Kezdődik a pereskedés az X-ért, beperelték Elon Musk cégét a neve miatt

Az X Social Media szerint az X Corp megtéveszti a fogyasztókat, ezért perre mennek az X érdekében. Elon Musk feje más perek miatt is fájhat eközben az X kapcsán.

Florida szövetségi bíróságán perelte be az X Corpot egy jogi-marketinges vállalat, amely azt állítja, hogy a közösségi cég új neve sérti a saját védjegyeit, amelyek az X-re vonatkoznak. Az X Social Media azt sérelmezi, hogy a Twittert júliusban Elon Musk átnevezte X-re, ez pedig megtéveszti a fogyasztókat.

Hirdetés

Elemzők akkoriban rámutattak, hogy mivel cégek tömegei védették le valamilyen formában az X betűt, ezért perek tömegei indulhatnak az X ellen, az ugyanis igen általános a márkapiacon. Akár a Microsoft és a Meta is indíthatna pert, ha szükségesnek tartaná.

Az X Social Media egyébként 2016 óta használja ezt a nevet, amit le is védetett – és több mint 400 millió dollárt költött Facebook-hirdetésekre. A cég szerint a Twitter átnevezése óta összezavarodott ügyfelekkel találkoznak, továbbá az árbevételük is zuhan. Az X ugyanis rövid idő alatt mindent megtett, hogy az X betűvel a közösségi platformot azonosítsa mindenki, állítják. A bíróságot arra kérik, tiltsák meg Musk cégének az X név használatát, továbbá pénzbeli kártérítést is követelnek.

Az X-perekből egyébként nincs hiány, és Elon Musk feje azért is fájhat, mert egy amerikai bíró úgy döntött, Musk kénytelen szembenézni egy csoportos kereset legtöbb vádpontjával, amelyek szerint alapvetően megkárosította a korábbi Twitter-részvényeseket azzal, hogy túl későn hozta nyilvánosságra, hogy befektetett a cégbe, amit később megvett és átnevezett.

Azóta történt

Előzmények

  • Hatalmas a verseny a Tesla új gigagyáráért, Musk nagyon elfoglalt

    Törökország, India és Szaúd-Arábia is nagy versenyben van a jelentések szerint a következő Tesla gigagyárért. Eközben az X és Musk a gyűlölettartalmak miatt kerültek bajba és izraeli nyomás alá. Musk pedig jelezte, hamarosan mindenki számára fizetőssé válhat az X. Az elfoglalt ügyvezető Neuralink cége hamarosan elkezdi az emberkísérleteket, a SpaceX pedig beperelte az USA-t, amiért alkotmányellenesen vádolják őket a bevándorló munkaerő mellőzésével.

  • A SpaceX is kisegítette Muskot a Twitter-vásárlásban

    A The Wall Street Journal jelentése szerint 1 milliárd dollárt kölcsönzött a SpaceX Elon Musk számára, nagyjából akkora, amikor felvásárolta a Twittert.

  • Az idősebb dolgozók sem kellettek az X-nek

    Diszkriminálhatta az idősebb dolgozóit a nagy leépítésekkor az X, folytatódik a per, miközben Musk büszkén jelentette be, hogy audio- és videohívással bővült a platform, ami lassan szuperappá alakul.

  • Musk mindent megváltoztat: jöhetnek a politikai reklámok az X-re

    Az USA-ban a pártok és jelöltek is elindíthatják politikai reklámjaikat és kampányaikat az X-en, 180 fokos fordulat ez a platform irányelveiben.