Új hozzászólás Aktív témák

  • Danecay

    addikt

    Az elmúlt 1,5 hétben kb. kétszer volt alkalmam leülni a játék elé ekkor sem túl hosszú időre és mindkétszer ugyanabba a szituációba futottam. Segítsetek már értelmezni a dolgot mert számomra nem kerek. Tehát adott egy talpalatnyi Unidad bázis ahol egy intelen kívül nincs is semmi. Körberepültem drónnal, kiiktattam a riasztót, második alkalommal még figyelmesebben, még körültekintőbben tettem ugyanezt, amilyen gyorsan csak tudtam kiiktattam, a generátort, de miután észrevettek, olyan végeláthatatlanul el kezdett özönleni az utánpótlás a bázisra mintha valami zombis játékkal játszanék, már csak a pontszámot vártam elhalálozásomkor, a likvidált enemy függvényében plusz még valamilyen szorzót a közben lelőtt legalább 6db. helikopterért. Így nem igazán értem a riasztó és a generátor szerepét és létjogosultságát, hogy ezzel egyáltalán foglalkozni kelljen. Bevallom bosszant a dolog.
    Ettől a szituációtól némileg független észrevétel. Szerintem jó lenne ha a játék lock-olná a nálunk lévő fegyvereket adott területhez érve, pl akkor amikor azt hiszem a képernyő jobb felső sarkában feltünteti a hely nevét ahol vagyunk, mert bár tudom, hogy lehet kerülni ennek a használatát de akkor is kicsit illúzióromboló, hogy bármelyik pillanatban választhatunk a birtokunkban lévő teljes fegyverarzenálból, amit nem titkoltan, főleg egy fent leírt szituációban meg is teszek, kiválasztom a leghatékonyabb mészárló alkalmatosságot és darálok, mert nincs nagyon mit tenni. Mondjuk nem érzem sokkal unrealisztikusabbnak mint a fentebb vázolt szituációt, de mégis jó lenne ha abból kellene gazdálkodnunk ami éppen nálunk van, és persze azzal amit esetleg az adott bázison fel tudunk venni, vagy a lelőtt ellenségtől fel tudunk szedni.

Új hozzászólás Aktív témák