát szombat volt, vagyis hétvége, hát persze hogy esett.Én nem vagyok nagy összeesküvés meg manapság divatos elmélethívő, de kezdem logikátlanul logikusnak, és legkevésbé sem véletlenszerűnek találni, hogy szinte kivétel nélkül mindig éppen pont hétvégente van szar idő, hétközben meg jó. Mondjuk április 1 és október 1 közötti időszakban 90%-os bizonyossággal.
-
Megerkezett a bejosolt eso, de nagyjabol most ernek vissza, ha mentem volna Debrecenbe.
Majd júniusban
-
NoLF
veterán
válasz
szőröscica
#46394
üzenetére
Uh... Race-vetem.
Ahogy viszlat is emlitettw, been there, done that... Nalam 5 ev utan jott ez, 3,5 honappal azutan hogy kijottem, 1 hettel a szulinapom utan. Mikor kijottem meg benne volt a pakliban hogy utanam jon/en igyekszem haza, aztan egyik nap felhivott hogy beszeljunk kameraval skypeon, itt mar tudtam mi lesz. Osszeismerkedett valakivel es bar ueret, mar nem szerelmes. De en leszek az elso es egyetlen igazi lamour szamara elete vegeig, ez biztos... De akkor is hagyjuk abba. Nem orultem, de sejtettem, hogy ez lesz...
Talpraallashoz kellett egy ev kb, azota baratok is vagyunk meg minden, ambar parkapcsolati teren o sehol sincs meg mindig, en ezt nem mondhatom el szerencsere.
Akarmekkora is a szerelem, ha nem megy, nem szabad huzni egymas idejet sokaig, hisz mar nem vagyunk tizenevesek.
Mersekelten probald meg italba folytani a banatod, jon a nyar, elokerulnek a combok es minden mas!

-
lenox
veterán
Mar az elozo hozzaszolasodbol is lejott, hogy ezt allitod, ezert kerdezem, hogy mi alapjan gondolod hogy ez igy van. Mert szerintem ez nincs igy, pl. ha mar felmondtad a szerzodest a szolgaltatoval, tehat semmi koze se hozzad se a telefonodhoz, akkor kb akarhogy fuggetlenitheted. Nem tiltja semmi torveny, sot, eppen azt tiltja torveny, hogy ezt valaki ne engedje.
-
eddie17
addikt
válasz
parandroid
#46412
üzenetére
Imperial.

dün-ti-dün részét.
Winner_hun
Nem hiszem, a természet lágy ölén élek.
-
eddie17
addikt
Sziasztok. Hülye kérdés de van egy madár itt nálunk ami a Star Wars zene egy részletét énekli. Valami vadon élő lehet. Ismeri valaki vagy halotta már?
Mindennap hallom. Kíváncsi vagyok. -
válasz
Winner_hun
#46403
üzenetére
DE az más, ha egy igazi ismerősnek segítesz.
Na de másoknak (sok esetben ismeretleneknek) vásárolni, ügyeiket intézni, csak azért mert jó fej vagy, ez számomra érthetetlen.
@QRU: szerintem nyugodtan bannold a topicot, mert elhangzott, hogy Jehova...
-
Winner_hun
félisten
válasz
fokukac
#46390
üzenetére
Azért mert kell valaki, aki kedves b.nejednek megcsinálja a kocsiját ha az épp meg se mozdul

-
gaborbol
őstag
válasz
szőröscica
#46394
üzenetére
Sajnalatos, lesz ez jobb is, legalabb nem 5-10 ev utan talalta ki, hogy mit szeretne.
Új hozzászólás Aktív témák
- VR topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Polgári repülőgép-szimulátorok
- Autóápolás, karbantartás, fényezés
- Spórolós topik
- EAFC 26
- A piac legerősebb kameráját ígéri a Xiaomi 17 Ultra
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- További aktív témák...
- Inno3D GeForce RTX 4070 Ti X3 12G - Karácsonyi akcióban!
- Redragon Kumara K552 RGB Brown Switch magyar billentyűzet
- Lenovo Thinkpad P1 Gen 6 - i9-13980HX, 32GB, 2TB SSD, 16" WQUXGA (3840 2400), RTX 4090
- 15.gen! Intel Core Ultra 9 285K +16-32GB DDR5 RAM +hűtött VRM-es Z890 lap! GAR/SZÁMLA (a Te nevedre)
- OP AudioCodes C450HD Ip Phones - Szines kijelzős - Teams/ Zoom telefon - Új dobozos
- Eredeti Lenovo 135W töltők (sárga téglalap)
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte B760M i3 12100F 16GB DDR4 512GB SSD RX 7600 8GB Zalman T4Plus CoolerMaster 650W
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 Mini 128GB Blue-1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3852
- Bomba ár! Lenovo X1 Carbon G7: i5-8365U I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Dell Alienware AW3423DW 34 QD-OLED Gaming Monitor 27% ÁFÁS
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest


![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)



) 150-nel teptem es bugott a kis motorja (Uuupsz. Azt hiszem, fogom meg parszor hallani, hogy elcseszem a fogyasztast)! Na, az csucs volt.








