Hirdetés

Csődvédelmet kért a JOLED

A vállalat jelentős tartozást halmozott fel, amit részben az eszközeik eladásával próbálnak fedezni.

Hirdetés

A japán JOLED még 2015-ben jött létre a Panasonic és a Sony OLED üzletágainak egyesüléséből. A vállalattal az volt a szigetország célja, hogy tartsák a lépést a dél-koreai riválisokkal, de ez nem igazán sikerült, és a Nikkei Asia nemrég arról számolt be, hogy az említett cég csődvédelmet kért a tokiói kerületi bíróságon.

A JOLED teljes tartozása 33,7 milliárd jen, átszámítva 257 millió dollár, és a jelenlegi terveik szerint ezt megpróbálják legalább részben rendezni a birtokolt eszközök eladásával.

A jövőt tekintve az az elképzelés, hogy vállalat legnagyobb részvényesének számító INCJ (Innovation Network Corporation of Japan) fogja átvenni a kutatás-fejlesztésért felelős részleget, benne mintegy 100 alkalmazottal, illetve a JOLED szellemi tulajdonaival. Nagyobb kérdés ugyanakkor a Japánban, ezen belül is Nomiban és Chibában található két gyár, amelyek nagyjából 280 alkalmazottat foglalkoztatnak. Jelenleg mindkét üzemben folyamatos a termelés, ugyanis megpróbálják teljesíteni a szerződéses partnerek már leadott megrendeléseit, hosszabb távon azonban az INCJ nem tart igényt a gyárakra.

Előzmények

Hirdetés