Hirdetés
A pénzügyi nehézségekkel küzdő német tulajdonú, svéd gyártó úgy tűnik megtalálta a kiutat, még ha nem is a szokásos módon. A tegnap kiadott közlemény szerint ugyanis a DJI, az egyik legismertebb kínai dróngyártó, stratégiai partnerség keretében, kisebbségi részesedéssel bevásárolta magát a Hasselbladba, mellyel az igazgatói tanácsban is helyet kapott. A gyártás mindkét vállalat esetében marad az eredeti helyen.
(forrás: Engadget.com) [+]
Habár a Hasselblad első kamerája éppen légi felvételekhez készült még 1941-ben, illetve júniusban jelentették be az új, légi felvételekre kihegyezett középformátumú kamerájukat (A5D) válaszul a Phase One Industrial hasonló lépésére, az még nem teljesen tiszta, hogy a DJI mit is nyer az üzlettel. A Hasselblad gépei ugyanis túl nehezek a drónok számára, és legtöbbjük csak állóképek készítésére képes.
Továbbá a DJI nemrégiben mutatta be m4/3-os érzékelőn alapuló kameráját (Zenmuse X5 és X5R), valamint már belekóstoltak a nem drónokhoz kapcsolódó filmezésbe is (pl. kézi gimbal). Így talán ebbe az irányba történhet a további fejlesztés, melyek eredményei remélhetőleg nem csak titániumba és bőrbe csomagolt eszközök lesznek sokszoros áron.