Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Oliverda
félisten
Már több, mint egy éve nem:
A frissített, nagyjából 5 évre szóló megegyezés keretein belül megszűnik a korábbi take-or-pay (vedd át, vagy fizess) forma, mely eddig kötelezte az AMD-t a rögzített éves mennyiség átvételére a mindenkori piaci igényektől függetlenül. Ennek hatásáról legutóbb tavaly írtunk, a 2015-re érvényes WSA értelmében az AMD vállalta, hogy legalább évi 1 milliárd dollárnyi bérgyártó kapacitást vesz igénybe, amiből tavaly július közepéig csupán 400 milliót használt fel a cég, tehát valószínűleg nem tudta kihasználni az év végéig a keretet.
A tervezőcégnek könnyebb dolga lehet a jövőben, ugyanis évente módosíthatja a számára épp szükséges szilíciumostyák mennyiségét, bár a lehetőségért cserébe az AMD gyakorlatilag kártérítést fizet a bérgyártónak. A megcélzott, a tervek szerint évről-évre növekvő volumennek, illetve az aktuális megmunkálásnak (pl. gyártástechnológia) függvényében egyezhet meg a mindenkori árazásról az AMD. Amennyiben a tervezőcég az igényelt kapacitást végül mégsem használja ki, úgy az általa korábban megadott mennyiség, illetve a leszállított ostyák közötti különbség egy (ismeretlen) részét kell majd kifizetni kárpótlásul. A két fél ehhez kapcsolódóan abban is megállapodott, hogy 2017-től kezdődően az AMD kvázi büntetést fizet a más gyártóktól vásárolt bizonyos waferek után, melynek pontos mértéke a volumentől (is) függ majd.
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban az OFF és minden egyéb, nem a témához kapcsolódó hozzászólás gyártása TILOS!
Megbízhatatlan oldalakat ahol nem mérnek (pl gamegpu) ne linkeljetek.
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Projektor topic
- LEGO klub
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Milyen okostelefont vegyek?
- Milyen légkondit a lakásba?
- Xiaomi 15 - kicsi telefon nagy energiával
- További aktív témák...
- Honor X7b / 6/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Xiaomi Redmi 13C 6/128GB fekete / 12 hó jótállás
- AKCIÓ! LENOVO ThinkPad P15 Gen1 munkaállomás - i7 10850H 16GB DDR4 256GB SSD Quadro T1000 4GB W
- HP Z420 Workstation,Xeon E5-1620 CPU,8GB RAM,500GB SATA3 HDD,WIN10
- iPhone 15 Pro 128GB 87% (1év Garancia)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

