Az Intel bejelentette a Romley-EP platformot

Az Intel a CeBIT-tel párhuzamosan mutatta be a Romley-EP platformot, mely az asztali piacon már elérhető Sandy Bridge-E kódnevű processzorra épül. A 32 nm-es gyártástechnológiával készülő, 435 mm²-es kiterjedésű lapka a szerverpiacon a Sandy Bridge-EP kódnevet viseli, és számos Xeon épít rá. A maximum nyolcmagos, 2011 tűs Socket R tokozású processzorok négycsatornás DDR3-as memóriavezérlővel rendelkeznek, és támogatják a Hyper-Threading, illetve a Turbo Boost technológiát is, bár ezek nem mindegyik modellben lesznek aktívak. A lapkába 3.0-s PCI Express vezérlő kerül 40 csatorna támogatásának lehetőségével, emellett két QPI link is elérhető lesz, így az E5-2600-as sorozat modelljei kétutas gépekbe is beépíthetők. A Sandy Bridge-EP-s Xeonok már a C2-es steppingre alapoznak, így a hibás C1-es verzió után működni fog bennük a VT-d technológia is. A vezérlőhíd szerepe a C600-as lapkára hárul, mely chip lényegében ugyanaz, mint ami az X79-es alaplapokon található, de az asztali termékek esetében rengeteg szolgáltatást kikapcsol az Intel.

A Sandy Bridge-EP blokkdiagramja
A Sandy Bridge-EP blokkdiagramja [+]

A kétutas Romley-EP platform összesen 768 GB rendszermemóriát is kezel, emellett az AVX utasításkészlet is bevezetésre kerül az előző generációs 5600-as Xeon generációhoz képest. Érdekes technológiai fejlesztés az Intel DDIO, azaz Data Direct I/O technológia. Ez a szolgáltatás 2,3-szer is gyorsabb I/O teljesítményt tesz lehetővé az előző generációhoz viszonyítva amellett, hogy csökkenti a fogyasztást és a rendszer késleltetését. A DDIO-val az információk közvetlen a processzor L3 gyorsítótárába vándorolnak, így az elérésük gyorsabb, az energiaigény csökkenése pedig a memória használatának mellőzésével következik be. Újítás még az Intel X540-es Ethernet vezérlő, mely 10 gigabit/másodperces tempóra képes. Érdemes megjegyezni, hogy ez az iparág első egylapkás 10GBASE-T megoldása, és elérhető külön bővítőkártya formájában is.

Az Intel Xeon E5-2600 szériába tartozó szerverprocesszorok képességeit az alábbi táblázat részletezi:

Intel Xeon E5 szériás kétutas szerverekbe szánt processzorok
Típus Órajel Hyper-Threading és Turbo Boost
L3 cache Fogyasztás (TDP) Támogatott DDR3 órajel
E5-2603 (4 mag) 1,8 GHz nincs
10 MB 80 W 1066 MHz
E5-2609 (4 mag) 2,4 GHz nincs 10 MB 80 W 1066 MHz
E5-2620 (6 mag) 2 GHz van 15 MB 95 W 1333 MHz
E5-2630 (6 mag) 2,3 GHz van 15 MB 95 W 1333 MHz
E5-2630L (6 mag) 2 GHz van 15 MB 60 W 1333 MHz
E5-2637 (2 mag) 3 GHz van 5 MB 80 W 1600 MHz
E5-2640 (6 mag) 2,5 GHz van 15 MB 95 W 1333 MHz
E5-2643 (4 mag) 3,3 GHz van 10 MB 130 W 1600 MHz
E5-2650 (8 mag) 2 GHz van 20 MB 95 W 1600 MHz
E5-2650L (8 mag) 1,8 GHz van 20 MB 70 W 1600 MHz
E5-2660 (8 mag) 2,2 GHz van 20 MB 95 W 1600 MHz
E5-2665 (8 mag) 2,4 GHz van 20 MB 115 W 1600 MHz
E5-2667 (6 mag) 2,9 GHz van 15 MB 130 W 1600 MHz
E5-2670 (8 mag) 2,6 GHz van 20 MB 115 W 1600 MHz
E5-2680 (8 mag) 2,7 GHz van 20 MB 130 W 1600 MHz
E5-2687W (8 mag) 3,1 GHz van 20 MB 150 W 1600 MHz
E5-2690 (8 mag) 2,9 GHz van 20 MB 135 W 1600 MHz

Az Intel Xeon E5-2600 processzorok listaára 198 és 2050 dollár között alakul a teljesítménytől és a fogyasztástól függően.

Az egyutas szerverekbe, illetve a munkaállomásokba az Xeon E5-1600 szériába tartozó processzorok kerülhetnek, melyek tulajdonságait az alábbi táblázat részletezi:

Intel Xeon E5 szériás egyutas szerverekbe szánt processzorok
Típus Órajel Hyper-Threading és Turbo Boost
L3 cache Fogyasztás (TDP) Támogatott DDR3 órajel
E5-1620 (4 mag) 3,6 GHz van 10 MB 130 W 1600 MHz
E5-1650 (6 mag) 3,2 GHz van 12 MB 130 W 1600 MHz
E5-1660 (6 mag) 3,3 GHz van 15 MB 130 W 1600 MHz

Az Intel Xeon E5-1600 processzorok listaára a teljesítmény függvényében 294 és 1080 dollár között alakul.

A fentebb részletezett processzorokra épülő szerverek szállítása már megkezdődött. A partnerek között az Acer, az Appro, az ASUS, a Bull, a Cisco, a Dell, a Fujitsu, a HP, a Hitachi, a Huawei, az IBM, az Inspur, a Lenovo, a NEC, az Oracle, a Quanta, az SGI, a Sugon, a Supermicro és a Unisys szerepel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés