Hirdetés

Identitászavarral küzd az Akasa új processzorhűtője

A noctuás ár adott, de ezt nem kíséri a baglyos gyártó célratörő dizájnfilozófiája vagy garanciaideje.

Kissé azt érezzük, hogy az Akasa Soho H4 névre keresztelt CPU-hűtője nem igazán a neki való helyet célozta meg a piaci árlétrán, hiszen az alapból sem kifejezetten visszafogott, 55 eurós ára a hazai üzletekben valamiért nagyjából 24 000 forint tájékára pozicionálta őkelmét. Az első hallásra talán kissé túlzónak ható, 185 wattos TDP-ig bevethető, 157 mm magas megoldás fekete alumínium lamelláit négy (természetesen rézből készült) hővezető cső kapcsolja a talpához, s e csövek közvetlenül érintkeznek a processzor fémkupakjával.


[+]

A hűsítő fuvallatot biztosító, 120 mm-es, hidrodinamikus csapágyazású légkavaró fémkupakot visel a motorján, percenkénti fordulatszáma 500 és 2000 között szabályozható, légszállításának és statikus nyomásának plafonja pedig 52,91 cfm, illetve 1,75 mmH2O. A legfeljebb 31,8 dB-es zajterhelést produkáló ventilátor a nyúlánk memóriamodulokkal történő összeboronálhatóság okán függőlegesen mozgatható a bordázaton, és persze a manapság oly divatos RGB LED-ekből is jutott rá néhány.


[+]

Az ASUS Aura Sync, Gigabyte RGB Fusion, MSI Mystic Light Sync, ASRock Polychrome Sync és Razer Chroma RGB technológiákkal címezhető, 16,8 millió színben sziporkázó fényjáték a borda fedőlapjáról ugyancsak visszaköszön ránk. A 730 grammot nyomó, Intel LGA115x, LGA1200, LGA2011 és LGA2066, valamint AMD Socket AM4 foglalatokra felapplikálható portékára 2 éves jótállást vállalnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Akasa

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés