Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
FEDman
addikt
Nem, ilyet tényleg te se állítottál. Sőt az a meglepő, hogy úgy vagy vitában Parcival meg velem, hogy mikor ezt írtad akkor ezzel teljesen egy véleményen vagy velünk:
"A fényképezés azonban (számomra) mindenekelőtt a végeredményről, az elkészült képről szó. Persze nem teljesen mellékes hogy közben hogy néz ki az eszköz, amivel készítem, de (számomra) huszadlagos ahhoz képest hogy mennyire kényelmes, ergonomikus, kézhezálló. (Azért vannak persze határok (végülis már az ősember is díszítgette a kőbaltáját
) és sajna ez az e-m1 olyan b*szott ronda lett hogy bőven alatta van ennek a határnak"Ehhez képest a felhozott példáid viszont meg nagyon sántítanak.
Ahogy az autónál és a kv főzőnél is, úgy egy fényképezőgépnél is ugyanúgy van jelentősége a formatervnek, ezt a fenti idézetben te magad is elismered, majd később mégis arra hozol példákat, hogy mégse.
Ez így nekem zavaros.

Főleg, hogy a státusz szimbólumnak, az árazásnak ehhez feltétlen nincs köze, vagy ha igen akkor csak áttételesen, de az se példa semmire. Egy tányérnál például fontos, hogy ne folyjon ki a leves, a kv főző meg finom kv-t főzzőn, de ezen belül még lehet szép is, mert úgy jobban esik az étel és nem rondítja el a konyha képét.
No de ezek nem feltétlen árhoz és státusz szimbólumhoz kötött dolgok. Egy tányér és egy kv főző is lehet méregdrága egyedi prémium termék, meg lehet olcsó ikeás és mindkét esetben optimális esetben szépen formatervezett darabok lesznek.Ugyanez igaz a fényképezőgépekre is. Ártól teljesen függetlenül lehet egy termék formaterve jól, vagy épp rosszul sikerült.
Új hozzászólás Aktív témák
- Xiaomi 14T - nem baj, hogy nem Pro
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Samsung Galaxy A57 - kecses test, lusta lélek
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Ubuntu Linux
- Nintendo Switch 2
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- BestBuy topik
- Forza sorozat (Horizon/Motorsport)
- Filmvilág
- További aktív témák...
- LG UltraGear 32G810SA-W 4K AI Monitor! 3840x2160 / 144Hz / 1ms / G-Sync / FreeSync! BeszámítOK
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- iPhone 15 Pro Max 512GB 87% Esim-es verzió (3hónap Garancia) Kijelzőn pici folt!
- VADIÚJ Microsoft Surface Pro 12 12" Snapdragon X Plus 16GB 256GB Tüzes Ezüst gar:2028.02.09.
- Keresek Xbox Series S / Series X / Playstation 5 konzolokat
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
) és sajna ez az e-m1 olyan b*szott ronda lett hogy bőven alatta van ennek a határnak"
