Hirdetés
A Samsung még az év elején megrendezett CES-en leplezte le legújabb okosmonitorját, az M8-at, melynek legtöbb tulajdonsága már az akkor íródott cikkünkből is megismerhető volt, a vételár és a piacra kerülés pontos időpontját viszont akkor még nem árulta el a gyártó. Most mindkét infó nyilvánosságra került, a gyártótól kapott sajtóközlemény alapján hazánkban április végi premierre számíthatunk, az ára pedig 259 900 forint lesz.
Első blikkre ez túl nagy összegnek is tűnhet, hiszen hasonló paraméterekkel rendelkező panelt (32 hüvelykes, 4K felbontású, HDR10+ támogatású VA panel 400 nites maximális fényerővel és 60 Hz-es képfrissítési rátával) már olcsóbb monitorokban is találni, az M8 Smart Monitor viszont nem is ezzel, sokkal inkább a megjelenítő mögé épített hardverrel igyekszik kitűnni a tömegből.
A monitoron a Samsung Tizen operációs rendszere fut, mely a beépített Wi-Fi és Bluetooth modulok, illetve a Google vagy a Microsoft rendszereinek segítségével akár felhőalapú, egérrel és billentyűzettel kiegészíthető munkaállomásként is használható, emellett az eszköz támogatja az ismertebb streaming szolgáltatók alkalmazásait, az Apple AirPlay 2 technológiát, a DeX-et, illetve a Samsung és az Amazon személyi asszisztenseit.
A csomag részét képezi még egy, könnyedén a monitor tetejére pattintható webkamera is, ami a konferenciahívások lebonyolítását teszi egyszerűbbé, ráadásul az újdonságot a négy elérhető – kicsit iMaces beütésű – színváltozatnak köszönhetően otthonunk képébe is könnyen beilleszthetjük.