2019. július 22., hétfő

Útvonal

Hírek » Hűtés rovat

Vizes alkatrészek a Phantekstől

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Az újdonságok egyértelműen a felsőkategóriát célozzák, elvgére a Radeon VII-re és az LGA3647-es foglalatra készülnek.

Kánikulában jól esik egy kis víz, ezért is foglalkozhatnak most a Phanteksnél pár igazán forró hardverrel, így a Radeon VII-tel, a ROG Dominius Extreme alaplappal, illetve az Intel LGA 3647-hez passzoló processzoraival, amelyekhez új vízhűtéses egységeket jelentettek be.


[+]

Az első, az AMD grafikus kártyájához tervezett blokk a cég Glacier sorozatába érkezik, ami választható módon eloxált vagy krómozott hátoldali takarólemezt, nikkelezet króm blokkot és átlátszó akril fedőt jelent. A teljes kártyát fedő, tehát a memóriát és VRM alkatrészeit is hűtő egység nincs híján az RGB-nek sem, ezen belül is digitális, tehát alaplappal is szinkronizálható megoldást kapott.


[+]

A másik két újdonság valójában egy: ez a Dominus Extreme Kit, szintén a Glacier sorozatból. Ahogy a nevéből is sejthető, az ASUS ROG Dominus Extreme alaplapjához készül. A készlet egyik eleme egy hosszúkás, a VRM komponensek hűtését végző blokk, a másik pedig egy CPU hűtő, amely az alaplaphoz passzoló, keskeny (narrow) 3476-os foglalatra illeszthető. Mindkét egység nikkelezett réz és akrilüveg kombinációjából áll, tartozékként pedig a gyártó PH-NDC hővezető pasztáját mellékelik hozzájuk. Azok számára, akik nem keskeny, hanem négyzetes (square) LGA3476-os foglalattal felszerelt alaplapot használnak, a Phanteks egy másik blokkot kínál, ugyanezekkel a specifikációkkal, a VRM-et hűtő rész nélkül.

Elérhetőség és árak tekintetében a Radeon VII-re tervezett hűtő ebben a hónapban érkezik 150 dolláros áron, míg a Dominus Extreme Kit esetében 370 euró körüli összegre számíthatunk.

Hirdetés

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.