Hirdetés
-
PROHARDVER!
Ez a KOMOLY kávé topik. Kérjük, olvasd el az alábbi téma összefoglalót!
Új hozzászólás Aktív témák
-
Keresztapper
senior tag
"friss pörkölés és jó daráló mellett nagyjából tök fölösleges"
Ebben is nyilván igazad van, bár a gondolatmenet iránya nem pont arra mutat, amerre a topikba összegyűlt emberek igyekeznek általában. Mert hol lehet vajon meghúzni a határt a még eljárni érdemes, és a már felesleges esőtánc között, ha arról van szó, hogy még jobban szeretnénk valamit csinálni.
Én akartam egy OCD-t, de úgy voltam vele, hogy vegye meg a tudjátok ki 50.000-ért, így csináltam magamnak egyet. Elsősorban az a vágy mozgatott, hogy egyenletesek legyenek a csapolások, vagyis egy bizonytalansági faktort ki tudjak lőni, másrészt pedig, ahogy te is mondod, nem akartam több gramm kávét a zacckiütőbe söpörgetni és elpocsékolni shotonként még akkor sem, ha én pörköltem, és így olcsóbb volt mint a kokain.
Ami az ital minőségének hajhászását illeti, nyilván azzal sem érdemes vitatkozni, ha valakinek bizonyos szint elég ebből.
Én sajnos semmit sem tudok úgy csinálni, hogy az ne a lehető legjobban feleljen meg a saját elvárásaimnak, szóval mondhatjuk, hogy beteges a perfekcionizmusom, de simán elfogadom, pont az előbb használt jelző okán, hogy más egészségesen is tud dolgokhoz hozzáállni. De azért, és itt nyilván nem fogom tudni elkerülni az önfényezés árnyékát, arra nagyon büszke tudok lenni, ha például a már hivatkozott Kapuczinerből az a visszajelzés jön, hogy a vendégek megjegyezték, hogy pár napja mint ha még az addiginál is jobb lenne a kávé. Ennek a mibenlétéről már nem szólt a fáma, de nekem már az is elég volt, hogy a változást egy kvázi vakteszten is észrevették, és bár nem ismerem János vendégeit, de gondolom, nem mindegyik barista champion, vagy cupping guru.
Szóval tekintsünk is most el a szintén általa végzett műszeres mérés eredményétől, hiszen annak sem a módszertanát, sem pedig a körülményeit nem ismerem, de ha a változás ízben is jelentkezik, akkor ez már egy olyan szempont lehet, amit én az előbbi kényelmi és gazdasági megfontolások mellett, vagy azokon túl, fontosnak tartok.
Ennek a feedback-nek azért is örültem egyébként, mert itt nem egy kvázi vevő értékelése, hanem egy harmadik személyé köszönt vissza, akinek nem kellett megideologizálnia magának, hogy miért is költötte valamire el egy kg CM kávé árát.Azt csak te tudod eldönteni, hogy bruttó 6-8 másodpercnyi esőtánc neked mennyit ér. Én ebben türelmes ember vagyok, másként fogalmazva, ha időről van szó, akkor ennyire kicsire nem adok, bár mindig is szerettem volna forma 1-es pilóta is lenni, de az sem lettem.
Hozzáteszem, hogy a Mantrának is az volt a legnagyobb aggálya, hogy ha pörgés van, akkor nincs idő a pepecselésre, de ennyi idő még nekik sem számít, mint kiderült.
Ezeket csak azért írtam le, mert úgy gondolom, hogy az általad üdvözítőnek gondolt 2 in 1 megoldás nem tudná a feladatát jól ellátni már csak azért sem, mert például a szűrőkosárba való benyúlása nem szabályozható. Ha mégis, akkor tök jó, bár az is igaz, hogy próbáltam hasonló élkiképzésű cuccot csinálni, sőt csináltam is, de nem dolgozott szépen. Aztán persze simán lehet, hogy korán adtam fel a kísérletezést ezen a vonalon.
Összefoglalva, én úgy gondolom, hogy valamilyen őrlemény oszlató megoldás alkalmazása mindenképpen jót tesz a végeredmény szempontjából, de ezzel még véletlenül sem állítom, hogy az enyémet kell választani. Már csak azért sem, mert akik eddig gyártották, most bemondták az unalmast, úgyhogy most éppen új helyet keresek.
Ott van viszont a kínai alternatíva kevesebbért, mint amennyiért eddig én ezt egyáltalán elő tudtam állítani, és nyilván vannak előnyei és hátrányai az enyémhez képest, de biztosan az is javít valamennyit a végeredményen.
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban szabad hirdetni ezen szabályokkal.
- Billentyűzet gondom van
- Villanyszerelés
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Ukrajnai háború
- Torrent meghívó kunyeráló
- Delta Force (2024)
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- Elfelejtettem egy játék címét
- További aktív témák...
- Sennheiser Momentum True Wireless 3 (2222132) (ELKELT)
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i5 7600K 4 mag 4 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! GIGABYTE A520 R5 5600X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3060Ti 8GB Rampage SHIVA Seasonic 650W
- Tenda 4G Simkártyás Router 6hó jótállással!
- VÉGKIÁRUSÍTÁS - Lenovo ThinkPad 40A9 dokkoló (utolsó 30db szett vagy csak dokkoló)
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest