Hirdetés

Sok terhet venne le a CPU válláról a DirectStorage API

Már a többletterhelés csökkentése által jelentős mennyiségű processzoridőt lehet nyerni.

Hirdetés

A Microsoft még az elmúlt év tavaszán részletezte a PC-s DirectStorage API-t, amelynek nemrég elérhetővé vált az első publikus fejlesztőkörnyezete. Ez egyelőre nem teljes funkcionalitású, mivel a dekódolás GPU-s gyorsítása nem érhető el benne, ugyanakkor így is számottevő előnyt kínál, amelyről a redmondi óriáscég most bővebben is beszámolt.

Cooper Partin, a Microsoft szoftvermérnöke szerint az egyik legfontosabb változás az lesz, hogy a DirectStorage API 20-40%-kal csökkentheti a processzor többletterhelését. Ez egy Windows 11-ből származó adat, és nagyrészt az új I/O API-nak köszönhető, amely leváltja a Win32 általános célú IO API-ját.

A felszabaduló processzoridő természetesen elkölthető másra, így összességében hatékonyabban lehet majd kihasználni a PC-ket. Lényeges azonban megemlíteni, hogy Windows 10 alatt a fenti előnynek csak egy része érhető el, mivel ennek az operációs rendszernek a tárolómodellje nem optimális a DirectStorage API-hoz, egyszerűen egy optimalizált IO réteg van a Win32 API-ra húzva. Előnye mindenképpen lesz a DirectStorage API-nak a minimum May 2019-es frissítésű Windows 10-en, de jobban működik a rendszer a legújabb Windows 11-es verzión.

A DirectStorage API hardverkövetelményeiről egy külön írásban foglalkoztunk, így azt nem ismételnénk meg újra, arra viszont kitérnénk, hogy a Microsoft már javában dolgozik a GPU-s dekódolás beépítésén, amely még több terhet vehet le a processzorról.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények