Jártatok már úgy, hogy a kártyaolvasó tönkretette a memóriakártyát? Próbálom visszahozni a képeimet, eléggé úgy néz ki, hogy vagy a kártya elromlott, vagy az olvasó, nem tudom. Eddig soha nem volt bajom a kártyákkal, nem rég vettem egy Sandisk Extreme 32GB-os kártyát (kb fél éves) és most volt másodjára adatvesztésem. Eddig mindig fényképezőről kábelen keresztül másoltam, úgy 2 hónapja vettem egy legegyszerűbb Hama olvasót, hogy ne kelljen fél órát várni amíg átmásolom a képeket. A hiba mindkétszer abban az olvasóban jött elő. Másolnám a képeket, és hibát ír ki hogy nem tudja másolni (azt a képet, amit előtte a fényképezőben láttam, tudtam ránagyítani is, stb), majd onnan kezdve annak a fájlnak annyi. Most legutóbb a hétvégi termésem veszett el, kb 400 kép, úgy összesen 15-öt tudott átmásolni. Ekkor lett gyanús, hátha nem a kártya a hibás, hanem az olvasó, csak az adatvesztés miatt, eddig nem értettem. Pláne néhány fájl megmarad, de csak mint hibás fájl, össze vissza karakterhalmaz névvel, készítés dátuma átírva ilyen 2014-re meg ilyenek. Mintha összefolyna a fájlrendszer.
Visszaraktam a kamerába, azoknak a fájloknak lőttek, de amikhez nem nyúltam, azok továbbra is ott vannak, meg az az 5 videó is, amiket most hétvégén vettem fel. Aztán futtattam egy getdataback-et, de az nem talált semmilyen fájlt. Át tettem a kártyaolvasóba, ott a getdataback hibákat dobott ki. Most próbálom egy másik olvasóban, ott se jönnek elő a hibák, nem látok neki sok esélyt, hogy bármit is visszahozna, mert amikor a kamerában volt, akkor se tudott, de egy esélyt adok neki.
Szerk.: fél óra futás után ott is előjött szektor hiba, akkor a kártya kuka. Vicces, hogy egyszer vettem valamit amerikából, mert negyed annyi volt mint itthon és postával együtt is fel annyi, aztán pont az hibásodik meg...
De így még érdekesebb az, hogy olyan fotók tűnnek el, amelyeket előtte nézegettem kijelzőn, mert sokat szöszöltem a beállításokkal.