2019. július 22., hétfő

Útvonal

Hírek » Hűtés rovat

Tovább színesedik a Noctua

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Aggódni azért nem kell, az RGB továbbra sem szerepel a kínálatban, a cégtől már az is hír, ha új színnel bővül a Chromax vonal.

Négy éve kezdett el gondolkozni a Noctua a Chromax termékvonalon, elsősorban azért, hogy örömet szerezzenek azoknak is, akik nem a barna különböző árnyalataiban képzelik el gépük belsejét. A cég persze azóta sem esett át a ló túlsó oldalára, néhány extra burkolólemez, rezgéselnyelő betét és barna helyett fekete ventilátor az, amit választhatnak a színek iránt érzékenyebbek. Ugyanakkor az ezek iránti felfokozott érdeklődés a céget is meglepte, így most úgy döntöttek, hogy új változatokkal is piacra lépnek, tovább növelve a választható árnyalatok számát.


[+]

Az első termékcsalád, mely új tagot kap, az NA-SAVP1 nevű rezgéscsillapító műanyag sarokvédő sorozat. Bár ennek standard, barna változatát megkapjuk valamennyi ventilátorral, utólag is megvehetjük fekete, kék, zöld, vörös, fehér és sárga, illetve mostantól már középszürke színekben is. A 6,90 eurós ajánlott árral rendelkező NA-SAVP1-gyel kompatibilis ventilátorok listája megtalálható ezen az oldalon.


[+]

A többi újdonság a HC burkolatok közé érkezik: az eddig piacon lévő, az NH-D15, D15S és U12S bordákhoz passzoló változatok mellett immár az U14S termékvonal is felruházható ilyenekkel. A konkrét termékeket felsorolva, egyrészt itt az NA-HC5, fekete külsővel és színes betétekkel, másrészt az NA-HC6, teljesen feketében és teljesen fehérben is. Ezekért a kiegészítőkért 20 eurót kérnek, ami nem kevés, de passzol a Noctuánál megszokott árazáshoz.

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.