Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Zidanekrisz
csendes tag
válasz
Murphistic #11600 üzenetére
Köszönöm az észrevételeket.
Közben pedig vettem egyet. A neve: Evolve blade dualcorder hd set top box, médialejátszó
Eddig nagyon úgy néz ki, hogy jól megjártam vele.Tegnap vettem (TESCO-ban), de máris probléma volt vele ugyanis nem lehetett bekapcsolni - ki akartam próbálni még az üzletben hogy be-e lehet kapcsolni de azt mondták hogy nem lehet, azt csak otthon.
A lényeg:
Az üzembe helyezéskor csatlakoztattam a kábelokat egyet a konektorba, HDMI-t a TV-hez és az antennát a készülékbe.
Bekapcsoláskor a piros led átváltott kékre, de ezután a kép nem jött be, akármit is nyomtam meg a távirányítón illetve a lejátszón.
Kikapcsolni pedig már nem lehetett, pedig elvileg ugyanazzal a gombbal kellett mint amivel bekapcsoltam. Olyan volt mintha bekapcsolás után megfagyna a lejátszó és csak úgy tudtam kikapcsolni, hogy kihúztam a konnektorból és visszatettem így ismét pirosan világított a led.Ma visszavittem az üzletbe és ott is előjött ugyanez a probléma ezért kicserélték egy újra. Természetesen most már helyben kipróbálták nekem, nem mondták hogy nem lehet. Működött is, legalább is azalatt a pár perc alatt nem volt vele semmi gond amíg az üzletben ki lett próbálva.
Haza vittem:
Bekapcsolás után kb. fél vagy inkább 1 percet kellett várni arra h eltűnjön az EVOLVE felirat és megjelenjen a menü.Most viszont meg az a problémám vele h szinte állandóan lefagy a lejátszó. Néha feketeség jelenik meg és a távirányítón akármit nyomok nem reagál. Néha viszont zöld képernyő jelenik meg (akár tv-nézés közben)... mit tanácsoltok mi lehet a baja? Kb. 1 óraja tesztelem de már vagy 7-8x lefagyott.
Új hozzászólás Aktív témák
- Azonnali készpénzes Microsoft XBOX Series S és Series X felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I7 6700 / RTX 3050 / 32GB DDR4 / 512 SSD!
- Telefon felvásárlás!! iPhone 15/iPhone 15 Plus/iPhone 15 Pro/iPhone 15 Pro Max
- BESZÁMÍTÁS! MSI B450 R7 5700X 32GB DDR4 512GB SSD RTX 3070 Ti 8GB Zalman Z1 Plus Corsair 750W
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i9 14900KF 32/64GB DDR5 RAM RX 9070 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest